Ike Willis

- csatlakozik a Project Object-hez, hogy Frank zenéjét életben tartsák

(az eredeti interjú itt.)

Frank Zappa meghalt, de nagy igényeket támasztó zenéjét azóta is jópár banda játsza, legyen a feladat nagysága bármilyen ijesztő. Talán közülük is az első a New York-i Project Object. A tagokat Andre Cholmondeley eredetileg egy születésnapi rendezvényre toborozta össze Zappát játszani. Néhány év elmúltával a csapat már folyamatosan turnézik, koncertjeiken gyakran egész albumokat szólaltatnak meg, mint például a '75-ös "One Size Fits All"-t.

A Project Object sokat dolgozott együtt Willisszel, aki mindenki másnál hosszabb ideig volt Frank Zappa szólóénekese. Ő énekelte Joe szerepét Zappa vitathatatlanul legnagyobb albumán, a Joe's Garage-on. Album? Bocsánat, tripla album! Talán ezért is nem adta elő teljes terjedelmében még maga Zappa sem - a Project Object viszont igen!

A banda leginkább a keleti parton ismert, a mostani nyugati turnéjuk viszont megfelelő alkalomnak tűnt ahhoz, hogy Ike-al a Frank melletti karrierjéről, a szólómunkáiról és természetesen a Project Object-tel való mostani turnéjukról beszélgessünk.

Zappával a Joe's Garage felvételei idején kezdtél játszani, igaz?

Igen. A Joe's Garage próbái '79-ben voltak, azt hiszem júniusban vagy májusban. (Willis kisebb szünetekkel már 78 júliusától Zappánál játszott - mb)

Az évek során Zappánál megfordult vagy féltucat meghatározó gitáros, több basszusgitáros, billentyűs és dobos meg négy vagy öt jelentős énekes. Tudom, hogy énekesként te voltál nála legtovább, de talán te vagy az is, aki zenészként a legtöbb időt töltötte Zappa bandájában.

Én voltam ott legtovább.

Gondoltam, de ez nem volt benne az anyagban, amit kaptam.

Nem, ez sehol sem szerepel.

Ray White is nagyjából abban az időben jött, mint te, igaz? Úgy tűnik, egy csomó olyan anyagon szerepel, amin te is.

Ő 76-ban jött, megcsinált két turnét, aztán '80-ban jött vissza majd megint '84-ben, én viszont végig ott voltam. (nem: Ray White 80-tól 84-ig folyamatosan a zenekarban volt, Willis volt az, aki 84-ben jött vissza: hiszen a 81-82-es turnékon nem játszott! - mb)

Ez Zappa karrierjében egy igazán érdekes időszak volt, vélhetőleg a legjobb. A "Sheik Yerbouti" lemezen nem szerepeltél, de ezzel az albummal kezdődően majd természetesen a "Joe's Garage"-zsal, a "You Are What You Is"-zel, a "Tinsel Town Rebellion"-nal egészen a "The Man From Utopia"-ig rengeteg kiváló darab jött ki ugyanabban a periódusban. És a többségük dupla album, sőt, a Joe's Garage tripla. Persze attól függ, hogyan számoljuk, de a késői hetvenes, korai nyolcvanas évek periódusában hat, vagy ha úgy tetszik nyolcnál is több igazán nagy albumot jelentetett meg.

Így van! Kiforgattunk mindent, teljesen. "Minél hülyébb, annál jobban szeretjük!" - ahogy Frank mondogatta. Mindig nagyon termékeny volt, de ami igazán feltüzelte, ahogy én láttam, hogy kezdte magát újra jól érezni. Mikor a Sheik Yerbouti turnén először találkoztam vele, nem érezte valami jól magát.

És mit gondolsz, miért?

Nekem a következőt mondta: mert… hát, a jegyeladások sem mentek túl fényesen, nem volt egy jó frontembere, egy olyan szólóénekese, aki belakta volna a színpadot, ahogy korábban Nappy (Napoleon Murphy Brock), és már mintha valami mást is keresett volna. Már nem akart annyit énekelni, nem akarta hogy annyi szólóének jusson rá, hiányzottak neki az erős vokálok. Ő egy igazi Doo-wop srác, ahogy te is jól tudod, a szíve mélyén. Egy doo-wop srác, és ez nagyon hiányzott neki. Zeneileg egyszerűen nem klappolt valami. Szokás szerint gyilkosan jó zenészek sorakoztak föl mellé minden évben, de… (szünetet tart…) A kombinációi már nem működtek, így mesélte nekem… És mikor engem fölvett… Nem mondom hogy nekem közöm lett volna a dologhoz, mert én tényleg… ez nem az én érdemem, tényleg. De azt mondom, hogy én is teljesen lökött vagyok, ő is teljesen lökött, és valamiért nagyon jól kijöttünk egymással, rengeteg időt töltöttünk nagy röhögésekkel. Csak hülyéskedéssel, marháskodással, politikán vagy máson való röhögéssel. Gyakran jött a úgy próbákra papírlapokkal a hóna alatt: "Hé, Ike!" Nagyon élvezte, ha ezt kiáltozhatta: "Add el ezt a dalt!" és minden nap újabb és újabb szarságokkal jött elő, hihetetlenül termékeny volt!

Tényleg, hogy akadtál össze Frankkel?

Akkor találkoztam vele, mikor a feleségemmel még főiskolára jártunk. Az egyik osztálytársunk tagja volt a koncertszervező bizottságnak, és nála gyakorlatilag bekönyörögtem magam a helyi pakolócsapatba, hogy cipelhessem a szerelést és a közelébe férkőzhessek.

Ez melyik főiskola volt?

Wash U. Washington University, St. Louis. A beállás végére össze is futottunk, beszélgettünk és nagyon jól megértettük egymást. Egy idő után elkérte a címemet, telefonszámomat meg ezeket, mert minden évben tartott meghallgatásokat. Mondanom sem kell, hogy rágyorsultam mint a tonna tégla, nagyon, nagyon klassz volt, és úgy tűnt hogy sikerült.

Úgy tudom hogy azelőtt is jó ideig énekeltél már.

Igen! Két éves korom óta. Gitáron nyolcévesen kezdtem játszani… Aztán kilenc évesen hoztam össze a saját zenekaromat, így amikor Frankkel találkoztam, már legalábbis fél-profi voltam a haknizásban. Korán kezdtem. Nem volt jobb, ez volt a 60-as évek, ez volt a rock'n'roll, de jól szórakoztunk.

Akkor nyilván nem volt nehéz azonosulnod Joe szerepével!

Hát persze! Mondanom sem kell, nem véletlenül írta meg!

Kevés ember gyakorolt olyan hatást az életemre, mint Frank. Mikor 76-ban lehetőségem adódott őt meginterjúvolni, egyből ráugrottam a témára, ugyanakkor olyan ideges voltam a vele való találkozás miatt - egyszerűen nem tudtam, mire számíthatok.

A helyzet az, hogy a zenéjén túlmenően sokmindent hallhattál róla, történeteket arról hogy mekkora seggfej vagy hogy milyen nehéz vele együttdolgozni, de ő is emberi lény volt! Egy édes pasas. Egy nagyszerű srác, tényleg! Egyszer ezt mondtam is neki, ő meg erre: "Psszt! Csönd!" (nevet). Azt mondtam neki, hogy "ha az emberek tudnák, hogy milyen egy végtelenül szerencsétlen plüssmaci vagy, öt perc alatt repülnél a bizniszből!" Ő meg erre: "Pszt! Ne mondd el senkinek, nem élném túl!" Tényleg ilyen volt. Az egyik legkedvesebb ember, akivel találkoztam, még ha a külső, a publikus arca ezt meg is látszik hazudtolni, érted, ugye? De ez csak egy újabb komplexitás, kettősség, amiről Frank ismert volt.

Igen, én is már a húszas éveimet tapostam, de teljesen gyereknek éreztem magam a közelében.

Igen, sosem tudta az ember, mit várjon tőle. Tele volt meglepetésekkel.

És milyen rohadt intelligens volt!

Igen, igen, erről van szó! Egyszerűen, világosan kimondva, a legintelligensebb ember akivel valaha találkoztam. Nem kérdés. Hands down.

Rengeteg dolgot csinált - gitáros, szatirikus, producer - de az sem hagyható ki a felsorolásból, hogy zenekarvezető.

Nem kérdés! Ez a lényeg, emiatt voltam én körülötte olyan sokáig, mert meg szerettem volna annyit tanulni, amennyit emberileg lehetséges. Az ilyen zenei nevelés egyszerűen megfizethetetlen! Erről van itt szó.

Mindig érdekelt, hogy zenészek hogy rakják össze a műveiket. Hogy dolgozott Frank? Hogy ment ez mikor odakerültél mellé, kottákat vitt a próbákra?

Ó nem, legalábbis nekem nem, mert én nem tudok kottát olvasni… de ha voltak a bandában jó kottaolvasók és ők kottából szerettek volna tanulni, akkor úgy tanultak. De tulajdonképpen csak bejött és szavakkal irányított: "Ike, vedd fel a gitárod, a következőt fogjuk csinálni. Csináld ezt meg ezt sokszor egymás után." Vagy pedig "csináld addig, amíg nem szólok hogy elég."

Milyen volt a zenészeihez fűződő viszonya? Az a típus volt, aki igazán ideges lesz ha az emberek nem csinálták pontosan amit egyszer elmondott nekik?

Hát, ez a zenésztől is függ... ha összeszedi magát, és teljes erobol próbálkozik, nem csak pózol, meg a csajok után füttyöget... érted? Ha az illető nem próbál kamuzni, és jóhiszeműen hibázik, akkor Frank mindent elkövet, hogy segítsen, és végül esetleg azt mondja, figyelj, próbáljuk meg egyszerűbben, és másnap, tiszta lappal indulva megbeszélhetik, hogy megértette-e az illeto a követelményeket, illetve azt, hogy hogyan lehetne abból a bizonyos részbol vagy helyzetbol a leheto legtöbbet kihozni.

Tudom hogy a zenéjét legtöbbször le is írta, de érdekel hogy a stúdióban pontosan hogy vette rá az embereket hogy a legkomplikáltabb mutatványokat is az általa megkívánt módon csinálják meg - a bonyolult ütemváltásokat meg ezeket.

Ó, hát a szokásos dolgokat használta: hízelgés, fenyegetés, megfélemlítés (nevet). Az összes régi trükköt, ismerte mindet. Fantasztikusan jó tanár, professzor volt; hihetetlen volt ebben.

El tudom képzelni. Végül is nagyon sok különböző ember és nagyobb reményeket tápláló személyiség mozgott körülötte.

Így van, évről évre!

Azt hiszem ez az a pont, ahol feltehetem a kihagyhatatlan kérdést: melyik volt a kedvenc dalod? Melyiket volt a legnehezebb megtanulni?

Hmmm. Mindkettő majdhogynem lehetetlen kérdés, már csak az életmű nagysága miatt is, és mert annyi jó van… Olyan sok volt ami annyira jó hogy nincs is igazán kedvencem. Ez a helyzet, és itt kezdődik a kategorizálás. Tudod, hogy: milyen dal is ez? Beleesik az X kategóriába vagy az Y kategóriába - és ugyanez van az albumokkal. Érzelmileg a kedvencem talán a Joe's egyszerűen mert nekem az volt az első, de ez megintcsak a kategóriáktól, az évtől függ.

Az egy hihetetlen munka. A "Watermelon in Easter Hay" mindig kiüt.

Ott voltam. Azon nem játszom gitáron, a Joe's-on csak énekeltem. De minden ezutánin gitároztam.

Mindenesetre értem mire gondolsz, egy ilyen méretű katalógusból a kedvenc kiválasztása kapcsán. Nekem gyakorlatilag minden hivatalosan megjelent anyaga megvan, és nekem is nagyon meg kéne feszülnöm, hogy ezt le tudjam szűkíteni. De a legkedvesebb dolgaim talán a szöveges anyagok, az interjúk, ilyesmik. Persze Gail (Zappa) megjelentette Frank szinte minden elérhető felvételét, de nagyon szívesen látnék egy sorozatot Frank interjúiból és más szöveges anyagaiból is.

Uramatyám, a beszédei és előadásai! Az egyik legjobban beszélő és legfantasztikusabb, politikailag legjobban tájékozott figura volt, akit ismertem!

Írtam neki pár levelet az interjúm utáni években, például mikor a szenátusi bizottság előtti meghallgatása volt. Biztos vagyok benne, hogy tudta, hogy sokan milyen nagyra értékelik ezt.

Tényleg nagyra értékelte az ilyesmit, érezte, hogy nem fecsérli fölöslegesen az idejét és hogy vannak emberek, akik figyelnek rá, és hisznek abban, amért küzd. Pontosan ilyen pasas volt.

Mesélj még a Project Object-ről. Még 1984-ben találkoztatok, igaz?

Hát, Andre-val (Andre Cholmondeley), a csapat vezetőjével és az egyik dobossal, Mumboval még 84-ben találkoztam, még kölykök voltak (nevet). Lássuk csak, hol is játszottunk? Talán New Yorkban, vagy Jones Beach-en a koncert előtt kint őgyelegtem és összefutottam Andre-val és elkezdtünk beszélgetni, onnan indult az egész. A végén bevittem őket a bulira, hátra a színpad mögé, és azóta is összejövünk itt-ott. Kiderült hogy van egy közös barátunk aki most itt él Portlandben, velük együtt nőtt fel. És ő folyton beszámolt hogy mi van Andréval és a srácokkal.

A Project Object úgy indult, hogy egy évente összeálló születésnapi Zappa-zenekar lesz, egy jammelés. És mintha ezek a srácok nem is tudták volna, milyen jók is voltak valójában (és jók most is), de aztán valamelyikük azt mondta: "Hé, csináljuk már meg ezt a zenekart, ne hagyjuk ezt veszendőbe menni!" És TÉNYLEG jók. És ebből lassan nemcsak egy feldolgozás-zenekar lett, hanem egy, egy… valami egész más! Ez nem egy szellemidéző zenekar, hanem egy komoly és valóban tiszteletet adó banda.

Játszanak saját számokat is vagy csak Zappa-feldolgozásokat?

Most csak Zappa megy, de folyton rugdosom őket, hogy próbálkozzanak: "mutassátok már meg az embereknek miket írtok" - mert a zenekarban mindenkinek nagyon jó saját dolgai vannak. Andre-nak is megvannak a saját koncertjei, pár szóló-CD. Ricknek, a basszusgitárosnak szintén. Aztán lássuk, az egyik gitárosnak, a billentyűsnek is vannak saját dolgai, és tudod, nekem is itt az összes dolgom az Enigma Records óta. Én vagyok itt az öreg dinoszaurusz.

Nagyon izgalmasnak ígérkezik az új melód a Project Object-tel, úgy tudom lesz egy buli Los Angelesben május tizedike környékén. Az már majdnem anyák napja!

(Nevet) Pontosan, ott kellene majd lenned! Sosem játszottam még Los Angeesben a Project Object-tel. A The Band From Utopia-val persze igen, hiszen mindenki Los Angelesi, de a Project Object-tel még nem. Biztos klassz lesz.

Szerepelsz a Project Object lemezén is?

Így van.

A Project Object mellett mit csinálsz még?

Lássuk, itt van az új CD-m, ennek intézem az ügyeit. Hiszed vagy nem, de létezik egy Ike Willis Band… (a CD-borítóra néz) méghozzá, jééé, azt mondja, 81! De az egyik banda LA-ban van és össze kellett hoznom egy másikat mikor ide, Portlandbe költöztem… Szerintem tetszene neked ez a zene, ezt mostanában alternatívnak neveznék, de nem olyan fejrázós, ettől nem fogsz a pohárba harapni. Ez Rock'n'Roll!... Az első lemezem (Shoulda Gone Before I Left) az Enigma Records-nál jelent meg még mielőtt elmentem volna Zappától, és az Enigma persze tönkrement! (maga elé) Nagyképű bagázs…

Volt velük pár igazi Joe's Garage élményed?
Azt hiszem, egy kicsit tovább nyújtóztak a takarójuknál és kinagyképűsködték magukat a pikszisből. Aztán ott volt a második lemezem, a Dirty Pictures, ami előzőleg a Muffin Records-nál jelent meg. Nem tudom mi van velem és a kiadókkal - mindegyik fejreáll! Akivel csak kapcsolatba kerülök, az tönkremegy. De az európai terjesztésemet az EFA intézi, úgyhogya legtöbb dolgomat az EFA-n keresztül kaphatják meg az emberek. Most magam adom ki. Mikor a Muffin Records tönkrement, elhatároztam hogy a vállamra veszem az ügyeimet és mindent magam csinálok. A Zappa Iskola növendékeként most a kezemben vannak a mesterszalagok, 100%-osan az enyém a kiadás joga, bla, bla.

Te tanultál valamit!

Ó, nagyon, nagyon jó tanuló voltam, fiam! Igen, ezekre nagyon odafigyelek, de most megy ez a két dolog meg van még néhány Project Objecten kívüli is. Nem tudom, tudtad-e hogy előadtuk a Joe's Garage-t teljes egészében.

Készült erről valamilyen felvétel?

Igen, egy speciális kiadású CD, de nem tömeggyártásra… New Yorkban készült a Lion's Den-ben. Aztán volt egy vagy két musical. Csináltam pár fellépést (a korábbi Zappa-basszusgitáros) Scott Thunes-szal és a The Band From Utopia-val Izraelben, Tel Avivban és Jeruzsálemben nagyzenekarral - Istenem, az valami HIHETETLEN volt. Mindig is arról álmodtam, hogy egy nagyzenekarral játsszak és remek volt. Szóval ilyesmiket csináltam, és úgy tűnik, hogy most megy ez a turnézás, közben fizetem a csekkjeimet, jól érzem magam a Project Object-tel és kész vagyok ezután a hathetes turné után elkezdeni a harmadik lemezünket!

Úgy tudom a Project Object turné előtt Olaszországba mész. Mit csinálsz ott?
A Project Object-hez hasonlóan még benne vagyok négy vagy öt Zappa-emlékzenekarban, bár a Project Object-tel játszom a legtöbbet. Olaszországban van egy csapat, az Ossi Duri. Úgy reklámozzák magukat, hogy bébi Zappa-emlékzenekar, mert gyakorlatilag még csecsemők, a legfiatalabb 14, a legidősebb 18 éves!

És szeretik Zappát? Marha jó!

Nemcsakhogy szeretik, de jók is! Minden szart el tudnak játszani! Tavaly találkoztam velük először és csináltunk egy mini-turnét. Oda megyek tehát holnap. Torinóban élnek, Olaszországban, teszik a maguk köreit, Róma, Bologna, Málta. És gyakorlatilag tényleg csecsemők, de nagyon, nagyon jók! Kiakasztanak tényleg, elájulok attól, milyen jók. Tehát lenyomok velük két hetet aztán vissza az Államokba és elkezdjük a hathetes amerikai Project Object turnét.

Még egy kósza kérdés. Tudom hogy Frank prosztatarákban halt meg, és ennek egyik tünete, nem tudom már honnan szedtem ezt, de talán az egyik tünete az inkontinencia. A Thing-Fishnek, ahogy nyilván jól tudod, hiszen te énekelted, ez az egyik olyan tulajdonsága, ami annyira visszataszítóvá teszi.

(a szereplő hangján) Az inkontinencia! Ó igen!

Nem lehet, hogy így üzent vagy jelzett talán valamit jóval azelőtt mielőtt a rákját nyilvánosságra hozták volna?

Hmm, nem tudom!

Te mikor tudtad meg?

Már évekkel a hivatalos bejelentés előtt mondta nekem, hogy gyógyíthatatlan.

Ó, annyival korábban? Amikor bejelentette, az úgy még két évvel volt a halála előtt.

Igen, pontosan. Megálltunk a turnéval '88-ban, én fölmentem Portlandbe és 89-ben mondta aztán: "nem lesz több turné." Én rákérdeztem: "De miért?" - de nem felelt. Aztán elárulta, hogy orvosokhoz jár meg ilyesmi, és hogy nem érzi túl jól magát. És hogy nem találtak semmit? Elment négy orvoshoz és ahogy az ötödikhez elment, akkor kiderült. Mikor már menthetetlen volt… Ő meg felhívott és azt mondta: "Nézd, ez van és nem mondtam semmit erről korábban mert biztos akartam lenni benne… Úgy néz ki, prosztatarákom van, és hogy gyógyíthatatlan. Nem tehetek semmit. De szeretném ha tudnál róla. El akartam mondani, de szeretném, ha bizalmasan kezelnéd amíg kész nem leszek bejelenteni. Denise-nek elmondhatod" (Ő a feleségem). Denise-szel 25 éve, a főiskola óta együtt vagyunk, ott volt, mikor Frankkel találkoztam és végig a Frank-időszak alatt, előtt és után, tehát majdhogynem egy család voltunk. Tehát Frank azt mondta: "Mondd el Denise-nek és a gyerekeknek, tudják meg, miről van szó, de kezeljétek bizalmasan amíg a közvélemény meg nem tudja, amíg kész nem leszek bejelenteni." Ez körülbelül két évvel a bejelentés előtt volt. Pár évig ezzel a tudattal járkáltam, és nem tudtam, mit tegyek.

Akkortájt több CD-n is dolgoztál természetesen.

Ó igen. És ezután történt, hogy '93 júliusában fölhívott: "Idefigyelj, jobban vagyok! Úgy tűnik enyhült a dolog. Kezd visszajönni a súlyom, kezd visszajönni az egészségem. Nem tudom mi a franc ez de elkezdett javulni és van egy nagy ötletem!" Én meg megkérdeztem: "És, mi volna az?" Ő meg: "1995-ben lesz a 200 Motels 25-ik évfordulója." Én erre: "Ó, tényleg?" Mire ő: "Mit szólsz ehhez: te meg én, meg Flo és Eddie, George Duke, egy nagyzenekar, aztán olyanok mint Tommy Mars - összeszedünk pár embert és elmegyünk egy kőkemény világkörüli 200 Motels turnéra!" Én pedig: "Igen, talán… IGEN!" És elkezdtük ezt tervezgetni és akkor bumm! Visszaesés - novemberben, pár hónap múlva. Istenem, olyan gyorsan rosszabbodott, majdnem belehaltam. Tényleg majdnem belehaltam. Ez volt júliustól novemberig, ilyen gyorsan, pedig közben már terveket szövögettünk, készültünk a visszatérésre! Ilyen élénknek és ilyen boldognak és tettrekésznek nagyon rég nem hallottam. A lelkesedése rám is átragadt, kész voltam a rock'n'roll-ra, gond nélkül, újra vissza akartunk térni. Aztán novemberben: vége volt. Nem sok időm volt akkor lemenni hozzá és beszélni vele, mielőtt meghalt. Így történt. Ugyanígy vesztettem el az anyámat '88-ban. A '88-as turné után halt meg az anyám rákban. Ugyanannyi idős volt, mint Frank, 52 éves. Mondanom se kell, hogy volt egyfajta dejá vu érzésem, mikor beléptem Frank szobájába egy héttel a halála előtt. Így volt a mamámnál is, ott is ez az intravénás dolog, a testsúlya a felére csökkent, gyenge volt, fájdalmai voltak és nagyon ki volt készülve a tehetetlenségtől mert a mamám egy küzdő ember volt! És Frank is, ettől ő is nagyon ki volt borulva.

El tudom képzelni!

Mind a ketten ki voltunk készülve ettől. Aztán egyszer csak azt mondta: "A fenébe is, menj, csináld, nyomjad és tartsd nekem életben a zenét, hadd szóljon."

"Well what the fuck, just get up there and kick ass and keep the music alive for me and just keep it going."

balint, 2006, április 29 - 21:36