Zappa és a Vérző Ínyek

• Írta: Peter Lopilato - (az eredeti szöveg itt)

- Nem ismertek valami jól... - mondja a bajszos, copfos, félmeztelen Frank Zappa, amint lenéz a 3000-es darálóba a Louisville Gardens-ben - és a darálást most szó szerint értem: ez volt a legintenzívebb koncert amin valaha részt vettem, bár inkább tűnt egyfajta gyűlésnek, olyasminek, mint a tévében közvetített demokratikus összejövetel - még mindig csodálkozom, hogy nem állított elő egy FBI ügynök.

- ...és én sem ismerlek benneteket - folytatta Zappa, föl-alá sétálva a színpadon, néha mosolyogva, néha homlokát ráncolva a közönségre.

- Nem volt még időnk megismerkedni. Nem voltam Louisville-ben már két vagy három éve, és titeket is biztos állatira lefoglalt, hogy KISS koncertekre meg ilyenekre járkáltatok. Úgyhogy most eljátszunk egy nagyon egyszerű szövegű dalt, nagyon hülye akkordváltásokkal, nagyon primitív ritmusban. Így talán elérhetünk benneteket.

A koncert után Frank Zappa öltözőjében...

A közönség megismerésével kapcsolatos megjegyzésed... ez alapján nekem úgy tűnt, hogy egy kissé lenézed őket.

Ha ezt gondolod, akkor fogalmad sincs a közönséggel való kapcsolatomról.

Órákkal később, már otthon...

Próbálok rájönni, hol szúrtam el. Itt volt az esély, meginterjúvolni Frank Zappát, vitathatalanul a világháború utáni generáció harmadik legnagyobb hatású szociális kommentátorát/filozófusát (a másik kettő, természetesen Marshall McLuhan és Gary Gilmore - nem feltétlenül ebben a sorrendben). Én meg elszúrtam. Jó, lehet hogy ez túl erős, de Zappa és én tényleg nem találtuk meg a hangot. Talán mindent el kellett volna fogadnom, amit mond. "Próbálj meg mindenre nyitott lenni" - mondta mindig az anyám.

Bekapcsolom az interjú magnófelvételét. Zappa hangja, mint Óz, a Nagy Varázsló, betölti a szobát: "Nem ismered a..."

De inkább tévézek. Bekapcsolom a készüléket, Patty Duke beszélget John Boy Walton-nal. Micsoda páros.

A padlón a Life "Új fiatalság"-gal foglalkozó száma fekszik a tévé mellett (a lakásomon minden a padlón fekszik a tévé mellett). Lehet hogy belenézek. Hmmm. Nocsak, nocsak. Rögtön a 26. oldalon, az indianai egyetem egy hallgatója a 70-es évek nemzedékéről beszél.

"A hatvanas évekhez képes mi nem beszélünk túl sokat. A csend lett a mi felszabadító választásunk, és azt hiszem ennek visszhangját az én generációm művészetében is megtalálod. Ez az érzelmek visszatartásának érzelmes módja. 'Ki-zenezzük' a hatvanas évek generációját."

Csendes művészet... ki-zenezni a hatvanas éveket... az érzelmek visszatartásának érzelmes módja. Mintha Zappa mondta volna. Várjunk csak. Hiszen mondott is ilyesmit, legalábbis lényegében ilyesmit.

A tévéképernyő villog, tekergetem a finomhangolót. John Boy most rátámad Patty Duke-ra. Ez nem lehet a Waltons! (lehet hogy ez a Demokratikus Gyűlés?) Megnézem a tévéműsort: egy film, a címe "Bírni fogod anyámat".

Erről van szó, tehát itt rontottam el. El kellett volna egyből olvasnom a Life-ot, ahogy megvettem, de ehelyett a Rolling Stone-t olvastam. Az vezetett a bukásomhoz, hogy nem vettem elég komolyan az Életet (Life). És itt kell lennie valahol a tanulságnak is (talán a padlón lesz a tévé mellett).

---

A szerkesztő megjegyzése:

Ahogy lapunk a nyomdába kerül, egy borostás, az Intenzív Osztály Művészéért rajongó Peter Lopilato még mindig a tanulságot keresi a padlón, a tévé mellett. Tudományos kutatásában a következő tanulságokhoz jutott: "Sok bába közt elvész a gyerek", "Az abszolút hatalom abszolút romlott" és "Soha ne bízz a felnőttekben" (ez a tanulsága mindennek amit J. D. Salinger valaha is leírt). Frank Zappához egyébként ezek egyikének sincs semmi köze. Íme az interjú:

Tavaly karácsonykor láttalak New Yorkban egy koncerten, és a színpadon volt egy olyan felirat, hogy "a Warner Brothers bekaphatja" és most látom, hogy ugyanez van írva erre a táblára is (az öltöző előtt).

Következetes vagyok, nem?

Így igaz. Úgy tudom pereled a Warner Brothers-t az új albumod kapcsán. Beszélnél erről?

Szerződésszegés. Maradjunk ennyiben.

Ma az egyik dalod előtt (Bobby Brown Goes Down) a közönséghez fordultál és azt mondtad: "Nem jártam Louisville-ben már vagy 2-3 éve - nem tudom miért, de ez is egy olyan város, ahova nem jutok el túl gyakran. Így aztán nem is ismertek igazán. Nem volt még időnk összeismerkedni - titeket is biztos állatira lefoglalt hogy KISS koncertekre meg ilyenekre járkáltatok. Ezért most eljátszunk egy olyan dalt, aminek nagyon könnyen befogadható a szövege, nagyon primitívek az akkordjai és egyszerű az üteme. Így majd elérhetünk hozzátok."

A közönség megismerésével kapcsolatos megjegyzésed... ez alapján nekem úgy tűnt, hogy egy kissé lenézed őket.

Ha ezt gondolod, akkor fogalmad sincs a velük való kapcsolatomról.

Miért, milyen a viszony közted és a közönséged között?

Ők az egyedüli barátaim.

Nem gondolod, hogy legalább néhányan vannak a közönségből, akik nem igazán értékelik, amit zeneileg csinálsz?

Szerintem te nem értékeled.

Meglehet. De nem gondolod, hogy ez sok más emberre is igaz?

Nem hiszem hogy sokakra igaz. Néhányra talán, de a közönség nagy része szereti.

Az volt a benyomásom a koncert közben, hogy amíg elöl voltál, a közönség igazán vette a lapot, de ahogy hátrébb léptél és egy instrumentális szóló következett, a közönség mintha elvesztette volna a fonalat.

Hát, ez a világon mindenütt így van. Nincs semmi ok arra, hogy ne játsszak instrumentális darabokat. Ha a közönség sosem kap ilyesmit, akkor nem is tanulja meg szeretni.

Oké. Akkor ez az egyik oka, hogy a koncertjeid instrumentális és szöveges számok keverékei?

Teljes mértékben.

Azt mondod tehát, hogy ha kizárólag instrumentális darabokból adnál egy kétórás koncertet, akkor az emberek azt nem élveznék annyira?

Biztos vagyok benne, hogy nem. Ahogy én sem. Szerinted én nem élvezem ezt az ugrabugrát?

Mennyire állnak közel hozzád a dalaidban megfogalmazódó dolgok? Más előadók dalai mintha érzelmesebbnek tűnnének.

Hogy olyan az ízlésed, amilyen, arról igazán nem én tehetek. Szerintem azok az emberek, akik folyton a szerelemről meg ezekről énekelnek, a dalaikat valójában a zenei szerkesztőknek írják. Ezek az emberek szart se tudnak. Szerintem nagyon durva dolog az emberek legbelső érzéseinek megjelentetése. Az Intenzívosztály Művésze bekaphatja. És azt gondolom, hogy ha azok, akik a szerelemről énekelnek, egy kurva szót is tudnának róla, akkor befognák a szájukat. Amiről ők énekelnek, az egyedül a pénz. Mert mi az egyetlen, ami bekerül a rádióba? A szerelmes dal.

Nem tehetek róla, ha te ezért a zenéért rajongsz. És ha szerinted ez az érzelem - tudod, csak mert valaki játszik egy magas hangot, még nem jelenti hogy ez érzelem. Ez egy mechanikus szar. Csak éppen erre buksz. Úgy körülbelül húszmillió másik emberrel együtt.

Oké, de nem kell a szerelemről énekelni ahhoz, hogy érzelmes legyél. És...

Várj egy percet. Várj egy percet! Először is, hogy te mit tartasz érzelemnek, az a neveltetésedtől függ. Attól, hogy mások hogy határozták meg számodra az érzelem megjelenését, hangját, szagát, megtörténtét. Szerinted te felismernéd az én érzelmeimet?

Természetesen nem, mert nem ismerlek eléggé.

Látod, erről van szó. Akkor meg miről beszélünk? Megvádolsz azzal, hogy nincsenek érzelmeim és a többi dal meg milyen érzelemgazdag, én meg azzal vádollak hogy szart se tudsz az egészről.

Nem vádoltalak azzal, hogy nincsenek érzelmeid. Én csak...

Nem, nem. Ez volt a kérdés - ha jól emlékszem: "számomra mások dalai jóval érzelmesebbek."

Így van.

És honnan tudod, hogy az én dalaim nem tízszer olyan érzelmesek mint másokéi? Gondolom csak akkor tartanál érzelmesnek, ha folyton azt a "bébi-bébi-bébi" szarságot énekelném.

Nem feltétlenül. Sokan énekelnek más...

Arról hogy "meghalt a cimborám".

[szünetet tart, jól meggondolja a kérdést] Igen, például arról.

Mi az érzelem? Először is, sima önkielégítés.

Önkielégítés?!?...

Az Intenzívosztály Művészei, akik belemennek ebbe, nem érnek szart se.

Az Intenzívosztály Művészein olyan embereket értesz mint Jackson Browne?

Aha. A vérző ínyű csávók.

És te ilyen dalokat etikai megfontolásból nem énekelsz?

Így van. Meg esztétikai megfontolásból sem. Nem gondolom esztétikusnak.

Mégpedig azért, mert ez a termék - az album - tömegtermeléssel jön létre?

Nem. Hanem mert nem gondolom, hogy a zene erre való. Nem gondolom, hogy zene a politikusokért, a pszichológusokért vagy a pszichiáterekért van.

Hanem miért?

A zene a Múzsa szórakoztatására való. A zenész a Múzsa szolgálatában áll. És aztán vannak azok a másikak, akik szerelmes dalokat írnak. Ők meg a szerkesztők és a vérző-ínyú dalokat játszó rádióállomások szolgálatában állnak.

De azt biztos elfogadod, hogy lehetnek olyan emberek, akik azért írnak szerelmes dalokat, mert ez az, amit éreznek. Maguknak írnak zenét és senki másnak.

Azért kell ezt mondaniuk, mert egyikükben sincs elég bátorság ahhoz, hogy őszintén bevallják, hogy miért is írják meg ezeket a kurva dalokat. A legnagyobb gondot az okozza egy ilyen fiú-lány szituáció dalba öntésénél, hogy az elfogadható fiú-lány szituációk csak nagyon keskeny ösvényt biztosítanak. A-fiú-találkozik-a-lánnyal. A-lány-sétál-a-fiúval. A-fiú-fogja-a-lány-kezét. A-levelek-hullanak. Vagy akármi! Közben a skála ilyen széles (széttárja a karját). Szörnyű kihívás lehet ezeknek a mély, érzékeny embereknek, hogy ezen a nevetségesen keskeny spektrumon préseljenek ki magukból dalokat.

Nem értek egyet. Nem az a lényeg, hogy miről szól, hanem hogy hogyan. A konkrét szituáció nem lényeges. Sőt, az emberi agy csak véges számú struktúrát képes befogadni. Ez a művészeti formákkal is így van. Egy regénynek is csak véges számú lehetséges cselekménye lehet.

Ezt tényleg így gondolod?

Igen.

Szerintem tévedsz. Szerintem minden végtelen.

Kivéve a szerelmes dalokat.

A szerelmes dalokat, már ahogy azt az Amerikai Nagyközönség értelmezi. A nagyvilág lemezvásárlói - márpedig ők egy nagyon megállapodott fajta.

Oké. Amit az "Amerikai Nagyközönségről" mondtál, az ellentmond annak, amit korábban mondtál a közönségedről. Úgy gondolod, hogy az amerikai nagyközönség tudása...

Azoknak a programszerkesztőknek terméke, akik a rádiók zenei programjait irányítják.

Tehát, gondolom azt mondod, hogy ennek nem így kéne lennie.

Azt mondom, hogy mást is lehetne hallgatni. Amit a legtöbb amerikai soha nem fog megismerni.

Hogy látod: az amerikai közönség találkozik a zenéddel vagy sem?

Nem érzékelem, hogy a zenei szerkesztők nagyon törnék magukat, hogy az én lemezeimet játszhassák.

Ténylegesen törekszel arra, hogy minél szélesebb közönséghez juss el?

Persze. [aztán, hirtelen:] Szerintem minden amit csinálok, fantasztikus.

Nem biztos, hogy ezzel egyetértek. Szerintem vannak a dolgaid között, amik igazán jók, de...

Ha nem tetszik a zeném, akkor vége az interjúnak.

[Meglepetten, teljesen leforrázva] Hát... remélem azért nincs harag... ugye? [Nyújtja a kezét, mint egy teniszmeccs végén.]

[Átugrik a hálón, elkapja a kinyújtott kezet]. Nincs harag, nincs. Tudod: nincsenek érzelmeim...

fordítás: 2005, január 3 - 15:15

fordítás: Marosi Bálint - a munka a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.