Kötelező olvasmány

- A hátsó sorból - Ruth on Roxy
- Zappa: Egy interjú - jó, 1973
- ROCK - és más négybetűsek 1968
- Road Tapes #2 - by Milán  << 
- Terry Bozzio & Borlai - videó
- Műszál Bob / Szomorú Jane
- Zappa idézetek - megmond.

Zappa Stream Radio

Creative Commons Licenc

Hozzászólások

Címkék

100%zappa (12) 1950-es (3) 1963 (2) 1964 (1) 1966 (3) 1967 (7) 1968 (3) 1970 (6) 1971 (3) 1972 (1) 1973 (1) 1974 (1) 1975 (3) 1977 (1) 1978 (4) 1980 (1) 1981 (2) 1982 (2) 1983 (3) 1984 (3) 1985 (1) 1986 (3) 1987 (1) 1988 (1) 1989 (2) 1990 (4) 1991 (5) 1992 (2) 1993 (1) 1994 (5) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (2) 1998 (1) 2000 (1) 2004 (2) 2005 (3) 2006 (10) 2007 (8) 2008 (2) 2009 (4) 200 motels (25) 2010 (20) 2011 (45) 2012 (19) 2012 újrakiadás (4) 2013 (31) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (16) 2017 (5) 4xmix (3) 60as évek (22) 70es évek (37) 80as évek (24) 90es évek (4) aaafnraa (1) after crying (7) ahmet (12) ajánló (7) állat (10) Anaïs Mitchell (4) anekdota (43) animáció (14) audiofil (3) autogram (4) a zenéről (85) bakelit (16) baltimore (2) bármimás (1) betegség (7) bulvár (40) cd (21) cenzúra (13) dalfordítás (313) dezinfó (16) dili (72) díszkiadványok (9) diva zappa (6) dob (21) dramatika (31) dvd (6) dweezil (33) dzsessz (17) ed palermo (13) életrajz (20) english articles (15) étel ital (18) évforduló (33) e don quijote (6) film (28) főhajtás (29) fotó (11) francia (3) fülszöveg (40) FZ-kampány 2016 (2) fzDVD (6) fzfilm (13) fzfotók (46) fzinhungary (3) fzkarikatúra (24) FZkönyv (11) fzrajzok (7) fz 70 (34) fz dokumentumműsor (34) fz feldolgozás (198) gail zappa (25) gitár (5) gitárlemezek (4) gitárszólók (46) grammy díj (7) grande mothers (22) gyász (20) gyűjtőoldal (13) halloween (20) hamburger (3) hangmérnök (9) hangszer (3) hatások (26) hiperkarma (7) honlapfejlesztés (19) honlapok (20) hungarikumok (94) igazi fzkönyv (7) improvizáció (20) interjú (17) irodalom (5) joes sorozat (5) kábszer (12) kalóz (81) képregény (1) képzőművészet (19) kiadatlan (22) klasszikus zene (81) koncertvideók (20) konfliktus (15) könyv (39) kották (22) lemezipar (7) letöltések (70) magyarember (18) magyarzenész (73) magyar sajtó (46) mások zappáról (71) midi (4) moon zappa (10) nemzappa (80) nemzappadal (44) oktatás (4) online zene (199) orosz (2) párhuzam (36) pink floyd (73) politika (52) pop (5) popkult (95) posztumusz kiadványok (41) próba (7) promóanyagok (33) rádió (5) raktár (2) rejtvény (2) rendezvény (2) road tapes (3) rockzene (48) Roxy (8) sajátcikk (20) sajátinterjú (4) sajtó (32) sdb (43) sorlemezek (99) synclavier (16) syrius (3) szövegelés (46) tab (5) tánc (4) teljes koncertek (13) tervek (1) tévé (36) the band from utopia (7) turné60as évek (20) turné70 (3) turné70 71 (30) turné72 (14) turné73 (41) turné74 (19) turné75 (3) turné75 76 (16) turné76 77 (8) turné77 78 (11) turné78 79 (13) turné80 (19) turné81 82 (18) turné84 (15) turné88 (32) új kiadvány (29) utazás (3) válogatáslemez (3) vasfüggöny (18) véleményezés (68) ycdtosa (9) yellow shark (14) youtube (18) zappanale (15) zappa budapesten (12) zappa család (32) zappa day (2) zappa emlékzenekar (17) zappa family trust (19) zappa interjúk (90) zappa plays zappa (64) zappa szövegek (45) zene (1) zenészinterjúk (75) zenésztársak (110) zz későbi cuccok (8) Címkefelhő

The Best Band You Never Heard in Your Life

2010.10.01. 00:40 mB

Zappa utolsó, 1988-as turnéjának különböző helyszínein felvett dupla koncertalbuma, 1991-ben jelent meg.

A turnéról kiadott három album közül (a másik kettő: Broadway The Hard Way, Make a Jazz Noise Here) ezen található a legtöbb feldolgozás.

[1991. április 16.; Zappa, 2CD, Barking Pumpkin D2 74233 | >>Information INK | nr. 55.]


A legjobb zenekar amit sohasem hallhattál: a fülszöveg | A Broadway The Hard Way turné;


A lemez számaiFZkovetkezo.jpgFZelozo.jpg
A másként feltüntetetteken kívül minden darab Frank Zappa szerzeménye.

Első CD

  1. Heavy Duty Judy – 6:04
  2. Ring of Fire (Merle Kilgore, June Carter) – 2:00
  3. Cosmik Debris – 4:32
  4. Find Her Finer – 2:42
  5. Who Needs the Peace Corps? – 2:40
  6. I Left My Heart in San Francisco (George C. Cory, Jr., Douglas Cross) – 0:36
  7. Zomby Woof – 5:41
  8. Boléro * (Maurice Ravel) – 5:19
  9. Zoot Allures – 7:07
  10. Mr. Green Genes – 3:40
  11. Florentine Pogen – 7:11
  12. Andy – 5:51
  13. Inca Roads – 8:19
  14. Sofa No. 1 – 2:49

Második CD

  1. Purple Haze (Jimi Hendrix) – 2:27
  2. Sunshine of Your Love (Pete Brown, Jack Bruce, Eric Clapton) – 2:30
  3. Let's Move to Cleveland – 5:51
  4. When Irish Eyes Are Smiling (Ernest Ball, George Graff, Chancellor Olcott) – 0:46
  5. "Godfather Part II" Theme (Nino Rota) – 0:30
  6. A Few Moments with Brother A. West (Brother A. West, Zappa) – 4:00
  7. The Torture Never Stops, Pt. 1 – 5:19
  8. Theme from "Bonanza" (Ray Evans, Jay Livingston) – 0:28
  9. Lonesome Cowboy Burt (Swaggart version) – 4:54
  10. The Torture Never Stops, Pt. 2 – 10:47
  11. More Trouble Every Day (Swaggart version) – 5:28
  12. Penguin in Bondage (Swaggart version) – 5:05
  13. The Eric Dolphy Memorial Barbecue – 9:18
  14. Stairway to Heaven (Jimmy Page, Robert Plant) – 9:19

* Az album európai kiadásain nem szerepel


A zenészek

  • Frank Zappa – szólógitár, ének, szintetizátor
  • Kurt McGettrick – bariton szaxofon
  • Scott Thunes – basszusgitár, mini moog;
  • Albert Wing – tenorszaxofon
  • Ed Mann – ütőhangszerek
  • Chad Wackerman – dobok
  • Ike Willis – gitár, ének
  • Paul Carman – altszaxofon
  • Walt Fowler – trombita
  • Mike Keneally – szintetizátor, ének, gitár
  • Bruce Fowler – harsona
  • Robert Martin – billentyűk, ének

A lemezről

A lemez címe ("The Best Band" - a legjobb zenekar) egyben Zappa véleményét is kifejezi az adott felállással kapcsolatban: nagyon elégedett volt a csapatával, büszke volt zenészeinek képességeire. Többször utalt rá hogy gyakorlatilag "bármit el tudnak játszani", ezt (is) illusztrálja ezen a lemezen a meglepően sok feldolgozás: a Ring of Fire Johhny Cash dala, rendszerint a ráadásban hangzott el a Bolero, a Purple Haze és a Sunshine of Your Love diszkó-verziója egy-egy fricska a rock korai ikonjai felé, felbukkan a Keresztapa főcímzenéje is, az albumot pedig a Led Zeppelin-klasszikus, a Stairway to Heaven zárja. Ebben a feldolgozásban míg a dal elejét gyakorlatilag szétszedik, végignevetik a zenészek, addig a második részben az eredeti gitárszólamnak egy bravúr-verzióját halljuk: Jimmy Page szólóját az öttagú fúvósszekció (!!!) hangról hangra, lélegzetelállító tempóban, tökélesen együtt játssza el.

A megjelenéskor Zappa kiadójának rögtön két problémával is szembe kellett néznie: a Bolero az európában hatályos szerzői jogi törvények értelmében nem közkincs, így az album európai változatáról le kellett venni.

Az első kiadások borítóján látható, a zenekart ábrázoló fényképről pedig az derült ki, hogy Zappáék a képet a fotós engedélye nélkül használták fel, ezt ezért először egy fekete foltra cserélték. A későbbi, 1995-ös kiadásokra már a CD japán kiadásának borítója került, ami a Zappának korábban is sok albumborítót készítő Cal Schenkel munkája. A fenti okokból szerepel japán felirat a CD aktuális kiadásán.


2 komment

Címkék: 80as évek sorlemezek turné88

A bejegyzés trackback címe:

https://frankzappa.blog.hu/api/trackback/id/tr472455128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rátosi Milán · http://benwayrecords.blog.hu/ 2012.03.05. 18:16:30

A ’88as turné bővelkedik az ellentmondásokban, olyannyira, hogy könyv is született róla, ami nagyon jól megmutatja az emlékek hamiskás mivoltát, hogy egyetlen történetet hány változatban lehet elmesélni. A zenében viszont nincsenek ellentmondások. Zappa szeretett a színpadon lenni, talán magának is tartozott még annyival, hogy összehozza ezt a bandát: egy bármit, bárhogyan eljátszani képes zenekart. A turnéról megjelent három album közül ezt hallgatom legkevésbé, de ennek mindössze annyi oka van, hogy a program nehezen áll össze, van sok rövid nóta: ajándék ökörségek a közönségnek. Olyan számot viszont nem tudnék mondani, amiben ne lennének zeneileg érdekes csavarok, momentumok. A profizmus itt abszolút csúcsra van járatva, emellett az anyag átment a Zappa szűrőn is, a zeneiség így garantálva van. Kíváncsi lennék, hogy nézett volna ki a folytatás.
A kezdő Heavy Duty Judy még nem teljes értékű téma, de Thunes már itt hajlamos elkalandozni ide meg oda. Ha dobokon Colaiuta volt, aki egyszerre tudta biztosítani a ritmikai feszültséget ráadásul túlnőve a zenekart, csak Zappáéhoz mérhető, önálló kompozíciókat felépíteni, akkor Scott Thunes hasonlóképp működött basszuson. Ő és Chad Wackerman nagyon profi zenészek, akik ekkor már vagy hat éve játszanak együtt, még sincsenek egy hullámhosszon. Wackerman játéka egyszerűen tökéletes, nagyon feszes, pontos, de nem rugaszkodik el, nem vállalja a veszélyt. Thunes pedig folyamatosan keresi a saját és hangszerének határait, figyel Wackermanre, figyel Zappára, figyel arra, hogy a zene egyben legyen. Gyakorlatilag borítékolható volt, hogy ez a társulat felbomlik. A zenészeknek könnyű volt elfogadni, hogy Zappa irányít, de, hogy egy másik ego is láthatólag föléjük nőjön, már sok volt.
Van egy kaszkadőr gitárosunk is Mike Keneally személyében. Ha nagyon cinikus akarnék lenni azt mondanám, hogy leginkább léggitáron játszik ezen a lemezen, ráadásul legalább olyan rosszul énekel, ahogy azt Denny Valley tette, viszont sok vizet nem zavar. Szeretjük, mert egy csupa szív figura, kár, hogy a mosolya nem hallatszik. Abbahagytam.
Az első cd-n vannak vokális nóták dögivel, mindig úgy voltam vele, hogy ha leheletnyivel visszavesznek a tempókból még jobban szólalhatnának meg, kapnának valami igazán hisztérikus felhangot, persze így is rendben vannak. A Zomby Woof viszont az első lemez egyik headliner nótája. Profizmus. A Florentine Pogen nekem izzadtságszagúnak tűnik, ehhez a nótához Napoleon kellett, annak idején. Az Andyben folyton Colaiuta, Buffalos agymenése jut eszembe, így figyelem Wackermant, aki nem kalandozik el, ellenben nagyon szigorúan hozza a kötelezőt. Őt is élvezet hallgatni természetesen. A végén még Keneally is feltűnik néhány pillanatra, Willis és Martin hangja meg illeszkedik. Az első lemezről feltétlenül kiemelendő még az Inca Roads „jöhet bármi, eljátsszuk” verziója, a Zoot Allures meg mindig kiemelendő. A második cd első fele sok apró mozaik: Hendrix, Cream, miegymás, a második fele azért harapósabb, leginkább a Torture Never Stops.
Zappa gitárszólói egytől egyig briliánsak, az imént említett Torture Never Stops viszont számomra messze kiemelkedik. Komótosan építkezik, nem hallgat el semmit, csak oda kell figyelni. Minden pillanatban dallamok születnek és tűnnek tova, mindez jó nyolc percen keresztül, a teljes koncentráltság állapotában. Thunes meg folyton eltávolodik a dobtól, ötletelget, majd visszatalál. Gyakorlatilag bármelyik szólóról elmondhatóak a fentiek, a ’88as megszólalása Zappának nálam amúgy is a kedvencek közé tartozik. Beszélhetnék még holnap utánig erről az albumról, mindenesetre, ki lehetne valami anyagot erről a turnéról, lehetőleg olyat, amelyiken szerepel a Pound For a Brown, a Bolero meg lemarad, mert engem nagyon bánt ez a változat. A világegyetem egyetlen tökéletes zene darabja rendkívül tempó érzékeny, ebben az olvasatban minden tartalom kiveszik belőle. Legalábbis számomra. Tényleg befogtam.

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2012.03.11. 19:45:06

@Rátosi Milán: "ezt hallgatom legkevésbé, de ennek mindössze annyi oka van, hogy a program nehezen áll össze" - bennem is valami ilyesmi fogalmazódik meg, ugyancsak hasonló végkicsengésekkel:

Különös ennek a lemeznek a hm, „befogadástörténete” nálam: viszonylag ritkán hallgatom, más 88-as felvételeknél rádöbbenek mondjuk Scott Thunes fantasztikusságára, a szólók szépségére, aztán kíváncsivá lévén ezt mégis meghallgatva vár a boldog ráismerés gyönyöre: „hiszen itt is!...” Nagyon szép zene, nagyon egyben levő csapat, kiváló vokáltúra.

Ami miatt talán kicsit kimódoltnak érzem, az a dalsorrend, a végig homogén intenzitás (és na ja: persze minőség), amit a 88-as kalózkoncerteknél nem szoktam érezni: ott mintha lenne íve, felépítése, irány a dolgoknak. Itt nekem különösen kakukktojás a Sofa rácsippentése az első lemez végére.
Illetve megakasztja a figyelmemet még az „őrületek” közül a Brother A. West vagy az Eric Dolphy. Nem tudom... valahogy olyan a lemez szerkezete, hogy a róla megmaradó kép inkább egy dalcsokor vagy számgyűjtemény, semmint tudatosan (és jól) felépített koncert vagy lemez.

De ezek inkább valami miatti megrögződések – a lemezt a lejátszóba betéve az hamar magával ragad, hangszerelésestül, szólóstul, bolondozásostul. Nekem a „régi” változat van meg a feketébe hajló borítóval s így a Boleróval, amit én erőst lájkolok.
süti beállítások módosítása