Ruth Underwood
Ütőhangszerek (vibrafon, marimba, dobok) - Zappánál játszott vendégként 68-ban és 70-ben, a zenekar tagja 72-74-ig, vendégként 76 karácsonyán.
Uncle Meat (1969) - Burnt Weeny Sandwich (1970) stúdióban rájátszott marimba - Frank Zappa's 200 Motels (1971) zenekari dobfelszerelés - Over-Nite Sensation (1973) - Apostrophe (') (1974) - Roxy & Elsewhere (1974) - One Size Fits All (1975) - Zoot Allures (1976) - Zappa In New York (1978) - Studio Tan (1978) - Sleep Dirt (1979) - You Can't Do That On Stage Anymore Vol. 2 - The Lost Episodes (1996) - Läther (1996) - The Dub Room Special! (2007) - WAZOO (2007) - Road Tapes #2: Helsinki (2013) - A Token Of His Extreme Soundtrack (2013) - Roxy By Proxy (2014)
Ruth FZ-ről:
(A Ruth Underwood "rajongói oldalról" - azóta sajnos megszűnt)
Pár évvel ezelőtt, mikor meghallottam hogy Frank beteg, felhívtam. Meghívott magához és volt néhány igazán szép találkozásunk. Múlt év júniusában ('93) felhívott és kérdezte hogy feljátszanék-e neki néhány dolgot. Megijedtem, mert '77 márciusa óta nem is volt ütő a kezemben. Aztán gyakoroltam 14 órát, összesen ennyi időt tudtam kiszakítani a mostani életemből. Négy napot töltöttem Franknél, hangmintákat csináltunk. Ez igazi csoda volt számomra - hogy újra vele játszhattam és hogy tudtam még neki adni valamit.
- BBC dokumentumfilm FZ-ről
Azt hiszem én is egy merev, külvárosi ember voltam - de úgy látszik megérintett párunkat és újra és újra és újra visszatértünk. Emlékszem, nagyon felzaklatott mikor a ténykedésüket végül befejezték a Garrick színházban és visszamentek Los Angelesbe. Úgy éreztem mintha a szív tűnt volna el New York városából, nekem meg vissza kellett térnem a megszokott a konzervatóriumi képzéshez, ami ezek után nagyon unalmasnak tűnt.
- The Late Show - BBC dokumentumfilm FZ-ről
Sosem tudtuk, mire számítsunk, volt olyan este, hogy csak zene volt, aztán más alkalmakkor mondjuk Motorhead beszélt arról, hogy hogy javította meg a kocsiját, Jim Black dobkíséretével. Frank néha csak ült egy székben és mogorván méregette a közönséget. Néha többen voltak a színpadon mint a nézőtéren, ezért Frank néhányunkat már névről ismert! Olyan kevés Mothers-rajongó volt akkoriban, hogy nagyon könnyen megismerhetett minket. Emlékszem, egyszer Sztavinszkij-t játszottak, és ez a brummogó zene ment a végtelenségig, aztán egyszer csak ennek a közepén a dal, amiből később az "Oh No" lett, mintegy a felhők közül kiemelkedve, és egészen megrázott, hogy lehet valami ennyire szép, és egy ilyen gyönyörű zene hogy jöhet ilyen bizarr külsejű emberektől.
- The Late Show - BBC dokumentumfilm FZ-ről
RDNZL - Studio Tan album:
Azt még hadd mondjam el, hogy Frank a zenekart minden lehetséges módon, minden szögből és helyzetből irányította. Volt egy sor kézjele és a test-beszéd is nagyon fontos volt. Mindannyiunk szeme Franken volt, mindig. Muszáj volt, mert soha nem lehetett tudni, mi fog történni. Egy nagyon kiszámított és alaposan végigpróbált darab közepén is megfordulhatott és csinálhatott valamit, egy gesztust, egy arckifejezést, vagy esetleg csipkelődni kezdett azzal az énekessel aki épp ott volt, és az egész koncert egyszer csak valami egészen eltérő irányt vett. Ilyen szempontból nagyon szabad volt. Nagyon kötött volt, de ugyanakkor nagyon szabad. Nagyon érdekes egyensúly. A lényeg Franknél az volt hogy azt akarta, arra volt szüksége, hogy mindenkiből a lehető legjobbat hozza ki. Ennek alapvető fontossága volt, és ezért ért el olyan hihetetlen eredményeket. Látta hogy mire vagyunk képesek, és nem elégedett meg kevesebbel.
- The Late Show - BBC dokumentumfilm FZ-ről
2006., a Classic Albums: Apostrophe(')/Over-Nite Sensation DVD-ről.
Frank az én kezeimre írta a zenét. Az én temperamentumomra, a neurózisomra, a humoromra komponált - Frank rám szabta ezeket a darabokat.. Nem vagyok zeneszerző, de mégis annak éreztem magam mikor Frank zenéjét játszottam.
- Musician Magazine #184 (February 1994)
Tudom hogy Frank nagyon boldog volt a '74-es csapattal.. Tényleg úgy érezte hogy bármit el tudunk játszani, hogy ez a csapat tényleg valódi, kemény, vad, szexi, nyers...
- a Lost Episodes fülszövegéből
FZ Ruth-ról:
Mindig volt egy rész a koncerten ami olyasmi volt mintha híreket mondtunk volna - arról hogy mi is történt az előző éjjel, és némelyik tényleg beteges volt. Az egyik ilyet (az énekes) Napoleon Murphy Brock kezdte el mesélni, ami igaz történeten alapult, egy srácról, aki be akart nyomulni Ruth Underwood hotelszobájába Pittsburgben, Pennsylvániában. Ő épp a szobapincért hívta, valami hálóing volt rajta és kinyitotta az ajtót hogy a tálcát kitegye, ez a Xerox-ügynök külsejű fickó meg megpróbált beugrani a szobába Ruth meg jól tökönrúgta. Napoleon az egészet elénekelte másnap.
- FZ a MUSIC Magazine-ban - 1987 július 2
"Hölgyeim és uraim, figyeljék Ruth-t! Ruth ezalatt a film alatt végig azon gondolkodott: "Mit is tehetnék, mivel is kápráztathatnék el mindenkit?" Azt hiszem megtalálta a választ - figyeljék csak őt!"
- FZ a Roxy & Elsewhere lemezen.
Csak egy ember van a csapatban aki nem szólózik, ez Ruth. Van valami gátlás benne ezzel kapcsolatban. Azt hiszem ügyesen csinálná de egyszerűen nem szólózik. A csapatban mindenki más improvizáció-orientált.
(...)
Azt hiszem a csapatban én vagyok az egyetlen akinek nincs diplomája. Itt mindenki alaposan képzett, iskolázott zenész, jazz vagy rock háttérrel. Ruthnak pedig klasszikus képzettsége van. Egy Juilliard produktum.
- FZ a Downbeat magazinban, 1973 szeptember 13.
Mások Ruth-ról:
Ruth fan-tasz-ti-kus. Mikor Jean-Luc Ponty és az embere a csapatban volt, úgy érezte, nem érvényesülhet ezek mellett a fickók mellett. Most viszont ők néznek naggggyon szomorúan...
- Napoleon Murphy Brock, NME October 5, 1974
balint, 2006, április 29 - 21:36
