Felbukkant a neten pár fotó, ami a Zappa család egykori lakóhelyét mutatja be, ez a bizonyos fakunyhó - amire találunk utalást Pamela Miller visszaemlékezéseiben, Zappa saját önéletrajzában, de a Slaven életrajzban is.

Alant az önéletrajzból következik részlet - a képek innen származnak (jól le kell tekerni), ezen az oldalon pedig a jelenlegi állapot fotói láthatóak.

Frank Zappa bár vagy 15 éve halott, ennek ellenére rendre jelennek meg róla cikkek itt-ott. Következik Jeff Miers írása a Buffalo News-ból.

Zappa-alapvetések -

tíz kötelező zappa-lemez

Az általános, az átlagemberben élő zappa-kép - nagyszájú agitátor, idétlen "kabarézenék" szerzője - sosem vágott egybe a művész igazi arcával. Zappa olyan, majdhogynem hibátlan életművet hagyott hátra, ami az 50-es évek doo-woppjától a fúziós jazzen és a progresszív kísérleteken át lírai hangszeres darabokig és vad, összetett polifóniákig mindent felölelt. És mindezek mögül átsüt az igazi szenvedélye: az élete során folyamatosan komponált klasszikus és nagyzenekari zene. Zappa bátor kompozíciós stílusa olyan zeneszerzőkkel hozható kapcsolatba, mint Sztavinszkij, Anton Webern, de főleg és elsősorban: Edgard Varèse.

Zappa lemezeinek sora a XX. századi zene egyik legizgalmasabb szegmense. Ugyanakkor az azt még nem ismerőnek a legijesztőbb is lehet. A következők némi támpontot kívánnak adni Zappa világegyetemébe való behatoláshoz.

1) Hot Rats (1969): Dweezilnek ajánlva, Captain Beefheart erős nyomot hagyó közreműködésével a "Willie the Pimp"-ben; nagyszerű dokumentuma Frank korai gitárvarázslatainak.

2) Roxy And Elsewhere (1974): Ettől fejreállsz. Élő dokumentum, a hihetetlen tehetségű Ruth Underwood ütősjátékával, és az egyetlen és igazi Napoleon Murphy Brock énekével és szaxofonjátékával. Már egyedül a "Village of the Sun"-ért is megéri. (lásd még ezt a beszámolót!)

3) One Size Fits All (1975): Zappa legmerészebb rock kompozíciói, és egyik legjobb stúdiómunkája. Rajta a teljes egészében zseniális "Inca Roads", a bizarr de gyönyörű "Florentine Pogen" és az "Evelyn, A Modified Dog".

4) Zoot Allures (1976): Talán Zappa legrockosabb lemeze. A "The Torture Never Stops" máig az egyik legklasszabb és leghátborzongatóbb szám ami valaha szalagra került.

5) Joe's Garage Acts I, II & III (1979): Ezeken a lemezeken megtalálható mindaz, amiben Zappa nagy volt: erős társadalomkritika, humor, elképesztő gitárjáték és különös dalok.

6) Shut Un 'n Play Your Guitar (1981): A bizonyíték, hogy Zappa az egyik legjobb szólista elektromos gitáron, akivel megáldott minket a sors.

7) Jazz From Hell (1986): Zappa előadhatatlan dalokat írt a Synclavierjén. Őrületesen részegítő, az a helyzet. A "G-Spot Tornado" kiemelkedő, de a többi is briliáns.

8) Make a Jazz Noise Here (1991): Duplalemezes dokumentum Zappa utolsó turnéjáról, a '88-as, abszolút gyilkos big banddel. Egy kis "Katona története" Sztravinszkijtől és "Harmadik zongoraverseny" Bartóktól - a forró "The Black Page" és a mulatságos, Reagan-be belerúgó "Star Wars Won't Work" között.

9) The Yellow Shark (1993): Az Ensemble Modern vezette elő - érzésem szerint - legszebben Zappa zenekari darabjait. Semmilyen más kamarazenekar nem játszotta Zappa klasszikus darabjait ilyen hozzáértéssel, szenvedéllyel és tehetséggel.

10) QuAUDIOPHILIAc (2004): Dweezil állította össze ezt a DVD-t Zappa 70-es évekből származó "quad", azaz korai, négyhangszórós "surround" felvételeiből. További bizonyíték arra, hogy Frank messze megelőzte korát: ez a legszebb hangzású zappa-felvétel az életműben. (lásd Dweezil fülszövegét!)

Jeff Miers - The Buffalo News

A következő írás a 81-es Halloween koncertekkel fog foglalkozni (kettő volt belőlük október 31-én). Lesz benne egy kis tűnődés, lesz benne letöltés, lesz benne megjelenési meghányás-vetés, és lesz egy idézet is magától Zappától, aki a szakszervezetekről fogja megint leszedni a keresztvizet.

Egy kis könyvismertető az Alexandra Könyvjelzőben (köszönet a hírért Enricónak).
Az nem derül ki hogy a szerző olvasta-e a könyvet, de az igen, hogy "Zappa valójában a hatvanas évek embere volt", illetve hogy "afrikai ütősökkel éppúgy együtt tudott dolgozni, mint jamaicai gitárosokkal vagy kubai fúvósokkal." (!!!)

Hoppá! Lehet hogy mégsem olvasta?...

Mr. Tisztaság. Frank Tarfejű Janinak hívta (Bald Headed John).
John Smothers volt Frank testőre, azóta, hogy Mr. Zappát a zenekari árokba lökte egy rajongó (ennek következménye aztán pár eltört csont, egy elveszett év, pereskedés és egy banda feloszlása volt).

Adrian Belew

(gitár, ének - Zappa csapatában 77 szeptembere és 78 áprilisa között)

lemezek Zappánál (a gyűjteményeket nem említve):

- Sheik Yerbouti (1979): gitár, ének
- Baby Snakes (1983): gitár, ének
- Hammersmith Odeon (2010): gitár, ének

Az első zappa-élményem volt, mikor 88-ban a számomra még teljeseb ismeretlen bajszos zenész Juhász Előd kérdésére ("tervezi-e hogy a közeljövőben Magyarországra látogat?") egy rövid és tömör "Nem"-mel válaszolt.

Hasonlóan ütős (ha nem még ütősebb) az alábbi két - Zappa Jam Session oldalról lopott - videó is. Nem biztos, hogy ezek "első élménynek" a legjobbak, de mindenképp maradandóak. Amúgy meg az egészben van valami kedvesség.

Ezúttal az Everything Is Healing Nicely című lemez fülszövegét bocsátom közre. A szerzők: Gail Zappa, Ali Askin és Todd Yvega. Míg magam nem vagyok a lemeznek nagy rajongója - a vázlatossága miatt -, addig Imre Zoli ódákat zengett róla, e szöveget tehát neki ajánljuk. És talán ez a szöveg a magunkfajtáknak is kedvet csinál, hogy újra elővegyük, és revideáljuk álláspontunkat.

(Készült egy dokumentumfilm is ezekről próbákról).

Everything Is Healing Nicely

(Szépen gyógyul minden)

Ezt a drágakövet a raktárban találtuk. Nem tudtam a létezéséről. Hallottam ugyan a próbákon készült felvételeket, de nem tudtam arról, hogy Frank már meg is keverte őket, és egészen addig lappangtak így elfeledve és cím nélkül, amíg Spence fel nem hívta rájuk a figyelmemet. Elsőre úgy tűnt, a None Of The Above ("Semmi olyasmi") éppolyan jó cím lenne, mint az egyes darabok címei közül bármelyik. Aztán egy nap kaptam egy diát Chris Brennan (akkor még szintén cím nélküli) festményével, és máris tudtam, hogy ez lesz a lemezborító, a cím pedig "Everything is Healing Nicely" - és így is történt. Ezt megelőzően Spence már volt bátor felvetni, hogy a már megkevert anyagot mint leletet alakítsuk lemezzé. Biztos vagyok benne, hogy Frank valami egészen mást csinált volna. Így azonban Spence erőfeszítéseinek és odaadásának hála most lehetővé válik az önök számára, hogy még jobban megérthessék és értékelhessék a Yellow Shark különleges voltát.

Mikor Frank Az igazi Frank Zappa könyvet írta, még nem dolgozott az Ensemble Modern-nel. Azt sem tudhatta, hogy ez lesz az utolsó együttese - ahogy nem tudhatták ők maguk sem. Bár szervezetileg önállóak, egy rövid időre mégis ők váltak FZ tökéletes zenekarává, aki a velük való munkát zeneszerzői pályafutása legkiemelkedőbb lehetőségének tartotta.

Ali N. Askin és Todd Yvega volt olyan kedves, hogy kérésemre megossza önökkel az észrevételeit, remek meglátásaikért és szellemességükért lekötelezettjeik vagyunk. Ezt az alkalmat leszámítva egyiküknek sem volt alkalma arra, hogy FZ-t koncerten hallhassák. Todd például nem tudta, hogy FZ az általa leírt technikákat már számos klasszikus képzettségű zenésszel használta (talán elég az Underwoodokra, Ruth-ra és Ian-ra utalni). De mindez nem is igazán lényeges, hiszen mindaz, amit Önöknek tudnia kell és szavakban elmondható, az az itt következő jegyzetekben megtalálható - minden más pedig a mellékelt hangzó-jegyzetben: magában a zenében.

Mindez tulajdonképpen a Yellow Shark-hoz tartozik. Az ahhoz végzett kutatómunka. Kísérletek, melyek során az Ensemble Modern megmutathatta, milyen fürgén tudja magát más dimenziókba helyezni. Ahonnan már látszik a jövő. Vajon működik-e majd?…

Naná!

(Gail Zappa)

*

Bármit, bármikor, bárhol, minden különösebb ok nélkül - ez a Zappa-féle elv él elevenen a CD minden felvételén. Itt láthatjuk, mi történik, ha minden konvenciót nélkülöző játékmódra késztetjük a klasszikus kortárs zene egyik legjobb együttesét, méghozzá olyan ötletek és módszerek segítségével, melyekkel nemigen találkozni abban a világban, melyben "a zeneszerző kottát ír, és azt az általa leírt módon szeretné hallani". Ahogyan Todd is megjegyzi, ezek a felvételek nem egy hosszú, próbákat, a koncerteket, majd a lemezfelvételt magábafoglaló többhónapos munkafolyamat végleges és kicsiszolt eredményei. Sokkal inkább annak az első zenei találkozásnak a dokumentumai, amelyek most a hallgató számára ritkán megadatott betekintést nyújtanak abba az egészen egyedülálló munkába, mely 1991 két hete alatt zajlott Kaliforniában.

Frank ugyanazokat a módszereket és kompozíciós eszközöket használta, amelyeket a saját együtteseivel. Előre megírt és elpróbált anyag keveredett improvizált részekkel. A zenészeknek olyan "objekteket", "motívumokat", "rögtönzött zenekíséretet" és (zenei és színházi értelemben vett) "gesztusokat" tanított be, amelyek aztán jelekkel, grimaszokkal, szemöldökfelvonással stb. hajtatott végre. Ezalatt a zenekar minden tagját folyamatosan vizsgálta, rejtett szólisztikus tehetségük után kutatva. S mivel láthatóan senki semmilyen fóbiájától nem zavartatta magát, akár olyan dolgokat is kérhetett tőlük, melyekre ők soha még csak nem is gondoltak volna: ha tehát valaki mandolinjátékos volt, még nem jelentette azt, hogy ne lehetett volna őt fennhangon elmondott szövegek rögtönzésére ösztökélni.

Vagy: lehetett valaki bár "csupán" zongorista, mégis könnyen előfordulhatott, hogy végül mindenféle szövegek felolvasásával végezte, de olyan viccesen, hogy mindenki bepisilt a nevetéstől. De tarthatta magát valaki bár a legrosszabb rögtönzőnek, Frank mégis őt választhatta ki hogy "elvigye a balhét"… Én magam egy zongora alatt fekve végeztem, furcsa dolgokat mormolva törökül és bajorul…

Ezek a felvételek azt mutatják be, Frank hogyan kezdte a zenét (és az egyéb ügyeit) a zenekarra szabni. De a betegsége miatt az itt felvetődött ötletek közül jónéhányat nem tudott teljesen kibontani.

Frank azt mondta zenészeinek, hogy "készüljenek fel a váratlanra". De hogyan lehet ezt megtenni? Magam azt mondanám erre: lazíts, légy résen és élvezd, amint "a levegő átszűrőőőőőődik…".

Ali N. Askin, 1999. szeptember 19.

*

Aki csiszolt zenére vágyik, annak nem ez a CD való. A legtalálóbb jellemzés erről talán a "hangzó dokumentum" lehetne. Ezek a felvételek Frank Zappa és az Ensemble Modern közös próbáin születtek, a "Yellow Shark" felvételeire készülve. Emlékezetesek és érdekfeszítőek - annak dacára, hogy nem többek, mint próbák. Azért tartom fontosnak ezt a megkülönböztetést, mivel méltánytalan lenne az Ensemble Modern-nel szemben, ha a próbákon készült felvételeket úgy tálalnánk mint kész produkciót, nem pedig azért, mintha bármi elfogadhatatlan lenne a zenében. Éppen ellenkezőleg, az ihletett zene és az ihletett zenészek közössége egyfajta olyan ragyogással bír, mely a távolról sem ideális felvételi körülmények ellenére is biztosítja a produkció fennmaradását. (Mint ahogy elmondható ennek ellenkezője is, a legeslegjobb felvételi minőség sem segíti a lélektelen zene fennmaradását hosszú távon.) Röviden, ez egy olyasfajta lemez, ami majd egyre jobban hatalmába kerít.

Részem volt abban a megvilágosító erejű élményben, hogy részt vehessek a próbákon, melyek végül ezt a lemezt eredményezték. Jó lenne, ha elmondhatnám, hogy mással is hozzájárultam a munkához, de alapjában véve én csak a "Felvétel" gombot nyomogattam, illetve ittam a sört, amit Zappáék a zenészek számára készítettek elő. Úgy tűnik, ez tett alkalmassá a borítószöveg megírására. Mielőtt azonban belemerülnék a részletekbe, szeretnék néhány előzetes megjegyzést tenni.

Az Ensemble Modern-ről: először is, nem kellek én ahhoz, hogy elmagyarázzam, milyen felkészült ez a zenekar. Szakértelmük és tudásuk világszerte elismert. Szeretném viszont közhírré tenni, micsoda öröm volt olyan emberekkel dolgozni, akik a munkamorál és az elhivatottság ennyire magas szintjét képviselik. (Közülük sokan saját pénzüket áldozták arra, hogy Frank próbáira repülhessenek. Akadtak olyanok, akik elhalasztották visszaútjukat, saját költségükre, csak hogy még néhány napot maradhassanak.)

Mindennapos feladataim közé tartozott, hogy próba előtt már néhány órával a Joe's Garage-ba menjek, és beállítsam a berendezést (amit az előző nap le kellett vinni). Mély benyomást tett rám, hogy minden egyes nap, mikor megérkeztem, a zenészek legtöbbje - ha épp nem mindegyikük - már szorgalmasan gyakorolt. A következő négy órában még ott sem kellett volna lenniük. Elmehettek volna Hollywoodot fényképezni. Csakhogy ők személyes késztetést éreztek arra, hogy a további fejlődésre törekedjenek. A legjobbat akarták kihozni magukból Frank számára, és felül akarták múlni előző napi produkciójukat. Ez nem az a fajta hozzáállás, amihez a szakszervezetbe tömörült hollywoodi zenészekkel való találkozások hozzászoktattak.

Most, hogy mindezt a dicshimnuszt elszavaltam, megjegyzem, hogy ez a lemez nem az Ensemble Modern-ről, és nem is Frank Zappáról vagy a szerzeményeiről szól. Sokkal inkább annak dokumentumát látom benne, hogy mi volt annyira különleges Frank és a zenészek együttműködésében. Ha egy nagyszerű zeneszerző olyan csodás zenekarhoz jut, mint az Ensemble Modern, akkor nyugodtan írhatna remek zenét, odarakhatná eléjük, és hagyhatná, hogy csinálják, amihez olyan jól értenek. Bizonyára semmi rossz nincs is ebben. Frank-nek azonban az volt az elképzelése, hogy többet érjen el velük annál, amit már amúgy is olyan jól csinálnak, hogy új, ismeretlen munkamódszerekre vegye rá őket. Így olyan eredményekre jutottak, amit senki nem várt volna, s ami egészen másfajta szórakozást nyújtott, mint mikor egy remek zenekar egy nagyszerű zeneszerző szerzeményeit játssza. És azt gondolom, hogy a zenészeknek is egy egészen különleges élményt jelentett ez az együttműködés. Úgyhogy további szócséplés helyett…

*

01 LIBRARY CARD
(Könyvtári kölcsönzőjegy)
Frank több zenészt is kijelölt arra a feladatra, hogy szóbeli közjátékokat rögtönözzenek. Hermann Kretzschmar, a zongorista könyvtári kölcsönzőjegyét kapta elő, hogy szövegként használja. Jellegzetes hangszíne, német akcentusa, előadásmódjának vicces tempója megragadta Frank-et, használni és fejleszteni akarta ezt az eszközt. Ennek az ötletnek a kibontása a Master Ringo, a Wonderful Tattoo!, és végül a Yellow Shark-on található Welcome to the United States című darabokban hallható.

02 THIS IS A TEST (AKA IGOR)
(Ez egy próba - más néven: Igor)
Frank átfogó terveinek része volt, hogy az Ensemble Modern számára synclavier-en komponáljon, így az elsőszámú feladat annak kiderítése volt, hogy ez az elképzelés mennyire működik. Az első próbanapot megelőző éjszaka megkért, hogy hangszereljem meg Igor című, Synclavier-re írt kompozícióját, és írjam át az Ensemble Modern számára, és nyomtassam ki a zenészek kottáit és a karmesteri példányt. A címet Frank másnap reggel, még a kinyomtatás előtt változtatta This is a test-re, csak hogy a zenészek tisztában legyenek a rövid darab céljával. S mint ahogy az oly gyakran történik, az új cím megmaradt.

A felvétel az előadás legelső változata, a muzsikusok a frissiben kapott kottát kapásból olvassák, azaz blattolnak. Ez nemcsak a zenekar technikai felkészültségét mutatja meg, de azt a tényt is, hogy képesek kifejezőek lenni, stílust vinni abba, amit játszanak, még úgy is, hogy valami olyasminek a pontos visszaadásával küszködnek, amit azelőtt soha nem láttak. Mondanom se kell, hogy a próba sikerült, így a következő két hétben minden éjszaka kétségbeesett és kimerítő erőfeszítéseket hozott, hogy a synclavier-ből zenedarabokat ássunk elő és a másnapi próba számára kottajelekké alakítsuk őket.
Érdekes megjegyezni, hogy ezen próbák egyike volt a G-Spot Tornado. A kísérletet Frank nagyjából egyórányi próbálás után sikerületlennek nyilvánította és félretette. A zenekari tagok ennek ellenére elhatározták hogy megtanulják: önszorgalomból tovább gyakoroltak. A "Yellow Shark"-koncertek idejére aztán a G-Spot Tornado lett a finálé és a ráadás is. [Frank-et bizonyára az is inspirálta, hogy Dweezil a Z-vel tartott turnéin szintén játszotta a G-Spot Tornado részleteit, igen hatásosan.]

03 JOLLY GOOD FELLOW
Miután a Joe's Garage-ban a teljes együttessel tartott próbák befejeződtek, további egy hét következett az Ensemble Modern kisebb csoportjaival a UMRK-ben. Minden este az általam "irányított rögtönzés"-nek hívott munka folyt. Az egyes zenészek spontán játékát takaró improvizációtól eltérően ezek olyan szerzemények voltak, melyekkel kapcsolatban előzőleg minden zenész írott vagy szóbeli instrukciót kapott. Frank a zenészeket ezután jelzésekkel és gesztusokkal irányította. Az egész olyan volt, mintha Frank az Ensemble-n mint egy hangszeren játszott volna.

Ez a fajta vezénylés Frank egyik védjegye. Nevezetes volt arról, hogy a rock and roll együtteseit számos jelzésre való azonnali reagálásra tanította, így jöhettek létre egy koncert előreláthatatlan eseményei által kiváltott spontán közjátékok. Ez az módszer természetesen a konvencionális komolyzenei hangversenyek ellenőrzött (karótnyelt?…) közegétől teljesen idegen. Azt hiszem Frank-et érdekelte, mit mindent lehet elérni azzal, ha klasszikus képzettségű zenészekben feléleszti a spontán beavatkozásra való hajlamot.
Ebben a fajta komponálásban engem az ragad meg igazán, hogy ezek a darabok mégsem keltik rögtönzés hatását. Valami rejtélyes és hátborzongató módon gondosan eltervezett és előzőleg aprólékosan meghangszerelt szerzeményeknek tűnnek. Mintha minden zenész pontosan tudta volna, mit fog játszani a másik. Ez nyilvánvaló bizonyítéka a zenészek kivételes tudásának, az együtesként má-már médiumként való működésének.

Amikor cím nélküli darabok felvétele készül, gyakran a hangmérnök feladata, hogy házi használatra munkacímet adjon. Észrevettem a főtéma hasonlatosságát a "For He's a Jolly Good Fellow" dallamával, s így adtam neki a Jolly Good Fellow nevet, gondolván, hogy később kap majd egy megfelelő címet. Vicces, ahogy az ilyen dolgok végül megmaradnak.

04 ROLAND'S BIG EVENT / STRAT VINDALOO
(Roland Nagy Dobása / Strat Vindaloo)
A szóló rögtönzése jazz- és a rockzenei berkekben egyaránt jellemző eljárás, a komolyzenei koncerttermekben azonban csaknem ismeretlen jelenség. Frank a próbaidő jelentős részét azzal töltötte, hogy a zenekar egyes tagjait szólók improvizálására vegye rá, míg a zenekar többi része zenekíséretet rögtönzött (ami egy további, a komolyzenében ismeretlen jelenség). Az Ensemble Modern legtöbb - ha nem az összes - tagja soha azelőtt nem szólózott, így némileg megrémültek, mikor Frank erre kérte őket. Mindig is úgy éreztem, hogy Frank egyik legnagyobb adománya az a képesség, hogy embereket saját hajlamaik határát meghaladó dolgokra vegyen rá.
Ezen a felvételen az eleinte vonakodó klarinétos, Roland Diry emlékezetes első szólója hallható. Lelkes tapsot kapott érte a többiektől (ezt a folyamatosság érdekében kivágtuk). Azon a bizonyos napon Frank elhívta az elektromos hegedűn játszó L. Shankart, hogy indiai játékmódot mutasson be a vonósoknak, és segítsen a zenészeknek elmélyülni a rögtönzés világában. Roland nevezetes szólóját a Strat Vindaloo követte, Frank és Shankar játékával (Frank őt kedvesen csak Larrynek hívta - noha az L betű a nevében a Lakshminarayana rövidítése).

05 MASTER RINGO
(Ringo Mester)
Nem, a cím nem a nagyrabecsült Ringo Starra utal. Hermann Kretzschmar Library Card-ban nyújtott alakítása Franket arra ösztönözte, hogy egy lényegesen színesebb szöveget ajánljon megfontolásra. Éppen kéznél volt egy genitális piercingekkel és tetoválásokkal foglalkozó, PFIQ című alternatív magazin (Piercing-Rajongók Nemzetközi Magazinja). Különleges értéket képviseltek benne a szerkesztőknek címzett levelek, melyekben az olvasók a genitális piercinggel kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg.
Ha arra gondolunk, micsoda

Mondhatja persze bárki, hogy nem sok élet vihető egy könyvtári olvasójegy szabályzatára reagáló zenekari gesztusba. Amikor azonban valaki annak fájdalmát ecseteli, amikor tűt szúrnak át a herezacskóján, akkor igazán könnyen megy a forte.
Akkoriban kaptam felkérést egy helyi reklámügynökség munkájában való alkalmi részvételre. A találkozókon többnyire üzletemberek és üzletasszonyok voltak jelen, öltönykben, nyakkendőben, aktatáskákkal és mobiltelefonokkal. Frank arra biztatott, vigyem magammal az PFIQ-t, vegyem elő a szünetekben, és olvasgassam mindenki szeme láttára, komoly tekintettel arcomon. Fontos, hogy a megfelelő hatást gyakoroljuk az ügyfelekre.

06 T'MERSHI DUWEEN
Koncert-klasszikus a '70-es évekből. Frank egy olyan figuráról nevezte el, akinek a történetét Moon találta ki egyszer gyerekkorában. A This is a Test-hez hasonlóan ennek a számnak az első felét is blattolta a zenekar. Frank látni akarta, hogyan birkózik meg az Ensemble Modern a nehéz ritmikai felépítéssel [23 against 24 tuplets]. A második rész a metrum több, különböző részre történő felosztásának egymásra csúsztatásával épül fel. Minden egyes zenész szóban kapott egy eljátszandó részt. Frank később aztán ezekre a "kompozíciós alosztályok"-ra hivatkozott. (Todd terminológiájával "objekt"-ek. Miután az "objekt" létrejött, nevet és kézjelzést rendeltek hozzá, hogy "bármikor elő lehessen hívni"…)

07 NAP TIME
(A szunyókálás ideje)
Ebben a darabban Michael Svoboda alpesi kürtön, Rumi Ogawa-Helferich sípon játszik és énekel, Rainer Romer és Andreas Bittger pedig ütős hangszereket szólaltatnak meg. Az a tény, hogy az alpesi kürt csak a harmonikus sor hangjait játssza, összhangban a thai gongok hanghatásaival, nagyban hozzájárul a darab meditatív jellegéhez. Szeretem azt gondolni, az események azért vettek ilyen fordulatot, mert az aznap délután annyira megviselt minket, hogy szükségünk volt már valami békés és nyugodt dologra. Persze nem biztos hogy ezzel mindenki egyetértene.

08 9/8 OBJECTS
(9/8-os objektek)
Frank jelezte az együttes különböző szekcióinak, milyen objekteket játsszanak, ahogy a darab halad előre. A próbák alatt kéznél volt Ali N. Askin, akilejegyezte az így továbbfejlődő objekteket. A cím Frank kéziratának éléről származik, és a különböző objektek ritmus-előjegyzésére utal. Shankar ebben is játszik.

09 NAKED CITY
(Puszta város)
Jurgen Ruck, aki a klasszikus gitár-szólamot játszotta, a zenekar előtt foglalt helyet (mint egy gitárverseny esetében). A gitár szólamát Frank előre megírta, miként a zenekar főtémáját is. A többi, a rögtönzéseket is beleértve, Frank karmesteri pálcája alatt alakult ki.

10 WHITEY (PROTOTYPE)
(Fehérke - prototípus)
Ez egy rövid részlet az eredeti próbából. Egy "Yellow Shark"-kal kapcsolatos ismertetésben olvastam, hogy a Get Whitey az 1992-es Los Angeles-I zavargásokra utalt volna. Nagyon sok újságíró közli lelkiismeretlen módon kész tényként a feltételezéseit,. A darab a Los Angeles-I zavargásokat évekkel előzi meg, és a különös "Get Whitey" nevet onnan kapta, hogy megszólaltatható kizárólag a zongora fehér billentyűinek használatával. Így persze nem olyan érdekes, mint az újságírók sztorija, de az igazság néha unalmas.

11 AMNERIKA GOES HOME
(Amnerika hazamegy)
Az Amnerika az eredeti, még kevésbé kidolgozott formájában a Thingfish albumon szerepel. Frank a Syclavier segítségével itt a "hocketing" technikát már szinte a legelképesztőbb szélsőségig használja. A sokak számára talán ismeretlen zenei műszó egy jellemzően barokk kompozíciós technikára utal, amelynek során egy zenei frázis úgy bomlik részekre, hogy az egyes szólamokat két vagy több hangszer játssza, méghozzá úgy, hogy a dallamot az egyik ott folytatja ahol az előző abbahagyta.
Az Amnerikában Frank megtartotta a hagyományos "dallam és kíséret" szerkezetet, de minden egymást követő hangot más-más hangszerre bízott. Az eredmény, ahogy az a Civilization: Phase III. lemezen hallható is, mellbevágó. A számítógépnek ez persze könnyű feladat, de iszonyatosan nehéz 24 emberi lény számára, hogy mindannyian a saját, elszigetelt hangjukat játsszák a maguk hangszerein látszólag véletlenszerű időközökben, de úgy, hogy az egész ritmikailag tökéletesen összeálljon. Az előadás még a "Yellow Shark"-koncerteken is meglehetősen döcögött, a darab így nem került a lemezre. Spencer mindazonáltal úgy gondolta, hogyha az egyes előadások legjobb részeit kiemeli és összevágja, abból egy életképes interpretáció rakható össze. Mellékesen, úgy hallottam hogy az Ensemble Modern az Amnerikát már rendszeresen játssza, minden alkalommal feszesen és hibátlanul. Csak idő és további próbák kérdése volt tehát.

12. SEMMI OLYASMI (átdolgozott és előkezelt változat)
NONE OF THE ABOVE (Revised & P Revisited)
A "Semmi olyasmi" a Kronos Quartetnek Synclavierrel komponát vonósnégyesek soraként indult, 1985-ben. Néhány tétel az Ensemble Modern számára később vonósötössé egészült ki (lásd FZ megjegyzéseit a Yellow Shark CD-n - és talán van akinek érdekes lehet a III Revised is), néhány pedig még tovább alakult kamarazenekarra (azaz vonósötös kamarazenekari kísérettel). A zenekari részek az UMRK próbáiról valók; a vonósötös próbáinak felvételei pedig 1992-ben, Frankfurtban készültek.
[Ez FZ Xenochrony-eljárásának egy kifacsart változata (lásd erről Az igazi Frank Zappa könyvet) amelyben a leírt részek keverednek élőben megalkotott kompozíciós elemekkel. Todd mesélte, hogy FZ azt javasolta Peter Rundell-nek hogy az EM (most hogy megtapasztalhatták az improvizáció varázslatát) a jövedelmüket tv-műsorok hang-alájátszásával egészíthetnék ki (supplement their income by scoring television shows) - Rundel vezényelne a zenekar pedig a képet nézve improvizálna. Nekem nagyon tetszik az ötlet - szerintem meg se kottyanna nekik. A remek szórakozás és a kiváló eredmény garantálva.]

13 CSODÁLATOS TETOVÁLÁS!
(Wonderful Tatto)
Ez tulajdonképpen a Master Ringo folytatása. Nem tudnék semmi olyasmit hozzátenni amit a Master Ringo kapcsán már ne mondtam volna el.

balint, 2007, június 6 - 12:40

Köszi az ajánlást!

• Imre Zoli, 2007, június 9 - 12:40

Hogy jobban értsétek lelkesedésemet, kiemelném az album számos highlight-jai közül az alábbi hármat:

1) Strat Vindaloo amúgy is borult hangulatára ráépülő Shankar hegedűlés mellett az elképesztő hangzású gitárszóló
2) A Nap Time alpesi kürt szólója; szinte már kortárs soundscape.
3) És persze a Master Ringo monológjának részlete:
"Végre megszabadultam az 5/32 collos kicsi súlyzó és az 5/16 collos gyűrű általi herezacskó piercing okozta szagtól.
Most már átjárja a szél..."

Jó hallgatást!!!

 

• Benway, 2007, június 9 - 22:41

Csatlakozom az előttem szólóhoz!! A Strat vindaloo...hmmmmm a Level Five pedig egy kíváló lemez:)

Egy újabb anekdota Belew-tól, vélelmezett közkívánatra:

Sokszor kértek arra, hogy meséljek anekdotákat kiemelkedő emberekkel való találkozásaimról. Ezeket mindig ugyanúgy mondom el, úgyhogy mostantól mindegyiknek adok egy számot, így aztán az érdeklődőknek egyszerűen utalhatok rájuk a honlapomon keresztül:

464. anekdota, első szín:

77 végén történt, Frank Zappa hollywoodi otthonában. Szombat volt, és szokás szerint a következő heti próbákra tanultam a részemet. Mivel én voltam a bandában az egyetlen, aki nem tudott kottát olvasni, teljesen általános volt, hogy így készülök. A mai lecke Frank egy vadonatúj dala volt, a Flakes.

A banda cicája

(részletek - kiemelések tőlem)

Lucy és Sandra együtt laktak a Tom Mix által épített fakunyhó alagsorában, a Laurel Canyon és a Lookout Mountain Drive sarkán, szemben Houdini omladozó palotájával. A hátsó fertályon az Őrült Karl Franzoni lakott hosszú, fekete függönyök mögött, mint az operaház pornó fantomja. Csak végszükség esetén mentem oda hátra, mint például mikor a portrémat festette, de arra vigyáztam, hogy mindig legyen velem két felvigyázó. Mikor először kerestem fel kriptájában, anyaszült meztelen volt, a szeméremszőrzetében található néhány csíptetős hajcsavartól és egy pár behemót, hegyes orrú csizmától eltekintve. Éppen kuglizott, és úgy nézett ki, mintha most szökött volna meg az őrültekházából egyenesen valakinek a legvadabb lázálmába.

Új (2006 augusztusi) Scott Thunes interjú bukkant fel az Idiot Bastard oldalon (forrás persze a Kill Ugly Radio - amúgy egy régi interjú meg itt van magyarul), ebből egy érdekes részt lefordítottam.
A szöveg többi részében szó esik Lisa Popeilről, Dweezilről, Traversről, a családjáról, meg egy elveszett duóról, hegedűre és csellóra.

 Ahogy nem jutott a ZPZ koncertnek túl nagy hírverés (és akkor még finom voltam), az írott sajtó is tüntető némasággal reagálta le az eseményt.

Üdítő kivétel a Zenészmagazin augusztus száma, amelyben kétoldalas összeállítás van Zappa élt, Zappa él, Zappa élni fog címmel (ez a címlapról sajnos nem derül ki).

A lelkes amatőrök után előkerülnek a lelkes profik is - íme pár fotó MÉÉÉG a budapesti koncertről - köszönet Molek Csabának (aki szerint: "A koncertről egyszerűen lehet fogalmazni: zseniális volt...")
Lassan több kép lesz mintha egy szépségverseny lett volna 24-én, hehe, de nem baj - és ha felbukkannak még képek, azokat is közzé fogjuk tenni jól, mert miért ne, nem igaz? Legyen már jól dokumentálva ez a ZPZ dolog. És még egy kis meglepetés is várat magára ezügyben, de az egyelőre titok. Haha (gúnyosan felkacag).

Beszámoló a hardrock.hu oldalról:

 Belevágtak az első darabba, és mi azonnal hanyatt dobtuk magunkat. Amit a színpadon álló nyolc muzsikus művelt az még sokat látott és hallott koncertlátogató szemünket/fülünket is megdöbbentette. Frank Zappa hihetetlenül bonyolult, összetett muzsikáját ilyen mesterfokon előadni egyszerűen bámulatos. Dweezil Zappa fantasztikus gitáros. Könnyedén, folyamatosan mosolyogva játszotta a bonyolultabbnál bonyolultabb szóló részeket - legfőbb show-szövetségese Napoleon Murphy Brock volt, aki már Frank mellett is énekelt, szaxofonozott, mint ahogyan tette azt most is.

"Sound On Sound" interjú, 1999 (két kis részlet - ld. még: United Mutations)

A billentyűk hercege

billentyűk, szintetizátor, ének, harsona - Zappánál: 1970, 1973-75. (1946 - 2013.)

Frank Zappával először Jean Luc Ponty "klasszikusabb" King Kong című lemezén játszott együtt, majd vele maradt a 70-es évekbeli koncertzenekaraiban - ami aztán nagyon nagy hatású élménynek bizonyult:

Rengeteget tanultam Franktől. Az egyik első próbámon történt, hogy egy egyszerű kis dalt játszottunk, Frank pedig kiírta az én részemet, ami egy nagyon szimpla négynegyedes zongorakíséret volt: "pompompompom...". Franknek ezt az oldalát nem ismertem korábban. Csak a radikális dolgokat. Ez ment egész nap, én pedig egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. Ő meg csak rám nézett, és megkérdezte:

- Mi a bajod? - A végén feltartottam a kezeimet és azt mondtam:

- Nem, ezt nem tudom eljátszani!...
- Miért? - kérdezte Én meg azt mondtam:
- Csak, egyszerűen nem tudom - Frank meg:
- Valami baj van a kezeiddel? - erre én:
- Nem. De egyszerűen nem tudom.
- Csak ennyit kell csinálnod, hogy 'pompompompom' és hozni ezt a riffet. - én meg azt feleltem:
- Igen, tudom. De nem érted, Frank, hogy én... - de közbevágott:
- Ó, igen, mert te egy marha komoly zenész vagy és ez már derogál neked. - Én meg csak motyogtam:
- Hát… öööö… nem játszhatnék valami mást? - és elkezdtem egy másik ötletet. De Frank megállított:
- Nem, nem, ez így van: pompompompom.

A legnagyobb dolog ami az életemben történt, hogy Frank ledöntötte ezeket a nevetséges zenei korlátaimat.

Eljött a pillanat, amikor el kell mesélnem a harsonával való kapcsolatom  történetét. A San Francisco-i Konzervatóriumban volt egy  rézfúvós, pontosabban harsonás ösztöndíj, viszont nem volt harsonás hallgató. Szóval úgy döntöttem megpályázom, hogy ebből a pénzből fizethessem a tandíjamat. Végül három egymás utáni évben is megnyertem az ösztöndíjat.

Tényleg?

Bizony. Az egyetlen ok, amiért felvettem a harsonát, ez az ösztöndíj volt. Így aztán elvégeztem ezt a szakot is, de meg kell mondjam, soha nem izgatott a harsona, mint hangszer. Összesen egy kivétel volt. Frank Zappa valahonnan megtudta, hogy harsonázni tanultam és rávett arra az első évben, amikor együtt játszottunk, hogy harsonázzak a zenekarában, a Mothers of Invention-ben. Ilyen felállással készült a „Chunga's Revenge“ és a „200 Motels“ lemez is! (Pocsai Kriszta interjúja, 2006)

...azt hiszem a névjegyemet az olyan hangszereken való játékkal tettem le, mint például a minimoog, mert megtanultam ténylegesen szóra bírni őket, megszólaltani rajtuk a bluest. És ezért Frank Zappának tartozom köszönettel, mert miatta játszottam sokat harsonán is, tehát eleinte Fender Rhodes-on játszottam és harsonán, aztán jött az Arp Odyssey. Nekem mindegyik kellett.

Franknek voltak szintetizátorra írt részei, és mivel nem lehetett a beállításokat fixálni, kis jeleket rajzoltam a gépre, mert Frank egyből észrevette, ha nem pont az a hang szólalt meg. Leírt nekem néhány hangzást, amiket megpróbáltam megtalálni, és ha megvolt, azt mondta: "Oké, ez az." Én meg megjelöltem. Az élő koncerteken mindent meg kellett koreografálnom mert mindig tudnom kellett, hogy melyik rész jön és hogy mikor kell megváltoztatnom a szintetizátor hangjait.

... ugyanez volt az énekléssel: ott ültem egy nap, és Frank azt mondta (közben mindenki tett-vett szerteszét a színpadon, én meg ott ültem a billentyűknél):

- Figyelj, szeretném ha ebben énekelnél.

De én megmondtam neki, hogy nem énekelek.

- George, ebben rád van szükségünk – az menne, hogy „Daaaaaa”?
- Igen, az menne.
- Akkor tartsd ki ezt a hangot: "Daaaaaaaaa!”

Így kezdtem. Aztán ebből egyre több és több lett, egészen addig, hogy

Honnan érkezett
az az égi jármű?
Miért szállt az Andokba?
Kerek volt?
és motorja volt-e?
vagy teljesen más volt?? (Inca Roads)

Ez lett belőle.

(The Present-Day Composer Refuses To Die by Frank Scheffer (VPRO), 2000.)

Zappa lemezein:

• Chunga's Revenge, Frank Zappa's 200 Motels, Waka/Jawaka, The Grand Wazoo, Over-Nite Sensation, Apostrophe ('), Roxy & Elsewhere, One Size Fits All, Bongo Fury, Studio Tan, Sleep Dirt, Them Or Us
  
• You Can't Do That On Stage Anymore sorozat; The Lost Episodes, Läther, Have I Offended Someone?, QuAUDIOPHILIAc, The Dub Room Special!, One Shot Deal

• Jean-Luc Ponty: King Kong; George Duke: Feel (rajtuk Zappa-darabok)
   
• 200 Motels, Dub Room Special, The True Story Of 200 Motels (Zappa filmjei)

A címet Apemantől kölcsönöztem (utólagos engedelmével - remélem), azt hiszem vagyunk páran akik még a tegnapi koncert hatása alatt vagyunk. 

Várjuk mindenki véleményét akár itt, akár a fórumban!

Addig az Index fórumáról teszek ide pár kitörést:

Dweezilről mostanában a ZPZ kapcsán hallunk sokat, de tudható ugyebár, hogy ő rakott össze pár Zappa-lemezt is az utóbbi időben (Halloween, QuAUDIOPHILIAc), és ez utóbbinak a fülszövegét is ő írta - ennek a fordítása következik most.

Érdekes írás, mindenesetre jóval érdekesebb és informatívabb mint amit a Zappa-családtól az utóbi időben megszokhattunk - hogy a raktárban levő többi kvadró és egyéb szalaggal mi lehet, és mi lesz, azt persze továbbra sem tudjuk...

QuAUDIOPHILIAc

Az egész egy dobozzal kezdődött, egy ismerős névvel, egy kis porral meg egy rajzzal. Hogy mi kezdődött ezzel? Egy projekt. Milyen projekt? Ez, és az ezt majd követők. Látod, itt az UMRK raktárában nekiláttunk az átlényegítés procedúrájának. Azt kérdezed, mi közöm van nekem ehhez?... Meg hogy mi is van azzal a poros rajzzal, a névvel és a dobozzal, meg a fene tudja még mivel, amiről az előbb hadováltál, még mielőtt teljesen átlényegíted magad? Örülök, hogy megkérdezted. A helyzet a következő...

Vannak nagy ászok, és vannak a tök mások. Apám, Frank Zappa nyilvánvalóan mindkettő volt. Zeneszerző volt, aki hangokat, textúrákat, ritmusokat rendezett el oly módon, ami bizonyosan páratlan, de maga a hang volt az, ami őt is páratlanul inspirálta. Ez az audio-protein ostya amit most szorongatsz, tudományos bizonyítékokat tartalmaz arra nézve, hogy igenis léteznek aranyrögök.

És most a dobozról... Egészen kicsi volt. És poros. Egy név volt ráírva: "Dweezil". Volt rajta egy dátum is (1970) és egy rajz. Különös felfedezés. Most képzeld el hogy Dweezilnek hívnak, és találsz egy dobozt rajta a neveddel, egy évszámmal a születésed környékéről meg egy rajzzal. Meglehetősen érdekelne a doboz tartalma, nemdebár? Nos, a nevem teljes véletlenségből Dweezil és esküszöm, majd meghaltam hogy kinyithassam a dobozt.

Ki is nyitottuk Joe Travers főraktáros segítségével. Egy szalag volt benne. Óvatosan a lejátszóba helyeztük és megkértük szépen, hogy játssza le nekünk. Mikor erre nem volt hajlandó, a "play" gomb lenyomásával kényszerítettük. Egyből világossá vált, hogy amit hallunk, az valami más. Háromdimenziós... Nem, négydimenziós! Jobban megnéztük a dobozon levő képet. Egy kiterített rajz volt: Quaudio. Ez a felvétel annyira közel volt egy esemény audio-fotójához, amennyire csak lehetséges. Egy születőben levő dal (Chunga's Revenge) legbelső lényegét ragadta meg, lehetővé téve, hogy a hallgató tényleg úgy élje át, mintha ő maga is Frank Zappa alagsori stúdiójában ülne, míg ő levegőmolekulákkal kísérletezik átlós síkokon.

Chunga Basement:

Én speciel kurvára izgatott lettem. Megkérdeztem Joe-t, szerinte létezik-e még ilyen anyag, mint amit épp most hallottunk. A válasz: "Asszem igen, édes öcsém."

Ezt jó jelnek tekintettem. Joe bányászott pár órát a raktárban és felszínre hozott egy csomó szalagot, rajtuk több órányi többsávos megkevert hanganyaggal. Ezeken már nem voltak rajzok, csak kezdőbetűk: LCRS (gyengébbek kedvéért: Left, Center, Right, Surround - azaz bal, közép, jobb, surround). Ezek a szalagok profibbak voltak. Szinte maguktól mentek. A hetvenes évek közepén születtek. (Jut eszembe: azért volt az eredeti, korábban említett dobozon a Dweezil név, mert Frank egy darabig eljátszadozott a gondolattal, hogy a csapatának a Dweezil nevet adja. Egy újabb érdekes adat, huh...) Megvoltak tehát az alapanyagok a legtitokzatosabb, legélvezetesebb zenehallgatási élményhez.

Hogy ne húzzam a sztorit sokáig, jelen lemez tehát Frank Zappa 1970 és 78 között készült többsávos felvételeinek és mixeinek hangdokumentuma. Nem tettem kronologikus rendbe. Inkább úgy döntöttem, hogy csinálok belőle magunknak egy közös közjátékosságos hangutazást. Az átmenetet biztosítandó hozzáadtam pár modern elemet is, így került például Frank egy régi szövege alá az "Easter Hay" egy sosem hallott alternatív hangszerelése. Ettől eltekintve a lemezen hallható anyag nem más, mint amin Frank több mint 30 évvel ezelőtt gondolkodott. Világos, hogy messze a világ előtt járt.

Most, hogy már 2004-et írunk és a többsávos zenerögzítés szabványos formátummá kezd válni, nagy veszteség, hogy ő már nem lehet itt, hogy nem folytathatja személyesen úttörő munkáját és nem kápráztathat el minket a többsávos lég-szobraival. Úgy hiszem, azért a szelleme még itt kísért az UMRK-ban, én pedig sok-sok többsávos projekten szeretnék még vele együttdolgozni a jövőben. Nagyon sok doboz van még a raktárban, rajta nagyon sok porral és még több felfedezendő és mindannyiunk által élvezendő zenével. Ja, és míg el nem felejtem: a Rollo kurvára állat!

Remélem nektek is annyi örömet szerez majd ez a lemez, amennyit nekem szerzett.

Dweezil
2004. július 7., UMRK

balint, 2006, május 17 - 07:34

A "rákészülés" délután 3-kor kezdődik, gyomorideggel, hogy a nyavalyás beszámolók nem állítottak-e be túlságosan magas elvárásokat. 6-ra Düsseldorfban voltam, séta egy szép akácos úton ("Akácos út, ha végigmegyek rajtad én...") a Philips-Hall felé.
(kary02 beszámolója - köszönjük!!! Képek: a ZPZ)

John Frusciante (gy.k: a Red Hot Chili Peppers gitárosa) is részt vett Frank Zappánál (16 évesen!) egy meghallgatáson (a The Independent cikke)! Hoppá!

Ott ültem és azon gondolkoztam, mi is szeretnék lenni: egy rocksztár saját dalokkal meg egy csomó csajjal – mesélte a Mojo magazinnak – vagy bent lenni Frank Zappa zenekarában, ahol mindig megmondják, mit csináljak, drogozni se lehet, meg az egész banda valahogy olyan szögletes, és tuti hogy csajok se lesznek a bulikon.

Bónuszinfó: itt meg ugyanő az Inca Roads (!!!) főtémáját nyomatja egy '90-es koncerten, erősen zippelve.

 **Sun 05 Jun 05** 

On this recent Queen/PR tour I [have] made the decision to have an extra guitarist in the band (in Queen in the old days there was only me). The theory is that he can cover the rhythm parts, and I am much more free to explore countermelodies, interact with the vocals, improvise, without the sound falling to pieces. Having done this, I have been keen to make sure I take advantage of the opportunity to evolve into the more adventurous player I have visualised. It's been largely successful, but I have made some bad "mistakes" - well, if not mistakes in the Zappa sense, then at least "Things I did not mean to play!" However on the whole, I have found much pleasure in the adventures I have plunged myself into .... and I feel our audiences are seeing something much more individual, unique, special to the moment, and so I don't intend to go back!!!

Please let me know your thoughts, Jivan... I would be most interested.

P.S would you mind if I published some of our 'conversation' about this on my Website... ? I think many people would share an interest in this area.

with love and respect

Brian 

 (c) brianmay.com - from Brians' Soapbox, published here with Brian May's kind permission. Thank you, Brian!

2006, May 5 - 18:17.

**vasárnap, június 5.*

 IMPROVIZÁCIÓ... ÉS FRANK ZAPPA

További beszélgetések Jivannal...

(a Brian May's Soapbox-ból az eredeti szöveg itt!)

Voltam olyan szerencsés, hogy találkozhattam Frank Zappával, ezzel a nagyon szabadon gondolkodó, újító alkotóval. Ekkor már nagyon beteg volt (a fiával dolgoztam valamin Los Angelesben). Említettem neki, hogy nagyon tisztelem az arra való képességét és a bátorságát, hogy a zenéjében annyit improvizál, és mindezt élőben, nagy közönség előtt. Visszakérdezett: "Bátorság? Hogy érted ezt?" Mondtam, hogy én mindig nagyon féltem a hibázás lehetőségétől. Erre ő: "Hogy hibázhatnál? A te szólód, a te gitárod, te játszod rajta a saját zenédet. Ki mondaná meg hogy mikor hibázol?!"

A mostani Queen/Paul Rodgers turnén úgy döntöttem, hogy felveszek még egy gitárost (a régi időkben egyedül voltam a Queen-ben). Az elgondolás emögött az volt, hogy ő hozza a ritmuskíséretet, én meg szabadabban ellenpontozhatok, játszhatok az énekdallammal, improvizálhatok - anélkül hogy a dal darabjaira hullana. Ezalatt szenvedélyesen kerestem a módját, hogy egy általam elképzelt kalandozóbb gitáros képére alakítsam a játékomat. Ez nagyrészt sikerült, de volt néhány komoly "hibám" - illetve ha ezek a zappai értelemben nem is voltak "hibák", de legalábbis "olyasmik, amiket nem szerettem volna játszani!" De mindent egybevéve nagyon jól éreztem magam ebben a magam választotta kalandban... és úgy érzem, hogy így a közönség is valami sokkal egyedibbet, valami különlegeset, csak ahhoz a pillanathoz tartozót kap, úgyhogy egyáltalán nem kívánkozom vissza!

Szívesen hallanám a véleményed, Jivan... Nagyon érdekelne.

U. I.: Nem volna-e probléma, ha a 'beszélgetéseink' egy részét közzétenném a honlapomon? Azt hiszem, sokan érdekesnek találnák.

Szeretettel és tisztelettel:

Brian

(c) brianmay.com - fordította mB; forrás : Brians' Soapbox, (az eredeti honlapról azóta eltűnt); egy levélváltás után Brian May személyes engedélyével közlöm. Köszönet!

Ed megmondja! Az egyetlen, az igazi Ed Mann (edmann@earthlink.net) volt olyan kedves és válaszolt néhány kérdésemre.

Hol zenéltél mielőtt Zappával összeakadtatok volna? Mesélnél a zenészi fejlődésedről, az iskoláidról és az azt megelőző dolgokról?

Gyerekkorom óta dobos és zongora-gyilkos voltam - Ken Aronoffal jártam egy gimnáziumba akivel egymást inspiráltuk a további fejlődésre. Aztán következett a Hartford Egyetem, a Hartt College of Music (1973), ahol találkoztam Tommy Marssal (Mariano), és "World Consort" néven alakítottunk egy experimentális zenét játszó zenekart, amivel New Englandban nagyon sok koncertet adtunk. 1973 végén a Socal-ba mentem ahol John Bergamo mellett tanultam - mindenféle world-musicot és avantgard zenéket játszottunk ami aztán a Repercussion Unit megalakításához vezetett.

(...)

Hogy kaptad meg a munkát Zappánál? Annyit tudok, hogy megkért, hogy az "In New York" lemezre játssz fel még ütős szólamokat. Hogy alakult annak a hangszerelése?

1977-ben Zappa John Bergamo-t kérte meg, hogy játsszon rá a NY albumra - és John egyből engem is ajánlott (gondolom Frank kérdezte, hogy tudna-e még valakit javasolni). Ruth-szal együtt játszottunk ezeken a felvételeken, remek volt.

Ebből mennyit játszottál te, és mennyit John Bergamo?

Mindig együtt játszottunk - szólóban csak Ruth játszott faütősökkel.

És hogy lettél a zenekar teljes jogú tagja? Mikor volt mindez?

Jópár hónappal később (1977 júniusában) Ruth említette, hogy Frank egy második billentyűst keres, én meg fölhívtam őt és javasoltam Tommy-t - és rögtön akkor Frank meg is hívott hogy "ugorjak be hozzájuk" (éjfél volt - az egyetlen időpont amikor Frank elérhető volt telefonon). Átmentem, épp Terry, Patrick és Eddie jammelt Frankkel - és éjjel kettőkor már "bent voltam a bandában" Pár napba beletellt míg felfogtam.

A csatlakozásod előtt mennyire voltál Zappa-rajongó? Néhányan, mint azt hiszem Duke csak a vécén ülő plakátról ismerték. Mások, mint Keneally a dalainak a nagy részét már a meghallgatás előtt tudták.

Szerettem Frank zenéjét - egyes lemezeit ismertem, másokat nem - nagyon tiszteltem mint zeneszerzőt és polgárpukkasztót, de a csatlakozásom előtt nem játszottam a darabjait.

Ugye te játszol a dob-szintetizátorokon (syn-drum) a Sheik Yerbouti-n?

Minden dob-szintetizátort én játszottam föl - még akkor is, mikor már soknak éreztem - mert FZ imádta őket. A stúdióban mászkáltam az egyik éjjel és Frank megkért hogy tegyünk "egy kis syn-drumot a 'Flakes'-re" - négy óra múlva már majdnem mindegyik dalban rengeteg dob-szintetizátor volt - sokkal több mint amennyi az élő előadásokon lenni szokott, de jó móka volt, én meg azt gondoltam: "ha a szerzőnek tetszik..."

A "Joe's Garage" felvételéről - milyenek voltak a session-ök?

Vidámak. Maga a történet spontán módon alakult ki a felvételek alatt Frank és a különböző bandatagok közti idétlen párbeszédek során. Persze a nagy részét Frank találta ki és ő szőtte össze történetté - de emlékszem például hogy a megfigyelő gondolatát én vetettem föl, amit FZ akkor nagyon viccesnek talált és gondolom ebből alakította ki a Központi Főfürkészt (The Central Scrutinizer). Nagyon vidám dolog volt Frankkel dolgozni - a zenekar tagjait kreativitásra inspirálta, de persze az ő szemüvegén keresztül.

Be tudod azonosítani a következő zenészeket arról az albumról?
1. Jeff - tenor szaxofon
2. Marginal Chagrin - bariton szaxofon
3. Stumuk - altszaxofon

1. Ike egyik haverja St. Louisból.
2. Talán egy stúdiózenész - lehet hogy Marty Krystal?
3. Egy ács aki Franknek dolgozott. Lehet hogy a sógora.

Milyennek érezted az LSO felvételeit?

Talán kicsit merevnek.

Miért maradt ki a '84-es turné? Ott voltál az LSO-nál '83-ban, gondolom csináltál stúdiófelvételeket 84-ben, talán 85-ben is, miért volt ez a kihagyás?

Kimaradt a '84-es turné - nem volt már hely a színpadon! FZ túl sok énekest vett föl '84-ben. Egy másik bandával turnéztam éppen (Shadowfax) és nyakig benne voltam - hiányzott FZ, de már szükségem is volt valami másra - de egy pillanat alatt ott termettem volna ha FZ a jelenlétemet kívánja.

1988... érzékeny pont mindenki számára, és teljesen megértem ha esetleg nem akarsz kitérni rá. Ugyanakkor azt hiszem talán kevesen ismerik a történetet a te nézőpontodból, úgyhogy ha szívesen beszélnél arról, miért lett vége, talán ennél jobb fórum nem is kell.

1988-nak nincs egyszerű magyarázata. Frank hozott néhány a kimerültségét és gyengülő egészségét jelző döntést, amelyek aztán a nagyon szerencsétlen de előrelátható eredményre vezettek. Rengeteg feszültség és rossz érzés halmozódott fel. És volt abban valami ironikus hogy a mélyben ugyanakkor mindenkiben rengeteg szeretet volt Frank és a zenéje iránt, ami a dolog érzelmi részét csak erősítette. Látható volt hogy Frank fáradt és nincs jól. A 70-es években vagy a 80-as évek elején sosem engedte volna hogy a dolgok idáig fajuljanak. Amilyen volt Frank, olyan volt a banda is. Ha stramm volt és jól érezte magát, ez ránk is átragadt. Ha nem volt jól, nem volt jól a banda sem.

Az újabb tagoknak talán nehéz volt megérteni azt, hogy hogy fordulhat elő egy ilyen intenzív konfliktus a zenekaron belül - azoknak pedig akiknek hosszabb idő volt a hátuk mögött azt, hogy Frank hogy engedhette ezt tovább folyni. Fájdalmas volt, mert Frank tudta hogy mindenki mennyire szenved és hogy ő az egyetlen akinek volna ereje helyrehozni a szituációt, de nem lépett semmit.

A 88-as banda tagjainak az egyetlen cél a napi túlélés maradt. Megsemmisítő volt. Azt hiszem minden résztvevő másképp csinálná ha még egyszer végig kellene menni rajta. Az 1988-as felállásból nem tulajdonítok senkinek semmiféle rossz szándékot. Csak az események nagyon szerencsétlen összejátszása volt.
És Franket sem vádolom ezügyben semmivel. Elemésztette a betegség, ami nagyon szerencsétlen és szomorú, és minden nap hiányzik.

Melyik volt a kedvenc zenekari felállásod vagy turnéd? És melyiket szeretted a legkevésbé?

Szerettem mindegyiket. Az 1977-78-as nagyon klassz volt.

Biztosan van néhány kiváló turné-történeted. Nem osztanál meg velünk párat, nem mesélnéd el milyen "a Zélet a Zúton"?

Egyszer 2 csinos harmincas nő fölcsípett minket Tommyval a hotel előcsarnokában és a kíséretükben felmentünk és szétlocsoltunk pár italt, Tommy meg tógában és a fémkeretes pápaszemében jazz-táncot lejtett az ágyon amikor a némiképp konzervatívabb férjek beléptek ... nem, ezt nem mesélem el. Inkább azt amikor egy nagyon hosszú éjszaka után Tommyval az indianai Bloomington kamionparkolójában reggeliztünk és Tommynak kifejezetten unszimpatikus lett a pincérnő, aki történetesen egy nagyon kedves régi barátja volt a törzsvendégeknek, akik Tommy szarkasztikus megjegyzéseit igen rossz néven vették - nem, azt hiszem ezt sem. Vagy amikor Londonban - de ezt aztán tényleg nem. Nem, azt hiszem nincs most elmondanivaló történetem.

Annyi kérdésem van még, hogy elvinné az egész beszélgetést, úgyhogy hagyom is őket. Arról kérdeznélek, amit Zappa óta csináltál.

A producere és szerzője voltam a "Global Warming" CD-nek (csak ütősökkel) 1991-ben, turnéztam és fölvettem egy lemezt Rickie Lee Jones-szal és Kenny Logginsszal (1992-94), csináltam még egy CD-t a CMP részére "Have No Fear" címmel 1996-ban de soha nem jelent meg, ami nagyon kár mert fényévekkel jobb mint a Get Up vagy a Perfect World (Ed Mann szólólemezei). Megcsináltam a Gong CD-t, és 1997 óta elektronikus zenét szerzek és hangmérnökként dolgozom (sound design) jórészt az E-MU számára; mostanában mások számára kezdtem zenét írni; most úgy néz ki lesz valami filmes munkám; és van egy stúdióm itt a házban.

Köszönöm, Ed!

balint, 2006, április 29 - 21:36