A napokban szaladtam bele egy interjúrészletben a Sad Jane második tételének keletkezéstörténetébe, ami aztán elindított (felébresztett) egy gondolatláncolatot: egyre világosabb, hogy Zappa számára az improvizált, pillanat-szülte dallamok és szólók nagyon gyakran váltak későbbi darabok forrásaivá, az első felbukkanásuktól sokszor egészen távoli időpillanatokban.

A szólók és a kompozíciók rokonítása nem új és nem nagy ötlet - Zappa egyes számok kapcsán maga is utal rá úgy az interjúiban közvetlenül, mint közvetve a lemez-összeállításokban: elég csak a Jazz From Hell-t, a Guitar World kazettát felemlíteni, vagy a Sinister Footwear III. tételének bármely inkarnációját.

A dolog érzésem szerint azért messze nem kitárgyalt, messze nem evidencia az életműről szóló diskurzusokban, így most összeszedtem pár olyan hivatkozást, ami részint rámutat ismert vagy kevésbé ismert összefüggésekre, részint felvillantja egy esetleges olyan lemez- vagy műsor-összeállítás ötletét, ami az egyéb szempontú válogatások mellett az egymásmellé-kerülésekkel, összefüggések és kapcsolatok jelzésével gazdagíthatja a mindenkori recepciót - bár felvethető, az ilyen válogatás talán kicsit egysíkú lehetne (kicsit hason célt követett a múltkori Dob meg a dallam kollekció is, érzésem szerint cseppet sem egysíkúan). Ahogy szintén nem lenne érdektelen a fellelhető interjúcafatkák mellett összeszedni és kiadni egy valódi kutatást az archívumban fellelhető anyagok és a zenésztársak visszaemlékezései alapján...

Sad Jane

Az egyes darabok megszületésekor előfordul hogy a dallamokat egyfajta gitáros-mentalitással komponálod meg?
A "Sad Jane" utolsó tétele, egyfajta menetelős dolog, pont egy gitárszóló átirata: a Shrine Auditoriumból származik, 1968-ból, Ian Underwood kottázta le még akkor, én meg egyik nap beleakadtam egy papírhalom közepén. Lejátszottam a zongorán, tetszett, úgyhogy meghangszereltem.

De tényleg, mondjuk a hegedű-szólamoknak volt már hogy így indultál neki?
A hegedűszóló a "Mo 'n Herb's Vacation," második tételében egy olyan motívum volt amit Patrick O'Hearn-nel és Terry Bozzióval játszottunk. Felhasználtam ezt a "The Sheik Yerbouti Tango"-ban is, vagy a "Little House I Used To Live In" akkoriban játszott változataiban.

A "Mo 'n Herb's Vacation" nyító klarinét motívuma egy 1976 karácsonyán, a Palladiumban rögzített szólóból származik, a "Cruising For Burgers" big-band változatából. Sokminden indul el a gitárból, hogy aztán zenekari darab legyen belőle, amit aztán ismét gitáron lejátszani már lehetetlen a gitár korlátai miatt. (Non-Foods: Not The Moody Blues)

Revised Music for Guitar & Low-Budget Orchestra

FZ: A [Guitar World kazettán hallható]  részlet improvizált szólóként indul, a stúdióban a korábbi felvételre játszva. Bruce Fowler kottázta le és négyszerezte aztán meg harsonaszólamokkal különböző felvételi sebességeken. A leírás-újrajátszás más példái hallhatóak még a Waka/Jawaka és a Man from Utopia albumokon. (A gitár világa - Zappa szerint)

Waka Jawaka:

A "dallam-átírás" élménye magától értetődő, egyértelművé mégis a QuAUDIOPHILIAc nyers változata teszi.

Sinister Footwear I.:

David Ocker: Szóba került egyszer a "C Instruments" című darab. Ez egy gitárszóló volt, Steve Vai kottázta le, amit aztán Frank nekem adott azzal hogy csináljak belőle egy másolatot amit el lehet (például általam is) játszani – úgyhogy két változatot kellett csinálnom: egyet C-ben (mindenki másnak), egyet meg B-ben magamnak (angol jelölésben: Bb). Egy darab elején rendszerint három információdarab van: a) a felhasznált hangszerek – ebben az esetben C hangszerek vagy B hangszerek, mert sok különböző hangszer számára alkalmas volt, b) a cím – itt ez nem volt úgyhogy üresen maradt, és c) a zeneszerző – FZ. Mikor a kották vándorútra indultak, senki nem tudta hogy is nevezze – azt hitte mindenki hogy a „C hangszerek" a cím.

Egy rövid időre én adtam egyszer címet a darabnak – később aztán a Sinister Footwear része lett. (A David Ocker internet-interjú.)

Izgalmas lenne hallani a forrást - ahogy a II. tétel történetét is, ahol a közbülső hangszeres rész szintén felveti ugyanennek a kompozíciós módszernek a vélelmét.

Sinister Footwear III.:

Talán a legismertebb "átrajzolás", ami mellett nem érdektelen a nagyzenekari átirat sem, bárcsak lenne meg jobb minőségben! Az eredeti 1978-as szólót Steve Vai kettőzte meg (lásd párhuzamként Hencze Tamás festményeit!):

VAI: Az történt, hogy az akusztikus részre rájátszottam még egy elektromosat, a szólam így megháromszorozódott, és gondolom az akusztikusat keverés közben levette. A hajlítókar használatára pedig pont azért volt szükség, amit mondasz: úgy gondolta, a kettő túlságosan hasonlít egymásra, mintha az egyik csak egy effekt volna. Ezt mondta szó szerint: "Játssz ezen a gitáron, és itt-ott használd a nyújtó-kart hogy érzékelni lehessen hogy ez két különböző hangszer." Ismét egy példa Frank végtelen bölcsességére.

KENEALLY: Legalább ötször kellett meghallgatnom, míg rájöttem hogy két gitár játsza ugyanazt, el se akartam hinni!

(Steve Vai és Mike Keneally gitárosok beszélgetése)

The Dangerous Kitchen:

Eötvös Péter: Különösen a Dangerous Kitchen maradt emlékezetes, a Man From Utopiá-ról, és egyfajta alap-darabbá is vált számomra, különösen később, amikor operákon kezdtem dolgozni - a technika, amit ebben használ, engem is nagyon érdekel: az a félig énekelt, félig beszélt előadásmód, ami tulajdonképpen nem sprächgesang, de annyiban nagyon érdekes, hogy ráadásul egy szólóhangszerrel is végig leköveti. Nagyon meglepett, amikor később hallottam, hogy a gitárszólamot utólag játszották az ének alá; én azt hittem, mivel teljesen egyidejűleg szólt, hogy Zappa maga énekelt és gitározott egyszerre. De ettől függetlenül maga a technika, az "énekelt hangszer" ötlete a Dangerous Kitchenből származik. (Eötvös Péter: A gyökereink közösek)

Son of Green Genes:

A keletkezéstörténetről konkrét információm nincs, de elég egyértelmű (és megindító) az "átvett" és improvizált részek egymásutánisága - ami Zappa számára egyúttal kiváló terep is volt az új soksávos stúdió technikai lehetőségeinek kipróbálására (Hot Rats, 1969).

Republicans (ZW):

Egy egészen kivételesen gyönyörű feldolgozás, szokatlan módon most nem Zappa tollából. A Zappa Internet Jam Sessions többé-kevésbé anonim közössége (azért: A. J. Wilkes és ZW) természetes módon gondolta tovább amit FZ pont ennél a darabjánál nem tett meg: a Republicans eredetileg is csodásan építkező szólóját (1984, Guitar) hangszerelték meg egy imaginárius kamarazenekar számára. "Mi ez? Messiaen?" - kérdezte egy profi zenész barátom mikor megmutattam neki. (Sajnos a zappa.hu végleges elhunytával az eredeti feltöltés is megszűnt, de kis utó-barkácsolással ismét hallgatható - Dzień dobry!)

Az eredeti:

(Nem ilyen radikálisan, de hasonló történik a Sleep Dirt-tel is, ugyanitt.)

Outside Now Again:

Az "Outside Now Again" című darab a The Perfect Stranger albumról egy gitárszóló lekottázásából származik: a Joe's Garage Acts II & III albumról az eredeti "Outside Now" szólóját Steve Vai írta le a The Frank Zappa Guitar Book részére. (Information INK.)

Következzen az eredeti szóló, azaz a Joe's Garage-féle változat (elvileg hangról hangra megegyezik - az eredeti lemezen: 3:19-5:49):

While You Were Art II.:

A szóló átirata az ismert történet szerint Art Jarvinen számára készült (egy korai változatot itt meghallgathatsz - ehhez érdekes adalékokat tartalmaz a David Ocker internet-interjú egy nem-lefordított része). Lent az eredeti szóló (elvileg kis sebességeltéréstől eltekintve hangról hangra megegyezik - Information INK)

The Girl In The Magnesium Dress:

És a "Magnéziumruhás lány"? Elég különös darab.
Igen, az szemétből készült.

A ruha?...
A darab a Synclavier digitális szemetéből készült. Nehéz elmagyarázni, de ha megnézzük a Synclavieren a G-oldalt, ott hangjegyek neveit és számokat találunk, de az adatok között nem csak ez szerepel. Van egy földalatti információ ami csak úgy nézető meg, ha kilépünk a gép felhasználóbarát módjából és belépünk az XPL programozás titokzatos világába. Ezen a ponton láthatóak lesznek a titkos információhordozó adatok is. Ezeknek a titkos utasításoknak az egyik része a "G-számok", ezek a gitár bekötésekor keletkeznek. Van ez a gitár-egysége amit be lehet dugni, és amellett hogy felvehető amit játszunk, a gép a G-számok formájában rögzít egy csomó más adatot is. Nehéz elmondani hogy mi is a G-szám, de nem pontosan hangjegyek. Viszont mi megtaláltuk a módját hogy a G-számokat hangjegyekké alakítsuk. A G-számok időbeli pontokat jelentenek. Azt jelzik hogy valami történt a gitárhúrral az idő egy pillanatában. Fogja az öröklétnek ezt a pici darabját és felszeleteli, és ha az ujjunk megmozdul, egy G-szám megmondja hogy mit csinált az ujjad azon túl hogy játszott egy hangot. Ennek a szemétnek az egyik transzformációjával hangmagasságokhoz jutottunk, a szemét maga pedig a ritmust adta. Azt csináltam tehát, hogy vettem a szemét ritmusát és ráfektettem a hangmagasság értékeket, így a hallhatatlan G-számokat egy-egy hozzájuk csatolt hangmagassággal a hallható világba emeltem. Így készült a "Magnesium Dress". (The Mother of All Interviews, Part. 2. - utal rá az Elektronikus Don Quijote is, 346. oldal)

További adalék David Ockertől:

Egyvalamit még érdemes megemlíteni: a cserélő-programot. Steve DeFuria írt egy egyszerű programot, ami két megadott listából (mindkettő zenei file) két hibridet csinált: az első az egyik ritmusára tette rá a másik hangmagasságait, a másik a másodikéra az első hangmagasságait. Frank ilyen módon, kísérletezésre is használta a Synclaviert, amit aztán attól függően használt fel vagy sem, hogy tetszett-e neki ahogy megszólal. Számomra ez teljesen analóg azzal a módszerrel, ahogy magnószalagokkal egymás mellé tett három különböző szólót. (A David Ocker internet-interjú (1995))

Stairway to Heaven

A fentiek fényében már jóval kevésbé meglepő vagy jóval kevésbé különleges a '88-as Stairway To Heaven feldolgozás - hisz az eredeti dallamvezetés eredetiségénél, tulajdonlásánál mintha fontosabb, érdekesebb volna maga a transzformáció - persze külön jó ha még vicces is.

Zeneszerzés közben a dzsesszből, klasszikus zenéből és rockból hozol össze elemeket, vagy elfelejted az ilyen kategorizálást mikor dolgozol?

A következőképpen megy a dolog: ezeknél a stílusoknál nem a bennük levő hangok, de a hangszín ami meghatározó. Mondok egy példát: ismered Jimi Hendrixtől a Purple Haze-t? Képzeld el tangóharmonikán. Még mindig pszichedelikus rock? Na, erről beszélek. (Katonás interjú Saarbrückenben)