Kötelező olvasmány

- A hátsó sorból - Ruth on Roxy
- Zappa: Egy interjú - jó, 1973
- ROCK - és más négybetűsek 1968
- Road Tapes #2 - by Milán  << 
- Terry Bozzio & Borlai - videó
- Műszál Bob / Szomorú Jane
- Zappa idézetek - megmond.

Zappa Stream Radio

Creative Commons Licenc

Hozzászólások

Címkék

100%zappa (12) 1950-es (3) 1963 (2) 1964 (1) 1966 (3) 1967 (7) 1968 (3) 1970 (6) 1971 (3) 1972 (1) 1973 (1) 1974 (1) 1975 (3) 1977 (1) 1978 (4) 1980 (1) 1981 (2) 1982 (2) 1983 (3) 1984 (3) 1985 (1) 1986 (3) 1987 (1) 1988 (1) 1989 (2) 1990 (4) 1991 (5) 1992 (2) 1993 (1) 1994 (5) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (2) 1998 (1) 2000 (1) 2004 (2) 2005 (3) 2006 (10) 2007 (8) 2008 (2) 2009 (4) 200 motels (25) 2010 (20) 2011 (45) 2012 (19) 2012 újrakiadás (4) 2013 (31) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (16) 2017 (5) 4xmix (3) 60as évek (22) 70es évek (37) 80as évek (24) 90es évek (4) aaafnraa (1) after crying (7) ahmet (12) ajánló (7) állat (10) Anaïs Mitchell (4) anekdota (43) animáció (14) audiofil (3) autogram (4) a zenéről (85) bakelit (16) baltimore (2) bármimás (1) betegség (7) bulvár (40) cd (21) cenzúra (13) dalfordítás (313) dezinfó (16) dili (72) díszkiadványok (9) diva zappa (6) dob (21) dramatika (31) dvd (6) dweezil (33) dzsessz (17) ed palermo (13) életrajz (20) english articles (15) étel ital (18) évforduló (33) e don quijote (6) film (28) főhajtás (29) fotó (11) francia (3) fülszöveg (40) FZ-kampány 2016 (2) fzDVD (6) fzfilm (13) fzfotók (46) fzinhungary (3) fzkarikatúra (24) FZkönyv (11) fzrajzok (7) fz 70 (34) fz dokumentumműsor (34) fz feldolgozás (198) gail zappa (25) gitár (5) gitárlemezek (4) gitárszólók (46) grammy díj (7) grande mothers (22) gyász (20) gyűjtőoldal (13) halloween (20) hamburger (3) hangmérnök (9) hangszer (3) hatások (26) hiperkarma (7) honlapfejlesztés (19) honlapok (20) hungarikumok (94) igazi fzkönyv (7) improvizáció (20) interjú (17) irodalom (5) joes sorozat (5) kábszer (12) kalóz (81) képregény (1) képzőművészet (19) kiadatlan (22) klasszikus zene (81) koncertvideók (20) konfliktus (15) könyv (39) kották (22) lemezipar (7) letöltések (70) magyarember (18) magyarzenész (73) magyar sajtó (46) mások zappáról (71) midi (4) moon zappa (10) nemzappa (80) nemzappadal (44) oktatás (4) online zene (199) orosz (2) párhuzam (36) pink floyd (73) politika (52) pop (5) popkult (95) posztumusz kiadványok (41) próba (7) promóanyagok (33) rádió (5) raktár (2) rejtvény (2) rendezvény (2) road tapes (3) rockzene (48) Roxy (8) sajátcikk (20) sajátinterjú (4) sajtó (32) sdb (43) sorlemezek (99) synclavier (16) syrius (3) szövegelés (46) tab (5) tánc (4) teljes koncertek (13) tervek (1) tévé (36) the band from utopia (7) turné60as évek (20) turné70 (3) turné70 71 (30) turné72 (14) turné73 (41) turné74 (19) turné75 (3) turné75 76 (16) turné76 77 (8) turné77 78 (11) turné78 79 (13) turné80 (19) turné81 82 (18) turné84 (15) turné88 (32) új kiadvány (29) utazás (3) válogatáslemez (3) vasfüggöny (18) véleményezés (68) ycdtosa (9) yellow shark (14) youtube (18) zappanale (15) zappa budapesten (12) zappa család (32) zappa day (2) zappa emlékzenekar (17) zappa family trust (19) zappa interjúk (90) zappa plays zappa (64) zappa szövegek (45) zene (1) zenészinterjúk (75) zenésztársak (110) zz későbi cuccok (8) Címkefelhő

Minden interjúk szülőanyja 2/e (utolsó rész)

2014.01.25. 01:00 mB

A Definitive Tribute To FZ 75_small.jpgMit gondolsz Don [Van Vliet] zenéjéről?

A legjobbjai hihetetlenek, a legrosszabbakon pedig a Warner Brothers rossz művészeti vezetőinek hatása érződik. De a Trout Mask Replicán vannak hihetetlen dolgok, a Clear Spot-on szintén.

Van még anyag a Trout Mask időszakból?



Minden interjúk

szülőanyja, no. 2

2/1.rész | 2/2, rész2/3. rész

The Mother of All Interviews - Don Menn,
in:
A Definitive Tribute to Frank Zappa (Best of Guitar Player, 1994)
szkennelt változat: FZ Books;


Pár dolog még van, igen.

Meg fognak bármikor is jelenni?

Nem tudom. Az eredeti felvételekből voltak olyanok, amiket ő nem akart használni. Az volt az eredeti terv azzal az albummal, hogy úgy vesszük fel mint valami antropológiai felvételt. A [San Fernando] völgyben lakott egy házban az egész banda, én meg azt akartam hogy ebben a házban vegyük fel őket egy mobil stúdióval, a hangszigetelés miatt különböző szobákban – nagyon eredeti... Az ének a fürdőszobában ment. A dobok a nappaliban. A fúvósok a kertben, és így tovább. Odamentünk, mindent felállítottunk és készültek a felvételek. Nekem nagyon tetszett a megszólalás, de hirtelen az a vélekedés ütötte fel a fejét hogy én vagyok a spórolós producer és nem akarok nekik rendes stúdiót bérelni. Erre azt mondtam: „Stúdióba akartok menni? Hát menjünk".

Azért van ebből is az albumon, nem?

Van egy rész egy kazettáról amit be akartunk tenni - "Dust Blows Forward, Dust Blows Back."

Meg a "The Blimp." Az a tiéd.

A stúdióban valami szalagot kevertem éppen, a "The Blimp"-en hallatszó banda valójában a Mothers of Invention. A szám énekszólamát telefonon vettük fel. [Beefheart] megírta a szöveget és az egyik taggal beolvastatta a telefonba. Felvettem a stúdióban, és rávettem az épp ottlevő szalagra, ami az én szalagom volt. Hát, így alakult a dolog.

A te "The Blimp"-verziód pedig a Weasels Ripped My Flesh lemezen jelent meg.

Rajta lesz a You Can't Do That On Stage Anymore új kiadványán is. A darab címe ott „Charles Ives". A 68-69-es turnén játszottuk.

Az úgynevezett zenekari zenéid esetében komponálás közben a vizuális fantáziád működik?

Valamire mindig gondolok.

Sok zeneszerző utál bármiféle program-elemet, mert a programzene ódivatú, mint a Beethoven-féle kakukkszonáta-szindróma, de a közönség nagyrészt képekben fogyasztja a zenét. Létrehozzák a maguk belső képeit, de miért is ne tehetné bele a zeneszerző is a magáét?

A "The Food Gathering in Post-industrial America" esetében kavargó hangokat szerettél volna elérni?

Amikor csináltuk, a zajokat csak mint hangokat hoztuk létre, de meghallgatva az a kép ugrott be hogy reménytelen poszt-juppik potyáznak egy kicsit, megrágott burgonyasziromdarabokkal meg ezekkel.

The Girl in the Magnesium Dress by Frank Zappa on Grooveshark

És a "Magnéziumruhás lány"? Elég különös darab.

Igen, az szemétből készült.

A ruha?...

A darab a Synclavier digitális szemetéből készült. Nehéz elmagyarázni, de ha megnézzük a Synclavieren a G-oldalt, ott hangjegyek neveit és számokat találunk, de az adatok között nem csak ez szerepel. Van egy földalatti információ ami csak úgy nézető meg, ha kilépünk a gép felhasználóbarát módjából és belépünk az XPL programozás titokzatos világába. Ezen a ponton láthatóak lesznek a titkos információhordozó adatok is. Ezeknek a titkos utasításoknak az egyik része a "G-számok", ezek a gitár bekötésekor keletkeznek. Van ez a gitár-egysége amit be lehet dugni, és amellett hogy felvehető amit játszunk, a gép a G-számok formájában rögzít egy csomó más adatot is. Nehéz elmondani hogy mi is a G-szám, de nem pontosan hangjegyek. Viszont mi megtaláltuk a módját hogy a G-számokat hangjegyekké alakítsuk. A G-számok időbeli pontokat jelentenek. Azt jelzik hogy valami történt a gitárhúrral az idő egy pillanatában. Fogja az öröklétnek ezt a pici darabját és felszeleteli, és ha az ujjunk megmozdul, egy G-szám megmondja hogy mit csinált az ujjad azon túl hogy játszott egy hangot. Ennek a szemétnek az egyik transzformációjával hangmagasságokhoz jutottunk, a szemét maga pedig a ritmust adta. Azt csináltam tehát, hogy vettem a szemét ritmusát és ráfektettem a hangmagasság értékeket, így a hallhatatlan G-számokat egy-egy hozzájuk csatolt hangmagassággal a hallható világba emeltem. Így készült a "Magnesium Dress".

Az úgynevezett komolyzenét kevesen tartják viccesnek; mikor egy Mozart vagy Beethoven vagy valaki betesz egy kis viccet a zenébe, a közönség merev arccal ül. Miért van hogy úgy a zeneszerzők mint a közönség is olyan keskenyre szabja a kifejezés lehetőségeit?

http://doublebassblog.org/wp-content/uploads/2009/01/zappa-and-cat.jpgNem egyszerű összefoglalni a közönség viselkedését általában, világszinten. Én az amerikai közönséget ismerem legjobban, a többségük rock and roll világából jön, nekik van humorérzékük. Amerika klasszikus közönségéről annyit tudok, hogy alapjában véve nem zenét hallgatni jelennek meg – azért vannak ott hogy lássák ki mindenki van még ott. A koncert inkább társadalmi esemény mint zenei. Hogy elmennek-e egy koncertre az attól függ, hogy lesz-e sztárkarmester, valami elfogadhatóan ismerős nevű zeneszerző van-e műsoron, de az Egyesült Államok ilyen koncertjeire járó közönségének többségének lövése sincs arról hogy mi is történik. Az este fő eseménye a szünet, amikor kimennek és az előtérben csipegetnek valamit a fehérborhoz. Tőlük nem sok humorérzéket vár az ember, különösen mivel a nagy többségük republikánus, azok meg tudod milyenek.

Gondolod hogy ez Frank Zappa közönségére is igaz egy zenekari darab bemutatóján?

Az a közönség nagyrészt a rock and roll világából jön. Aztán vannak a mindenevők. Úgy képzelem hogy ennek a darabnak a közönsége Németországban nagyrészt a banda rajongóiból kerül majd ki. A turnék instrumentális számait kedvelők szeretni fogják ezt a műsort. Akik meg a „Titties and Beer"-t akarják hallani, azok radikálisan kiábrándultak lesznek. Ott lesz a komolyzenei koncertekre járók egy bizonyos száma mert esetleg bérletet vettek a fesztiválra vagy ilyesmi, de azt várom hogy a közönség zöme ugyanaz lesz akik a rock-koncertekre járnak.

Beszéljünk a közelgő német fesztiválról. Az egyik este valaki úgy emlegette az Ensemble Modern-t, mint az új zenekarodat.

Bár így lenne! Viszont pont ez az amit ők következetesen kerülnek: azaz hogy huzamosabb ideig egyetlen zeneszerzővel dolgozzanak, mert az adott zeneszerző beszűkítené az amúgy nagyon változatos repertoárjukat. Vannak zenekarok akik elkötelezik magukat egy zeneszerző vagy egy iskola mellett, aztán megbánják. Azt hiszem hogy a legjobb út ez az elkötelezetlenség. A legkülönbözőbb zenéket játsszák a legkülönbözőbb zeneszerzőktől, nagy repertoárjuk van és zsúfolt turnénaptáruk, nagy hiba lenne ha lehorgonyoznának annál amit én csinálok.

Honnan jött a didzseridú és kávéskanna találkozásának ötlete?

Egyszer réges rég tettünk egy kontaktmikrofont egy flakonba, és abból a szörnyű bugyborékolásból egy nagyon közeli hang keletkezett. A 88-as turnén sok számban használtam ezt a hangmintát. Úgyhogy úgy tűnt hogy ezt a mindeféle sűrűségű és terjedelmű bugyborékolást fel tudnánk használni egy kompozíció egyik érdekes alapanyagául. Mivel a zenekar tagjai mindent olyan komolyan vesznek – és most szó szerint értendő hogy komolyan: ha azt kérem tőlük hogy kaparásszák a hangszereiket vagy valami furát csináljanak azokkal, nem néznek vissza a szemük sarkából: egyszerűen megteszik, és nagyon komolyan. Az oboás buborékot fújt, és mikor azt javasoltam hogy tegye a didzseridúját egy lavór vízbe és azon keresztük röfögjön miközben buborékot fúj, nem mondta hogy „Elment az eszed?! Tiszteletreméltó hölgy vagyok. Nem tehetek ilyet!" Fogta a didzseridút, pár srác kiment és hozott egy kis csöbör vizet, ő meg tudta hogy nagyobb áldozatot hozott a zenetudomány érdekében mint bármelyik zenész - a megszólaló hangtól viszont annyira kellett röhögnöm hogy ki kellett mennem a helyiségből amíg felvették. Hihetetlen volt. Gondoltam hogy elég groteszk lesz már amikor javasoltam, de ahogy meghallottam, nem tudtam abbahagyni a nevetést. Tönkretettem a felvételt. Ki kellett mennem: „Csináljatok pár ilyet, aztán visszajövök". Szerintünk ez lesz a frankfurti koncert legélvezetesebb része, mert átmegy a hatcsatornás kierősítésen, így az illúzió a közönségnek olyan lesz mintha benne ülnének abban a lavórban amibe a lány bugyborékol.

Milyen technikai kihívást jelent az Ensemble Modern összekötése a Synclavier-ral? Megszólal majd az is valami módon?

Lesz egy hatcsatornás rendszer amin keresztül a Synclavieren generált anyag fog szólni, a táncosoknak háttérként. Ez úgy 15 vagy 20 perc lesz, a darab címe „Beat The Reaper". Ezt egy Sony 33-24 fogja visszaadni. Minden koncert hatcsatornás erősítést kap, minden zenész úgy lesz bemikrofonozva hogy a közönség körül egy nagyon érdekes téri perspektívában jelenik meg. Aztán ott lesz még a „gyűrű" nevű eszköz, ami egy hatcsatornás belógatott mikrofon ami magába fogadja az előadót. Ez egy gyűrű, körben hat mikrofonnal, mindegyik más hangszóróval van összekötve a teremben. Úgy van megtervezve hogy minden szólistát meg tud közelíteni vele. Odaviszed egy zenészhez, a feje fölé teszed, fel-le megy a teste körül amíg játszik, meg mindenféle téri trükköt lehet csinálni vele.

Hogy kell kezelni ezt a gyűrűt?

Kell hozzá egy erős kezű és akaratú ember (nevet), aki az irányításomnak megfelelően járkál a színpadon. Az általam vezényelt improvizált részek alatt a „gyűrű-mestert" is dirigálom majd. Ahova mutatok, odamegy. Mint egy lepkeháló, érted: „menj oda és zsákold be azt a fickót". A hangmérnök meg azt az utasítást kapja, hogy mikor a gyűrű megjelenik, rá kell úsztatnia a teljes Ensemble mikrofonjaira. Azokat lekeveri, és csak a gyűrű hat mikrofonja marad az erősítésben. Lesz egy ilyen zoom-effekt. Minden hangrendszer a szólistára fókuszál.

Ez a koncert nagy elismerés. Milyen gyakran játsszák a dolgaidat a világon?

Gail tudná megmondani. Havonta kapunk mindenféle kéréseket.

Mindenre igent mondasz?

Persze. Most jön ki majd egy CD a Cincinnati Fúvósegyüttessel, fel akarják venni az „Envelopes"-t és még valamit. Engedélyeztük. Sok helyi zenekar kéri a „Dupree's Paradise"-t vagy a „Perfect Strangers"-t. Általában olyasmit akarnak eljátszani amit CD-n már hallottak. Általában kisebb zenekarok. Senki nem küzd nagy létszámokkal, túl drága próbálni, egy kivétel az a német zenekar akik a „Bogus Pomp"-ot fogják játszani.

Melyik lemezed fogyott a legjobban?

Sheik Yerbouti.

Az újrakiadások nélkül? Volt bármi ami jobban ment mint...

Nem hiszem hogy lett volna ami jobban fogyott, például mert a „Bobby Brown" tízévente sláger lesz.

Te érted hogy miért?

Tavaly Ausztriában volt listavezető. Az első tízben volt Németországban, és azt hiszem újra a listákra került Norvégiában. Minden különösebb ok nélkül, visszakerült. És ha valakiben a jövőbeni különös dolgok iránt élne valami érdeklődés, most kaptunk kérést Svédországból a „Penis Dimension" lefordítására, amit egy lány fog elénekelni. Hozzájárultunk ehhez is. Belegondolni ennek a számnak egy svéd feldolgozásába meglehetősen elbűvölő. A svédek fura dolgokat bírnak feldolgozni. Valami dzsessz-zenész a hetvenes években szöveget írt a „Toads of The Short Forest"-hez és lemezre vette.

Amerikában ki dolgozza fel a munkáidat?

Senki.

Tervezel még turnét a jövőben?

Nem, ha rajtam múlik.

Mi szóltál a GrandMothershez, a régi Mothers Of Invention-höz?

Szánalmasnak tartottam.

Lehet hogy kéne csinálnod egy Frank Zappa zenekart, Frank Zappa nélkül. Küldd el őket turnézni a zenéddel.

Szó volt róla a New Yorki Zappa's Universe Project kapcsán. Próbálnak ebből egy turnét csinálni, de nem úgy tűnik mintha nagyon jól menne, mert nincs mögötte pénz. Próba nélkül nem lehet egy ilyen zenekart ilyen nehéz zenével összerakni, és senki nem akar fizetés nélkül próbálni, így aztán erős kétségeim vannak hogy ez megvalósulhat-e. Lehet hogy a Zappa's Universe csak egy egyalkalmas ügy marad.

Pedig elég ambiciózus vállalkozás volt, a sok teljesen különböző zenekarral, nem? És csak rockbandával?

Nem egyszerű egy akármilyen rockbandát is összerakni. Még nehezebb összerakni egy nehéz zenét játszó rock-bandát, a legnehezebb pedig mindezek közül hogy koncerthelyszíneket lekötni egy olyan promóterrel, aki maga sem lehet biztos abban hogy el tudja adni majd a jegyeket. Miközben azt gondolom hogy lehetne piaca egy ilyen zenekarnak, elég sokáig kéne szkanderozni hogy legyenek promóterek akik összedobják a pénzt. Ha ehhez köthető egy név, és az a név megjelenik a színpadon, az már egy egész más helyzet, de ha csak egy X-együttes aki Y számait játssza...

És a sok kiváló zenész aki veled játszott? Szerintem az emberek elmennének megnézni.

Szerintem is elmennének megnézni, de meg kell győzni a promótert. Neki kell letennie a lét.

Merthogy nekem úgy tűnik hogy az évek során egyre nagyobb és nagyobb helyeken játszottál.

Igen, de ennek részben köze volt ahhoz hogy én is ott voltam azon a helyen. Azaz ha nem vagyok ott, nem biztos hogy megkockáztatnák a nagy helyszínt.

Szép lassan megutáltad a turnézást?

Nem. Csak megöregedtem és megbetegedtem és nem vagyok felkészülve bármiféle utazásra. Az utazás az ami igazán kényelmetlen nekem, különösen itt az Egyesült Államokban ahol az a nevetséges törvény tiltja a dohányzást a repülőn. Ez az utazás civilizálatlan módjának minősül, úgyhogy ez a hat koncertből álló sorozat Európában igazán különleges dolog, bármi is kerekedik ki belőle.

Említetted hogy sok-sok órányi anyagot találtál a Fillmore East-ben 1970-ben és 71-ben készült felvételeiből.

Nem tudatosult bennem a kiadható anyagok mennyisége ezekből a felvételekből: a Playground Psychotics album ebben az évben fog megjelenni...

Azt mondtad hogy meglepő volt hogy milyen mennyiségű zeneanyagod van. Minden rögzített koncertedet meg is hallgattad?

Nem. Olyan szalagjaim vannak a raktáramban amin még rajta van az eredeti ezüst védőszalag arról az estéről amikor dobozba került a koncert végén és azóta nem is volt kinyitva. A teljes 1980-as turnét, amiről nyolcsávos felvételek készültek, még nem érintette emberi kéz. A '73-74-es turné Ruth-szal, Chesterrel és George Duke-kal, az Egyesült Államokban és Európában készült szalagok többsége, mindegyik négysávos, még érintetlen.

1973 Unica01.jpg

És a Jean-Luc Ponty-s felállás?

Az '73-ban volt. Van arról is szalag. Szintén négysávos.

Szinte mindent felvettél a turnékon? Minden este?

1969-től kezdődően, Dick Kunc, aki némelyik a korai lemezünknek volt a hangmérnöke, épített egy kis hangrögzítő James Bond készüléket. Csinált egy bőröndöt. Fogott egy pár Shure keverőt és betette, volt egy kábé ekkora Uher [magnónk], 7 ½ ips [inch per sec]. Velünk jött abban az évben az amerikai turné egy részén, a terem sarkában ült fülhallgatóval a fülén és próbált felvételt készíteni bármiből amit épp csináltunk. A You Can't Do That On Stage első része nagyrészt erre épül. Az 1969-es banda felvételeire. Amikor a Pauley Pavilon felvételei készültek, akkor vettem egy négysávos Scully-t, az volt az első négysávos felvételünk. Ezután vagy tíz, vagy talán kilenc évig vettünk fel négysávossal. 1980-ban váltottunk nyolcsávosra. 1981-ben egy szimpla 24-sávos gép volt egy dobozban, 1982-ben pedig megvettem a Beach Boys mobil stúdióját, betettem két 24-sávos magnót – így már három volt. Az egyik biztonsági, ha az Ampexek felrobbanak, így használtuk éveken át. 1984-ben vettem a digitális 24-sávosat, azt a turnét 24 digitális sávon vettük fel. Aztán 1988-ban két 24-sávosom volt, így a 88-as turnéról 48 sávos felvételeim vannak.

Tudod emlékezetből hogy melyik koncerten vannak a jó pillanatok?

Tudtam, de már nem nagyon foglalkozom ezzel. Korábban tudtam a koncerthelyszíneket, hogy melyik szám volt jó az adott fellépésen, jobban benne voltam, de mára a végére értem a zenéhez való ilyen érdeklődésemnek.

A német sorozat után nem feltétlenül kelted életre valamelyik jó koncertedet?

Nehéz komoly okot vagy piacot vagy akár csomagolást találni egy ilyennek a You Can't Do That On Stage sorozat tanulságai után. Ezt mindig is hatrészesnek ígértük, kész is van. A két hátraevő élő-szerű dolog ami megjelenik az a Playground Psychotics meg ez a másik, az Ahead Of Their Time, amin a 68-as banda van, nem tudom hogy lenne-e még piaca bármi továbbinak.

Szerintem mindennek van piaca. A karriered kezdetén sokkal könnyebb volt a teljes életművedet sorban lejátszani, és most, ahogy egyre több minden jelenik meg a régi időkből, vissza kell mennem és revideálnom a véleményemet a munkádról mert egyre több darabot dobsz bele a kirakósba.

A régi anyagok megjelentetése elleni egyik érv hogy nem sok kiadatlan darab van már. Ha kiadnék ilyeneket, az csak egy újabb "Pound for Brown" vagy "Trouble Every Day" lenne. Élő anyagok kiadásának tekintetében korlátozott a lehetséges számok világa. Ami különleges és egyedi minden alkalommal, az az improvizált dolgok vagy más, az aznapi egyszeri történések. Sok munka volna az ilyen anyagok kiválogatása, az ilyen egyedi anyagokból albumok összerakása. A '74-es banda sok ilyent csinált.

Ami miatt szeretem azokat az albumokat amiken egy teljes koncert van, hogy egyfajta dokumentumai annak ami aznap történt. Nagyon szeretem. Lehet hogy össze lehet vágni a legjobb dalokat, de nekem nagy öröm hallani egy teljes koncertet.

Nekem meg gyötrelem, mert mikor ezeket hallgatom, nehéz egyetlen olyan koncertre gondolnom amiben annyi jó pillanat van hogy az egészet meg kéne jelentetni. Az élő anyagok esetében az ember optimalizálni szeretné a hangminőséget. Szintén optimalizálni szeretné a szólókat. Lement egy négyhónapos turné, és lehet tudni hogy egy bizonyos estén egy bizonyos dal nagyon, nagyon jól ment. Hiba lenne nem ezt a verziót felhasználni. Azt gondolom hogy ha minden élő, akkor mit számít hogy ugyanarról a koncertről származik-e vagy sem?

Hiányzik a gitározás?

Egy icipicit, incifincit, icike-picikét talán, de jellemzően nem. Nagynéha szeretném felvenni és játszani valamit, de fájdalmas. Már csak játszani is rajta.

A bőrkeményedések.http://www.afka.net/images/Magazines/1994/Best%20of%20Guitar%20Player/1994-05-xx%20Best%20of%20Guitar%20Player%20-%20A%20Definitive%20Tribute%20To%20FZ%2068_small.jpg

Így van.

A kis dudorok.

Igen.

Visszajöhetnek simán.

Igen, de hónapokig tart tényleg visszaállni, míg az ember tényleg azt mondhatja hogy „igen, gitáros vagyok megint." Ha kellene, most is fel tudnám kapni a gitárt és játszani valamilyen szólót rajta, de nem tudom hogy azt szeretném-e megőrizni jövőbeni fogyasztásra. Persze lehet csinálni valami instant szórakoztatást barátok elbűvölésére vagy emberek pillanatnyi megzavarására, de a szalagon levő igazán jónak gondolt dolgaimhoz képest nagyon messze vagyok a korábbi képességeimtől, mikor még volt valami tudásom. Kiábrándító, és utálok félgőzzel csinálni valamit.

Szívesen hallgatod a régebbi gitárjátékodat?

Párat igen. Csak hallgatom és csodálkozom: „hogy a faszba csináltam ezt?" Mert tényleg fogalmam sincs hogy csinálhattam.

Shut Up 'n Play Yer Guitar some more by Frank Zappa on Grooveshark

Fogsz gitározni a frankfurti fesztiválon?

Szeretnék, de a logisztika nagyon bonyolult, mert csak ezért kéne vinnem magammal egy gitár-roadot. Minden felszerelést hozni kéne, és ez azt jelentené hogy a napi próbák idejéből jókorát kiharapna a fuzz-tone gitárbeállás, amit nem egy kéjmámor hallgatni. Feszes az időbeosztásunk, a koncertek menete. Minden percre szükségünk van pusztán az erősítés kiépítéséhez és az akusztikus hangszerek kiegyensúlyozásához. A másik meg hogy az elvárások nagyon magasak lennének. Ha kimegyek a színpadra gitárral, az emberek valami érdemlegeset fognak várni tőlem: itt játszik ez a fantaszikus zenekar, ez a nyugdíjas gitáros meg besétál és nyom valami halvány tirádát.

Valami azt súgja hogy a közönség nem gondolná, hogy „nyugdíjas".

Nézd, Németország más. Először is: a közönség nagyon kritikus. Másodszor: annyit játszottunk már itt, és mintha az egész ország kalózfelvételeket készített volna a koncertjeinkről. Tudják mit játszottunk mikor ott voltunk. Nagyon elkötelezett rajongóink vannak Németországban, biztos vagyok benne – anélkül hogy gonosz akarnék lenni – hogy nagyon figyelnék hogy mit csinálok és ha nem lenne olyan jó mint amit korábban tudtam csinálni, akkor, tipikus német szokás szerint, visszautasítanák.

A „Sofá"-t németül énekelted.

Fonetikusan tanultuk meg. A fordítást egy lány csinálta, aki a babysitterünk volt. Münchenből származott, nem volt éppen a legjobb fordító. Valaki egyszer megnézte az angol szöveget aztán meghallgatta németül, és azt mondta hogy a fordítás kész röhej. Aztán elmondta hogy hogy kéne lennie németül, de azt meg nem lehetett énekelni.

Hálásak lehetnek. Énekeltél már más nyelven is?

Hollandul. Ennek a dalnak összesen egy versszakát kellett megtanulnunk hollandul, a közönség meg teljesen elámult hogy valakinek ilyesmi eszébe jutott. Azon a turnén megpróbáltam meggyőzni Markot és Howardot, hogy jó ötlet lenne bemagolni ezeket, mert szinte egyetlen amerikai csapat sem veszi a fáradságot hogy a helyiek nyelvén kommunikáljon, én meg szép gesztusnak gondoltam és talán úttörőnek is. Németországban mindenképpen úttörő volt, mert később jelezték nekem hogy ott a rock and rollban utazó emberek nem tartották a nyelvüket a rockra alkalmasnak. Nem tudtam hogy nincs német nyelvű rock. Ha rockot nyomtak, azt rossz kiejtésű angollal tették.

Ami a jövőbeni kiadványokat illeti: lesz ez a német koncert és talán a Phaze III? Ezek jönnek?

Két CD-t tervezünk a német koncertből, vagy a német koncert generálta anyagból, vagy az engem és az Ensemble Modern-t befoglaló anyagokból, még ha azokat tavaly is vettük fel. Valamilyen kombinációban. A Phaze III most úgy néz ki hogy két CD lesz. Ezek vannak most a munkaasztalon, meg a Lost Episodes, az is jön majd. A Lost Episodes a mindenféle kiadatlan stúdióanyagok első része.

Beszélgessünk az időről való elképzelésedről.

Hm, szerintem minden folyamatosan történik, minden időben, és csak azért érezzünk az időt lineárisnak mert ehhez vagyunk szoktatva. Csak mert az emberi elgondolás szerint van egy eleje meg egy vége. Amit én nem gondolok feltétlenül igaznak. Gondoljuk az időre mint egy állandóra, egy szférikus állandóra...

... amiben...

...minden egyszerre történik, történt és fog történni...

Tehát ez a kávéscsésze...

...mindig tele volt és mindig üres...

...és mindig isznak belőle és mindig felmelegítik...

És mindig eldobják, és egy srác mindig fest rá valamit, és így tovább, és így tovább. Minden mindig van.

Miért tudom felfogni ezt az üres csészét?

Nem tudom.

Érted mire gondolok, amúgy?

Ez valami Zen kérdés?

Nem... miért mondom, hogy „Ó, megvan – a kiivott csésze már nem tűnik üresnek".

Hát, azért mert nincs tele ebben a változatában a...

A mi érzékelésünknek?

Az időt mi egy kvázi-praktikus módon érzékeljük. Úgy alakítottuk ki a magunk személyes világát és életmódját, hogy azt az így felszeletelt időegységek uralják, rovástól rovásig haladgatunk, nap mint nap, így tanuljuk meg a határidőinket kezelni. De ez csak az ember kényelme miatt van így. Ez nekem nem egy jó magyarázat a dolgok működésére. Ez csak az emberi észlelés magyarázata a dolgok működéséről. Nekem épp olyan elfogadhatónak tűnik hogy a világon minden egyszerre történik. És hogy úgy hiszed-e hogy a kávéscsészéd tele van vagy sem, az mellékes. Olyan, mint... – de elmondom másképp. Hogy valami micsoda, az sokkal inkább függ a mikortól mint bármi mástól. Nem határozhatunk meg semmit pontosan mielőtt megértenénk hogy mikor is van az.

Mikor az időben.

Igen, hogy mi mikor van. A mikor tökéletes megértése nélkül nincs mivel foglalkozni, érted? Mert ha azt a kávéscsészét kicsit korábban vizsgálod, látod hogy tele van. Egy pár perc múlva felrúgjuk, és már nem is létezik. A csésze állapota attól függ, hogy mikor vizsgálod.

Ami azt jelenti hogy a jövő már megtörtént.

Igen. És amiért ezt ilyen erősen érzem, tudod, ezért lehetnek annyi embernek előérzetei, mert ahelyett hogy előre néznének, egyszerűen körülnéznek. Nem kell előre nézni hogy lássuk a jövőt. Bele is láthatunk.

Ez lett volna a következő kérdésem. Mi korlátozza hogy érzékelhessünk más dolgokat vagy időket vagy a jövőt?

Szerintem mindenkinek a saját kényelme alakítja ki a korlátait. Vannak emberek akik vágynak a korlátokra, ők annyi dobozt találnak ki maguknak, amennyi csak jólesik. Olyan ez, mint mikor feltalálták a páncélt. Ki akarták védeni balsorsuk minden nyűgét s nyilait meg ezeket. Ugyanezt csinálja mindenki fizikailag és pszichológiailag. Páncélt növesztenek. Menedéket ásnak maguknak. És kiválasztják az életmódjukat. Akár tudatosan csinálják, akár a kormány vagy az oktatási rendszer segítségével, valaki segíteni fog a képzeletbeli doboz kialakításában, de attól az még nem kell hogy ott legyen.

Akkor mik a határai annak hogy megérthessük mi is lenne az életünk célja?

De miért kéne? Azt hiszem a „mikor" egy nagyon fontos kérdés, de a „mi a fasz van" kérdést szintén nagyon fontos feltenni. Csak kérdezd meg: „Mi a fasz van?" Érted, minek izgatni magad? Érted mit mondok? A lényeg: foglalkozz a „mikor"-ral. A „mikor" sok szart kinyit majd neked. A „mi a fasz" sokkal könnyebbé teszi ha megérted a „mikor"-t.

Nagyon misztikusnak de ugyanakkor nagyon józan gondolkodású embernek tűnsz, mert mindenre a józan megoldásokat ajánlasz, és ez mégis nagyon misztikus.

Miért lenne misztikus? Azt érted, hogy a „mikor" fontos? Mi ebben a misztikus?

Nem is annyira a kérdés mint a gondolat hogy az idő egy Möbiusz-szalag.

Igen, a világmindenség alakja szerintem egy Möbiusz-szalag. Az idő egy szférikus állandó. Képzeljük el a Möbiusz-szalagot egy szférikus állandóban, és megvan a kozmológiám. De a „mikor" nagyon fontos.

Hogy fér ebbe bele a zenei kompozíció?

Az olyasvalami amit épp csinál az ember. Érted, én képes vagyok rá, hát ezt csinálom. Te meg rajzfilmeket tudsz rajzolni és azt csinálod, te meg megnevetteted az embereket, ezt csinálod. Ez a dolgod. És ha valaki ebben meg akarna akadályozni, azt kinyírnád, nem?

Igen. Ceruzamérföldekkel ítélem meg a világegyetemet.

Nagyon kis lineáris dolog. Meg a bőrkeményedés az ujjamon. Akkor lett mikor sokat írtam tollal. Ezen az ujjamon van egy kis horpadás a csontban csak attól hogy szorítottam a tollat, és nyomtam, írtam a kis pöttyöket, most meg attól görcsöl a kezem ahogy a hüvelykujjamat tartom a Synclavier billentyűzetén hogy megcsináltassak vele valamit. De nagyobb léptékben mit számít egy ujjhorpadás vagy egy kicsavart hüvelykujj? Amig van akit megnevettet, ki nem szarja le?

(vége)

Creative Commons Licencfordítás: Marosi Báint. A munka a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.

Szólj hozzá!

Címkék: zappa interjúk

A bejegyzés trackback címe:

https://frankzappa.blog.hu/api/trackback/id/tr445780507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása