Efstratiádis Stratos:
Ráakadtam egy görög verzióra 1971-ből:
www.youtube.com/watch?v=llOBg_qDa6g (2018.08.05. 12:32)Lányok az úton
tifil:
Részlet egy tavaly szeptemberi, a The Guardianban megjelent Linda Ronstadt-interjúból:
- Is it al... (2018.03.16. 18:37)Díványra - csevegés bármiről
Úgy tíz nap múlva, 2005. február 2-án az Ensemble Modern Essenben adja elő a Greggery Peccary & Other Persuasions című, Zappa munkáiból összeállított 2003-as CD-jének anyagát. A karmester ezúttal Franck Ollu, közreműködnek (a lemezen is szereplő) Omar Ebrahim és David Moss énekesek. Ezzel a programmal turnéztak már a CD megjelenése előtt is, akkor John Adams és Eötvös Péter vezényletével.
- Nem ismertek valami jól... - mondja a bajszos, copfos, félmeztelen Frank Zappa, amint lenéz a 3000-es darálóba a Louisville Gardens-ben - és a darálást most szó szerint értem: ez volt a legintenzívebb koncert amin valaha részt vettem, bár inkább tűnt egyfajta gyűlésnek, olyasminek, mint a tévében közvetített demokratikus összejövetel - még mindig csodálkozom, hogy nem állított elő egy FBI ügynök.
- ...és én sem ismerlek benneteket - folytatta Zappa, föl-alá sétálva a színpadon, néha mosolyogva, néha homlokát ráncolva a közönségre.
- Nem volt még időnk megismerkedni. Nem voltam Louisville-ben már két vagy három éve, és titeket is biztos állatira lefoglalt, hogy KISS koncertekre meg ilyenekre járkáltatok. Úgyhogy most eljátszunk egy nagyon egyszerű szövegű dalt, nagyon hülye akkordváltásokkal, nagyon primitív ritmusban. Így talán elérhetünk benneteket.
Ennek a darabnak a programban az utolsónak kéne lennie, mivel ez a "Gregori Pekari kalandjai" záró tétele. Itt mégis elsőként játsszuk, több okból is:
(a) Kezdődarabnak nem rossz. (b) A "Gregori Pekari kalandjait" még úgysem hallotta senki, úgyhogy senkit nem is fog érdekelni ha nem a végén van (és engem se zavar) (c) Az elején felbukkan a "Billy a hegy"-nek (Billy the Mountain) egy rövidített témája, ami talán konceptuális kapcsot jelenthet az itteni legutolsó koncertünkhöz (már ha valaki érzékeny az ilyesmire). (d) Ez volt az első darab amit a "Wazoo"-csapat megtanult, így aztán nosztalgikus okokból is nyugodtan lehet az első. További információkért lásd a "Gregori Pekari kalandjai" magyarázószövegét.
2. Big Swifty
Ez a darab (ami a HOT RATS - Waka/Jawaka album teljes első oldalát elfoglalja) egy folytonosan változó ütemjelzésű témát mutat be, néhány szólót, a befejező refrén pedig egyfajta szalagavatóbál-stílusban mutatja be a nyitó ritmusképletet egy szimpla 4/4-es kísérettel.
A téma újbóli kifejtése az albumon levő gitárszólóból származik, amit Sal Marquez kottázott le. A szalag úgy egyórányi előre-hátra tekergetésével sikerült leírnia ezt a ritmikailag zűrzavaros refrént (nekem nincs képességem ilyenfajta zenei tollbamondásokhoz, de mivel Marquez teljeskörű North Texas University képzésben vett részt, meg tudta csinálni). Miután kész volt, rávettünk még három trombitát és presto! Kész volt "Big Swifty" szerves befejezése.
Az itteni hangszerelés a dallamot egy harmonikus környezetben mutatja be, illetve felvonultat a nyitó részben pár finoman kidolgozott zenekari részt is (mint a fafúvósok és ütősök hozzáadása azokhoz a részekhez, amit a felvételen gitárok és trombiták játszottak). Nem "pont olyan, mint a lemez", de érthető lesz.
3. Approximate
Ebben a darabban az egyes hangok kiválasztása teljesen az adott zenészre van bízva. Az egész darabban csak néhány helyen jelöltem fix hangmagasságot (ez a pár ütem a kontraszt kedvéért került be). A kotta többi részében a kottatörzsek és gerendák kis "X"-jelekben végződnek, a vonalon való elhelyezkedésük az adott hangszer regiszterén a körülbelüli hangmagasságot jelöli. A zenészeknek pontosan tartaniuk kell a ritmikai mintát, ez lesz az ami a csomó "X" közötti tér-idő kapcsolatot biztosítja. Ezt a darabot négytől fölfelé tetszőleges számú zenész játszhatja. A teljes hangszerelés egy sima megkettőzött részből áll minden C vagy F hangolású hangszerre (az ütősöket is beleértve), ez kereszteződik egy másik sima kettőzéssel a Besz és Esz hangolású hangszerekre. Az elektromos basszusnak és a dobnak külön szólama van ami a másik két rész ritmusait kombinálja.
4. For Calvin and His Next Two Hitch-Hikers
Ennek a dedikációja Calvin Schenkelnek, a régi barátnak szól, ő a felelős a MOI-hoz kapcsolódó grafikai/vizuális anyagok nagy részéért (lemezborítóktól a plakátokon át a 200 Motels animációiig).
A darabnak (amit már fel is vettünk és a soron következő Grand Wazoo albumon meg is jelenik) szövege is van, de a koncerteken az instrumentális változatot játsszuk. A szövegben megbúvó történet a titokzatos "Schenkel Csodára" utal ami egyszer munkába menet esett meg vele a kocsijában. A részletek valószínűleg túl mélyek lennének, de a szövegből némi fantázia bevetésével talán kikövetkeztethető a szituáció.
merre indultak? és honnan jöttek? s mi lehet most épp velük? mennyi folyt ki a az éjnek csövén és kik voltak a srácok Calvin hátsó ülésén?
mit is csináltak mikor végül kiszálltak egy szendvicset szereztek s a sötétben ették?
mit tettek ők a zsírpapír csomaggal mikor a szendvicsek eltűntek és morzsás lett minden?
hova indultak? és honnan jöttek? holnap hol bukkannak majd újra fel?
Úgy hat hete fejeztem be a Hunchentoot című (soha előadásra nem kerülő) science-fiction musical forgatókönyvét és szövegét, és szerepel benne egy ária "Gondold át újra" címmel, amit a jövő egy fanatikusan vallásos szélhámosa énekel, instrukcióként az alfa-meditációban levő követőinek:
"Ha valami eléd kerül csak gondold át újra és az összedől... stb"
Most azonban instrumentális darabként "The Grand Wazoo" (a Nagy Tülök) álnéven fut. Nincs ehhez nagy szükség tudományos magyarázatra. Csak egy shuffle.
6. Low-Budget Dog Meat
Ez az egyveleg három korábban felvett darab, a "Music for Low-Budget Symphony Orchestra" (Jean-Luc Ponty "King Kong" című lemezéről), a "The Dog Breath Variations" és az "Uncle Meat" (az Uncle Meat című MOI lemezről) témáit ötvözi. Ez az átirat nagyon sok bonyolult zenei passzust tartalmaz (ezek egy részét nem is mindig játsszák tökéletesen, hát aztán), jelesül: a nyitó rész magas harsona hangjai, a marimbára és elektromos zongorára írt szakasz a második részben, és az utolsó rész tekervényes témája ami mindenkinek számos problémát okozott. Leszámítva a keverés előre nem látott problémáit, Malcolm McNabb magas, hápogó "D" trombitája mindenkit el fog kápráztatni a későbbi részeknél.
7. Gregori Pekari kalandjai
Hasonlóan a MOI történetének többször felvenni próbált felvett legendás filmje, az Uncle Meat eredeti terveihez és a legutóbb a Hunchentoot projekthez, a "Gregori Pekari kalandjai" is azon munkák között fogja megtalálni a helyét, amelyek sosem láttak napvilágot. A darab eredetileg balettnek készült, narrációval és énekkel, a történetet egy veszélyeztetett fajhoz tartozó kis disznócska tevékenységére építve. Gondolom nincs nagy potenciál egy ilyen koncepcióban.
Ebben a mostani előadásban nincs narráció, nincs ének, nincs tánc. De hogy az így kimaradó részek miatt ne érezze senki megrövidítve magát, átnyújtunk egy másolatot az eredeti szövegtervezetből, ami olyan állapotban van ahogy a vele való foglalkozást legutóbb abbahagytam. Most tehát ismét az Önök képzeletére bízzuk a részek összeállítását és valamiféle értelem kibogozását.
Gregori fölkel és kimászik az ágyból, a falról trendi poszterek énekelnek hozzá...
Trendi poszterek (énekelve): Lám itt jön Gregori! a kis Gregori Pekari! a csordában élő éjszakai vaddisznó!
A narrátor 1890-es merev öltözetben sétál be a színre, szertartásos pózba helyezkedik és eképp szól...
Narrátor: A PEKARI egy kis disznó fehér gallérral, a legvalószínűbb előfordulási területe Texas és Paraguay között van. Nyugat felé néha akár olyan messzire is elmerészkedik, mint Catalina!
Gregori nem veszi észre a narrátort. Túlságosan el van foglalva a ruházatának a tükör előtti igazgatásával illetve a kölni szétkenésével a nyakán.
Narrátor: Ez a mi PEKARINK pedig annak a gyönyörűséges és veszélyeztetett fajnak a jeles tagja amely olyan szimbólumok mögé rejti magát, mint a FEHÉR NYAKKENDŐ
- pontosan a fehér gallér alatt.
Gregori minden reggel gondosan összeállítja az öltözékét... Vet egy éles pillantást egy híres Rock And Roll Újságba... és megerősíti magát egy csésze forró Yoga teával. Amiután a divatos, egy csomó édes matricával feldíszített piros autójával kiront a városba és átkel a reggeli forgalmon hogy elfoglalja irigylésreméltó helyét a BIG SWIFTY ÉS TÁRSAI Terendgyárosok Kreatív Részlegén.
zene: GREGORI A REGGELI CSÚCSFORGALOMBAN.
második szín: A BIG SWIFTY GYORS- ÉS GÉPÍRÓRÉSZLEGE
Gregori megérkezik a munkába és végigvonul a gép- és gyorsírórészlegen, tip-top öltözetével hivalkodva. A lányok mind egyetértenek abban, hogy ilyen kompakt kis disznóként is bámulatos ízlése van, és persze énekelni kezdenek hozzá:
Hat gépírónő: Ó itt jön Gregori Pekari! Itt jön a kis Gregori a kis Gregori a kis Gregori Pekari és elkezdődik számtalan kalandja...
Narrátor: Igen, egy pillantás elég volt, és a BIG SWIFTY gyorsírórészlegén minden lány tudta már, hogy az éjszakai csordában élő vaddisznó FELTÖRŐBEN VAN! A végzet, a kaland, és románc disznaja!
Hat gépírónő: (sikítanak) GREGORI PEKARI!
Gregori: (patáját megnyugtatólag emeli fel) Jól van, lányok... Jut elég mindenkinek! DE... Mielőtt engedném hogy az érzelmek összezavarjanak emellett a frigó mellett ADJATOK UTAT! ADJATOK UTAT!
...mert most jön egy merész előreborulás az ULTRA-AVANTGÁRD hamisított, laminált mű-mahagóni asztalomon... (rajta egy stratégiai elhelyezkedésű hiperszuper import vizipipa és a NAGYVILÁG KATALÓGUS legújabb kiadása...) és a fürge kis agyamat munkára vesszük egy látványos és mutatós ÚJ TREND érdekében amivel fiatalos energiát pumpálunk lankadó gazdaságunkba, és a nyomurult, folyton unatkozó embereknek felmutatunk "VALAMIT", amivel végre azonosulhatnak!
Hat gépírónő: (hálásan tapsolnak)
Narrátor: És ezzel GREGORI lazán a takaros kis irodájába sasszézott, és azzal a lendülettel és határozottsággal, ami csak a hozzá hasonlóan parányi termetű malackák sajátja, nekilátott és félkézzel feltalálta A NAPTÁRAT!
Harmadik szín: GREGORI FELTALÁLJA A NAPTÁRAT
Szemeit az égre emelve, fényesen csillogó kis disznó-patáival az asztalon GREGORI elmereng az ÖRÖKLÉT kérdésén - és annak esetleges feloszthatóságán, mikor a távolból ANGYALOK titokzatos kórusa szólal meg, megadva a kulcsot egy szédületes új TREND megalkotásához:
Narrátor: Így került a NAPTÁR az összes színes álarcával a nyomorult és folyton unatkozó emberek elé! GREGORI erről ki is adott egy körlevelet, amit aztán a teljes gyorsírórészleg GYORSÍRVA tett magáévá és ezt ÉLETÜK VEZÉRELVEKÉNT IMÁDTÁK és ez alapján vették be a gyógyszereiket és ez alapján jöttek és mentek a munkából és munkába és ez alapján fizették be a csekkjeiket és végre ez alapján ünnepelhették meg AZ IRODAI SZÜLETÉSNAPOKAT mert most VÉGRE-VALAHÁRA GREGORI PEKARI fantasztikus új találmányának köszönhetően mindenki számára lehetővé vált, hogy kikalkulálja, HÁNY ÉVES!
(fanfár) Sajnálatos módon voltak emberek akiket ez egyszerűen NEM ÉRDEKELT. Ezért hazaúton az irodából egyik éjszaka, GREGORI áldozatul esett a CSŐCSELÉK HARAGJÁNAK!... ahogy átment a kiserdőn!
negyedik szín: GREGORIT MEGTÁMADJÁK
Az esti forgalomban hazafelé tartva GREGORI arra lett figyelmes, hogy a kis piros autóját körbevevő és lökdöső egyéb járművek mind-mind tele vannak nem-öregedő HIPERSZUPER FIATAL EMBEREKKEL!
Savanyúan csillogó, kiégett szemgolyóikból vészjósló pillantásokat lövelltek feléje miközben megpróbálták őt letaszítani az útról vagy nekivezetni valaminek egyértelmű bizonyítékát adva BARÁTSÁGTALAN SZÁNDÉKAIKNAK!
Hogy kikerülje őket, GREGORI a KISERDŐBŐL kivezető mellékútra hajtott. De ők utánavetették magukat mindenféle autókkal, kamionokkal, motorbiciklikkel és rikító színű buszokkal.
GREGORI a KISERDEI FŐÚTRÓL egy hepehupás mellékútra tért le ami a HÍRES (és jól megközelíthető) HEGYHEZ vezette őt, egy különös barlangba egy sziklaszirt felett, nem messze egy KIS MEGCSAVARODOTT FÁTÓL... aminek szemei voltak.
Ezalatt a CSŐCSELÉKEK (és csőcselék-hölgyek) átrobogtak a KISERDŐN, majd ahogy észrevették, hogy a kis disznó eltűnt, hirtelen elhatározással megállították gőzölgő járműveiket, ál-kovbojos körkörös elrendezésben, és bulizni kezdtek.
Mechanikusan sztereotip kéjes mozdulatokat tettek, vagy pedig mélyen meditáltak majd lenyúlták egymás kis személyes tárgyait és hanyagul és züllötten táncolni kezdtek más- és más állomásra hangolt tranzisztoros rádiók hat láb magas rakása mellett.
ötödik szín: A BARNA FELHŐK
A CSŐCSELÉK lassan kidőlt a kimerültségtől, és GREGORI, aki a történéseket biztos távolból figyelte, megkönnyebbülten sóhajtott fel:
Gregori: (patáit a megkönnyebbülés gesztusaként a homlokára téve) Hú! Ez meleg volt!...
Narrátor: ...csak hogy újra halálra rémüljön egy hatalmas, dübörgő nevetéstől!
Billy a hegy (szívből): HÖ-HÖ-HÖ!
Narrátor: ...ami éppen annak a barlangnak a roppant mélységeiből robajlott elő, ahová az autóját rejtette! GREGORY nem is sejtette, hogy a barlang-szájnak, ahová elrejtőzött, a tulajdonosa BILLY A HEGY! És ahogy Önök nagyon jól tudják, ha BILLY egyszer nevetni kezd, sziklák és görgeteg-kövek áradnak a mélybe tonnányi porral töltve meg mérföldekre a levegőt, számtalan hatalmas BARNA FELHŐT alkotva!
Billy a hegy: (ellentmondás nem tűrően) HÖ-HÖ!
Narrátor: Gregori kivezet a titokzatos barlangból a Kiserdei Éjszakába a veszélyes kalandjának és a fenyegető homokvihar kozmikus jelentőségén tűnődve
Gregori: (magának énekel) Honnan lett itt ez a sok felhő? Honnan jött ez most mind elő? Honnan lett itt ez a sok felhő? kérdezz meg egy filosztófust és halld mit mesél!
Narrátor: GREGORI megállt egy benzinkútnál és lebonyolított egy titokzatos telefonhívást.
Gregori: (zsebkendővel tompítja le a kagylót) Ez a lepusztult raktár miről a festék lemállt ahol a kínai rendőr sétáltat kutyát? Ugye ez az a hely a filosztófusos ház a pokrócos, a koszos, ami maga a könyv-halál? És hány is van ott? Ugye van ott egypár? Akik csak ül és épp hívásra vár? Nos én azért szólok mert volna itt valami amiben csak filosztófus tud segíteni!
hatodik szín: A FILOSZTÓFUS BESZÉL
Narrátor: GREGORI azt az információt kapja, hogy a legnagyobb valaha élt filosztófus a kérdéses információnak éppen birtokában van, sőt, ezen túlmenően ezt az információt hajlandó is átadni, amennyiben GREGORY részt vesz egy "KÜLÖNLEGES CSOPORTTERÁPIÁS TANFOLYAMON" (az osztályok most indulnak!) csak most egy különlegesen alacsony bevezető áron!...
Két mogorva, középkorú hölgy lép be. Az egyik lornyont (nyeles szemüveget) visel.
Első Hölgy: És íme, itt van ő, "A LEGNAGYOBB VALAHA ÉLT FILOSZTÓFUS"
Második Hölgy: QUENTIN ROBERT DE NAMELAND!
Belép a legnagyobb valaha élt filosztófus hosszú kék palástban. Egy hegyes kalapja is van Szaturnusszal, stb. díszítve.
Quentin: "Emberek, ahogy Önök is a saját szemükkel láthatják, ahogy ez az óra viselkedik itt AZ IDŐ SZENVEDÉS!...
És ez néhányuknak ijesztően hangozhat de bizonyos tapasztalatokkal a hátam mögött, HADD JELENTSEM KI: "KÖZEL A VÉG!"
(nyugtalan mormogás hallatszik minden jelenlevő felől)
Quentin: Nos, mit is jelent mindez a laikusok számára? Egyszerűen ennyit: PILLANATNYILAG AZ ÚJ FÉNY MEGALKOTÁSÁNAK IGÉNYE MÁR NEM LÉTEZIK! Néhányan Önök közül természetesen azt mondhatják: "Kicsoda Ő hogy a FÉNYről beszél nekünk?" De, teljes komolysággal, hölgyeim és uraim, csak egy gyors pillantás a mellettem levő nagy, precíziós IDŐ-FELRAJZOLÓ SZERKEZET egyenetlen működésére megmutatja hogy talán csak pár perc már! csak nézzék milyen fura ami itt történik! Én személyesen ezt a mechanikus természetű viselkedést meglehetősen GYANÚSNAK találom! Amikor egy ilyen eszköz nem NORMÁLISAN működik akkor ennek a viselkedésnek az implikációja NEM SOK JÓT JELENT!
És, természetesen, Hölgyeim és Uraim mikor a kérdéses mechanizmus magának az IDŐNEK az ábrázolásával bízatik meg és ha egy ilyen mechanizmus gallyra vágódik nos, azt úgy hívják, NAGY BAJ!
Első Hölgy: készítsék elő a csekkjeiket "a LEGNAGYOBB VALAHA ÉLT FILOSZTÓFUS"...
Második Hölgy: QUENTIN ROBERT DE NAMELAND számára!
Mindkét Hölgy: Honnan lett itt ez a sok felhő? Honnan jött ez mind most elő? Honnan lett itt a sok felhő? kérdezz meg egy filosztófust és csengesd a pénzt!
Quentin: KÖSZÖNÖM... ÉS CSAK HÍVJANAK BÁTRAN! Gregori elhagyja a Terápiás Gyűlést, annál meglepettebben veszi észre hogy a titokzatos homokvihar azóta is tart...
Gregori: (bosszúsan) Ez a szemét jól lenyúlt!
Narrátor: (Gregorihoz bizalmasan) Talán ez is egy trend...
Hihetetlen szerencsésnek tartom magam, hogy annak az embernek a közelében tölthettem életem egy felbecsülhetetlen értékű szakaszát, aki rövid földi tartózkodása alatt jónéhány dolog folyásának adott új irányt. Frank Zappával akkor találkoztam először, mikor (az azóta már nem működő) Cheetah klubban előrenyúltam a tömegből hogy megérinthessem sűrű fekete haját. A padlón hemperegtünk egy darabig, és megújulva, szinte újjászületve tapasztalhattam meg a szabadság addig soha nem ismert fokát. Később szerencsém volt még néhány lökött csajjal a kedves őrültekből álló félelmetes csapata, a Mothers of Invention műsorában táncolni, buliról bulira végig a városon, felháborító tini-meztelenkedésünkkel okozva múlhatatlan gyötrelmet a konzervatívabb figuráknak.
Mikor Frank saját lemezcéget alapított, javasolta, hogy GTO (Girls Together Outrageously - Lányok Botrányos Csapata) néven alakítsunk együttest és csináljunk egy lemezt - a legmerészebb álmom vált ezzel valóra.Később hosszabb-rövidebb időszakokra a Zappa-családnál éltem, én voltam a gyerekek, Moon és Dweezil frankó nevelőnője. Gail, Frank felesége szinte a mentorommá vált, hosszú éjszakák alatt hatalmas bögre teákat ittunk meg együtt. Mindig meg tudta mutatni a folytonos rock'n'roll szívzűrjeim mögötti - néha mulattató - igazságot.
Frank ezalatt az alagsori stúdiójában dolgozott, termelte a tonnányi zenét. Már azelőtt szalagra rögzítette szinte minden koncertjét hogy ez bárki másnak eszébe jutott volna. Soha nem állt meg. Termékeny buzgalma és a hatalmas zenei tejlesítménye felülmúlhatatlan. Lassan 10 éve hogy elment, de rengeteg olyan műve van amit még senki sem hallhatott.
Frank kívánságának megfelelően Gail a teljes katalógust eladta a Rykodiscnek, de nincs elájulva attól, ahogy az anyagot azóta kezelik. Úgy döntött tehát, itt az ideje hogy előbányásszon néhány aranyrögöt a raktárból, és átnyújtsa a rajongóknak. Gail igazi Anyatigrisként őrzi (és őrizte mindig) a Zappa Lángot. Kíváncsi voltam erre az isteni új vállalkozására, így találtam magam újra Frank alagsori stúdiójában, ahol Gaillel ismét teát szürcsöltünk.
* Frank azt szerette volna ha a teljes katalógust eladod, hogy aztán nyugodt életed legyen, igaz?
Részletekbemenően végigbeszéltünk mindent, mit adjunk ki és milyen módon. Azt mondta: "Szeretném ha eladnád a katalógust és vennél egy házat a hegyekben vagy a tengerparton, és kiszállnál az üzletből." Vettem házat a parton, viszont alig van időm lemenni oda, mert ennek a háznak pincéje tele van ezekkel a cuccokkal.
A Rykodisc mindent megjelentetett amit eladtál nekik?
Ó, igen. (Ironikusan). Egyszerűen brilliánsak voltak. Rögtön újra kiadtak mindent, szép zöld műanyagba csomagolták a borítókat, és hogy a rajongóknak valami igazán különlegessel is előrukkoljanak, összeállítottak egy Best of Frank Zappa című válogatást. Namost ha valaki már abszolvált 65 lemezt, akkor ez okos lépésnek tűnik? Mert szerintük igen.
De neked rá kellet bólintanod a döntéseikre, ugye?
A rajongóknak, akik azt kérdezik: "Mi a fene folyik itt?" - igen. Azt mondtam magamban: "Hmmm, ha ilyen ötleteik vannak, lehet hogy a legjobb olyan távol tartani magam ettől az egésztől, amennyire csak lehet."
Úgy tudom, nagyon dühös voltál emiatt.
Nem is dühös, inkább azt mondanám hogy csalódott. Nagyon kiábrándító volt, hogy olyan sietősen próbálták meg lerázni a családot. Az első kiadványokról levették Frank összes megjegyzését, nem tüntették fel, hogy minden lemezének ő volt a producere. És persze lehagyták a Zappa-családra vonatkozó minden utalást. Pedig mindig volt egy forródrótunk, így ha bárkinek információra volt szüksége, felhívhatott. Ezt is lehagyták minden lemezről. Azt hittem, mindent érthetően tisztáztunk azon a hosszú éjszakán mikor véglegesítettük a szerződést.
Most mindezekkel magad mögött indultál felfedezőútra Frank hatalmas raktárában...
Igen. Elhatároztam hogy alapítok egy újabb céget amelyik kifejezetten a raktárból származó élő anyagokra épít, ez a Vaulternative Records.
Nem rossz cégnév! Mit gondolsz, hány órányi anyagod van?
1972 és 1988 között szinte minden koncert dokumentálva van, és ebben ugye nincsenek benne az elpocsékolt cuccok a 64 és 72 közti időszakból. De ezek csak a koncertek, nem stúdiófelvételek.
Hú! Megáll az ész!
Ez az első lépés, minden kiadvány koncertfelvétel lesz - egy kis aranyrög innen, egy drágakő onnan. Az első kiadványunk igazán különleges: egy dupla CD, egy ausztráliai koncert.
Mit gondolsz, Frank mit szólna a Vaulternative kiadványokhoz?
Soha nem volt még ehhez hasonló módon játszó zenekar, ezért nem hiszem hogy bánná hogy koncerteket jelentetünk meg. Persze nem akarok úgy csinálni mintha tudnám hogy mit tett volna Frank. Ha ő itt volna, ez a beszélgetés nem lenne. Valószínűleg valami egészen mást csinált volna, mert az univerzumunkban egyike volt azoknak, akik kijelölik az irányt.
Fontosnak tartotta, hogy minden zenét megőrizzen.
Ahogy bementünk a könyvtárba, az derült ki, hogy messze több lehetőségünk van mint ahogy arról álmodtunk. Talán 20 kiadható lemezre gondoltunk, de nem, ennél sokkal több van. Olyan, már befejezett mesterszalagok vannak, amiknek a létezéséről nem is tudtunk. Ez tényleg egy régészeti szenzáció.
Hány albumra lehet számítani?
Mikor egy barátom 100 albumról ábrándozott, azt mondtam neki: "Akár hiszed, akár nem, van is ennyi!" És meg sem állok míg ki nem adom az összeset! Abban reménykedem, hogy a Vaulternative évente 4-5 megjelenést tud produkálni.
Miért éppen most döntöttél így?
Elsősorban mert csalódtam a Rykodiscben, nem sikerült kialakítani azt a fajta kapcsolatot, amilyent szerettem volna. És mert most lesz 10 éve hogy Frank meghalt. Itt az idő.
Anyaoroszlán hírében állsz. Sokan gondolják, hogy Gail Zappát nem érdemes baszogatni. Szerintem ez tetszene Franknek.
Azt hiszem, ez az egyik dolog amit szeretett bennem.
Az emberek tisztelik az ilyesmit.
Nem érdekel hogy tisztelik vagy sem, amíg működik. Húzzanak a francba! A zeneszerző szándékainak megvédése a feladatom. Örülök hogy az emberek szeretik Frank zenéjét, brilliáns gitáros volt. Nélküle a rock'n'roll nem lenne az, ami, de én elsősorban egy zeneszerzőhöz mentem feleségül.
Frank sokmindenért síkra szállt. Részese volt a Tipper Gore/PMRC lemezcímkézős őrületnek, ahol a művészek szabadságáért állt ki, szokás szerint. Mit gondolsz arról, ahogy a VH1 filmjében, a Parental Advisory-ban megjelenítették?
Az egy nagy hazugság.
Hogy szúrhatták el?
Szándékosan. Tényleg röhejes volt, annyira szánalmas. Azt hiszem tényleg az volt a szándék mögötte, hogy az RIAA-t dicsőítsék. Érezhető volt: a cél a nagyközönség meggyőzése arról, hogy az RIAA-t tényleg érdekli a művészek jogai, ami egy vicc. Nem találtam benne semmit ami csak egy picit is összevethető lett volna Frank Zappával. Frank kiállt az egyéni szabadságjogokért, az alkotmány Első Kiegészítésért, a művészi szabadságért... És ami legfontosabb: 1971 óta, amióta 18 év a szavazási korhatár, minden egyes albumán szerepel a "Jelentkezz a választásokra!" felirat.
Szóval szerinted rossz üzenetet közvetítettek?
A film sértő az Egyesült Államok Alkotmányára, a Kongresszusra nézve. Sértő nem csak Frankre, de azokra az emberekre nézve is, akik - bármilyen okból is -, megalakították a PMRC-t. Hamisan mutatja be Tipper Gore-t, Al Gore-t vagy a szenátorok többségét, vagy azt, ahogy a meghallgatás történt. Azt szerették volna ha a lemezcégek meghajolnak, amit meg is tettek, hogy elejtsék az üres hanghordozókra kirótt adót. Az egész ügy annyira abszurd. Az ötlet, hogy Frank bárkit is üldözne, fenyegető telefonokkal! Ha valaki fogja a tényeket, és addig masszírozhatja, amíg meg nem felel az elvárásainak, akkor mindenkinek föl kéne tennie a kérdést: "Milyen a VH1 kapcsolata az RIAA-val? Ők a tulajdonosok?" Én azt hiszem, igen.
Hú! Nincs ennek valami törvényes megoldása?
A válasz: de igen. Törvényes orvoslást keresek a sérelmeimre. Azt még megértem ha azzal szórakoznak, hogy Frank úgymond "szart evett a színpadon", amit ezúton is nagyon köszönök nekik, de ha azt hiszik hogy a család többi tagját is megetethetik szarral, akkor fel kell kötniük a gatyát! (nevet) Frank éppen ezt jósolta meg, mikor arról beszélt, hogy mi történik ha elkezdődik a matricázás. Lesz egy zenecsatorna, ami megmondja az ő variációját az igazságról, ahogy azt a VH1, az RIAA vagy a kiadók érdeke megköveteli. Most már ott tartanak, hogy az Egyesült Államok Szenátusának nevében szónokolnak! Azt hiszem senkinek sincs oka hogy szerepeljen abban a filmben, kivéve talán Dee Snidert.
Aki magát játszotta.
Szerintem inkább magával játszott.
De vissza a raktár-megjelenésekhez. Dweezil (Zappa fia) mit szól, izgatott hogy ezeknek a ritkaságoknak lesz a producere?
Igen, az ő a biztosíték, hogy zeneileg hűek maradjunk a zeneszerző elképzeléseihez. Tényleg bátran támaszkodom rá, a fülére és az érzékenységére, hiszen ő gitáros, és ha valaki elfelejtette volna, Frank is gitáros volt. Ezt nem sokat emlegették pályafutása során, amíg még élt. A genetikus kód mindenesetre megvan. Dweezil egy felbecsülhetetlen forrás. És folyamatosan ezt hajtogatja: "Adjuk már ki a gitár-lemezt!"
Izgalmas hogy mennyi embert fog inspirálni Zappa rengeteg, soha nem hallott zenéje!
Frank nagyon sok ember számára inspiráció volt, mert annyira termékeny volt, olyan intenzív és tudatos - és itt a tudatosság a kulcsszó. Bármilyen aprósághoz is nyúlt hozzá, abból olyasmit gyúrt amit senki korábban elképzelni sem tudott volna - ez volt ő. Ezt kurvára tudta, ahogy senki más. Azoknak, akik hisznek a reinkarnációban, van egy jó hírem: Frank visszajön még, meghallja a zenéjét, és még többet ír.
Frank Zappa négy gyermeke közül az elsőszülött, Moon Unit Zappa sok nehézséggel kellett hogy megküzdjön, mire felnőtt. Jelenleg íróként és rendezőként keresi a kenyerét, első szárnypróbálgatása pedig az alábbi cikk volt a Harper's Bazaar részére. Ennek köszönhette később a felkérést a (szerinte) nem önéletrajzi Amerika, szépségem című könyv megírására, ami viszonylagos sikert is jelentett. Következzen most az első cikk, amelyben a Bon Jovihoz fűződő érzelmeiről mesél - némi öniróniával.
Fáradt szemet gyakran lehunyja, arcát kezébe temeti. A pusztító betegség kegyetlenül elbánt az 53 éves, legendás Frank Zappával. A rák már a csontjaira is átterjedt. "Talán soha többet nem láthattok már a színpadon", mondja, mikor felkeresem Los Angeles-i otthonában.
Hihetetlenül meleg ez az augusztus délután Los Angelesben. Közel 35 fok, magas páratartalommal súlyosbítva. Frank Zappa mégis úgy öltözött, mintha hideg őszi este lenne. Vastag, fekete nadrágot, fekete bakancsot visel, fekete pólóján fekete dzseki. Lesoványodott, és arcán is meglátszik, hogy beteg.
1982, Zeneműkiadó, Budapest (353-355. old. - sárgával javítva: mb)
Francis Vincent Zappa jr. -ként született, görög ill. szicíliai szülők gyermekeként, 1940.dec.21-én, Baltimoreban. „A rock fenegyereke", aggatták rá (nem alaptalanul) a címkét...
Első lemezei megjelenésekor olyan posztert nyomattatott, amely egy vécékagylón ülve ábrázolta őt. Ez a polgárpukkasztó kivagyiság szinte egész életén végigvonul, a fellépései körül támadt botrányoktól kezdve szövegeinek szinte mindenkit támadó éléig, valamint a vegetativ és szexuális életet leíró szavak szorgos alkalmazásáig. Népszerűsége már ezáltal is csak angolszász területre korlátozódott. Megalakította a Mothers of Invention nevű együttesét, és kilenc órán át (!) muzsikált egy film élő kíséreteként: csak annak kellett belépőt fizetnie, aki idejekorán távozott, már ti. az első röpke négy-öt órán belül...
Híres filmje a 200 Motels, amely a rock-zenekarok mindennapos életét elevenítette meg, Ringo Starr a főszereplője. 71-ben Zappa zárja a nagyhírű Filmore East utolsó műsorát; John Lennon és Yoko Ono a vendégei. És, ha a feltűnést hajszoló életmód alapján azt gondolná valaki, hogy Zappa csak a show-nak, a külsőségeknek él, és ezek mind pótcselekvések, az téved. Elsőrangú gitáros és énekes, aki mindig megválogatja maga körül a muzsikusokat. George Duke és Jean Luc Ponty hosszú ideig játszott vele.
LP-k: Studio Tan, Sleep Dirt; (78); Sheik Yerbouti, majd ugorjunk a legfrissebb albumához, a 79. év végén megjelent Joe's Garage, I. felvonás-hoz. Ez is, mint alcíme mutatja, afféle musical be nem fejezett 40 perces zenéje. Téma: egy kezdő zenekar, amely az említett garázsban próbál; mellékszereplők a zenészekhez csapódó lányok, menedzserek stb. A kapcsolatok szerelemmé fokozódnak, de zappai megfogalmazásban: az egyik dal címe egy férfias kifakadás: Why Does It Hurt When I Pee? Nem fordítjuk le, annak bizonyítékaként, hogy érdemes angolul megtanulni...
Megjelent a Joes Garage II. és III. része is. A férfias kifakadás ellenére (vagy az eltelt hónapok gyógyírjának eredménye?) happy ending: egymáséi lesznek...
81-ben újabb kettős albumon olvashatjuk nevét: Tinsel Town Rebellion a címe. Ez különféle hangverseny-felvételeinek gyűjteménye, kivéve az első oldal első számát: a Fine Girl cimű szerzemény stúdióban készült, és azért került e különben vaskos szókimondásoktól hangos albumára, hogy - mint a szerző írja - a konzervatívabb ízlésű hallgatóréteggel rendelkező rádióállomások is műsorukra tűzhessék mintegy bizonyítékként: Frank Zappa létezik még...
Hadd jegyezzük ide egy aranymondását, a sajtó képviselőiről: "A rock-zenei újságírás nem egyéb, mint interjúkészítésre alkalmatlan emberek találkozása minden mondanivalót nélkülöző riportalanyokkal, olvasni nem tudók számára"... O.K., Frankie boy, tudomásul vettük, de most aztán lesheti, mikor készítünk Önnel interjút...!
- Babos Gyula zenéről és Frank Zappáról - angolul itt!
A Zappa Budapesten című talk-show sorozatban 2003. február 18-án Babos Gyulával beszélgettünk. Az alábbiakban a több mint egyórás beszélgetés szerkesztett változatát - a Zappára vonatkozó részeket - tesszük közzé. Az est hivatalos kérdezője Muka László (Fiksz Rádió) és Kerékgyártó György (Magyar Frank Zappa Egyesület) volt.
KGY: Amikor a koncert szerveződött, hogyan dőlt el, hogy kik vesznek részt a produkcióban?
BGY: Ez egy teljesen összeszokott ritmusszekció volt: Egri, Kőszegi, Szakcsi meg én. Így játszottunk jazzt a Merlinben. A Merlin szervezője volt a Zappa-féle koncert szervezője is. Amikor Zappa őt felhívta, azt mondta, hogy őt nem érdekli semmi se a magyarországi jazzből, se a rockból, hanem azokra a roma származású zenészekre kíváncsi, akiket ez a nagyon furcsa pár évtized kitermelt magából. Tehát ő ezt akarta.
ML: Egyszer olvastam Zappának egy nyilatkozatát, amiben elmondta, hogy létrehozott volna egy világzenekart, amibe minden országból egy-egy jellemző hangszeren játszó zenészt hívott volna, és számított roma származású zenészekre is.
BGY: Hát ha belegondolsz, akkor mi van Magyarországon, ami itteni találmány a zenében? A klasszikus zene az teljesen internacionális, a jazz az többnyire hozott - mint a kosárlabda, tudod: attól, hogy mi játsszuk, attól az már magyar zene.
ML: Az is egy import dolog.
BGY: Az is import dolog. Az autentikus cigányzene most, hogy mélyebb dolgokra is igény van, megint teret kap, de a világ Magyarországot Liszt Ferenc óta a kávéházi cigányzenéről, annak játékmódjáról ismeri.
ML: Végül is hogyan indult ez az együtt zenélés?
BGY: Úgy, hogy egyszercsak csörgött a telefon, hogy "gyerekek, itt van Frank Zappa, és három órára kint kell lenni a Tabánban a hangszerekkel". Kimentünk három órára a Tabánba, megérkezett egy limuzin, feljött Frank Zappa a színpadra, és azt kérdezte, hogy van-e nálatok cigaretta? Mondtuk, hogy van. Cigarettáztunk, miközben a városvezetők meg ott álltak, hogy jaj, Istenem, a Frank Zappa mit mond? Frank Zappa meg mondta, hogy szerezzünk két kilenc voltos elemet, mert a gitárjában kimerült. Akkor, azt hiszem, negyvenhárom gitárja volt, és már kilenc éve nem játszott. Ide egy spéci gitárt hozott magával. Fogta, berakta az elemeket, és egyszerűen elkezdett játszani, mi pedig a figyeltünk. A jazz zenében ugyanis mindig van egy vezető, akire a többiek figyelnek. Ő elkezdte vezetni ezt a sessiont, mi pedig követtük.
ML: És megbeszéltétek előre, hogy?...
BGY: Dehogy beszéltük meg!
ML: Semmit?
BGY: Semmit.
ML: Pedig az lett volna a következő kérdésem, hogy mik ilyenkor a közös pontok, amire figyelni kell?
BGY: Semmi. Jászani kell, és jönnek a gondolatok. Mint a Kexben vagy a Szabados Gyurinál. Ahol improvizatív zenét játszanak, ott ez történik. Hömpölyögtek a gondolatok, ő játszott, és időnként mutatta, hogy kit akar szólóztatni. Történt valami, ami zenészeknél nyilván unikum. Háromnegyedben játszottunk egyik percben, a másik percben Zappa ötöt mutatott az Imrének az ujjaival. Ez azt jelentette, hogy át akar menni ötnegyedbe. Normális esetben egy zenekar legalább két órát gyakorolja, hogy hogy megy át háromból ötbe. És olyan hatása, olyan kisugárzása volt a palinak, mint a focimeccsen, amikor minden labda oda megy, ahova köll, hogy mi nyugodtan játszottunk: négy-három-kettő-egy, és a következő taktusnál úgy ment át ötnegyedbe az egész zenekar, hogy észre se vettük. Zökkenő nélkül. Ez volt a próba. A délután úgy telt el, hogy egy picit beszélgettünk, ráztunk (a rázni a zenész szlengben a jam sessiont jelenti - a szerk.), de aztán elvitték, mert hurcolták őt jobbra-balra. Este visszahozták. Ő nem szereti ezt a limuzinos, testőrös dolgot, integetett is, hogy nagyon nem jól érzi magát benne. És egészen mást kezdett el játszani. Délután kipróbálta a zenészek improvizációs készségét, azt hogy működik-e közöttünk metakommunikáció, és este, amikor már egészen más járt a fejében, amikor már más volt az egész feelingje, és tudta, hogy jó zenészekkel van körülvéve, mást játszott. A kisugárzása és a zenébe vetett hite olyan mély, erős volt, hogy ott, abban a körben azt több tízezer emberrel lehetett átérezni.
ML: A beszélgetések során mi jött le Zappáról mint emberről?
BGY: Itt nem lehetett vele beszélgetni, mert úgy ültek rajta, mint a madarak a dróton. Mindenki Frank Zappával akart lenni. Mondta, hogy ő a zenészekkel akar beszélgetni, de nem lehetett - protokoll. Mondta, hogy utána majd elmegyünk, kimaradunk, és beszélgetünk, mert ő, a Prince, a Sting és a Pat Metheny az a négy muzsikus, aki akárhol muzsikál a világban, este, a koncert után már megy a helyi klubba, a helyi zenészekkel játszik, és kimarad velük reggelig. Zappa is ezt szerette volna, de megakadályiták. A Pet Methenyvel már nem lehetett megcsinálni, ő jött, és ráztunk reggel hatig. Zappára visszatérve: én akkoriban csináltam a Blue Victory című lemezemnek az amerikai utómunkálatait amerikai zenészekkel, és két hét múlva kiutaztam Amerikába. Terri Lynn Carrington, ez a csodálatos fekete lány, aki ma a világ egyik legelfoglaltabb dobosa, akivel ott beszéltem, hívott, hogy nézzem meg az új lakását. Vele beszéltem, amikor csörgött a telefon,és mondták, hogy Frank Zappa van a vonalban. Hívott, hogy két nap múlva menjek el hozzájuk vacsorázni. Végtelenül kedves volt. Carrington, aki a világot már mindenkivel bejárta, kérdezte, ki volt a vonalban. Mondtam, hogy Zappa. Erra azt kérte: vigyél magaddal a zsebedben! Olyan respektje van Zappánk az amerikai muzsikusoknál. Másnap beszéltem Gaillel, aki arról beszélt, hogy ezek az amerikai music lawyerek (zenei ügyekre szakosodott ügyvédek; nem találtunk rá szabatos magyar kifejezést - a szerk.) milyen kemények, szemetek, vigyázni kell velük! Elmondta, hogyan érdemes szerződést kötni. Péntekre voltam hivatalos Zappáékhoz, és vasárnapra szólt a repülőjegyem hazafelé. Pénteken délelőtt telefonált Gail, hogy le kell mondania az estét, mert Frank rosszul van.
ML: Akkor már kiderült, hogy beteg?
BGY: Nem derült ki, csak azt mondta, hogy nem érzi jól magát, tegyük át valamikorra. Ez nem sikerült. Akkor eljöttem, és gyakorlatilag ez a kétszer harminc-negyven perc maradt az életemben vele, amit a próbán és a koncerten együtt töltöttünk. Meg az az egy telefon.
ML: Akkor ez a koncert benned is mély nyomokat hagyott.
BGY: Hogyne. Gondold el, hogy felnősz Magyarországon, zenélsz, és egyszercsak együtt muzsikálhatsz azokkal az ideálokkal, akik az egészhez az erőt adták. Az derül ki, hogy te a Népszínház utcából nem vagy semmivel sem rosszabb partnere ennek a nagy világnak, mint más.
K: Te hogyan találkoztál Zappa zenéjével?
BGY: Captain Beefheartot és Frank Zappát 1967-68 körül hallottam először. De Frank Zappa-bolond nálunk az Orszáczky Jackie nevezetű úriember volt, én azt ismertem, amit tőle hallottam. Azt hiszem, a legszignifikánsabb akkoriban a 200 Motels című filmzene volt. De igazából nem tudnám sorolni a lemez- és dalcímeket, ez valamiért blokkolódik a fejemben. Inkább a dolgok szaga és íze maradt meg. Ennek az embernek számomra az a varázsa, hogy két - egyébként máshonnan is ismerhető - hangközzel bemutatkozik, és azonnal megfogja a szívedet. Az együttes játék pedig... Talán furcsa példa, de olyan, mintha Magic Johnsonnal kellene együtt kosaraznod.
KGY: Én most kettőt kérdezek egyszerre. Az egyik, hogy számodra mi volt a legérdekesebb Zappa gitárjátékában? A másik, hogy amikor együtt játszottatok - ha lehet ilyet kérdezni - mi okozta a legnagyobb nehézséget?
BGY: A gitárjátékban, vagy a muzsikálásban szerintem az az érdekes, hogy amikor valaki lejátszik neked néhány hangot, ha jól csinálja, univerzumokat tud kinyitni. Frank Zappa ezeket az univerzumokat egy hanggal is ki tudta nyitni. Ő a legegyszerúbb dolgokat is hitelesen tudta tolmácsolni.
KGY: Ő maga írta, hogy a saját gitárjátékával mindig az volt a gondja, hogy nem ő alkalmazokodott az alaphoz, hanem olyan ritmusszekciót kellett választania, amelyik követte őt. A Tabánban ez nem jelentett gondot: az öt zenész úgy játszott együtt, mintha rendszeresen ezt gyakorolta volna.
BGY: Pont ez volt benne a nagyszerű. Vannak olyan pillanatok, amikor két muzsikus nem tudja eltalálni egymás gondolatát. Itt ment.
ML: Működött a metakommunikáció.
BGY: Így van. Úgy szoktam ezt megfogalmazni, hogy olyan, mint amikor a futballban valaki elrúg egy labdát egy teljesen indifferens irányba, mire valaki megérkezik, és precízen elhelyezi. Ő olyan volt, mint egy sugárzó adó, ami borzasztóan jól ad. Mindenki rá figyelt. A jazzben egyébként mindig keresni kell a másikat. Nekem nagy megtiszteltetés volt együtt játszani vele.
KGY: Te szólista vagy, és itt, a Tabánban nemhogy egy másik szólistával kellett együtt játszanod, hanem egy olyan zenésszel, aki ugyanazon a hangszeren játszik, amelyiken te. Hogyan lehet ilyenkor együttműködni?
BGY: Ha én egy Frank Zappa-kópia lettem volna, akkor ez egy kényelmetlen helyzet lett volna: ott állni az eredeti mögött. Gyerekkorom óta, a Szabó Gábor hatására úgy akartam játszani, ahogyan én tudok: nem olyan jól, mint a Radics Béla, mint a George Benson, mint a Pat Metheny, hanem olyan jól, ahogy csak én tudok. Amikor ez megy, a világ legjobb gitárosa után is fel merek állni játszani.
We had two rules growing up in my house: 1. If you're going totake a shower, do it with whomever you're dating so you don't waste water; and 2. If you buy one for yourself, buy six, because chances are everybody's going to want one. The first rule traumatized me because I used the bathroom right next to my parents' room, so I didn't date much, and the second one, well, I was the only one who followed it, so it wasn't exactly a two-way street. Needless to say, it occurred to me when I was old enough to make rules of my own that they should be fair and simple. Mine was, if the Bon Jovi video with Jon walking down the street singing "she don't even know my name" came on, I was to be notified at once. Since it was the only rule I had, I wanted strictest attention paid to its enforcement.
You see, I knew Jon Bon Jovi was mine. How did I know? He wore a little crescent moon around his neck, which could be seen quite clearly in the video. So it was only a matter of time.
Up until seeing Jon on the tube, I had spent most of my life locked in my bedroom, miserable about my raging acne and "friend" label with the guys at school. In those days if you didn't have a concave stomach while lying flat on your back at the beach (so you could see your pubic hair in your bathing-suit bottoms), you just weren't noticed. My dad's music had made me shy, almost repressed about my own anatomy, with his lyrics about ramming things up poop chutes and shooting too quick - this, from my dad! He was so open creatively that I was off in search of black turtleneck bathing suits with long sleeves. "Valley Girl," the song my father and I did together in 1982, made me feel like a sad zoo specimen. Going through puberty in front of the world on shows like solid gold and merv griffin only added to my self-consciousness. But Jon lifted me out of all this. I felt uninhibited, unbridled lust for him. My attention became focused on the love I felt coursing through my veins. Who cared if my legs touched at the top? That's when I started perusing magazines like Kerrang! and Circus for Clues to meeting my dream man. I was studying photos of him backstage at Ratt shows and Mötley Crüe gigs when it dawned on me. Start going to rock concerts! Hang out backstage!
My brother Dweezil was already into metal and had been trying to get me interested in Van Halen, Def Leppard and Ozzy for years. He is two years younger than I am, so that was reason enough to reject his worldview. But now I had a purpose! By day I dreamed up ways to make Jon mine by using some elementary witchcraft: writing my name in cursive with "Bon Jovi" as my new last name, dripping candle wax on the curling j's and n's, and burning the edges of the page to make it look like something out of medieval times while reciting made-up virginal incantations. By night, Dweezil and I would go as far as irvine to see shows: Aerosmith, Mötley Crüe, Ratt...no sign of Jon anywhere...dokken, rough cutt...hey, that guitar player is kind of cute....no, stay focused! I would think. Stay close to the implants; they must know something because they keep getting asked into the inner chambers backstage.
I wasn't lucky enough to be born with a body that responded well to acid-washed jeans and lycra, so I had to rely on my last name to get past the bodyguards. Dweezil sensed my lack of interest in the guitar solos and ditched me when I started spending nights at metal clubs on sunset strip like the rainbow and the cathouse, hoping for a glimpse. At one point I was so desperate that I was prepared to try gazzari's, the lowest dive on the head-banging totem pole, when Dweezil took pity on me and tossed me a golden bone: a pass to the namm convention, a trade show devoted entirely to the latest amps, guitars, drum kits-a musician's dream. Endorsement city! Surely Jon would be there.
He wasn't, but Dweezil and I did get invited to the rock & roll charity bowlathon that Jon was expected to attend. We were hot on his trail! I could feel my future as his bride gathering momentum. On the magical night, we arrived to see the likes of tom petty, gene simmons and rob halford trying on bowling shoes and throwing gutter balls like normal folk. I spotted some of the guys from poison and faster pussycat and all of whitesnake when, sweet jesus, there he was! The spell worked! As if in a dream, I approached him (very anti-the rules), introduced myself and stood there staring at his moon necklace, waiting for him to kiss me. Destiny! But he didn't get it. He looked around the room at the other girls, the ones whose legs didn't touch at the top. The spell didn't seem to be taking. Oh, why wasn't I lucky enough to be a video vixen crawling out of a manhole on a steamy, wet street at night? Or standing in front of a wind machine, dressed like a cross between a waitress and a hooker in red vinyl with a cherry in my mouth? Why wasn't I lucky enough to be a stripper (sorry, "dancer") standing on the hood of an expensive sports car in stilettos and a leopard-print bikini? Why wasn't I tawny kitaen? He'd want me then. I tried to get his attention back. "what sign are you?" I asked, trying to help him realize that what he was looking for was right under his perfect little nose. "pisces," he said politely while beginning to move on. The room was spinning now. Pisces? It can't be! Not at all good for a libra. I was devastated, ruined. That's when I spied the guitar player from rough cutt....
After all the shows I had seen and after all the music I had ingested, I realized i'd become as fickle as the next metal head. I bowled the night away, all the while singing bon jovi's "wanted dead or alive" to myself: "it's all the same, only the names have changed."
In the end, I guess what i'm saying is that all that wishing energy must go somewhere, so be careful. Sometimes you chase a dream, and another one catches you instead. In my case I chased Jon but landed in the lap, literally, of a certain other rock god (okay, demigod), with whom I had my singlemost formative and traumatizing sexual experience to date. At his show I could see clearly that although thousands of screaming fans adored him, he was playing for me. Finally, someone who didn't like me for my mind! I won't disclose the horrifying details of the event, but I will say that later that night he was generous enough to let me sleep on the wet spot.
A year after, I bumped into him at another namm show, and he told me he was sorry about everything that had happened, that it had caused him suffering, too, and that the only person he felt he could talk to about the whole thing was his close friend - say it with me now - Jon Bon Jovi.
I may have lost Jon, but the good news is that I can sing along, by heart, to any albums by the following: Ratt, Winger, Scorpions, Metallica, Queensryche, Nelson, Cinderella, Extreme, Pantera, Priest and Van Halen, even the Van Hagar stuff (don't get me started on that subject). I know many others, but these are the ones I am most proud of. I have begun to appreciate the more easy-listening stuff too: Tool, Foo Fighters, Nine Inch Nails. I've got my eye on you Trent The Taurus...
P.s. A few years ago, I heard Jon married someone who kind of looks like me. Go figure.
Az alábbi előadást Vedres Csaba szíves hozzájárulásával közöljük - amiért nagy köszönettel tartozunk neki. Köszönettel tartozunk Riesz Ferencnek, aki az este felvételét rendelkezésünkre bocsátotta, és Ágfalvi Attilának, aki az egészet lejegyezte. Az írott szövegben az élőbeszéd apró pontatlanságait javítottuk, illetve kihúztunk egy, a dalszövegekre vonatkozó - egy külső forrás pontatlan fordítására épülő - apró bekezdést. Az előadás hanganyaga letölthető a szöveg végén levő linkekről.)
A "XX: századi remekművek" című előadássorozat harmadik részéhez érkeztünk. Ma Frank Zappáról, és az ő Inca Roads című szerzeményéről lesz szó. Azt hiszem, hogy különleges ez az este abból a szempontból, hogy egy provokatív egyéniségről lesz szó, aki azt nyilatkozta magáról, hogy: "Azt hiszem, hogy a zenerajongók továbbra is vagy imádnak, vagy gyűlölnek, mint eddig, középút nélkül. Ez eddig sem érdekelt, most sem."
A mai este különös lesz abból a szempontból is, hogy nagyon erősen fölvetődik az a kérdés, hogy mit nevezünk és mit nevezhetünk "remekműnek". Zappa és zenéje, amint nyilatkozta is, mindig megosztotta az embereket. Vannak, akik a zenéjét egy őrült összevisszaságnak tartják, vannak, akik személyében korunk egyik legnagyobb zeneszerzőjét tisztelik. Azt, hogy zenéje "őrült összevisszaság" lenne, azt elemzés segítségével könnyű megcáfolni: egy nagyon tudatos zeneszerzőről van szó. A remekműhöz azonban tudáson és tehetségen kívül más is kell, és kérdés, hogy ez a többlet felfedezhető-e Zappa zenéjében. Ezt fogjuk ma megvizsgálni kicsit részletesebben.
Dacára annak, hogy nagyon-nagyon különösnek tartom a nézeteit, korunk egyik legnagyobb szatirikusának és egyik legeredetibb, valóban invenciózus zeneszerzőjének tartom őt, és nagyon reménykedem abban, hogy a szünet után egy izgalmas vita fog kibontakozni, amelynek segítségével talán közelebb kerülhetünk a "remekmű" fogalmához. Engem nagyon felpezsdített a múltkori, a King Crimson-előadás utáni vita, és azt hiszem, hogy Zappának a darabja még jobban meg fogja osztani a véleményeket. Mielőtt meghallgatnánk a zenét, egy számomra iránymutató nézetet szeretnék felolvasni Weöres Sándortól, aki a műalkotások értékéről így ír:
Minthogy egy műalkotás értékét vagy értéktelenségét egyáltalán nem határozzák meg a tapasztalati világ dolgai, a műalkotások lehetnek egyszerűek, bonyolultak, fejlett technikájúak, kezdetlegesek, satöbbi, anélkül, hogy ez az értéküket eldöntené, épp ezért a remekművekben csak egy másik világ áthatását lehet keresni. A remekművek egy másik világ dolgainak többé-kevésbé gyarló megközelítései. A remekművek megjelenési formáikban mind ebbe a tapasztalható világba tartoznak, itt keletkeznek, és itt pusztulnak el, de törvényük egy másik, magasabb világ törvénye, melyet csak gyarlón tudnak megközelíteni.
Hallgassuk meg tehát korunk nagy szatírikusának, Frank Zappának az Inca Roads című darabját a One Size Fits All című lemezről. Következzen körülbelül nyolc és fél percben az Inca Roads.
Akik ismerik ezt a lemezt, azok tudják, hogy attaca ezután rögtön egy másik szám következik, ezért itt kénytelen voltam elvágni. Legalább századszor hallom ezt a számot, és legalább annyira jól szórakozom rajta, mint mindahányszor, ahányszor meghallgattam, de tudom azt, hogy nagyon sokan vannak, akik azt mondják, hogy "megőrült ez az ember, milyen zene ez?!" Néhány szót mindenképpen ejteni kell Frank Zappáról ahhoz, hogy egy kicsit jobban megértsük azt, hogy milyen emberről van szó, és miért írt ilyen egyesek számára elviselhetetlen, mások számára pedig egészen a rajongásig szeretett zenét.
Zappa a rockzenének meghatározó egyénisége, egy közhellyel élve "a rock fenegyereke", akinek zenekarában, a Mothers of Invention-ben, vagy egyáltalán Zappa kíséretében mindenkinek megtiszteltetés volt játszani. Néhány név azok közül, akikkel együtt zenélt: Captain Beefheart, Adrian Belew, a Brecker-fivérek, Jack Bruce, Don Ellis, Jim Gordon, Jean-Luc Ponty, Steve Vai, Johnny Guitar Watson; ő maga pedig John Lennonnal és Yoko Onóval is fellépett egy közös szereplés erejéig, ez Lennonék Some Time In New York City című lemezén hallható.
Zappa 1940. december 21-én született Baltimore-ban. Gyerekkorában asztma kínozta, ezért eléggé viszahúzódó természetű volt. Először a kémia érdekelte, édesapjának a foglalkozása, majd dobolni kezdett. 1953-ban már rythm 'n' blues-fanatikus, és egy újsághirdetésben felfigyel arra, hogy leárazva kapható a kortárs szerző, Edgar Varèse tizenhárom ütőhangszeresre írt műve, az Ionisation, magyarul Ionizáció, aminek a jelentése "ionok keletkezése semleges atomokból vagy molekulákból". Spórolni kezd, majd egy kereskedősegéd jóvoltából még a leárazott árnál is olcsóbban hozzájut Varèse lemezéhez, meghallgatja, és ez döntő hatás lesz az életében.
Nagyon sokat gondolkoztam erről. Ez egy nagyon különös hívás. Gondoljunk bele, hogy egy 13 éves fiúról van szó, aki hihetetlen izgalomba jön attól, hogy meghallgathatja egy kortárs avantgárd szerző művét, pedig közben egyéb zenei tápláléka a néger blues. Még különösebb, hogy várakozásában nem csalódik: ezt a zenét kereste. (Mégegyszer mondom: egy 13 éves fiú.) Mivel Zappára döntő hatással volt ez a Varese-zene, hallgassunk bele az Ionisation című darabba, körülbelül egy percre.
Ilyen zenét hallgatott Zappa 13 éves korában. (A közönség nevet.)Dézsi Csaba András szerint, aki az ő magyar életrajzírója, a kamaszkori elmagányosodásához nagymértékben hozzájárult, hogy az Ionisationt minden ismerősének meg kellett hallgatnia (a közönség nevet), és a szülei természetesen kitiltották ezt a darabot a nagyszobából, egy külön lemezjátszón kellett hallgatnia, és buzgón hallgatta is.
'54-től helyi zenekarokban dobolt, rock and rollt és rythm 'n' bluest játszottak. A nagy példaképek az igazi blues-előadók voltak, B. B. King, Howlin' Wolf vagy éppen John Lee Hooker. Hallgassunk bele most ebbe az utóbbiba, ez egy másik meghatározó Zappa zenei világában.
(zene: John Lee Hooker, gitárszóló részlet + ének)
Ha megfigyeltük, hogy Hooker milyen gitármotívumokat szőtt bele az énekelt, illetve beszélt sorok közé, akkor máris felfedezhettük a hasonlóságot az előbb hallott Zappa gitárszólóval. Ugyanolyan szeszélyes, ugyanolyan kiszámíthatatlan, ugyanolyan nagyon-nagyon eredeti ritmusvilág jellemzi.
Zappa '57-ben vette első gitárját, és magától kezdett tanulni. Később több összhangzattani kurzust is elvégzett, vagy beléjük kóstolt; az életrajzi könyv két ilyen college-t említ meg. Fontos életrajzi adalék, hogy rövid időre művészeti vezető lett egy üdvözlőlapokat gyártó vállalatnál, és itt tanulta meg a reklámszakmát, itt ismerte meg a reklámfogásokat, amiknek később nagyon sok hasznát látta. Valamivel később filmzenét írt egy westernfilmehez, ennek jövedelméből 1963-ban saját stúdiót vásárolt, közben számos kocsmai zenekarban játszott. Még később Los Angelesbe költözött, beszállt a Soul Giants nevű együttesbe, melynek hamarosan vezéregyénisége lett. 1964-ben kijelentette: a továbbiakban olyan zenét fognak játszani, amely kitölti a hézagot a klasszikus avantgárd és populáris zene között, és ugyan ebben az évben az együttes nevét Mothers of Invention-re változtatta.
Gondoljunk bele: 1964. Az (it's been) A Hard Day's Night című Beatles-lemez megjelenésének az éve. A beat-mozgalom nálunk éppen hogy elindult, Angliában, Amerikában tetőzik, minden a gombafejűekkel van tele, és Frank Zappát ilyen gondolatok foglalkoztatják, mint a klasszikus avantgárd és a populáris zene összekapcsolása. Szintén közhely, de róla azt hiszem, hogy nyugodtan elmondhatjuk, hogy jóval megelőzte a saját korát.
Két küzdelmes év következik. Nem eredménytelenül, mert ez alatt a két év alatt a hollywoodi művészvilág elfogadja a Mothers of Inventiont mint egy roppant eredeti zenekart, és elismerést szereznek ezekben a körökben. 1966-ban elkészítették az első nagylemezüket, melynek Freak Out!, "Kiborulva", volt a címe, és ezzel már szinte országos elismertségre tettek szert. Ez a lemez dupla album volt, ilyenről akkoriban még a legélenjáróbb zenekarok sem ábrándoztak. Koncept-album volt, tehát egy koncepció mentén készült, rajta néhány hosszú-hosszú kompozícióval (mindez abban az időben, amikor még az alapvető a She loves you, yeah-yeah- yeah volt); elektronikus effektekkel és klasszikus zenei részletekkel.
Amit kicsit irigykedve és kicsit szomorúan olvastam: adott egy viszonylag ismeretlen Los Angeles-i zenekar, a Mothers of Invention, találkoznak egy menedzserrel, ő fantáziát lát bennük, és az első lemezük költségvetése 21 000 dollár, tehát közel hatmillió forintos költségvetés. Nagyon sokan kérdezik tőlem, hogy miért szólnak olyan jól Frank Zappa lemezei, és miért nem szólnak olyan jól a magyar lemezek. Hát az egyik oka mindenképpen az, hogy sokkal több idejük van hangszíneket és keverési arányokat beállítani, és mindent pontosabban feljátszani.
Ez a Freak Out! elég nagy és általános megdöbbenést keltett Amerika-szerte; és innen az életrajzban, mivel alapvetően nem az a célom, hogy Frank Zappa életrajzát ismertessem, óriási ugrásokkal haladok tovább. A második lemez, az Absolutely Free meghozta számukra a teljesen stabil amerikai elismerést, '68-'69-re pedig világhírűvé vált a zenekar. Ezt Zappa a 70-es évek eleje-közepén feloszlatta, és onnantól saját nevén adta ki a lemezeit.
Ez az életmű, a zappai életmű töretlen. Megelőzött, követett, parodizált és túlélt minden stílusváltást, Zappa "állócsillagnak" bizonyult. Élete vége felé egyre inkább a kortárs komolyzene felé fordult. Lemezeket adott ki a londoni szimfonikusokkal, Pierre Boulezzel, sőt, maga is vezényelt, természetesen Edgar Varese műveit is. Élete végéig több mint hetven albumot adott ki, 1991-ben Magyarországon is járt, a Tabánban játszott. Ekkor már súlyos rákbeteg volt, 1993-ban halt meg.
Zappa életműve, zenéje elválaszthatatlan mindattól, ami őt körülveszi, azoktól a botrányoktól, azoktól a legendáktól. A magyar rocklexikonokban rendkívül sok zöldséget lehetett erről olvasni. Szerencsére azért több komolyabb kiadvány is kapható, és ezekből körülbelül ki lehetett válogatni, melyek azok, amik talán valóban megtörténtek. Sok különös, baljós hangulatú kalandja volt, ezek közül a leghíresebb az, amikor a '70-es évek elején Svájcban, a montreux-i kaszinóban koncertezett zenekarával, december elején, és a kaszinó leégett. Benneégett Zappáék összes cucca. A tó túlpartjáról nézte a Deep Purple énekese ezt az egész tűzesetet, és ekkor született meg a Deep Purple talán leghíresebb száma, a Smoke On The Water, a "Füst a víz felett". Hogyha figyelünk a szövegre, akkor hallhatjuk, hogy "Frank Zappa and the Mothers". Ez egy elég peches hete volt Zappának, mert rá hat napra egy felháborodott néző Angliában felrohant a színpadra, Zappát belevágta a zenekari árokba. Zappa elvesztette az eszméletét, súlyos töréseket szenvedett, és mozgáskorlátozott volt ezután. Jóval később egy palermói koncertjükön lövöldözés tört ki, és két ember meghalt.
Zappa az elsők között volt, aki színpadi show-val körítette koncertjeit. Showműsorai rendszeres résztvevői voltak a repkedő szalámisrudak, egy tejszínhabot ejakuláló zsiráf, és még sok minden más, többek között politikai monológok. Híres-hírhedt képei, például az, amin egy vécécsészén ül anyaszült meztelenül, bejárták a világsajtót. Szövegeinek obszcenitása miatt számait nem mutatták be a tévé- és rádióadók, az ezekben előforduló szexuális aberrációk minden elképzelést meghaladnak. Nagyon különös ötletei voltak, az egyik számát például víz alatt bugyborékolva énekli végig, de van olyan felvétele is, amely élőben rögzített rendőrségi házkutatást, vagy egy szenátusi meghallgatást, amikor a szövegeiért vonták felelősségre. Nagyon szerette a horrorfilmeket, és szívesen használt horrorelemeket zenéjében, megjelenésében, koncertjein. Ami nagyon különös: Frank Zappa példás családapa volt, mindvégig hű maradt második feleségéhez.
Mi mozgatja, mi izgatja ezt a nagyon agilis, nagyon különös embert, mi a célja művészetében? Zappának lételeme a provokáció. Meggyőződése, hogy a rendszerbe be kell épülni, s mivel ez tehetetlen, Zappa ezt úgy magyarázza, hogy például őt is utálják az üzletemberek, de nem tudnak ellenállni annak, hogy a lemezeit terjesszék, mivel ez komoly haszonnal jár - tehát be kell épülni a rendszerbe, és ott belül kell fennakadást előidézni, a rendszer szerkezetében. Alapállása az, hogy a fogyasztót folyamatosan provokálni kell, hogy elgondolkodjék, és túllépjen a fogyasztói magatartáson. Ellensége minden hagyománynak, melyben csak agymosást lát, minden vallásnak, melyeket csupán nagy átverésnek tart, minden szexuális tabunak, melyek szerinte csak álszenteskedések, minden cenzúrának, melyek szerinte az állami terror részei. Különösen elkötelezett ellensége a republikánusoknak, és közülük is elsősorban Ronald Reagannek. Ellensége minden divathullámnak, minden mozgalomnak, mindannak, ami trendi. A hatvanas években talán az egyetlen olyan rocksztár, aki nem csatlakozik a hippimozgalomhoz, sőt, gúnydalokat ír az álhippikről, meglehetősen éles stílusban. Egész életében elkötelezett ellensége a kábítószer- és szeszesitalfogyasztásnak, viszont szenvedélyes dohányos. Elkötelezett híve az iszonyatos mennyiségű munkának, átlag 16 órát tölt naponta stúdiójában, zenekarával éjjel-nappal gyakorol, felvételeket készít.
Mielőtt művészetének a céljához érnénk, nézzük meg, hogy milyen hatások érték ezt a roppant különös embert. Beszéltünk már Varese-ről, beszéltünk már a bluesról; hozzáteszem, hogy mint Robert Frippet, őt is izgatták a progresszív jazz egyéniségei. Ezek közül is a zongoristák, Thelonius Monk, Cecil Taylor. Most hallgassunk bele Thelonius Monk egyik számába. Azt gondolom, hogy ez az egy perc, amit kiválasztottam, némi fazonigazítással simán ráférne Zappának a Hot Rats című, elég jazzes hangvételű lemezére.
(zene: Thelonius Monk, jazz combo)
Nagyon fanyar hangzás, és Zappa ezeket rendkívül kedvelte.Van egy ajánlása, ahol rajongóinak írja, hogy milyen zenéket érdemes meghallgatni. Természetesen Varese áll az élen itt is, de Bartók zongoraversenyeit is mindenkinek ajánlja; különös az indoklás: szerinte "jól lehet rájuk táncolni". (A közönség nevet.) Bartóknál azonban erősebben hatott rá Sztravinszkij művészete, azé a Sztravinszkijé, aki a reneszánsz zenétől kezdve a keringőn át a foxtrottig és a jazzig mindent elidegenített és idézőjelbe tett; zenéje csillogó, sziporkázó, ötletes és jéghideg. Felmerül a kérdés: ha Sztravinszkij zenéje művészet, és elismert, komoly művészet, vajon Frank Zappáé miért nem az? Hallgassunk bele Sztravinszkij Tűzijátékába és a Cirkuszhercegnő-polkába, amely Sztravinszkijnek ezt az egzaltált, paródiára hajlamos karakterét elég jól illusztrálja.
(zene: Sztravinszkij, említett művekből részlet)
Ugyanolyan nyughatatlan, ugyanolyan csillogó, ugyanolyan sziporkázóan szellemes zene. Azt érzem, hogy túl sok melegség nem szorult bele. Sztravinszkijjal abban is rokon Zappa, hogy Sztravinszkij a maga korában, a maga fiatalságában, a XX. század elején ugyanúgy döntögette a szexuális tabukat; a Tűzmadár, illetve a Tavaszi áldozat balett bemutatóját óriási botrány övezte, verekedés is kitört, és elsősorban azért, mert úgy érezték, hogy túlontúl érzéki ez a balett, természetesen a zenével együtt.
Ezenkívül hatottak Zappára az '50-es évek énekegyüttesei. Fájdalom, a Platterstől nem sikerült felvételt beszereznem, hallgassunk helyette egy stílusban viszonylag közelálló zenét, a Four Brotherst.
(zene: Four Brotherst, Greenfields, részlet)
(Ez ugye nagyon hasonlít arra, hogy Mi fáj, gyere, mesélj - utána még úgy is folytatódik, úgyhogy valószínűleg egy áthallásról van szó...)
Zappánál ezek a vokálegyüttesek, illetve ezek a fura vokál-darabok soha nem a maguk eredeti szentimentális hangulatukban jelennek meg, hanem mindig paródiaként, mindig agyontupírozva, eltúlozva, mindig sokkal patetikusabban, és sokkal érzelgősebben. Ez a fajta éneklési stílus nagyon gyakran visszaköszön az ő vokális megoldásaiban és ezeknek a felrakásában.
Végül nagyon erősen hatottak Frank Zappára a reklámok. Az a világ, amiben mi körülbelül tizenöt éve élünk, az Frank Zappának az egész életét végigkísérte: az öt perc film, és utána a tizenöt perces, végnélküli reklámblokkok, szappanoperák világa, teljesen elhülyítésre berendezkedett médiavilág. Zappa is ezen nőtt fel, és ezekből nagyon sok mindent, természetesen parodisztikus éllel, átvett a zenéjébe. Arra gondoltam, hogy mivel őrá erősen hatott ez a kavalkád, ez a montázsszerűség, szenvedjünk most végig egy ilyen összeállítást, körülbelül két percben; ezt találomra vettem fel a tévéből.
(bejátszás: tévéreklámok)
Egy perc ötvennyolc másodperc telt el, és körülbelül hétféle zenei stílust hallottunk. Ez, különösen Magyarországon, ahol átlagosan napi négy órát néznek tévét az emberek, ez a mi valóságunknak a része. Az Egyesült Államok azonban, mint annyi mindenben, ebben is megelőz minket, és ott még többet néznek tévét az emberek. Azt gondolom, hogy ez egy olyan valóságélmény, még akkor is, ha a virtuális világból jön, ami Zappának alapvető élménye. Erre többféle művészi válasz lehetséges, nézzük meg, hogy erre mi Zappának a művészi válasza. Ungvári Tamás nagyon jól foglalja össze Zappa zenéjével kapcsolatban: az életforma értelmetlenségére rádöbbenteni a túlhajtással. Ez egy nagyon-nagyon frappáns megfogalmazás, és egy nagyon jó megközelítése Zappa zenéjének. És vegyünk hozzá egy önvallomást Zappától, aki azt mondja, hogy "nem vagyok szatirikus alkat" (természetesen ezt nem kell elhinni neki), "legfeljebb olyan zeneszerző, akinek van némi humorérzéke."
Összességében tehát milyen ez a Zappa-zene, milyen Frank Zappa zenéje? Egy nagyon-nagyon egyedi, nagyon összetett, nagyon egzaltált hangzásvilág, többnyire gunyoros alapállással, elképesztően magas zenei színvonalon. Egy összetéveszthetetlen mix, melynek alkotóelemei a blues, a progresszív jazz, a kortárs avantgárd zene, a montázsszerűség, a reklámok és szappanoperák parodisztikus idézése, a meglepetések és a humor, az összetéveszthetetlen gitárszólók, és a teljesen egyedi hangszerelés, melynek egyik védjegye a marimba, ez minden komolyabb Frank Zappa számban kötelező jelleggel szerepel.
Közelítsünk a mára kiszemelt darabhoz, és hallgassunk meg most egy rövid mixet a One Size Fits All című lemezről, melyen az Inca Roads is található. A cím jelentése: "Egy méret mindenkinek", a lemez 1975-ben jelent meg. A stíluskavalkád, a zenei szabadság foka lenyűgöző. Én most az egész lemezből, ami körülbelül 42-43 perces, készítettem egy körülbelül 3 perces mixet. Hogy mi minden fordul elő Frank Zappánál egy lemezen belül? Hallunk érdes rockzenét, bluest, barokk recitatívót, szirupos popzenét, keleti etnó-hatást, sőt operarészletet is, természetesen német nyelven. (A közönség nevet.)
(bejátszás: One Size Fits All-mix)
Hát ez egy ennyire különös lemez. Számomra mindig óriási szabadságélményt ad ennek a zenének a meghallgatása. Nagyon élvezem, hogy századszor is meg tud lepni. Többek között azért esett erre a lemezre a választásom, mert úgy éreztem, hogy Zappa zenéjének az összes erényét felmutatja, méghozzá nagyon sűrített módon. Egyébként Dézsi Csaba András az 1975-ben elmúlt tíz év megkoronázásaként jellemzi ezt az albumot, hozzáteszi, hogy brilliánsan összetett felépítésű, öntörvényűen megírt alkotás.
Inca Roads
Nézzük akkor meg az Inca Roadsot, hogy tulajdonképpen mi is ez. Műfaját tekintve szerintem egy kortárszenei kamaramű, amelynek eljátszása bármely világszínvonalú kamarazenekarnak becsületére válna, mert hihetetlenül nehéz szólamok vannak benne. Egy kamarazene, melynek szólistái a kitűnő George Duke, aki billentyűs hangszereken játszik, és ezt az egészen nehéz énekszólamot is ő énekli, aztán Ruth Underwood, aki ütőshangszereken játszik, többek között a marimbát kezeli, és szintén szólista maga Zappa, aki beszél ebben a számban, vokálozik, és azt a gyönyörű gitárszólót is ő játssza. Mind a hárman, és természetesen a kísérőzenészek is, lenyűgöző hangszeres tudásról tesznek tanúbizonyságot.
A szokásos formaelemzés előtt azonban egy kicsit másként gondoltam, hogy közelítsünk ma ehhez a darabhoz. Mint azt elmondtam, az első meghallgatás után nyilván sokaknak az volt a benyomása, hogy egy kesze-kusza őrültséget hallanak, egy szédületesen egzaltált exhibicionistának az öncélú szórakozását. És most hadd emlékeztessek Ungvárira: az életforma értelmetlenségére rádöbbenteni a túlhajtással. Hogy ez a túlhajtás, ez az állandó provokáció végülis eredményes volt-e az amerikai társadalomban, vagy nem, ezt nem az én dolgom eldönteni. Mindenesetre ez az a művészi attitűd, amelyből Zappa minden alkalommal kiindul.
Nyilván sokakban alakult ki az a vélemény, hogy ekkora marhaságot, ilyen őrültséget még álmukban sem hallottak, és én pedig azt mondom, hogy hallottak, és hallanak nap mint nap, csupán egy másik közegben. Hallgassuk meg a következő hanganyagot, amelyet már hallgattunk, egy zeneműként, tehát mintha egy embernek a nagyon tudatos kompozíciója volna.
(bejátszás:a tévéreklámok, ahogyan egyszer már elhangzottak)
Fölmerül a kérdés, ki az őrült: a média világa, vagy Frank Zappa? A mi valóságunk, vagy Frank Zappa az őrült? Abban a pillanatban, hogy a reklámok világától - és ez természetesen nem csak a reklámokra vonatkozik, hanem a híradók, a showműsorok, a magazinműsorok világára is - csak egy lépést hátralép, hogy csak egy nagyon kicsit elvonatkoztat, hogy nem direkt reklámszövegeket hallunk az ő zenéjében, abban a pillanatban ez a stíluskavalkád már bizarrnak tűnik, már érthetetlennek, már kakofónnak, tehát túlsűrítettnek. Pedig Zappa az, akinek van bátorsága ezt a szörnyeteg médiavilágot a maga torz tükrében felmutatni. Természetesen nem csak ez a hozzáállás létezik. Létezik olyan válasz is, mint például Dresch Mihályé, akit én mint embert és mint zenészt is nagyon sokra tartok, és nagyon tisztelek, amely alapjában véve a kivonulás attitűdje, a tisztaság keresése - és ez a válasz is hiteles. De azt gondolom, hogy a zappai válasz is hiteles, amely azt mondja: emberek, nézzétek már meg egy pillanatra, miben éltek! És mindezt garantáltan művészi eszközökkel teszi. Melyek ezek az eszközök? Sűrítés, tudatos szervezettsége a zenének, nagy fokú szakmai tudás.
Játsszunk most egy asszociációs játékot - persze, ennek előre elkészítettem az elemeit. Az Inca Roads egyes részeit folyamatosan átkeverem olyan hanghatásokba, amelyekből a darab zenei ötletei, életérzései érkezhettek, hogy lássuk azt, hogy mennyire sűrű, mennyire összetett világban élünk, és hogy milyen zenei zűrzavar van körülöttünk. Most ne tematikus rokonságra gondoljunk, tehát hogy "jé, pont ugyanazt csinálja a Sztravinszkij, vagy amit a Zappa", inkább a zenéknek a jellege az, ami nagyon-nagyon, kísértetiesen hasonlít egymásra. Tehát most nagyjából, sűrítve végigkövetjük az Inca Roads-ot, miközben egy kicsit megerősítem azokat a vonásokat, amiket Zappa talán stilizálva mutat be a műben.
(zene: Inca Roads-részletek + a már hallott zenei (Varese, J. L. Hooker stb.) és reklám-részletek montázsa)
Most tehát összekevertem az Inca Roads-ot John Lee Hookerrel, Sztravinszkijjal, Varese-zel, reklámhatásokkal. Tükör ez a zene, korunk lenyomata, de olyan tükör, amibe nem biztos, hogy jólesik belenézni. Lehet, hogy jobban esik egy távoli nép kultúrájába langyosan, szintetizátor-körítéssel belekóstolgatni, vagy elmerülni valami szép melódiában, mondhatnám ezt talán ironikusan Frank Zappával.
Az Inca Roads természetesen egyáltalán nem kusza asszociációknak véletlenszerű egyberakása, hanem nagyon szervezett, tudatos zene, annyira az, hogy talán már túlságosan hideg is. Hogyha egyáltalán valami kritikám volna ezzel a darabbal szemben: talán néhány pillanatnyi melegséget, ellenpontot hiányolhatok belőle. Mivel azonban gyakran hallom Zappa zenéjével kapcsolatban, és ezt ma már harmadszor mondom el ezen az estén, hogy ez csupán őrült összevisszaság, fontosnak tartom, hogy egy kicsit megvizsgáljuk a darabnak a formáját. Most nem az eddig szokott módszerrel fogom, hogy részenként végighallgatjuk a darabot, mert ennek beszédben is elmondható formája van.
Nagyon különös zenei forma. Nem találkoztam még ilyennel, és eléggé lenyűgözött. Ez a darab, az Inca Roads, amit majd az előadás végén újból meghallgatunk, tulajdonképpen három részből áll. Feltételezem azt, hogy egy utazásról szól; nekem mindig a sivatagon száznyolcvannal átszáguldó autó jut eszembe, amely vég nélkül falja a kilométereket. Zappa tulajdonképpen egy (nem tudom másképpen megfogalmazni) "gyorsuló világ"-formában írta meg ezt a darabot - hogy néz ez ki?
Van egy bevezetés, utána következik az ének első része, aztán jön a break, a megtörés (aminél előbb a reklámot halottuk), aztán folytatja az éneket. Ezt követi egy szintetizátor-téma, egy gitárszóló, egy ál-patetikus kórus, és ez utóbbi az egyetlen (a break-eket leszámítva), ami csak egyetlenegyszer fordul elő a darabban; és erre mondhatjuk azt a darabban, hogy ez az első sebesség. Mert az ál-patetikus kórust követi a szinti-témának egy második hangszerelt variációja, majd következik az ének-téma, diminuálva. A diminúció azt jelenti, hogy a zenemű ritmusarányai megmaradnak, de minden ritmusegység eggyel vagy kettővel kisebb lesz. Tehát ahol a darab elején negyedet hallottunk, ahelyett nyolcadot játszanak, ahol nyolcadot hallottunk, ahelyett tizenhatodot, és így tovább, ami azt jelenti, hogy időben akár a felére vagy a negyedére összezsugorodik az adott zenei rész.
Zappa a középsőben, tehát a második sebességben nem játssza még ki az összes kártyáját. Az éneknek az első változata következik, először éneken, csak egy kis részlet, de ebben a diminuált, azaz gyorsított formában, és ezt követi, szintén ennek az éneknek a hangszeres változata, szintén diminuálva. Tehát amit az elején halgattunk egy percig (énekli), az itt már egy második sebességi fokozatban jelentkezik, de egyelőre csak a hangszereken. Fokozza viszont már a szintetizátor-témát is, ugyanezzel a diminuáló elvvel, ezt is bekapcsolja kettes sebességbe. Ebből egy ennyire gyors valami lesz (énekli). És hogy a kettes sebességbe teljesen átálljunk, a négy negyedet, ami nyolc nyolcad, lerövidíti hét nyolcadra, és ezáltal a négy negyedes lüktetésből lesz egy ilyesfajta lüktetés (énekli), amit alapvetően a duplájának érzünk, nem beszélve arról, hogy a négy negyed sokkal kiegyensúlyozottabb ritmusvilág, mint a hét nyolcad. A hét nyolcados alapra következik a billentyűsszóló. Maga az alap is már olyan eszeveszett sebességben van, hogy még erre szólózni, tehát még kisebb zenei értékeket játszani..., hát nem hiszem, hogy George Duke-on kívül ezt sokan meg tudják csinálni. Ragyogó billentyűsszóló, káprázatos, nagyon jó elemekkel, egyáltalán nem öncélú. Mielőtt ez a szóló van, ezt elfelejtettem mondani, megjelenik egy hétnyolcados téma, amely megelőlegezi azt a hétnyolcados lüktetésű billentyűsszólót, ezt marimbán halljuk.
Ezután Zappa az Inca Roads-on, az inka utakon hármas sebességbe kapcsol, és a billentyűsszólónak úgy vet véget, hogy a már eleve eszeveszetten gyors, hétnyolcados marimba- és szintetizátor-témát még diminuálja, és valami hihetetlen sebességgel játszatja el. Tehát ott megint nem az van, amit az ember elsőre hallana, hogy ott a marimbás malackodik valamit - nem, egy irgalmatlanul nehéz témát játszik el, hihetetlen sebességgel. Ezt követi a két ének, tehát az "ének A" és "ének B" variációjának a diminuált, tehát felgyorsított, ritmikai egységekben kisebb formája, de ezúttal már éneken, és ráadásul oktáv-párhuzamban. El nem tudom képzelni, hogy ezt ilyen sebességgel hogy tudták ilyen tisztaságban felénekelni. Közben, hogy még jobban sűrítsen, már nem várja ki a szintetizátor motívumát, hanem azt is belesűríti egy ilyen átkötésbe, és végül egy break-es, poénos kódával zárja le a darabot.
Tehát tulajdonképpen ezt eleve egy gyors számnak érezzük, van neki körülbelül 125 és 132 között ingadozó alapsebessége, ami nem azért ingadozik, mert a zenészek nem jók, hanem pontosan ahogy a komolyzenészeknél a ritmus, a tempó a zenének a természetes lüktetésével pulzál, és nem mint a gép áll egyhelyben.
Akkor tehát mégegyszer elismétlem, egy háromsebességes darabról van szó, van az eredeti hanghosszúságú, aztán a diminúció a hangszereken, majd a diminúció az énekben. Ez ennek a nagyon-nagyon különös darabnak a formája. Hogy ne egészen a levegőbe beszéljek, felvettem az énektémát, és annak a diminuált változatát, aztán a szintetizátortémát és annak a diminuált változatát, és végül a hétnyolcados témát, és annak is a diminuált változatát. Zappa zenéje annyira sűrű, hogy én ezt teljesen sterilen megvágni nem tudtam, hiszen mindegyik egy élő zenei szövetből vehető ki. Talán azok kedvéért, akik nem olyan gyakorlottak ebben, mire érdemes figyelni? Itt arról lesz szó, hogy amit az elején nagyon lassan hallunk, az utána kivehetetlen gyorsasággal következik, először az ének-témánál (énekli), utána a hangszereken. Akkor ezt most bemutatom.
(zene: Inca Roads-részletek, a fent leírtak szerint, az ének-téma három fokozata)
Először, amikor hallottam, sőt nem először, hanem az első nyolcvan vagy nyolcvanöt alkalommal, azt gondoltam, hogy egyszerűen ez egy egzaltált motívum; csak utólag kezdtem felfigyelni, hogy milyen különös, hogy ezek a hang idő-közök mennyire hasonlítanak egymásra, a darab elejének a témájára, és utólag ellenőriztem le, hogy ez hangról hangra ugyanaz. Akkor most következzen a szintetizátor-téma, és annak a gyorsabb változata.
(zene: Inca Roads-részletek, a fent leírtak szerint)
Elég gyors, ugye? És akkor most hallgassuk meg az eszelősség netovábbját, a hétnyolcados témát, először eredeti, igen gyors tempójában, és végül a szinte már követhetetlenül gyors tempóban.
(zene: Inca Roads-részletek, a fent leírtak szerint)
Ilyen különös dolgok vannak Frank Zappa zenéjében.
Azt gondolom, hogy akihez nem állt közel eddig, ahhoz ezután sem fog közel állni. Nekem a célom csupán az volt, hogy megmutassam azt, hogy egyrészt az úgynevezett könnyűzene - nekem ez vesszőparipám - mennyire nem könnyű, hogy milyen nagyszerű zeneszerzési fordulatok, milyen zeneszerzési technikák fordulnak elő. De legalább ennyire az, hogy azt az alapvető félreértést, hogy Zappa csak egy bohóc, eloszlassam, hiszen egy nagyon-nagyon tudatos szerzőről van szó.
* * *
Remekmű-e az Inca Roads? Személyes benyomásom az az, hogy szellemileg lenyűgöz. A hangszerelés, a zeneszerzői virtuozitás, a témáknak a bizarr, különös volta, a számtalan zenei poén, ami annyira ritka ma a zenének ebben az egysíkú "bumm-bumm"-világában, a hangszeres virtuozitás minden alkalommal szellemi élményt ad. De ha őszinte akarok lenn: lelkileg nem érint meg annyira. És hogyha Weöres Sándor itt ülne, és feltenné a kérdést, hogy vajon az Inca Roads-on belül érezzük-e egy másik világ törvényszerűségeit, nem tudom, hogy mit válaszolnék neki.
Én nagyon érdeklődve várom ennek az estének a második részét, hiszen az ember azért valahogy mégis körben forog a saját gondolataiban, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy kinek mi a véleménye arról, hogy amellett, hogy egyértelműen egy szellemi magaslatról van szó, és egy nagyszerű alkotásról, vajon remekműnek nevezhetjük-e Frank Zappa Inca Roads című darabját.
Most hallgassuk meg ezt a darabot teljes egészében. Talán akkor érdemes ezekre a szempontokra figyelni: a "gyorsuló világ"-formára, a reklámra, a Zappa-zenére mint válaszra korunk virtuális és médiavilágára.
* * *
Az eredeti előadás letölthető hangzóanyaga: 1. rész - Bevezető gondolatok, a darab meghallgatása 2. rész - Zappa és zenéje általában 3. rész - A mű elemzése 4. rész - Záró gondolatok, a darab újbóli meghallgatása 5. rész - Beszélgetés, 1. rész 6. rész - Beszélgetés, 2. rész
Zappáról a net elterjedése előtt elég kevés információ volt beszerezhető, sok volt köztük az álhír, a kamu, és sok újságíró dőlt be mindenféle mendemondának, botránysztorinak. Szemezgessünk most Ungvári Tamás ökörségeiből.
A helyszínnel kapcsolatos ellentmondó hírek és álhírek ellenére szép számban gyűlt össze a közönség az MFZE és a Frank ZappaEmlékzenekar filmvetítős-koncertes szeánszára, abszolválandó az októberi film- és élőzeneadagot. Az előbbit most hagyjuk is (remek volt), és szóljunk 2-3 keresetlen szót a koncertről...
Frank Zappáról eddig ez az első, és egyetlen könyv magyarul. Kronologikus sorrendben mutatja be az amerikai zenész életútját, lemezeit, munkáit - egészen a '88-as turnéig (a könyv maga '89-ben jelent meg).
Ennek a könyvnek a kiadása előtt Zappáról alig valami jelent meg magyarul - néhány újságcikk, interjú itt-ott, de ezek jellemzően nem léptek túl a "vicces rockzenész", a "rock fenegyerekének" felületes bemutatásánál. Ezért volt nagyon fontos ennek a könyvnek a kiadása, hiszen rengeteg olyan információt tartalmazott, ami Magyarországon akkoriban gyakorlatilag hozzáférhetetlen volt.
A könyv néhány hónap alatt elfogyott, azóta nem lehet hozzájutni, sajnos újranyomás sem készült.
Erdélyben született, diplomáit a Budapesti Zeneakadémián (zeneszerzés) és a kölni Hochschule für Musik-on (karmester) szerezte. 1968 és 1976 között a Stockhausen Ensemble-lel lépett fel rendszeresen. 1971 és 1979 között Kölnben a Westdeutscher Rundfunk elektromos zenei stúdiójával működött együtt.
1978-ban Pierre Boulez meghívására az Ensemble InterContemporain zenei igazgatója lesz, ők rögzítették Zappa The Perfect Stranger című lemezét 1984-ben. Zappával való együttműködése később is folytatódott, hiszen az Ensemble Modern 1992-ben az ő irányításával, Eötvös Péter vezényletével vette fel Edgar Varése munkáit The Rage And The Fury címmel - az album a hírek szerint 2004-ben megjelenik (nem jelent meg...).
Eötvös Péter Zappa munkáit vezényelte 2000-ben - a program nagyrészt azonos az Ensemble Modern "Greggary Peccary and Other Persuasions" című CD-jének anyagával. EP a CD-felvétel próbáin is közreműködött.
Az egyik CD-jén hallható a Psalm 151 (1993), ami (alcíme szerint) egy rituális megemlékezés és főhajtás Frank Zappa emléke előtt. (Az album kritikáját lásd itt.)
Eötvös Péter 2004 január 26-án Cannesban a "legnagyobb élő zeneszerző" díját kapta. 2004 április 3-án Pro Europa Composition díjat kapott.
Dézsi Csaba András: FRANK ZAPPA - és az ötlet szülőanyjai
This is the first book ever published about Frank Zappa in Hungary.
Its a chronological work, showing FZ's carrier from the beginning till the '88 tour (it was published in 1989), introducing all the albums and movies published till that time.
Before this book there were some (really few) articles, interviews, criticism about FZ's stuff, but these remained mostly in the surface, talking about the "funny rock-clown". So this book as a 200 page biography finally had informations that only few could get about Zappa's works before - it was a really important issue, every FZ fan in Hungary has it in his/her bookshelf.
Unfortunately it's out of print, no longer available.
The author, Mr. Dézsi is a doctor, born in 1962 in Győr, Hungary. He's also one of the leading politicians in the city of Győr, member of the conservative party Fidesz.
The hungarian translation of the Real Frank Zappa Book was published quite fast, in 1990. It's publisher was József Laux, former drummer of the almost-world-famous Hungarian rock group, LGT (Locomotiv GT). Unfortunately the translation was a really fast work, so it has quite a few mistakes, and almost one-third (!!!) of the book is (and lots of pictures are) missing...
You can order the hungarian version here, read about it at the FZ Books page!
...one of the best known interpreters of 2Oth century music.
He was born in Transsylvania, received diplomas from Budapest Academy of Music (composition) and Hochschule für Musik in Cologne (conducting). Between 1968 and 1976 he played regularly with the Stockhausen Ensemble. From 1971 to 1979 he collaborated with the electronic music studio of the Westdeutscher Rundfunk in Cologne.
In 1978, at the invitation of Pierre Boulez, he was named musical director of the Ensemble InterContemporain, which recorded Zappa`s The Perfect Stranger in 1984. His collaboration with FZ continued when recording Edgar Varése`s work with the Ensemble Modern in 1991. This recording hopefully will be released this year entitled The Rage And The Fury.
Mr. Eötvös conducted some of Zappa`s work in 2000 - the program was almost the same as on the CD - Greggary Peccary and Other Persuasions- he also took part in the rehearsals for the CD recording.
On one of his CD's you can hear Psalm 151, (1993) which is a ritual memorial protestation in memory of Frank Zappa, with strophes on bass drum and 'processions' on metal instruments. (See criticism here.)
This year (2004-01-26) he received the Cannes Classical Award "Living Composer".
On 2004-04-03 Eötvös was awarded Pro Europa Composition Prize
Úgy tíz nap múlva, 2005. február 2-án az Ensemble Modern Essenben adja elő a Greggery Peccary & Other Persuasions című, Zappa munkáiból összeállított 2003-as CD-jének anyagát. A karmester ezúttal Franck Ollu, közreműködnek (a lemezen is szereplő) Omar Ebrahim és David Moss énekesek. Ezzel a programmal turnéztak már a CD megjelenése előtt is, akkor John Adams és Eötvös Péter vezényletével.
- Nem ismertek valami jól... - mondja a bajszos, copfos, félmeztelen Frank Zappa, amint lenéz a 3000-es darálóba a Louisville Gardens-ben - és a darálást most szó szerint értem: ez volt a legintenzívebb koncert amin valaha részt vettem, bár inkább tűnt egyfajta gyűlésnek, olyasminek, mint a tévében közvetített demokratikus összejövetel - még mindig csodálkozom, hogy nem állított elő egy FBI ügynök.
Hihetetlen szerencsésnek tartom magam, hogy annak az embernek a közelében tölthettem életem egy felbecsülhetetlen értékű szakaszát, aki rövid földi tartózkodása alatt jónéhány dolog folyásának adott új irányt. Frank Zappával akkor találkoztam először, mikor (az azóta már nem működő) Cheetah klubban előrenyúltam a tömegből hogy megérinthessem sűrű fekete haját. A padlón hemperegtünk egy darabig, és megújulva, szinte újjászületve tapasztalhattam meg a szabadság addig soha nem ismert fokát. Később szerencsém volt még néhány lökött csajjal a kedves őrültekből álló félelmetes csapata, a Mothers of Invention műsorában táncolni, buliról bulira végig a városon, felháborító tini-meztelenkedésünkkel okozva múlhatatlan gyötrelmet a konzervatívabb figuráknak.
Mikor Frank saját lemezcéget alapított, javasolta, hogy GTO (Girls Together Outrageously - Lányok Botrányos Csapata) néven alakítsunk együttest és csináljunk egy lemezt - a legmerészebb álmom vált ezzel valóra.Később hosszabb-rövidebb időszakokra a Zappa-családnál éltem, én voltam a gyerekek, Moon és Dweezil frankó nevelőnője. Gail, Frank felesége szinte a mentorommá vált, hosszú éjszakák alatt hatalmas bögre teákat ittunk meg együtt. Mindig meg tudta mutatni a folytonos rock'n'roll szívzűrjeim mögötti - néha mulattató - igazságot.
Frank Zappa négy gyermeke közül az elsőszülött, Moon Unit Zappa sok nehézséggel kellett hogy megküzdjön, mire felnőtt. Jelenleg íróként és rendezőként keresi a kenyerét, első szárnypróbálgatása pedig az alábbi cikk volt a Harper's Bazaar részére. Ennek köszönhette később a felkérést a (szerinte) nem önéletrajzi 
LP-k: 
KGY: Amikor a koncert szerveződött, hogyan dőlt el, hogy kik vesznek részt a produkcióban?
ML: Akkor már kiderült, hogy beteg?
We had two rules growing up in my house: 1. If you're going totake a shower, do it with whomever you're dating so you don't waste water; and 2. If you buy one for yourself, buy six, because chances are everybody's going to want one. The first rule traumatized me because I used the bathroom right next to my parents' room, so I didn't date much, and the second one, well, I was the only one who followed it, so it wasn't exactly a two-way street. Needless to say, it occurred to me when I was old enough to make rules of my own that they should be fair and simple. Mine was, if the Bon Jovi video with Jon walking down the street singing "she don't even know my name" came on, I was to be notified at once. Since it was the only rule I had, I wanted strictest attention paid to its enforcement.
Zappa az elsők között volt, aki színpadi show-val körítette koncertjeit. Showműsorai rendszeres résztvevői voltak a repkedő szalámisrudak, egy tejszínhabot ejakuláló zsiráf, és még sok minden más, többek között politikai monológok. Híres-hírhedt képei, például az, amin egy 
A helyszínnel kapcsolatos ellentmondó hírek és álhírek ellenére szép számban gyűlt össze a közönség az MFZE és a Frank Zappa Emlékzenekar 
A könyv néhány hónap alatt elfogyott, azóta nem lehet hozzájutni, sajnos újranyomás sem készült.
Eötvös Péter Zappa munkáit vezényelte 2000-ben - a program nagyrészt azonos az Ensemble Modern 
The hungarian translation of the Real Frank Zappa Book was published quite fast, in 1990. It's publisher was József Laux, former drummer of the almost-world-famous Hungarian rock group, 
He was born in Transsylvania, received diplomas from Budapest Academy of Music (composition) and Hochschule für Musik in Cologne (conducting). Between 1968 and 1976 he played regularly with the Stockhausen Ensemble. From 1971 to 1979 he collaborated with the electronic music studio of the Westdeutscher Rundfunk in Cologne.
Mr. Eötvös conducted some of Zappa`s work in 2000 - the program was almost the same as on the CD - Greggary Peccary and Other Persuasions- he also took part in the rehearsals for the CD recording.
On one of his CD's you can hear Psalm 151, (1993) which is a ritual memorial protestation in memory of Frank Zappa, with strophes on bass drum and 'processions' on metal instruments. (See criticism here.)
