Göbölyös N. László "A progressziv rock mai sztárjai" (Rocktörténeti kiskönyvtár - Laude Kiadó, 1989) című könyvének nyitófejezetét Frank Zappának szentelte. Dézsi Csaba András Zappa-könyve mellett a másik olyan magyar nyelvű kiadvány, ami komolyan foglalkozik a maestro munkásságával.
Gondos, jó munka, az életmű alapos ismeretéről tanúskodik - külön kedves dolog, hogy a címlapra is Zappa került.
A kötet fejezetei:
- Összművészeti törekvések: Frank Zappa, Peter Gabriel, David Bowie, Sting, Vangelis, A New Age
- A progresszívek új hulláma: U2, Prefa Sprout, REM, Marillion
- Progresszív kismesterek: Ultravox, Suzanne Vega, Deacon Blue, The Cure, Új-underground és új-folk rock.
A következőkban a Zappáról szóló fejezetet közöljük, "kritikai kiadásként": az egyébként nagyon alapos szövegbe a kor információhiánya miatt néhány apróbb hiba, tévedés került, ezeket sárga színnel elemel ki. Külön köszönet: Szgyp, Miles és badblock - a szöveg digitalizálásáért.
1. Az ötlet őszülő "anyja":
FRANK ZAPPA
"Egyesek azt vallják, hogy a bruttó nemzeti össztermék nem feltétlenül a legjobb mutatója annak, hogy miként működik társadalmunk; mert szinte semmit sem mond életünk minőségéről. Ha majd a jövendő történészei írnak rólunk, és következtetéseiket azokra a földi javakra alapozzák, amelyek fennmaradnak a mai Amerikából, akkor ... örök időkig arról leszünk nevezetesek, hogy mi a CSÍZT VÁLASZTOTTUK..." (Szóvicc - sajtot és átvitt értelemben bájvigyort jelent).
E magvas társadalom-politikai megállapítás Frank Zappától származik, ezzel köszöntötte hallgatóit a 80-as évek elején. Arról tanúskodik e pár sor, hogy Zappa, a 60-as évek nagy polgárpukkasztója húsz évvel később sem vált konformistává. Egyesek szerint szatirikus vénája van, ő viszont így vélekedett magáról: "Én sohasem ülök neki úgy a munkának, hogy szatírát írok. Írni kezdek és ez jön ki belőle. Nem vagyok szatirikus alkat, legfeljebb olyan zeneszerző, akinek van némi humorérzéke."
Sokan féltették Zappát, a 70-es évek végén olyan mennyiségben - és minőségben - ontotta zeneműveit (Sheik Yerbouti, Joe's Garage, három hangszeres jazz-rock lemez alig két év alatt!), hogy attól lehetett tartani kifullad. Hány remek muzsikussal fordult elő, hogy szenzációs évek után megrekedt! Frank Zappa azonban, aki 1968-ban még azt nyilatkozta, hogy "... a fiatalok hamarosan többségben lesznek az országban, és át kell venniük az öregektől a hatalmat", 1981-ben, 41 évesen semmi jelét nem mutatta annak, hogy az aggok házába kíván vonulni. Először megjelentetett egy dupla koncertalbumot, a TINSELTOWN REBELLION-t, amelyen új, rockos hangvételű dalaiba is belecsempészi régi groteszkjeit. A címadó dal például egy Sinatra-paródia. (Képzeljük el, amint pöttyös fürdőnadrágban, piros zokniban úgy mozog a színpadon, mint nem kevésbé híres honfitársa...)
Külön monológot szentelt a groupie-knak, a zenekarokat körülrajongó, alkalmanként a koncerteken is nekivetkőző lányoknak. "Ők a szexuális forradalom egyik legszebb eredménye, mert a zenéért képesek a legfőbb emberi áldozatra, a legfőbb imádatra"- mondta később. A múltra csak két régi dal feldolgozásával emlékeztetett, a legjobb darabja viszont az Easy Meat kilenc és fél perce volt, ahol billentyűse, Tommy Mars valóságos szimfonikus parádét ad elő. Az "exhibicionista" Zappa, lám, másoknak is teret ad a kibontakozásra!
Alig néhány hónappal később jött az új kettős album, a YOU ARE WHAT YOU IS. Ennek fülszövege volt a fejezet elején idézett részlet, válaszul arra, hogy a megrendelő, a Newsweek című neves hetilap nem volt hajlandó átvenni ekkora "hülyeséget". A kritika e lemez jelentőségét a korábbi klasszikusokhoz, az ABSOLUTELY FREE-hez és a 200 MOTELS-hez mérte. "A YOU ARE WHAT YOU IS a 80-as évek Amerikája és vágyai Zappa szakértő mikroszkópja alatt; olyan, mint egy állandóan változó vizuális szimfónia." Valóban, ennyire összetett muzsikát régen alkotott Zappa: a szünet nélküli lemezen hallhatjuk a muzsikus kitűnő gitárszólóit wah-wah-rock-ban (Doreen), jazzben (Sinister Footwear) és sok bohókás számot, köztük a countrys, pajzán Harder Than Your Husband-et vagy az önnépszerűsítő bájgúnárdalt, az I'm a Beautiful Guy-t. Zappa továbbra is hajlamos az anarchiára: "Lehet, hogy elveszem, lehet, hogy bűnbe esem, de szabad vagyok, teljesen szabad... szabadnak lenni annyi, mint semmiért sem fizetni, és semmit sem tenni, szabadok akarunk lenni, mint a szél" (Teenage Wind). A Heavenly Bank Account egy nagy potentát hálaadó éneke - olyan stílusban, ahogyan az amerikai nőegyletek énekelnek. A Dumb All Over, amelynek szövegét Zappa végig "víz alól bugyborékolva" mondja, így énekel: "Nem vezethetsz országot egy imádságos könyvvel sem egy homokbuckáról". Hasonlóképpen keserű dal a Beauty Knows No Pain: "... a szépség a várakozás bikiniben, hogy körmeid megszáradjanak; a szépség egy színes ceruza, amely összefirkál a szemed körül... a szépség hazugság ". Az If Only She Woulda mintha a Doors muzsikája előtt tisztelegne: a Suicide Chump pedig erőszakos boogie: "Azt mondod, értelmetlen az élet / csak időpazarlás / el akarod dobni életedet / jól teszed mondják az emberek / gyerünk gyorsan essünk túl rajta / keress egy hidat és vesd le magadat / csak vigyázz hogy elsőre sikerüljön / egy rossz kísérletnél nincs rosszabb..."
Zappa még a zenekar összetételében is összekötötte a múltat a jövővel: játszik az albumon néhány Mothers-tag, például Motorhead Sherwood; ott van két gyermeke, Moon és Ahmet vokállal, és mellettük olyan kitűnőségek, mint Tommy Mars, Steve Vai gitáros és Ed Mann, a 80-as évek talán legjobb ütőhangszerese. Az album Zappa egyik legnagyobb kasszasikere, annak ellenére, hogy a rádiók - szokás szerint - egyetlen dalt sem játszottak zeneanyagából.
Franknek azonban még ez is kevés volt: hogy azokat a rajongóit is megörvendeztesse, akik elsősorban a gitáros Zappára voltak kíváncsiak, megjelentetett egy tripla albumot legjobb szólóiból SHUT UP AND PLAY YER GUITAR címmel. Korábban ilyen albumot egyetlen cég sem mert volna kiadni - Zappa azonban, aki bebizonyította, hogy mint gitáros is a legnagyobbakkal vetekszik, ki tudta tölteni a két órát. Bolond rögtönzések, csodálatos, érzelemmel teli melódiák, megkínzott hangú hard-rock gitár-üvöltések kavalkádja a lemez; összetört fél- és negyedhangok torkollanak egyetlen végtelen hangba. Külön érdekesség a Canard du Jour duett, amelyet Jean-Luc Ponty hegedűssel ad elő Zappa. Az album megkapta a francia lemezakadémia nagydíját! A lemezről, amelyet rajongóklubjának tagjai már a megjelenés előtt postán megkaphattak, Zappa külön gitáriskola-könyvet szerkesztett.
Az égiek, úgy látszik, megirigyelték ezt a sorozatot, mert 1982 keserű év Zappa pályafutásában: következő lemeze, a SHIP ARRIVING TOO LATE TO SAVE THE DROWNING WITCH kevés érdekességet tartalmaz: talán csak a címadó szerzemény sanzonszerű éneke, ütős- és gitárfantáziája, és az alig 3 perces kis kamaramű, az Envelopes érdemel említést: azok az erotikus monológok sem tudják feldobni, amelyeket a kis Moon rögtönöz a Valley Girl-ben. És balul sült el Zappa európai turnéja is. Már Párizsban többször félbe kellett szakítani a koncertet a közönség viselkedése miatt. Svájcban újra tűz ütött ki, mint 1971-ben, a montreux-i koncerten. (Erről született a Deep Purple Smoke on The Water-je). Palermói koncertjén lövöldözés tört ki, ketten életüket vesztették a közönség soraiban. "Soha többé nem akarom Európát látni" - fakadt ki az olasz ősöktől származó Zappa. Pedig csodálatos műsorral érkezett: három és fél órás, szünet nélküli koncertjén nemcsak nagyszerű formában gitározott, hanem úgy dirigálta nyolctagú zenekarát, mint egy nagy varázsló, akár rock and roll-ról volt szó, akár egy concertóról. A négy (!) gitáros tökéletes összhangban vette át egymástól a szólókat. Ed Mann és Chad Wackerman dobos olyan ütőskettőst produkált - külön dobszólók nélkül! -, hogy a szakma nagy része nyugdíjaztatását kérhette volna. Zappát legfeljebb az vigasztalhatta, hogy Caruso is megbukott egyszer-kétszer életében...
A nyomasztó élmények kihatottak következő lemezére, a MAN FROM UTOPIA-ra. Egyetlen új ötlete, hogy kipróbálja a hangnem nélküli "énekbeszédet" basszus-glissandókkal és dob-pörgetésekkel. És bár tollat ismét vitriolba mártja, amikor az amerikai szakszervezetek és a maffia összefonódásáról (Stick Together) vagy pedig az űrháborúról (The Radio is Broken) énekel, zeneileg képtelen kitölteni ezt az anyagot.
Zappának azonban más is volt a tarsolyában: a kortársi komolyzene. Még kamaszkorában egy Edgar Varése-darab, az Ionizáció hatására döntött úgy, hogy muzsikus lesz. Első kísérletét 1963-ban mutatta be Steve Allen-nel közösen - Ütősfantázia kétszemélyes kerékpárra címmel. Már a Mothers-érában is megpróbált kiadókat keresni, de egyszerűen nem vették komolyan. A 70-es évek bátortalan kísérletei (a "félkalóz" ORCHESTRAL FAVORITES) után akkor érkezett el nagy pillanata, amikor mint rockzenész, átmenetileg gödörbe került. 1983 januárjában végre elkészült Zappa és a Londoni Szimfonikusok első közös lemeze: a 111 tagú zenekart, amelyet Kent Nagano japán származású karmester dirigál, Ed Mann, Chad Wackerman, valamint David Ocker klarinétos egészíti ki. Az eredmény: káprázatos kortársi muzsika, amelyben éppúgy megtalálhatók Bartók, Sztravinszkij és Varése hagyományai, mint a meghökkentő zappai zenei és ritmikai fordulatok, ugyanakkor sokkal könnyebben befogadható, mint amit gyakran avantgárd címén előadnak. A sajátos hangot tovább erősítette, hogy a keverésnél az addig csak rockzenénél alkalmazott többsávos egymásra játszást próbálták ki, bár ezt állítólag maga Zappa később megbánta...
A lemez élő bemutatója után egy hónappal Zappa már San Franciscóban, a kortársi kamarazenészek találkozóján lépett fel - karmesterként: Varése két művét vezényelte. Alig egy évvel később már Pierre Boulez, a talán leghíresebb kortársi zenekar, az Ensemble Intercontemporain vezetője vállalkozott Zappa műveinek kiadására. A THE PERFECT STRANGER hét táncjáték, egy-egy abszurd történet: a Love Story két "középkorú republikánus története, akik break közben akarnak szeretkezni". A címadó darab egy porszívóügynök, és neveletlen "vándorcigányporszívójának" viszontagságai a reklámkörúton. A Naval Aviation in Art egy tengerészgyalogos szomorú esete, aki egy kajütablakon át bámulja a tengert, ihletre várva, miközben társai horkolnak. A The Girl in The Magnesium Dress egy férfigyűlölő lányról szól, aki tánc közben végez partnereivel. "Ez a zene csakis szórakozásra való, és kérem, hogy senki ne keressen benne semmilyen művészi kifejezést formát " - így Zappa...
1984 májusában a San Franciscó-i szépművészeti palotában külön estet rendeztek Francesco Zappa concertóiból. Az 1763 és 1788 között élt barokk muzsikusról, zenészünk őséről, itt hallott először a világ. Az esemény után nem sokkal megjelent Francesco Zappa "200 év óta első digitális lemeze", amelyen az új hangszercsodán, synclavieron keverték ki az eredeti barokk hangzást. Zappa életének talán legjobban sikerült "ugratása" ez... (A szerző még "hivatalos" önéletrajzában sem vállalja magára ezt a lemezt, csupán "közreműködőként" jelentkezik.) Még ebben az évben újra együtt dolgozott Kent Naganóval: a Berkeley szimfonikus zenekar adta elő négy balettből álló alkotását, a Zappa Affair-t. Az előadást óriásbábukkal valósították meg.
Már-már azt hihettük, hogy Zappa megfeledkezett a rockról, amikor - egy őszi világturnéval egyidőben - megjelentetett egy újabb kettős albumot, a THEM OR US-t. Az 1970-es CHUNGA'S REVENGE óta nem készített ennyire rockos albumot. Talán ezért is vette fel újra a koncerteken azóta is játszott Sharleená-t, de a gitárszólót egy újabb Zappa, Dweezil játssza. Kitűnően. Bár a srác megtűzdeli szólóját metálelemek-kel, a Zappa-muzsika ezt is elbírja. Az "öreg" nem marad hűtlen a régi hangokhoz sem: hallunk kacagtató Platters-feldolgozást a 60-as évekből, a Truck Driver Divorce keserédes kuplé egy széteső családról, a Baby Take Your Teeth Out kórusa a Muppet Show-ba való, a Be in My Video a "lila" clipek felé küld mérgezett nyilakat, és a boogie-s In France már-már sértésszámba megy. A legjobbak a hangszeres dalok: a Sinister Footwear II a nagyzenekari darab átültetése gitárokra, szintetizátorokra, míg a Them Or Us a régi nagy szólókat idézi. THEM OR US címmel a muzsikus kiadott egy 300 oldalas könyvet is, amelyben - különböző interjúk, beszélgetések, cikkek, feljegyzések segítségével - megmagyarázza, hogyan lehet egymáshoz kapcsolni a legabszurdabbnak tűnő dolgokat. Zappa szerint már régen anakronisztikusak az olyan meghatározások, mint rock, pop, zenés színház. Az egyszer s mindenkorra "kész" remekműveket ugyanilyen képtelenségnek tartja - szerinte saját művei is csupán nyersanyagok, amelyek újabb muzsikák forrásai lehetnek, vagy más értelmet kapnak akár azzal, hogy új közegbe kerülnek. Éppen ezért kerül minden címkét: "A pop-business mindig megszabta nekünk, hogy kik lehetünk, és ha nem azok vagyunk, akkor nem költenek annyi milliárd dollárt a lemezeinkre. Miután a médiák és a kereskedelem gondosan megdolgozta az egész lakosságot, beleértve a gitárosokat is, mindannyiunkat átalakított egy okosan megrágott, szagtalan amőbává, amelynek egyetlen dolga, hogy azokat szolgálják, akik az ipart irányítják, és nem tudják a világot másképpen elképzelni, mint a legnagyobb, legízletesebb, leghangosabb kategóriákban" - mondja a legnagyobb szájú rockmuzsikus.
Zappa 1984 végén meglepte a világot egy kapitális őrültséggel: a THINGFISH című musicallel. A szövegkönyvet, és 21 fotót Izéhal történetéből már áprilisban kiadta a Hustler című pornómagazinban. A darab abszurdo-szexuális paródia az amerikai zenés komédiáról - egy fiatal párról van szó, ahol a férjet üldözi és traumatizálja a nők fel-szabadítási mozgalma. Bánatában a homoszexuálisok közé menekül, míg felesége megcsalja egy óriási levelesládával. Aki végül mindent igyekszik elrendezni, az a déli néger akcentussal beszélő Thingfish. Zappa alakjait az amerikai "soap-box operákból", a végtelen tv-sorozatokból emelte át. Thingfish nevét Kingfish-től, egy 1952-es tv-film,az AMOS AND ANDY egyik főszereplője. A kritika szerint "türelem kell végighallgatásához" , már csak azért is, mert az Ike Willis által beszélt "dialektus" és a Zappa által kitalált szleng megértése még a valódi amerikaiaknak is kínkeserves. Az egyik bírálat szerint elképzelhető, hogy "lesz, aki élvezi, ám Zappa arrogáns radikalizmusa már felveti az "ők vagy mi" (them or us) kérdését!"
Zappa valóban radikális, ha a konzervatívokról van szó: - Véleményem szerint Amerika egy újabb McCarthyzmus felé halad. Az amerikai konzervatív mozgalom olyan mértékben próbálja ellenőrizni az emberek eszméit, ahogyan évek óta még soha. Reagan újraválasztása egy sor olyan idiótát helyezett magas pozícióba, mint akik a Legfelsőbb Bíróságban ülnek. Ők még Attila jogrendszerében élnek. "Frank hamar összerúgta a port a reaganistákkal, mivel már a YOU ARE WHAT YOU IS idején készített egy videót, amely egy Reaganhez hasonló figurát villamosszékbe kötözve ábrázolt. Az már nem is csoda, hogy egyetlen tv sem volt hajlandó bemutatni. "Videopapok kellenek nektek!"- vágta a szemükbe Zappa, pedig akkor még nem is pattantak ki a Jessica Hahn-féle botrányok, amelyek több tv-atyáról rántották le a leplet.
1985-ben Tipper Gore, Albert Gore amerikai demokrata párti szenátor felesége és néhány társnője könyvet írt arról, hogy miként kell nevelni a gyermekeket egy "pornográf társadalomban", majd elérte, hogy az általuk erkölcstelennek tar tott lemezekre külön címkét ragasszanak a boltokban. Végül pedig - akárcsak a McCarthy-féle "boszorkányperek" idején - beidézték a szenátus elé a "pornográfiával" vádolt rockzenészeket. A megidézettek között volt Prince, Madonna, Bruce Springsteen (mert az I'm on Fire című dalát nyílt felszólításnak vélték), és nem hiányozhatott a szégyenpadról Francis Vincent Zappa jr. sem. A vizsgálat hamarosan köznevetség tárgya lett: a szenátorok előtt éppen Zappa bizonyította be a szentfazék feleségek "kártékony tevékenységét". A honatyák, miután jól kiszórakozták magukat, felmentették a vádlottakat. Zappa azonban nem érte be ennyivel: készített egy lemezt FZ MEETS THE MOTHERS OF PREVENTION címmel. (A megelőzés anyái). Az albumon 12 percben "összefoglalta" a szenátusi meghallgatást. Néhány percig hallhatjuk magát Zappát és a tanúkat, valamint a szenátorok derültségeit - majd egy szédületes hangmontázsba torkollik a zene. Zappás hangok keverednek emberi hangzavarral, boszorkányok és vészmadarak vijjogásával, majd olyan "feszítsd meg"-kórust hallunk, amilyen minden kortársi passiónak becsületére válna. Az egész hallatlanul mulatságos, ugyanakkor nyomasztó is. A lemeznek ez a változata csak Amerikában került forgalomba, Európa számára más lemez készült: Zappa arra gondolt, hogy az öreg kontinensen úgysem értenék, miről van szó. A M.O.P. többi kompozíciója viszont a legjobb Zappa-muzsikákat idézi. Két hangszeres dala, az Alien Orifice és a What's New in Baltimore (Zappa szülővárosa) az újfajta szintetizátoros-ütős kompozíciókat vegyítette a régi erőteljes gitárszólókkal, míg a "YoCat" újra egy pompás "dubidubidu"-paródia. A második oldalon - leszámítva a Porn Wars montázs-gitárszólóját - Zappa szinklavirra írt minden zenét. Ez a muzsika már nagyon közel-áll a "komolyzenész" Zappához. Különösen jó az utolsó darab, az Aerobics in Bondage végtelenített dallama.
"Ez a lemez olyan anyagot tartalmaz, amelyet egy igazán szabad társadalomnak nem kellene tiltania. A videofundamentalisták azért támadják a rockzenét, hogy átalakítsák Amerikát az előre csomagolt tökfejek nemzetévé, Jézus Krisztus nevében. Ha létezik pokol, akkor az rájuk vár, nem ránk" - e sorokkal ajánlja Zappa lemezét.
És Isten nem ver bottal: amikor 1987 őszén Albert Gore szenátor bejelentette, hogy pártja elnökjelöltje kíván lenni, első dolga az volt, hogy a show-business képviselőit meghívta egy elegáns partira, és ott ünnepélyesen kijelentette: nincsen neki semmi baja a művészurakkal és művésznőkkel, a korábbi családi kirohanások csupán "félreértésen" alapultak...
Néhány korábbi kijelentéséből azt hihetnénk, hogy Zappa nem tartja nagyra a videoműfajt. Holott ez nem igaz, csupán ezt is ugyanolyan egyénien fogja fel, mint bármi mást. A filmezés kora ifjúságától érdekelte, első zenészi munkája 1959-ben éppen egy filmzene volt. A, Mothers-szel már 1970-ben elkészítette az UNCLE MEAT filmet, de ezt soha nem mutatták be. Zenéje, amely két évvel korábban megjelent, ezzel szemben az egyik legjobb Mothers-album. A híres-hírhedt 200 MOTELS érdekessége, hogy eredetileg videóra készült (!) 1971-ben, és csak utána másolták át 35 milliméteres filmre. 1979-ben készült el a BABY SNAKES című videó, Zappa újabb zenei "cirkusza" amelynek főszereplői Terry Bozzio - szinte minden Zappa-musicalben főszereplő - Roy Estrada és Adrian Belew. A csúcsot a DOES HUMOR BELONG IN MUSIC? jelenti. Ez a 96 perces film egy New York-i koncert - képregényszerű betétekkel. Zappa a zenét megtetézi azzal, hogy egyes szólókat nem az eredeti buli felvételéről, hanem más, londoni, chicagói, Los Angeles-i koncertekről vágnak be. "Ez a lemez (amely csak CD-n jelent meg) csattanós választ ad azoknak az ostoba kritikusoknak, akik egyfolytában azt fújják: Zappa kimerült" - írta egyik méltatója.
Zappa mindazonáltal nem akar videosztár lenni: "A rádió sokkal fontosabb szerepet tölt be egy lemez kereskedelmi sikerében, mint az agyonreklámozott videó. Egy klipet legfeljebb hatszor néz meg az ember, míg a rádióban akár százszor is meg lehet hallgatni a zenét. "Zappának tulajdonképpen mindegy: egyik iparág sem barátja...
És hogy mennyire nem merült ki FZ, azt ékesen bizonyította az 1986-os JAZZ FROM HELL. A lemez különlegessége, hogy egyetlen hatperces darab - a St. Étienne - kivételével, valamennyi tétel synclavieren lett feljátszva. Ennek ellenére nem kell attól félnünk, hogy Zappa elektronizálódik, mivel ez a hangszercsak a hagyományos hangszerek lehetőségeit tágítja ki. A zene pedig talán a legnagyszerűbb elegye a rocknak, a jazz-rock-nak és az avantgárdklasszikusoknak. (Hogy haragudna ezért Zappa...) Érdekes, hogy "jazz-rocksággal" sohasem vádolták Zappát, holott ehhez a műfajhoz is nagyon sokat adott.
Zappa, aki rendszerint lekicsinylően nyilatkozik az "újhullámokról", ötvenhez közeledve is lelkesedik a valódi zenei újításokért. "Olyan jó, hogy most mindent egyedül csinálhatok: komponálhatok, felvehetek, hangszerelhetek, keverhetek. Amióta megismertem a synclaviert, alig nyúltam a gitáromhoz. Olyan, mintha egy nagyzenekar lenne otthon a kezemben. Végre olyan zenét alkothatok, amilyent mindig szerettem volna: azonnal eljátszható minden, még a megírással sem kell feltétlenül manipulálni."
Zappa nem feledkezett el a régi muzsikákról sem. Előbányászott archívumából régi zenekari felvételeket, amelyeket addig soha nem adtak ki, de amelyeket ő még "aktuálisnak" tartott. 1985 végén OLD MASTERS címmel eljuttatta rajongóihoz a Mothers első öt lemezét, és két "meglepetéslemezt", kiadatlan Mothers-felvételekkel és olyan számokkal, amelyek még 1964 előtt készültek. 1986-ban kiadta Dweezil első albumát, a HAVING A BAD DAY-t, amely azonban nem érte el a remélt sikert. A papa mellett úgy látszik, könnyebb volt kitűnni...
"Most, hogy elmúltam 46 éves, többet kellene foglalkoznom a családommal és barátaimmal. Én mégis napi 16 órát dolgozom, stúdiómba zárva. Máris készen van mintegy száz új kompozícióm, amely tucatnyi nagylemezre lenne elég. Mit csináljak, ha ötletvulkán vagyok. Mindig imádtam kísérletezni. Mi érdekes van abban, ha valaki mindig ugyanazokkal a régi sémákkal dolgozik - Azt hiszem, hogy a zenerajongók továbbra is vagy imádnak vagy gyűlölnek, mint eddig, középút nélkül. Ez eddig sem érdekelt, most sem..."
1987-ben megjelent a Londoni Szimfonikusokkal készült műsor második része: ennek első oldala, a 24 perces Bogus Pomp nem más, mint a 200 MOTELS zenekari szvitje. Ha lehet, jobb, mint az eredeti. A rajongók megrendelhették az OLD MASTERS második dobozát, és Zappa tervbe vette, hogy kiad egy tízlemezes koncertdobozt YOU CAN'T DO THAT ON STAGE ANYMORE címmel az 1968 és 1984 közötti élő felvételekkel. "Szeretném megmutatni az új, szintetikus zenésznemzedéknek, hogy milyen zenét lehet játszani minden elektronikus csoda nélkül" - mondja Frank, a synclavier szerelmese, aki - hogy az ellentmondás még nagyobb legyen - 1988 februárjában nagy amerikai turnéra indult 11 tagú zenekarával és synclavierjával...
A muzsikus szerződést kötött a Ryko lemezcéggel 24 albumának CD-kiadására. Természetesen ő maga vette kezelésbe a 60-as években felvett lemezek anyagát, amelyeknek eredeti kópiái lassan kezdtek élvezhetetlenné válni. A zenésznek külön örömet okozott a régi kedves felvételek "kiigazítása": közben, mintegy pihentetésképpen saját műveit vezényelte Rómában a londoni szimfonikusokkal egy kortársi zenei fesztiválon.
Közben zenészünk folytatja a harcot a zenei szólásszabadságért - és nem csupán a muzsika eszközével. Erről így beszélt 1987 februárjában: "Már két éve rendszeresen részt veszek talk show-kban és nyilvános vitákban a szabad zenei kifejezés érdekében, amelyet egyes washingtoni elemek szeretnének elfojtani. Remélem, most már mindenki megértette, hogy mennyire képtelenek az ellenünk felhozott vádak, amelyek csupán annak a vén bolondnak (ti. Reagan elnök) kisded játékai. Szeretnék magamnak egy saját tv-csatornát. Ha ez sikerülne, bemutatnám mindazt, amit a közönség mindig szeretett volna látni és hallani. De ezúttal cenzúra nélkül."
Biztos, hogy Zappa nem a mostani törekvéseit szánja hattyúdalnak. Ma is szívesen meghallgat minden zenészt, aki kopogtat az ajtaján. "Ebben egyedülálló vagyok a világon - mondja - talán olcsóbb lenne nekem, ha mindig ugyanazzal a bandával játszanék, de nekem nem kell az, akinek máson is jár az esze, mint a munkán". Zappa levélcíme: Frank Zappa c/o BARFKO-SWILL 818 Pumpkin Box 5418, North Hollywood, CA 91616, U. S. A...
Zappát sosem fenyegette az a veszély, hogy önmaga paródiájává válik. Nem "dobja fel" magát mesterséges szerekkel. "Nem tudom elfogadni, hogy valaki leissza magát, vagy kábitózik, és akkor azt hiszi, hogy szabad neki seggfejként viselkedni, mert aztán azt mondja: bocs, éppen ki voltam ütve. Környezetemben, zenészeim között sem tűröm." Neki a zene a kábítószere. "A zene a legjobb" - ez a jelmondata, ez szerepel a rajongóknak küldött levelein is. És ha pályájának várható időtartamáról faggatja valaki, mestere, Edgar Varése szavaival felel: "A zenészek nem hajlandóak meghalni"...
2005, március 25 - 12:17
