A banda cicája
(részletek - kiemelések tőlem)
Lucy és Sandra együtt laktak a Tom Mix által épített fakunyhó alagsorában, a Laurel Canyon és a Lookout Mountain Drive sarkán, szemben Houdini omladozó palotájával. A hátsó fertályon az Őrült Karl Franzoni lakott hosszú, fekete függönyök mögött, mint az operaház pornó fantomja. Csak végszükség esetén mentem oda hátra, mint például mikor a portrémat festette, de arra vigyáztam, hogy mindig legyen velem két felvigyázó. Mikor először kerestem fel kriptájában, anyaszült meztelen volt, a szeméremszőrzetében található néhány csíptetős hajcsavartól és egy pár behemót, hegyes orrú csizmától eltekintve. Éppen kuglizott, és úgy nézett ki, mintha most szökött volna meg az őrültekházából egyenesen valakinek a legvadabb lázálmába.
(…)
Frank Zappa szeretett volna a fakunyhóban lakni, és úgy látszik, hatással lehetett a sültbolond házinénire, mert Karlt meg a lányokat kitették az alagsorból, és máshol kellett lakhelyet keresniük. Egy-két nap alatt is lehetett havi hetvenötért kéglit találni a városban, nem kellett előre fizetni, nem számoltak fel a takarításért és nem tettek fel kérdéseket, de senkinek nem volt kedve otthagyni a kunyhót. Amolyan igazi fakunyhó volt, amit igazi gerendákból építettek, s a hatalmas területen, amelyen állt, pataktól minitóig minden volt: barlangok, búvóhelyek s a legkülönbözőbb színű és illatú virágok és kúszónövények. Volt valami titkos átjáró Houdini szemközt lévő palotájába, amit mindenáron fel akartunk fedezni. Elvarázsolt egy világ volt, és nem szerettünk volna túl sokáig távol maradni tőle. Lucy még New Yorkból ismerte Franket, de sose tudtuk meg, hogy mennyire volt intim a kapcsolatuk, mert mindig csak célozgatott rá. Erről a dologról nem jártatta nagy, piros száját, mert Franknek volt egy csodálatos felesége, Gail (aki később a mentorom lett), és egy újszülött kislánya, aki a Moon Unit névre hallgatott.
A Mothers of Invention egy sokszínű, kortalan csodabogarakból álló társaság volt, melyet Frank trombitált össze abból a célból, hogy perverz meséiből emlékezetes zenedarabokat produkáljanak. Én is ott voltam a közönség soraiban azon az estén, amikor Frank Zappa egy csomó gyanútlan vattaagyúnak elővezette virtuóz rockzenéjét, amit ő narkotúrának hívott. Elképedve néztem, ahogy a Quasimodókból álló banda ennek a lökött külsejű, kecskeszakállas zseninek a vezetésével eljátssza jobbnál jobb számait, s közben időnként, a nyomaték kedvéért, levágott babafejeket hajigálnak a tátott szájjal bámuló tömeg közé.
Az ember vagy imádta, vagy utálta, én pedig elmondhatatlanul odavoltam érte. A koncert után ott csellengett közöttünk a maga tarka-barka pompájában, én meg nem tudtam megállni, hogy a hosszú, kócos, fekete hajába ne túrjak (miután körülbelül húsz percen keresztül kajtattam utána, és próbáltam összeszedni a bátorságomat ehhez a rendkívül spontán mozdulathoz), mire ő, legnagyobb élvezetemre, végighempergett velem a mocskos földön. Számomra Frank Zappa testesítette meg mindazt, amiről én úgy gondoltam, hogy közel áll hozzám. Persze, többre vágytam, mint egy jelentéktelen kis hempergésre, szerettem volna BESZÉLGETNI vele. Próbáltam puha, meleg barna tekintetén átfúrni magam esedező, csecsemőkék szemeimmel, de túl sötét volt, és ez a földön hempergés nekem még túl korán jött.
Úgy esett, hogy adódott számomra egy második alkalom is, hogy felhívjam magamra Frank figyelmét. Lucy javasolta, hogy ugorjunk be Frankhez a kunyhóba. Majd kiugrottam a bőrömból az izgalomtól. Mikor megérkeztünk, Zappa a zongoránál ült a rönkökkel bútorozott, barlangszerű nappaliban, tűz lobogott a hatalmas kőkandallóban, a kis Moon pedig gügyögve mászkált négykézláb a földön. Csörömpölést hallottam a konyha felől, és arra gondoltam, hogy biztosan Gail kotyvaszt éppen valami fantasztikus vacsorát zseniális férjének. Több volt mint idilli, olyan volt, mintha legalábbis a Családi kör-ből láttunk volna egy mintajelenetet. Frank őszintén megörült Lucynak, felkapta és úgy megszorongatta, hogy még a háta is beleropogott. Mikor odajött hozzánk, hogy megismerkedjen Lucy új barátaival, mindannyian pukedliztünk előtte, mintha valami uralkodó lett volna. A torkomra forrt a szó és bandzsítottam az izgalomtól mikor bemutatkoztunk, de ez nem zavarta, sőt, nagyon is el volt tőlünk ragadtatva. Titokban egy kicsit bántott, hogy nem emlékszik fergeteges hempergésünkre a Shrine mocskos padlóján.
Gail előjött a konyhából, és nekem majd leesett az állam. Megkérdezte, hogy nem akarnánk-e teázni, és az egész olyan rendkívül civilizált volt. Ez a jelenet azonnal megváltoztatta addigi véleményemet a családi életről: az ember lehet lázadó, másként gondolkodó és rock and roll őrült úgy is, hogy közben azért naponta háromszor étkezik, gyereket nevel és megiszik egy jó csésze teát a barátaival. Sosem szerettem teázni, míg Gailt meg nem ismertem, ő volt a teakirálynő. De egyébként is annyira királynői jelenség volt, hogy eleinte nem is mertem szólni hozzá. Teljesen új kategóriát jelentett számomra, mint az egyik bálványom FELESÉGE. Pontosan az volt, amire én is vágytam, és csodálattal néztem fel rá.
Noha szerettem volna a lehető legvadabb dolgokat művelni és mondani, és a lehető legelképesztőbb módon kinézni, még mindig nagyon sok emberre felnéztem, akikkel szemben kisebbségi érzéseim voltak. Ölni és gyilkolni tudtam volna, hogy egy-egy helyre becselezzem magam, ahol aztán gyakran úgy éreztem, hogy én vagyok ott az egyetlen, aki nem oda való és haza kéne kullognia. Ugyanakkor, meg kell adni, hogy összeszorított foggal tűrtem ezeket a rettenetes kisebbségi érzéseket, hogy mindig azt vártam, mikor cikiz le valamelyik híresség és közli, hogy el vagyok tévedve: "Menj haza Resedába, de AZONNAL!!" Ez azonban soha nem fordult elő, jól leplezett szorongásom pedig lassanként kezdett feloldódni. Addig csináltam "úgy mintha", míg tényleg olyan lettem.
Míg Frank érdekes új infókat próbált kiszedni belőlünk, Christine nekilátott, hogy rendet rakjon a hatalmas kégliben. Moon odamászott hozzá, mire a cingár Christine könnyedén hóna alá kapta a kislányt és úgy folytatta a pakolászást. Ez úgy megtetszett Gailnek, hogy felajánlott neki egy bentlakásos házvezetőnői állást gyerekvigyázással egybekötve. Ez nagyon nagy szó volt egy tizennyolc éves San Pedró-i zöldfülűnek, 1968-ban. Ez a szerencsés véletlen persze megpecsételte barátságunkat Zappáékkal, és ettől kezdve gyakori vendégek voltunk a fakunyhóban, ami második otthonunkká vált.
Hamar felfogtam, hogy az az első csöndes este, amit ott töltöttünk, ritkaságszámba ment; a házban mindig lakott egy vagy két "Mother", és Frank menedzsere, Herbie, éjjel-nappal ki-be járkált. Éppen saját lemezcégüket alapították, a Bizarre-t, s ezért titkárnők és különféle üzletemberek tömkelege adta egymásnak a kilincset. Számtalan őrült és bámészkodó is feltűnt a hírhedt portán, akiket néha behívtak teázni.
Frank házifestője, Calvin, egy göndör hajú tömörgyönyör, a ház legkülönbözőbb pontjain üldögélve készítette furcsa rajzait a Mothers of Invention tagjairól, miközben az én imádott Sandrám addig szemezett vele, amíg kitüremkedó, kézzel festett hasika nem kerekedett a kapcsolatból, majd egy káprázatosan gyönyöri kisbaba, akit Sandra Ravennek (azaz Hollónak) hívott.
Valamelyik este mindannyian egyforma harci díszben jelentünk meg Zappáéknál: műanyag babapartedlit és sárga kacsaalakú biztosítótűkkel összefogott óriás pelenkákat viseltünk, a hajunkat kétoldalt varkocsba fogtuk, és hatalmas nyalókákat szopogattunk. Frank vette a lapot, és meghívott minket, hogy táncoljunk a színpadon a Mothersszel aznap esti koncertjükön Orange Countyban, Kalifornia Kertváros Birodalmában. Ezzel mintegy megváltottam a belépőjegyemet a show businessbe, és azonnal rózsaszínben láttam a világot. Mi a Laurel Canyon Ballet Company nevet adtuk magunknak, de Frank azt javasolta, hogy a "művésznevünk" legyen Girls Together Only. Lánybagázs - szó szerint: Lányok Együtt Kizárólagosan, avagy GTO. Nagyon csíptük az ötletet, még ki is bővítettük, mondván, hogy az O bármit jelölhetett, amit csak akartunk: Outrageously (Felháborítóan), Overtly (Nyíltan), Outlandishly (Szokatlanul), Openly (Nyitottan), Organically (Organikusan). A variációs lehetőségek száma végtelen volt.
Az az este speciel nem jött össze. Még mielőtt a színpadra léphettünk volna, egy kocka alakú vén banya beráncigált egy parányi irodahelyiségbe és vádlón rámutatott a partedli alól kikandikáló mellbimbóm rózsaszín szélére. Fröcsögött a felháborodástól, és vénkisasszonyos hevületében összenyálazta a partedlimen masírozó kiskacsákat. Esze ágában sem volt megengedni, hogy félmeztelen lányok mutatkozzanak egy Orange County-i színpadon, és az est hátralévő részén szürke őrökkel őriztetett minket, nehogy akár csak a színpad közelébe kerüljünk, s akik nyálukat csorgatva, majd felfaltak minket a szemükkel. Aznap este nem sikerült a közönséget meghódítani, de az ajtó megnyílt előttünk és csak át kellett lépni a küszöböt.
(…)
Az életem hirtelen nagybetűs szenzációvá változott, mikor kioldalogtam a színpadra, a próbákon számomra kijelölt helyre. Most az egyszer, ahelyett hogy én is a nyüzsgő, hullámzó tömegben tülekedtem volna valami jó helyet keresve, a pódiumon virítottam. Noha egész életemben erre a percre vártam, még mindig váratlanul érte énem félénkebb részét. Tök sötét volt, csak a kijáratok fölött lévő halvány jelzőfények mutatták az utat, a színpad nyikorgott a lábujjhegyen helyükre osonó GTO-tagok alatt. Már agyonpróbáltuk az egész műsort, de szemmel láthatóan remegtem a tollaim és flittereim alatt, mikor a reflektorfénytől összehúzódott a pupillám.
A Mothers of Invention néhány tagja volt a kíséretünk, és a "The Captain's Fat Theresa Shoes" (A kapitány óriási Theresa cipői) elbűvölő dallama hirtelen magamhoz térített, úgy látszik, nem hiába volt az a rengeteg próba. Egy hatalmas pár női cipőről énekeltünk, melyet Captain Beefheart hordott, és a csápolók nagyon kajáltak minket! Hat hónappal korábban, Mr. Zappával való beszélgetéseink kezdtek elképesztően elemelt jelleget ölteni. Mindig képes volt elhitetni velünk, hogy nagyon értékes a mondanivalónk, és megdicsért, amiért olyan kitartóan írom a naplómat, eseménynaptáramat. Attól fogva mindenhova magammal cipeltem és lejegyeztem mindent, ami eszembe jutott:
Július 30. ...Mr. Zappával ma madarat lehetett volna fogatni; először fordult elő, hogy egészen, eqészen szorosan magához ölelt és körbeforgatott a levegőben. Úgy imádom Mr. Zappát, hogy az már szinte túlzás. Ő vezetett rá arra, hogy a gátlások miatt nem mer az ember ÉLNI, szeretni, hogy nyitottnak kell lenni és keblünkre ölelni a világot. Istenem, imádkozom a GTOkért, talán mi is fel tudjuk nyitni egy pár embernek a szemét.
Augusztus 10. ...Szuperül sikerült az előrukkolásunk Frank műsorában, két számot játszottunk, aztán táncoltunk egy darabig, és a végén a közönség FELÁLLVA TAPSOLT!! Rodney azt mondja: "Ordít rólatok a siker." És tényleg! Mindenki azt mondta, hogy Mick Jagger is ott volt. El tudod ezt képzelni?? Hogy Mick engem néz?? Én nem láttam, bárcsakbárcsakbárcsak láttam volna. Istenien éreztem magam Victorral. Először életemben éreztem úgy, hogy végre egy szinten vagyunk.
(…)
Egy verőfényes délután, éppen teázgattunk Gaillel a Miss Christine által ragyogóra pucolt konyhában, és szerelmi kalandjainkról beszélgettünk, mikor Frank bejött és azt mondta, hogy szeretne velünk komolyan beszélni.
Sokat gondolkodott, és arra a következtetésre jutott, hogy a GTOban igazi lehetőségek rejlenek, fantasztikus, eredeti ötletek, és talán még fel nem fedett tehetségek is, és miért is nem dobjuk a piacra?!?! Írjunk egy tucatnyi számot míg ő és a Mothers tuméznak, és mikor visszajön, ESETLEG lemezfelvétel készülhetne belőlük. Frank új cégénél, a Bizarre Recordsnál!! Mi lehetnénk TALÁN az első női rockzenekar, saját számainkkal, saját nagylemezzel, saját rajongókkal.
Első hallásra ez egy kicsit sok volt, úgyhogy egy pár percig szótlanul ültünk és bámultuk egymást, míg Lucy hirtelen felugrott és a keblére szorította Franket, mire mindannyian elkezdtünk visítozni, sikítozni és fel-alá ugrabugrálni Gaillel, szinte az őrület határán. Akkor fogtam fel, milyen kivételes pillanat ez, mikor Miss Christine átölelt vékony, fehér karjaival. A felfordulás közepette Frank megjegyezte, hogy Mercyt feltétlenül be kell venni a csapatba, mert az az elengedhetetlen bizarr vonás, ami belőlünk hiányzott, benne megvan. Most már lerázhatatlan lett, mint egy kullancs, nem tudtunk megszabadulni tóle.
Augusztus 21. ...Istenem!! A felismerhetetlenségig libabőrös lettem attól, hogy elolvastam Frank cikkét a Life képeslapban. Üvölteni és sírni tudnék attól, hogy én is részese lehetek ennek a világnak. Hogy BENNE vagyok a buliban. Istenem, add, hogy a GTO befusson. Szinte törvényszerűnek tűnik, minthogy annyira pontosan egyezik a hozzáállásunk a dolgokhoz, meg az ízlésünk. A tegnap este hatalmas reményeket ébresztett bennünk, MZ és GZ (Frank ás Gail) szerint sikerülni fog. MZ elküld egy pár fotót rólunk a Life-nak, és a mostani számban megjelent tízoldalas cikkében is megemlített minket!
Mr. Z. elutazott, hogy szórakoztassa a jónépet, mi hatan lányok meg dolgozószobává alakítottuk a kunyhó alagsorát, és nekiláttunk dalszövegeket írni. Épp az ötleteinket jegyeztük le, mikor Miss Lucy végiglejtett a tekepályán egy bolondos hajú szőke lánnyal. Cynderellának hívták, és volt egy baromi jó dalszöveg ötlete egy vén banyáról, aki egy Eureka Springs nevű helyen lakott, és aki annyira szerette a helyi kovácsot, hogy beállt szemétgyűjtőnek csak azért, hogy a halála napjáig mindennap felszedegethesse nála a hulladékot. Nyitottnak éreztük magunkat és tetszett is az ötlet, úgyhogy tárt karokkal fogadtuk Cynderellát, de úgy döntöttitnk, hogy most már nem fogadunk be több jelentkezőt. Már minden posztra volt emberünk.
Cynderella újabb bizarr vonással gazdagította az együttest. Hírhedt füllentő volt, és sosem tudtuk, hogy hosszúra nyúlt tőrténetei igazak-e, vagy pedig menet közben találja ki őket. Annyiféle gyerekkora volt, hogy ha netán akadozott a beszélgetés, csak meg kellett kérdezni a családi hátteréről, és rögtön hallhattunk valami fantasztikus történetet az orosz királyi családról, vagy egy Wattsban élő néger apukáról, aki minden reggel elfenekelte, miután kiporciózta a tejbegrízadagját. Mulatságos, mély, dallamos hangja volt, és szerettem hallgatni ahogy beszél; emellett sosem tagadta, hogy hazudós, és szórakoztató volt megpróbálni kitalálni, melyik agyszüleményében lehet valami igazság. A maga tizenhét évével ő volt a legfiatalabb GTO, de akár harminc is lehetett volna.
Együttműködésünk első gyümölcse a középiskolai tomaórákon szerzett tapasztalatainkról szólt, s ennek az úttörő mestermunkának a "Who's Jim Sox?" címet adtuk.
Egyikünk sem írt még addig dalszöveget, és a dalszövegíró összeröffenéseink inkább véget nem érő bulikra hasonlítottak. Pompás ürügy volt arra, hogy kibeszéljük magunkat, előadjuk bimbózó ötleteinket, és megosszuk egymással fantasztikus élményeinket. Olyan volt, mint egy nyolchetes csoportterápia. - Még Rodney Bingenheimer is megihletett minket, és írtunk egy dalt a zeneiparban való történelmi jelentőségéről. Lenyűgöző volt a kitartása, no meg a hatalmas fényképgyűjteménye, amin ő volt látható a legkülönfélébb rocksztárokkal levéve. Lakásának minden szabad felületét beborították a csajok. Nagyszerű volt Rodney fürdószobájában pisilni, mert közben tanulmányozni lehetett egyre gazdagodó klozetkollekcióját.
Sparkyval sokszor találkoztunk fekete hapsikkal a Stripen, akiket csokiknak hívtunk. Nem lenézően használtuk ezt a kifejezést, hiszen nagyon is csodáltuk Őket kitartó rámenősségükért és költői szóhasználatukért. Sparky időnként magával cipelte hatalmas magnóját és megörökített néhány gyöngyszemet az örőkkévalóságnak.
Bart Baker, az a gyönyörű tizenegy éves kisfiú eljött meglátogatni minket az alagsorban, és ő is remek ötletet adott egy dalhoz:
SZERELEM EGY TIZENEGY ÉVES SZINTJÉN
Mit szól a mamája mikor az ajtóban csókolózunk?
(Tízre otthon kell lennie)
Háromig várok, míg kijön az iskolából
Az összes tízévessel flörtől
Én meg halálos féltékeny vagyok
(Kiköpött Brian Jones!)
Brian Jones! észrevetted már hogy ez a tizenegy éves kölyök
Úgy néz ki mint Brian Jones?
Egy puszi az arcomra elég is lenne
De mikor mást is csinál... jaj, jaj!
Rabul ejtette a szívemet... Bart Veled jó lenne élni
Gondolod a szüleid hagynák, hogy 16 évesen otthagyd az iskolát?
Az már csak öt év. Addig várok.
Akkor is hinni kell neki mikor hazudik
Mikor azt mondja, hogy labdázni megy
Akkor hódítja a nőket
Rabul ejtette a szívemet... Bart
Jaj, úgy összegyűri a ruhámat és összekócolja a hajamat!
(Nyomás befele, Bart!)
Surranj ki az ablakon, este várlak
A suliba időben beérsz
Mikor együtt vagyunk én vagyok tizenegy vagy te tizenkilenc?
Rabul ejtette a szívemet... Bart
Igazi szívtipró vagy, Bart Baker.
(…)
Végül eljött az idő, mikor mindnyájan ott ültünk abban a hatalmas, barlangszerű nappaliban több kötegnyi dalszöveggel az ölünkben, és audienciára vártunk Franknél. Ha már belénk öntötte ezt a rengeteg önbizalmat, nagyon-nagyon reméltem, hogy nem fogunk csalódást okozni neki.
Ott üldögéltünk kézenfogva, és próbáltuk megőrizni a nyugalmunkat, míg Frank előkerül. Bármilyen gyakran találkoztam is Frankkel, mindig rejtély volt számomra. Az ő véleménye mindenkiénél fontosabb volt, de teljesen kiismerhetetlen volt. Még arra sem tudtam rávenni magam, hogy Franknek szólítsam; kitaláltam különféle neveket, mint "Hank" vagy "MZ", de leginkább csak Mr. Zappának hívtam. Az én szememben a legmagasabbrendű tevékenységet végezte, mikor megkísérelte megváltoztatni a világot azzal, hogy megijeszti, felkavarja, ócsárolja és megőrjíti az emberiséget. És ez az ember készült most elolvasni az ÉN szövegeimet. Alig tudtam nyugton maradni, miközben váltakozva számítottam a legjobbra és a legrosszabbra.
Mezítláb és meztelen felsőtesttel ült előttünk, míg elolvasta agyszüleményeinket. Csak a vonalas jegyzetfüzet papírzizegése hallatszott a szobában, meg időnként fel-feltőrő kuncogása, miközben a szövegeket tanulmányozta. "Elájulok az örömtől! Nagyon tetszett neki! Tetszett neki!"
Azt mondta, hogy mindegyik nagyon eredeti. Nem fantasztikus? Össze akar hozni minket Newmotherrel, hogy segítsen nekünk a megzenésítéssel, és aztán esetleg FELVESZIK a stúdióban! Ez nem lehet igaz!!! Newmother az Lowell George volt. Csak egy pár hónapja volt a Mothersszel (később ki is rúgták, mert túl sok füvet szívott, Frank pedig szigorúan absztinens volt. Lowell később megalapította a saját együttesét, a Little Feat-et), és kapott az alkalmon, hogy sokrétű tudományokkal valamit megvillanthasson Mr. Z-nek. Lowellnek borzasztóan szexi arca és szeme volt, és ha több tucatnyi fölösleges kilót leadott volna, igazi szívtipró lehetett volna. Nagy, sóvárgó, odabújós szemeket meresztett rám, úgyhogy azonnal összebarátkoztunk. (Mindig is imádtam, ha kényeztetnek.) Frank billentyűsét, az őrült Don Prestont is ráállította az ügyre, így aztán versikéink rövid időn belül igazi dallamos számokká alakultak. Nemigen voltunk tisztában az összhangzattannal, ezért inkább mindnyájan együtt énekeltünk, mint valami iskolai kórus, de Franket ez sem zavarta. Nagyon sokat dolgoztunk míg végül eljött a nagy nap, mikor Mr. Z. egyszemélyes közönségként végighallgatott minket, majd felkavaró produkciónk után állva tapsolt meg bennünket.
Frank telefonon keresztül bemutatott az egyik Gipszöntőnek, Cynthiának, és minthogy mindketten bolondultunk Noel Reddingért, rögtön valamiféle vonzalom alakult ki közöttünk a kétezer mérföldnyi telefondróton keresztül. A Gipszöntők két lányból állt, akik annyira elszántan igyekeztek rockbálványaik közelébe férkőzni, hogy erre egy rendkívül figyelemre méltó módszert dolgoztak ki: tudományos módszerességgel, szájjal vagy kézzel felizgatták a kiszemelt áldozatot, majd a remegő, merev hímtagot belemártották egy nyúlós, fehér trutyit tartalmazó vödörbe, kirántották abban a pillanatban mikor lelohad (ez gondolom, azonnal bekövetkezett), gipszkeveréket öntöttek a lenyomatba és hagyták állni, míg a gipsz megkeményedett. Amíg a keményedés folyamatban volt, a kiszemelt bálványnak alkalma nyílt lerohanni a Gipszöntőket, és ezzel a lehetőséggel általában éltek is. Ezek után a lányok lehámozták a trutyit, és íme, ott volt, az utókor számára megörökítve, egy híres rockegyüttes híres tagjának merev hímtagja!! Ennek az elbűvölő ötletnek egyetlen hatalmas hátránya az volt, hogy a lányoknak olyan pasasokkal kellett intim kapcsolatra lépniük az ÜGY érdekében, akikkel amúgy nem voltak szorosabb viszonyban. Én nem lettem volna képes rá, de csodáltam Cynthia elszántságát, amivel ezeket a merész disznóságokat véghezvitte. Frank azt tervezte, hogy kiállítja az öntvényeit valamelyik híres múzeumban. Ezzel megint csak megelőzte a korát.
A GTO világmegváltó próbái kellős közepén kódoroghattam összevissza a széles völgyben, hogy lakást keressek. A papám le volt törve mint a bili füle. Hónapokig ült szamárháton, patakokban ömlött róla a verejték a tűző mexikói napon, új utakat tört a guadalajarai hegyekben, míg végül rá kellett jönnie arra, hogy az aranyhoz vezető utak kiépítése többe kerülne, mint amennyit az egész bánya megér. Mama az egész életét próbálta összepakolni, én meg feltérképeztem Észak-Hollywoodot, míg végül találtam egy rémes kis kéglit, ami megfelelt siralmas anyagi helyzetünknek. De sebaj, a GTO csillaga egyre fényesebben ragyog. Christine és én elmentünk Mr. Timhez. Olyan bájos. Megint hokizni akart, de Christine inkább legújabb kedvencét, Alice Coopert akarta meglátogatni a The Landmarkban.
A Landmark Motel Hollywood lüktető szívében volt, a Fountain Aveune-n, közel ahhoz a helyhez, ahol Jim Morrison elhajította a trimáros üveget. Mindig tele volt ígéretes rockszemélyiségekkel, s nem sokkal később, Janis Joplin ezek között a mocskos falak között lyuggatta ki utoljára az ereit. Christine teljesen be volt pörögve Alice-től, aki egy vézna, beesett arcú, arizonai pasas volt, s valójában Vince-nek hívták. Sosem láttam még Christine-t ilyen tökéletesnek kirittyentve, új szerelése, ami egy fél nadrágból és egy fél szoknyából állt, merevre és fényesre volt vasalva; bohócsminkje még a szokásosnál is vadabb volt; állandóan nemlétezó szöszöket szedegetett a kabáthajtókájáról, miközben megállás nélkül Alice Cooper erényeit sorolta. Bimbózó románcukat mintha egyenesen egy húszas évekbeli filmből koppintották volna, csupa ártatlanság és kipirult orcák. Kézenfogva jártak, és a szemük sarkából pillogtak egymásra. Christine, ez a magas girhes lány a bandából, és Vince/Alice, aki hamarosan milliók bálványa lett. Nem tudom, hogy valaha is lefeküdtek-e egymással, de nyilvánvaló volt, hogy szerelmesek, és hogy akkor éppen egymásnak voltak teremtve. Chiristine vad sminkkel dekorálta ki a srácot, és egy leírhatatlan szerelést állított össze neki a gönceiből.
Frank leszerződtetett egy teljesen őrült, Wild Man Fischer névre hallgató utcazenészt, hogy teljes legyen a bolondokháza. Wild Man idétlen dalokat énekelt az utcán a járókelőknek, akiket néha több utcasarkon keresztül is követett, hogy befejezze a műsorát. Mosatlan, csapzott haja, mocskos lába, vadul forgó szeme, és rothadó, ronda fogai már gyakran elüldöztek az utca túloldalára, és rosszul voltam még a gondolattól is, hogy bármilyen kapcsolatom legyen vele. Igyekeztem kedves lenni hozzá, és ha velem voltak a többiek, néha még meg is álltam egy pillanatra, hogy megtapsoljam idétlen produkcióját. Egyszer elkapott és belémcsípett az ótvaros, mocskos kezével, mire én egy nagyot sikítottam, majd lekaptam magamról azt a csipkés göncöt, amit érintésével beszennyezett, miközben ő elégedetten röhögött, mint a gonosz boszorka a mesében. Még egy újabb megpróbáltatás is várt rám vele kapcsolatban; Frank hiánytalanul akarta bemutatni elképesztő sleppjét, úgyhogy december ötödikére lefoglalta a Shrine Auditoriumot egy koncertre, amelyre Wild Man Fisher, Alice Cooper, a GTO, és persze a Mothers of Invention voltak meghirdetve.
(…)
Mikor Frank eljött meghallgatni az utolsó próbánkat, annyira el volt ragadtatva tőlünk, hogy kijelentette, a Shrine koncert után elkezdhetünk dolgozni a lemezünkön, és noha addig mindenféle bajaink voltak egymással, ez a ragyogó hír újra összekovácsolta a társaságot. Aznap este kézenfogva mentünk mulatni és meghódítottuk az egész Canter'st: Phil Spector hamburgert vett nekünk, mi meg, két harapás között, elénekeltük neki az összes számunkat.
A koncert estéjén nagyon be voltam tojva, nem elég, hogy a mamám úgy dőntött, hogy eljön, de Chris Hillman és Gram Parsons bejSttek az öltözőnkbe, hogy szerencsét kívánjanak. CHRIS HILLMAN az ÉN öltözőmben!! Adott egy puszit az arcomra, én meg nem tudtam, hogy reagáljak, az egész túltúltúl csodálatos volt. Mélyeket lélegeztem és föl-alá mászkáltam, míg Alice Cooper fájdalmasan visítva kürtölte világgá Christine iránti szerelmét. Kivártuk Widl Man Fisher tébolyult dalát is, melynek "A kör" volt a címe; minden versszak után körberohant a színpadon, aztán körberohanta az egész koncerttermet, azután meg kiment és kívülről is körbefutotta a Shrine Auditóriumot!!! A várakozás szinte kibírhatatlan volt. Végül eljött a mi időnk is, és mikor lefelé mentünk a lépcsőn, észrevettem Nick St. Nicholast, aki szokásos őrült mosolyát küldte felém a sötétben. Ettől teljesen elgyengültem, mert a harmadik számunk a "The Ooo Ooo Man" volt, ami alatt térdenállva kellett énekelnem egy műhóemberhez, miközben két Mother műhavat szórt föntről a színpadra. Ez nyilvánvaló egy Nick St. Nicholashez szóló szerelmes dal volt, főhajtás az ő szelíd őrülete előtt, és reméltem, hogy tizenhét éves menyasszonya megértő lesz. Mikor rajtam volt a sor, hogy Rodney ölébe bújjak és megmondjam Télapónak, mit szeretnék karácsonyra, határozottan kijelentettem: "Le szeretnék feküdni Mick Jaggerrel, szeretnék repülni a Burrito Brothersszel, és szeretnék világhírű lenni." Háromból kettő nem is olyan rossz.
Egy héttel később, a Jeff Beck Group játszott a Shrine-ban, mi lányok meg istenien kirittyentve, elmentünk csápolni nekik. Jeff Beck legújabb Truth című lemezét annyit hallgattam, hogy a lemezen a barázdák már egymásba folytak. A koncert után, az izgalomtól pihegve, a színpad mögé vonultunk, és mindenkinek tudtára adtuk, hogy mi vagyunk a GTO, Frank Zappa női zenekara.
Szégyenérzet aztán nem volt bennünk, hagytuk, hogy hirtelensült hímevünk beszéljen helyettünk. Az angol fiúk mindig találkozni akartak Mr. Zappával, és ez alól Jeff sem volt kivétel, úgyhogy elvittük őt, meg a billentyúsét, Nicky Hopkinst a kunyhóba, ahol isteni locsogó partit csaptunk. A lemezünkről csevegtünk és elszavaltuk egy pár számunkat Nickynek és Jeffnek, akik harminc másodpercen belül a földön fetrengtek a röhögéstől. Mikor Frank megkérdezte tőlük, nem akarnának-e virtouzitásukból beleadni valamit a lemezünkbe, Jeff azt kérdezte: "Mikor kezdjük?"
Éppen a halványan megvilágított kis stúdióban dúdoltunk Mercyvel, mikor az egész Jeff Beck Group besétált, hogy beváltsák ígéretüket. Nagyon megörültem, amikor láttam, hogy Jeff magával hozta Rod Stewartot, akivel mindnyájan azonnal összehaverkodtunk azzal, hogy Rodneyt Kakasnak szólítottuk cakkos, felálló frizurája miatt. Frank azonnal befogta Jeffet és Nickyt, akik bravúrosan feldobták addigi szegényes próbálkozásainkat. Lenyűgözve figyeltük őket, miközben Rod, a Menő, magányosan gubbasztott, aztán egymás után rótta a köröket a helyiségben, majd távozott az épületből. Jeff szólója után, amit "Az Eureka Springs-i szemétgyűjtő asszony"-ban adott elő, kimentünk a Glendale-i kertvárosba, és miután néhányszor elkurjantottuk a nevét, megtaláltuk Rodot, aki durcásan és sértődötten üldögélt egy általános iskola lépcsőjén, minthogy mellőzve érezte magát. Először egy kicsit körülugráltuk, aztán visszavonszoltuk a stúdióba, ahol a "sokkterápiát" kellemesen feldobta eszelős, smirgliszeni hangjával. Körbeálltunk, fejünkön a fejhallgatókkal és bekapcsolódtunk Rodney szólójába. "Sokkterápia, ó engedj e-el, sokkterápia, ó engedj e-el." Nem akartam hinni a szememnek és fülemnek. Frank mosolyogva figyelt, kezében a vezénylő pálcával, a lányok mindent beleadtak a kornyikálásba, Rod csukott szemmel, izzadva óbégatott, Nicky és Jeff rázták magukat a zenére, én pedig egyszeriben a saját lemezfelvételem kellős közepén találtam magam!
1969 szexis új évét, addig még sosem látott barátnőmmel, a chicagói Gipszöntő Cynthiával szerettem volna megünnepelni. Fogalmam sem volt, hogy milyen kurva hideg van Chicagóban, így aztán egy csomó tollat, átlátszó göncöt, szexis tűsarkú cipőt és finom csipkeholmit vittem magammal, hogy legyen mivel elkápráztatnom ezt az ismeretlen csodababát. Nem is tudom, pontosan mire számítottam; nyilván olyasvalakire, aki nálam sokkal vadabb, egy bombázóra, aki jóval több szexuális tapasztalattal rendelkezik, mint amit egyáltalán el tudok képzelni. Azt reméltem, hogy tőle majd vastagon kapok útmutatást arra nézve, hogyan viselkedjek bizonyos érzéki helyzetekben.
Érkezésemkor az első sokk, ami ért, az egy nagy, pofámba hulló hópehely volt, ezután pedig az év legnagyobb meglepetése következett, maga Cynthia, a Gipszöntő Királynő. Édes, kedves pofikája volt, amit szinte teljesen eltakart hosszú, vékony, fekete haja, s amelyhez egy félénken összekucorodott pufók test tartozott, melyet több réteg pulóver, kabát, sál és csizma takart. Édes ártatlansággal mosolygott rám, és hosszú, leomló haja és kötött sapkája alatt sápadt arca kipirult lenge öltözetem és girhes testem láttán. A köztünk lévő temérdek különbség ellenére a két hét alatt nagyon összemelegedtünk, és a végén vihorászva kötöttünk ki baldachinos ágyán.
Borzasztóan szemérmes volt, úgyhogy el sem tudtam képzelni gipszöntés közben, amint éppen, mondjuk, Eric Burdon ágyéka körül matat, de a saját szememmel láttam az öntvényeket, melyeknek művészisége lenyűgözött Cynthia számára ez tudomány volt, és szerinte ő ennek a művelésére született, ez adott értelmet az életének, s Franket tekintette tanítómesterének, akárcsak én. Nem szívesen beszélt a gipszöntés részleteiról, úgyhogy inkább a naplóját tanulmányoztam: "Gyönyörűen alakult a dolog, tettünk egy kis babaolajat a szőrére és csak öt percre lohadt le. Hangosan számoltam, aztán bemártottuk Noelt a keverékbe, de amikor bejelentettem, hogy eljött a pillanat, amire vártunk, pánikba esett és kezdett lelohadni, úgyhogy ahelyett, hogy büszkén bevezethettük volna, gyömőszölni kellett, és úgy hajladozott mint egy giliszta."
Elvitt engem egy ottani klubba, ahol Fleetwood Mac játszott, és majd beszartunk a röhögéstől, mert Mick Fleetwoodnak lyukas volt a gatyája, és a tökei állandóan kikandikáltak. Miközben odakint rogyásig havazott, a fodros ágyán fekve hallgattuk a Jeff Beck Groupot, és Rodney Kakas karcos, szexis hangján élvezkedtünk. Elmeséltem neki azt a hetet, amit a GTO a Beck Grouppal tDltött a Sunset Marquis-ban, ahol focimeccset néztünk a tévében, hallgattuk Rod lelkendezését Angliáról, és vigasztalgattuk "Fürgeujjú" Wallert szexuális mellőzöttsége miatt. Cynthia égett a vágytól, hogy az utókor számára megörökíthesse Jeff Beck hímvesszőjét. Hóbortos foglalkozása szinte elfeledtette az emberrel, hogy érzékeny, hűséges lelke mindezek ellenére Noel Reddingé volt, és kicsit féltékeny is volt, amiért nekem megadatott, hogy lefeküdjek vele. Már az egész Hendrix Experience-et gipszbe önttötte, és Noel gilisztaszerű öntvényét díszhelyen tartotta maga mellett, az éjjeliszekrényen. A falára egy akkor még általam nem ismert együttes plakátja volt kiragasztva, melyen négy gyönyörű angol pasas volt látható. Ők voltak a Led Zeppelin. Tátott szájjal hallgattam, amint Jimmy Page-ről regélt, aki korábban a Yardbirdsben játszott, és aki szerinte a legelragadóbb férfi kerek e világon. Kíméletlen nőfaló hírében állt, állítólag ostort és bilincseket is használt udvarlás közben, ami teljes ellentmondásban állt költői, angyali arcával.
Mire elváltam Cynthiától, vitathatatlan tisztelet alakult ki bennem a foglalkozása iránt, és megígértem neki, hogy gyakran írok majd, s kerülni fogom Noel Reddinget, mint a pestist. (Ez utóbbi ígéretet sajnos, nem állt módomban betartani.)
(…)
Mielőtt szeretett szülővárosomba értem volna, útközben megálltam, hogy meglátogassam imádnivaló rokonaimat Dayton, Ohióban. A Mothers of Inventionnek éppen Clevelandben volt fellépése, úgyhogy miután behabzsoltam egy hatalmas tál kukoricamálét és káposztát, melyet Bertie Mae Moore nénikém készített, felültem egy Greyhound buszra, és belevetettem magam a Mothers őrült világába. Frank időközben bevette a brancsba a Turtles két szólóénekesét, Mark Volmant és Howard Kaylant. Angliában a bath-i fesztiválon ismerkedtem meg velük, és szinte azonnal egy hullámhosszon voltunk. Az ő társaságukban úgy éreztem magam, mintha én fújnám a passzátszelet, az ősz hajú, szakállas Howard úgy viselkedett velem, mintha legalábbis most szálltam volna le egy karácsonyfa tetejéről. Vadul szemeztünk egymással, de hát én ugyebár Sandybe voltam szerelmes, és ő különben is nős volt.
Elszívtunk hármasban egy csomó füvet, kölcsönösen körbecsodáltuk egymást, és a fene nagy szeretettől a fellegekben jártunk. Mikor kitámolyogtam Mark és Howie szobájából, Mr. Zappába botlottam, aki aranyosan magához ölelt, én meg felnéztem rá, füstös csillagokkal a szememben.
(…)
Állhatatlan szívem valaki más után vágyakozott - már csak egy csoda segíthetett rajtam. Egyszerűen képtelen voltam bevallani neki Tonyt, ahhoz persze túlságosan beszari voltam. Szerettem volna felpofozni saját magamat, amiért ennyi szenvedést okozok neki. Sajnáltam, de nem akartam többé a puha steppelt takarója alatt kucorogni a gyertyafényben. A vakszerencse úgy hozta, hogy Gail Zappa felhívott, minthogy épp akkor érkezett Londonba Frankkel, meg két édes kis porontyukkal, Moonnal és Dweezillel. Azt mondta, hogy Frank szeretné, ha meghallgatásra mennék 'A szoprán énekes' szerepére a 200 Motels című úttörő videofilmjéhez, melyet a Pinewood Stúdióban fognak forgatni. A Csodacsináló meghallgatta gyarló könyörgésemet, én meg magamon kívül voltam az örömtől és a hálától. Megkaptam a szerepet, ünnepélyesen visszaadtam Sandynek monogramos karkötőjét és elügettem Windsorba, ahol életem második Beatles-tagjával találkoztam.
Frank maga írta a 200 Motels-t, ami egy őrült musical volt a Mothersszal való turnézásról - hogy mennyire megőrjítette őket, és hogy milyen eszelős dolgokat műveltek Közép-Amerikában. Ő volt a rendező, ezért felkérte Ringo Starrt, hogy játssza el a Mothers vezetőjének, azaz Mr. Zappának a szerepét. Mikor megérkeztem, Howard bevitt Ringo szállodaszobájába, ahol ott volt egy csomó Mothers, Miss Lucy (aki saját magát alakította a filmben), valamint életem második Beatles-tagja, és a "Boys"-t meg az "Act Naturally"-t énekelték. Együtt dalolhattam a liverpooli Richard Starkeyval, Angliából. Ex-Beatles-barátnőim, Kathy és Stevie azóta valószínűleg hozzámentek két Canoga Park-i undormányhoz, én meg itt haverkodtam Ringo Starral. HA HA HA.
Keith Moon, a Who őrült dobosa játszotta az apáca sokak által áhított szerepét, Theodore Bikel pedig a nagybátyámat alakította. A jeleneteimet alaposan megvágták, mert Mr. Bikel nem volt hajlandó kiejteni a baszás szót, vagy eltűrni, hogy valaki más mondja neki. Na mindegy. A Mothersek saját magukat alakították, némi abszurd csúsztatásokkal. Az egyik nemrég kirúgott Mothers tagot nem más, mint Wilfred Bramble játszotta volna, aki az A Hard Day's Night-ban Paul McCartney nagyapja volt, de aztán öreguras fenntartásai közbeszóltak, és ősz fejét rázva, cöcögve eltotyogott az alkonyatba. Ringo jóképű sofőrje, Martin kapta meg a szerepet, aki odavolt az örömtől, hogy ilyen kivételes körülmények között is Ringo mellett lehet.
Január 29. ...Ma jót beszélgettem Ringoval, olyan kedves ember, teljesen természetes, bármilyen hihetetlen is. Elmesélte, hogy Paul beperelte a többi Beatles-tagot, és hogy múlt héten kirúgta őt a házából. Rémes, ismét egy illúzióval kevesebb.
Az a kecses, tejfehér combú férfi úgy látszik elkurvult.
Én egy mohó, buja újságíró cicamicát alakítottam, és noha rettenetesen lámpalázas voltam, Franknek tetszett amit csináltam. Rózsaszín lencséim mögül imádattal pillogtam rá, és az egészet rémesen komolyan vettem. Mikor éppen nem izzadtam a reflektorfényben, Markkal meg Howarddal lógtam, és Keith Moonnal andalogtam a folyosókon, aki őrületével megrengette a világot. Jelenlétével annyira betöltött egy helyiséget, hogy még lélegezni is alig lehetett. Teljesen letaglózott színtiszta őrületével. Apácaruhában rohangált, és mindenkit szentelt konyakkal locsolgatott, amivel állandó szentséges káoszt produkált és röhőgőgörcsöket okozott. Ellenállhatatlan volt és veszélyes, valamint szívbemarkolóan szomorú.
Február 8. ...Rengeteg izgulás után, megcsináltam az első jelenetemet, és Ringo azt mondta, hogy FANTASZTIKUS volt! Elsírtam magam, hogy így megvalósult az egyik legnagyobb tini álmom. MZ azt mondta, hogy tökéletes volt, és kezet csókolt. Keith szerint biztos felajánlanak majd nekem egy csomó szerepet, mert hihetetlenül jó a mimikám. Mr. Moon egyébként eléggé rámhajtott, és meghívott, hogy látogassam meg, mikor vége lesz a forgatásnak. A szobájában meghallgattam az új "Who" lemezanyagát... kitűnőó. Szegény, kicsi Keith, magányos és szomorú egy eset. A "Tears of a Clown" (Egy bohóc könnyei) pont ráillik. Ha nem lennék ennyire elkötelezve, hajlanék arra, hogy segítsek rajta.
Most, hogy lemondtam Sandyről Tony kedvéért, nem volt szándékomban Mr. Moont letámadni, de azért nem akartam teljesen lemondani róla. Sokat segített abban, hogy túltegyem magam a Sandy miatt érzett fájdalmamon, ezen kívül, az ő útmutatásával sajátítottam el a konyakosüveg kezelésének értékes tudományát. Biztos voltam benne, hogy valahol még úgyis összefutok vele. A forgatás vészes gyorsasággal közeledett a végéhez, mert Frank videoszalagot használt, én pedig megint a szakadék szélén álltam. Addig szenvedtem látványosan Gail előtt, míg meg nem hívott hozzájuk, hogy vigyázzak a porontyokra, míg ők kettten Frankkel elmennek egy kis kéjutazásra. Sandy eljött, hogy búcsút vegyen elvesztett szerelmétől és elkísért a Royal Albert Hall elé, ahol a Mothers betiltása ellen demonstráltunk. Mr. Zappát túlságosan pomográfnak és provokatívnak tartották ahhoz, hogy a királyi deszkákon fellépjen. Frank és a Mothers tagok is felvonultak velünk, és felkerültünk a The Daily Express címlapjára. A fotón Frank válla mögött virítok, vigyorogva, mint egy vadalma.
Mikor Zappáék elkezdtek kicsomagolni, sürgősen visszaváltottam fontjaimat és kirohantam a Heathrowra. Tizenkét órával később már Tonyval hancúroztam gyerekkori dupla ágyán, némileg felforrósítva gyerekszobáját, melyben még focicsapat zászlók díszítették a falakat. Kora kamaszkorban elnyert kupák csillogtak a polcain, ami eszembe juttatta, hogy azért mégiscsak a liliomtiprás sajnálatos esete forog fenn.
(…)
A 200 Motel óta elég gyakran találkoztam Gail Zappával, aki mindig képes volt biztató megvilágításba helyezni az életet. Cinikus, okos és éleslátású volt, s egyik napról a másikra élt hipnotikus erejű férjével és aranyos kisbabáival, anélkül, hogy túl sokat elmélkedett volna a dolgok értelmén.
Azt mondta, hogy én túlzásba viszem a szorongást és a filozofálást, és mi értelme van annak? Neki szüksége volt egy nevelőnőre, nekem meg szükségem volt egy állásra, így aztán beköltöztem hozzájuk, és beletanultam a pelenkázásba s a reggel 8 órai rizspehely szervírozásába.
Zappáék vettek egy házat a Laurel Canyon mélyén, amihez egy jókora medence meg egy aranyos kis vendégházikó tartozott, amit kicsinosítottam és a sajátomként kezeltem. Gail általában későig fentmaradt Mr. Zappával, ó presszókávét iszogatott, míg Frank az alagsorban hajnalig dolgozott, és mikor a nap beszűrődött Miki egeres függönyömön keresztül, megszólalt a csengőm és a kis Moon belecsipogta a házitelefonba, hogy "Pamela, légysz gyere, csináld meg a reggelyinket". Néha Gail hagyta, hogy tovább aludjak, ha netán különösen vad éjszakám volt, és csak úgy tíz óra körül csengetett fel: "Hasadra süt a nap!"
Azelőtt nem voltam túl sokat gyerekek társaságában, és minthogy egyke voltam, kicsit idegesítettek is, de Moon és Dweezil ideális alanyoknak bizonyultak arra, hogy bevezessenek a kisemberek világába. Mikor elkezdtem rájuk vigyázni, Moon négy éves volt, Dwee pedig kettő, és az irántuk érzett szeretetem semmi máshoz nem volt hasonlítható. Ezektől a kis porontyoktól nem akartam az égvilágon semmit, ami üdítő érzés volt. Azért voltam velük, mert muszáj volt, de elég hamar rájöttem, hogy azért is, mert szívesen teszem. Gail rendkívül engedékeny volt velük, amitől mindenféle váratlan, kreatív dolgok buggyantak ki belőlük.
Moonnak fantasztikus művészi érzéke volt, telerajzolta a naplóimat táncoló balerinákkal és királylányokkal. Tündérszámyakkal felszerelkezve mászkált a házban, és varázspálcájával hadonászva, királyokká és királynolcké változtatta a közembereket. Dweezil harcias, követelőző kisbaba volt, aki pontosan tudta, hogy mit akar, és azt ki is verte az emberből. Gyönyörű kis vasgyúró volt, szőke, kócos tincsei a vállára omlottak, és a meleg, édes English Breakfast teával teli cumisüvegét úgy vonszolta maga után, mint egy bunkósbotot. Mondtam is Gailnek, hogy már alig várom, hogy pubertáskorba érjen - elképesztően szexis egy baba volt. Úgy úsztak, mint a kis teknősbékák, sokszor elnéztem, amint lubickolnak a vízben, miközben én kreolbamára süttettem magam a napon.
Miután a Mothers visszajött egy újabb turnéról, Howard Kaylan gyakori vendég lett Zappáéknál, és elég nyilvánvalóan odavolt értem. A házassága szétesőfélben volt, és hozzám fordult vigaszért. Nem igazán volt az esetem, ráadásul jegygyűrűt hordott, de azért kézenfogva mászkáltunk, és előadtunk némi romantikus, kemény pettingelést a medence melletti kis kéjlakomban. A végén persze megadtam magam kedves, elbűvölő modorának és esetlen bájának.
Július 18. ...A várakozásoknak megfelelően, Howie-val istenit szeretkeztünk tegnap este, az egész olyan gyengéd volt, de tényleg. Éppen válófélben vannak az asszonnyal, aki pont a legjobbkor telefonált, és belezokogott a kagylóba, hogy: "Beszélni akarok a FÉRJEMMEL." Lehangoló volt. Howie azt mondja, minél jobban utál engem a csaj, ő annál jobban szeret.
Augusztus 1. ...Howie-val most már egymás után három éjszakát töltöttünk együtt. Gail kimenőt adott tegnap estére, és elmentem a lakására. Hálózsákokon aludtunk, mert a felesége magával vitte az ágyat. Hawaii tévévacsorát főztünk, tévéztünk, és sokat szeretkeztünk. Mondhatom, Howie aztán tudja, hogy mit csinál! Most itt fekszem, és várom, hogy Dweezil felébredjen a délutáni szunyából, és hallgatom a "200 Motels" hanganyagát. Vagyis nosztalgiázom.
(…)
A "200 Motels" fogadtatása elég zűrzavaros volt, de a The Hollywood Reporter kipécézett: "Pamela Miller nagyot alakít, mint buja riporternő." Na, ez már nem semmi. A Sunset Strip-i hirdetőtáblán pont középen voltam látható, amint Jimmy Carl Black karmai között vergődöm, és saját kezűleg kipingált csöcseim kibuggyanni készülnek a cicifixemből. A hírnév illúziói...
(…)
Londonban Mr. Zappát lelökte a színpadról egy őrült, akinek a barátnője odavolt Frankért, és ez az idióta el akarta tenni Zappát láb alól. Majdnem sikerült is neki. Gailt hajnalok hajnalán értesítették, és már javában Anglia felé repült összevert férjét ápolni, mikor én még csak az álmosságot dörzsölgettem ki a szememből. Moon és Dweezil elutaztak Gail anyjához Hawaiira, én meg ezalatt fizetett szabadságon voltam. December 18-án, három nappal a huszonkettedik születésnapja után, Donnie kijelentette, hogy szeret. Mondtam neki, hogy én is szeretem, és e nagy vallomás után, hozzálátott, hogy elképzelései szerint átformáljon. Elképesztően magabiztos volt, és nagykanállal osztogatta a dicséreteket, megspékelve javaslatokkal arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne belőlem "jobb ember". Úgy habzsoltam a szavait, mint annak idején Edna néném főztjét, és igyekeztem elsimítani egyenetlenségeimet, hogy továbbra is imádjon. Határozott elképzelései voltak arról, hogy milyennek kéne lennem, és egyetlen vágyam az volt, hogy valóban olyan - azaz tökéletes legyek.
Pamela Des Barres: A Banda cicája - Magneoton Kft, 1990.
Könyv: badblocktól (köszönet!)
balint, 2007, március 27 - 12:52
