Évekkel ezelőtt vettem tervbe valamiféle "mivel kezdjem"-gyűjtemény összerakását, hogy ha valakire rázuhan a polc (a lemezboltban, a Z betűnél), akkor azért 1-2 (4-5) biztos pont legyen ebben a gigászi kásahegyben.
Az ajánló első lépcsője itt alant - van viszont második rész is: >>> Mivel folytassam?
A 70-es évek klasszikusai:
- Apostrophe(') (1974), Over-Nite Sensation (1973)
Ez a két lemez egy CD-re zanzásítva is elérhető. A meghatározó arcok a dzsessz és a blues világából jöttek (Jean-Luc Ponty, George Duke, stb), az ő szólóik színezik Zappa gazdagon hangszerelt hangszeres és vokális darabjait. Barokkos pompa és finomság, eszelős szövegek - na és ezen van a Montana is. És persze Ruth Underwood marimbán.
Az Apostrophe' Zappa egyetlen aranylemeze volt.
- Roxy And Elsewhere (1974)
"Ettől fejreállsz" - mondja a Buffalo News. Ezt vakon meg lehet venni, úgyis tetszeni fog - zseniális, Barry kedvence, meg még vagy zillió embernek is. Élő, eleven, vibráló felvétel, zseniális számokkal, Napoleon énekével, és olyan instrumentális akrobatizmusokkal, mint az Echidna's Arf. Gyönyörűen is szól. Ha a világnak szerencséje lesz, megjelenik majd valamikor erről a koncertről egy háromórás DVD. - Roxy By Proxy (2014)
A negyven éves jubileumi kiadvány további 75 perccel a koncerthármasról. A DVD-ről (koncertfilmről) még továbbra sem tudni semmit, ez a CD viszont sokmindenért kárpótol: erős és tömény anyag, az "eredeti" Roxy-lemezhez képest sokkal kevesebb számközti beszéddel, viszont olyan hangszerelés-bravúrokkal, mint a Dog/Meat, az Inca Roads korai berziója, vagy a King Kong egyveleg. Ruth Underwood fülszövegével.
- One Size Fits All (1975)
A 74-es felállás csúcsmunkája. Pici zenekar, akrobatikus mutatványok, szemtelen lazasággal és könnyedséggel. A csapat magja nagyjából az előző két lemezzel azonos: Napoleon az ÉNEK, George Duke fantasztikus a billentyűk mögött, és szinte minden szám klasszikussá érett az idők során - most csak egyet emelek ki, mint messze fénylő csillagot: Inca Roads.
A lemez nagy része élő alapokra készült - a hátsó borító csillagtérképe meg emitt. Du Bist Mein Sofa.
- In New York (1978)
Koncert. A 76-os, szikárabb felállást Zappa karácsonyra jópár fúvóssal gazdagította fel (pl. Brecker Brothers), és a háromnapos őrületből állította össze ezt a dupla lemezt. Szinte mindegyik szám remek(mű): Titties & Beer, Sofa, I Promise Not To Come In Your Mouth, de itt szerepel a Bozzio kezeire írt Black Page dobszóló is. Ugyancsak örökbecsű az Illinois Enema Bandit Ray White énekével, a Big Leg Emmán meg jókat kacagunk.
Dzsesszesebb, jobbára instrumentális alapvetések:
- Hot Rats (1969)
Zappa 69-ben feloszlatta a Motherst, és ezen a lemezen a többsávos stúdiótechnika minden lehetőségét igyekezett kihasználni. A zenék hol intimebb kamaraművek, hogy merész, hosszú szólókkal gazdagított dzsesszesebb darabok, hol barokkos pompájú játékok - az album pedig egy nagyon szép kerek egész, hivatkozási alap. Nagy klasszikus a Peaches (is).
- Waka/Jawaka, The Grand Wazoo (1972)
Tolókocsiban töltött fél év kényszerszünet alatt született darabok, két lemezre szétporciózva. Egy szó jut eszembe róluk: pompás. Fantasztikus fúvós-hangszerelések, változatos ritmikai világ, hosszú szólók - mindez a stúdióban tökéletesre polírozva, közben pedig még röhögni is lehet. Még a dzsesszes haveroknak is tetszik. Klasszikusok: Big Swifty, The Grand Wazoo, Waka/Jawaka, Blessed Relief... (a Waka/Jawaka egyes hírek szerint a Hot Rats II. címet viselte volna eredetileg).
Vokálcentrikus remeklések:
- Joe's Garage (1979)
Eredetileg egy kislemezt felvenni mentek a stúdióba - kétórás "rockopera" lett belőle. Nagyon gazdag dobtextúrák (Colaiuta), finom billenytűleplek, húzós szólók egy igen hülye történetbe csomagolva. Klasszikusok: Watermelon In Easter Hay, Outside Now, Keep It Greasy, stb. Nameg a vizespólós verseny. Borlai Gergő kedvenc lemeze.
- Sheik Yerbouti (1979)
Nagyrészt a virtuóz 77-78-as felállás koncertfelvételeiből építkezik ez a lemez, és legalább annyira komoly, mint a borítófotó; amúgy Zappa egyik legnagyobb kereskedelmi sikere. A majszró szikéje éles - a vágóasztalon és a szövegekben is -, a csapat nagyon összeérett, a gitár imprók bátrak, erősek, és hasítanak mint a jégcsákány. Ahogy a Yo Mama szólórészénél az audio-rétegek átúsznak egymáson... mintha egy nehézlovassági század masírozna át egy gyalogsági egységen, átlósan. Elképesztő.
- You Are What You Is (1981)
Igen derekas stúdiómunka néhány zenészzseni társaságában: Ike Willis és Ray White énekel, az ifjú Steve Vai gitározik, Arthur Barrow a basszus - és az egész egy hihetetlen erős, vastag (?!?...) vokális menetelés 70 percen át, nagyon gazdag zenei textúrákkal, miközben az embert nem hagyja nyugodni az érzés, hogy "ezt valaki nagggyon kézben tartotta".
A vokális számok közé valahogy odakeveredett a legzseniálisabb gitárbravúr, a "Sinister III", az ifjú Steve Vai közreműködésével. Kalapok le.
- Broadway The Hard Way (1988)
A 88-as big-band turnéről összerakott 3 lemez legjobbika (mondják). Laza, könnyed kéz válogatta, sok énekes számmal, beszólással, politikával és röhögéssel, finom dzsesszes fúvósokkal és Zappás gitárszólóval - na meg egy csipetnyi Stinggel. Kezdőknek és haladóknak is kiváló, maga a lemez szerkesztése is szép ívű, egy örök darab. Vegyél kettőt.
Teljes koncertek
- Road Tapes #2. Finlandia Hall, Helsinki; 1973
A posztumusz kiadványok talán legkiválóbbika: remek programmal, kiváló hangminőségben mutatja be az eddig sajnálatosan alulreprezentált felállást.
Nagyon gazdag hangszerpark, csodás zenészek, rengeteg improvizáció - a 2013-as év igazi meglepetése. - WAZOO
Zappa 2007 októberében megjelent posztumusz albuma. A dupla kiadványon a később "Grand Wazoo" néven ismertté vált felállásának egy teljes koncertje hallható, a felvétel Bostonban készült 1972 szeptember 24-én - kiváló anyag, egy korábban soha nem publikált felállástól.
- Buffalo
A posztumusz kiadványok egyik legszebbike-legjobbika. A géppuskakezű '80 őszi csapat nagyon laza mozdulattal teszi az asztalunkra ezt a muziko-gasztronómiai varázslatot, amit aztán később nagyon nehéz lesz kiszedni a CD-játszóból. Mindenki a legjobb formában: Vai fiatal, Barrow basszusa gazdag és izgalmas, és amit Vinnie Colaiuta dobos művel az egész lemezen... káprázatos, elképesztő, hihetetlenül gazdag.
Van, aki szerint Zappa gitárjátéka is ekkor volt a csúcson.
- YCDTOSA vol. 2 - A Helsinki koncert ('74-es koncert)
"A repertoár nagyjából megegyezik a Roxyn hallható programmal, bár a bonyolultabb darabok ultragyors tempóin jól lemérhető, mi történik, ha a banda már több mint egy éve turnézik az anyaggal, ami már annyira sajátjává vált, hogy a tagok akár talán bekötött szemmel is le tudnák nyomni.
Ez egy nagyon nagy tehetségű felállás volt, és a borzalmas és folyamatosan lerobbanó felszerelése ellenére mindig is a közönség egyik nagy kedvence maradt." (Frank Zappa a fülszövegben)
- The Best Band You Never Heard In Your Life, (1991)
Make a Jazz Noise here (1991)
Igaz, ezek nem teljes koncertek, mindenesetre hosszúak: mindkét dupla CD a 88-as bigband turné anyagaiból válogat. Az előbbin a vokálisokból, az utóbbin az instrumentálisokból van több. Kinek az egyik a kedvence, kinek a másik - az viszont biztos, hogy Zappa nagyon szerette ezt a felállást. "Bármit meg tudnak csinálni" - mondta többször is.
Zoot Allures, Andy, Bolero, Stairway to Heaven, Zomby Woof.
Rágósabb darabok, de hosszútávon kötelezőek:
- Shut Up 'n Play Your Guitar (1981), Guitar (1986)
Gitárszólóból két óra... azért az kemény. Pedig mindkét fenti gyűjtemény ilyen, jobbára a 79-80 és a 81-84 közötti időszakból válogatva. Ha viszont az ember rákap az ízére, akkor nem lehet tőle szabadulni. Zappa "Wohltemperierte Klavier"-ja. Zseniális - könnyek.
- Jazz From Hell (1986)
FZ a nyolcvanas években rátalált a számítógépre - ez jött ki belőle. Grammy-t is kapott, több kamarazenekar azóta is próbálkozik egy-egy itteni darabbal. Az olyan klasszikusok mellé, mint a G-Spot Tornado vagy a Night School, valahogy bekeveredett a világ egyik legszebb gitárszólója, a St. Etienne.
- Civilisation, Phase III. (1993)
Zappa egyik utolsóként összerakott munkája, a Synclavierra építve. Kétórás "opera-pantomim", az Ensemble Modern és a számítógép lehetőségeinek kihasználásával. Gyönyörű és meglepő hangulatok és hangzások, finom, intim pillanatok és merész megoldások - és persze az Amnerika csodája.
bónusz:
- Zappa-alapvetések - tíz kötelező Zappa-lemez a Buffalo News szerint.
- Hol is kezdjem? Barátkozás Frank Zappával - a Music Mook Review cikke
balint, 2007, december 31 - 03:00
