Chalk Pie '82 - a lemez itt letölthető!

1. Drowning Witch
2. Envelopes
3. Teen-Age Prostitute
    
4. The Dangerous Kitchen
5. Chalk Pie
6. We're Turning Again
7. Alien Orifice
    
8. The Jazz Discharge Party Hats
9. "The Torture Never Stops" guitar solo (title unknown)
10. What's New in Baltimore?
11. Moggio
     
12. "The Black Page #2" guitar solo (title unknown)
13. Clownz on Velvet
14. Frogs with Dirty Little Lips

Chalk Pie

Ez alkalommal (kedves hallgatóink) egy kiadatlan lemezt adunk közre. Zappa ezt is kivétel nélkül koncertfelvételekből állította össze, méghozzá (főleg) a 81-es felállás felvételeiből.

Milyen szép is lett volna, ha ez a lemez megjelenik! Igazán méltó módon mutatta volna be ezt a remek felállást, ezzel együtt igazán jól beleillett volna Zappa lemezkiadási szokásaiba - hiszen ha meggondoljuk, a Roxy lemez a 73-as felállás legjobb anyaga, az In New York a 76-os karácsonyi sorozat méltó megünneplése, a Sheik Yerbouti a remek 78-as csapatot (a turné sajtóanyagát lásd itt!), a Tinseltown Rebellion meg a 80-ast mutatja be, jellemzően, szépen, méltóan, őrülten. Ezek mindegyike dupla lemez, mindegyike koncertfelvétel - és ebbe a sorba illeszkedett volna bele a Chalk Pie - a 81-es banda (Ray White, Steve Vai, Scott Thunes, Bobby Martin, Tommy Mars, Chad Wackerman, Ed Mann) anyagával.

A folytonosság, a sorozatba illeszkedés miatt is szép lemez lett volna ez, de pusztán a rajta levő zene miatt is: a jelenlévők képességeit a legvadabb szélsősőgekig használja ki Zappa: Steve Vai kicsit többet és gyorsabban játszik el, mint ami emberileg lehetséges, Ed Mann és Tommy Mars gyönyörűen megy vele együtt, Chad Wackerman játéka pontos és gazdag, itt még nem harapóztak el az elektromos dobjai sem, ahogy számomra Scott Thunes legmeggyőzőbb pillanatai is ehhez a korszakhoz kötődnek - nagyon szépet alakít a ritmusszekció a szólók alatt (is). Fölényesen, könyedén magabiztos csapat, ördögien nehéz zenékkel. És Ray White hangja itt szót se kap - Zappa nagyon élvezhette a zenekar hangszeres erejét, és jól ki is használta - annyira, hogy lám, még azt is megtehette, hogy az egyik legjobb hangú énekesét most, ezen a felvételen gyakorlatilag nem is szerepelteti.

A lemez viszont nem jelenhetett meg. Nagy kár. Igaz, a dalok többsége (majdnem mindegyik) megjelent későbbi kiadványokon (84-85-86), és természetesen ott is nagyon szépek, de egyrészt ez a lemez ÍGY egységesebb, "aktuálisabb" lett volna, illetve azért a későbbi kiadásokra Zappa a dalokat némileg átkeverte - ami persze nem rontott a minőségükön, de az itteni változataik sokkal elevenebbek, koncertszerűek, nem olyan "stúdiószagúak", nem olyan sterilek. Illetve annyi "autentikusság" van még ebben a mostani összeállításban, hogy a dalok sorrendje is jobban követi a koncertek dramaturgiáját: élőben a Turning Again-Orifice és a Baltimore-Moggio kettős rendszerint így, egymás után hangzott el.

A meg-nem-jelenés pontos oka nem ismert - két fő feltételezés tartja magát: az egyik, hogy a lemeztársaság unta már a dupla lemezeket, mondván, hogy a szimpla lemez olcsóbb, könnyebb eladni, a sok dupla után (Sheik Yerbouti, You Are What You Is, Tinseltown Rebellion...) egy szimpla megjelentetését most reálisabbnak látták. Némi huzavona után, pár új dallal kiegészítve így jelent meg a Ship Arriving Too Late To Save The Drowning Witch. Ez tehát az egyik teória - a másik szerint Al Di Meola volt (klikk a képre!), aki nem járult hozzá a megjelenéséhez, mondván, hogy nem tartja sikerültnek a Clownz On Velveten játszott szólóját. Talán az egyik igaz, talán a másik, talán mindkettőben van igazság - egy biztos: a lemez így most nem létezik. A keverés, azaz az alapanyag már kész volt, és állítólag a zenekar egyik tagján keresztül szivároghatott ki - végül is ennek köszönhetően hallgathatjuk meg most mi is.

Érdekesség, hogy Chalk Pie címen egy másik lemez is létezik, ez a Mystery Box kalóz-doboz 7. lemeze - ez az itteni daloknak csak egy részét tartalmazza, az első oldala a Saturday Night Live 76-os és 78-as felvételeiből áll.

az egyes számokról:

A lemez gyakorlatilag a Ship Arriving Too Late lemez b-oldalával indít, azt "ismétli meg": jó kezdés Drowning Witch, lendületes, erőteljes. Különös szám: nem ismerek a rocktörténetből olyan darabot, amiben az énekrész után két szóló következik egymás után, egy nyúlfarknyi zenekari betéttel elválasztva... Jön az Envelopes - ezt még 77-78-ban kezdték játszani, akkor még (elég húzós) szöveggel (lásd itt). Ez az erre a zenekarra fazonírozott instrumentális változat, szerintem sokkal szebb, gazdagabb mint az LSO lemezen kiadott nagyzenekari verzió. Egyedül a Teen-Age Prostitute különbözik jelentősen a később megjelenttől: itt többet hallunk Lisa Popeil sikongatásaiból (aki még a 81 augusztusi próbákon is részt vett, egy darabig úgy volt, hogy tagja lesz a csapatnak). Hm, mit mondjak, ebben az esetben igazán nem tett rosszat ennek a kis opera-rock-őrületnek, hogy Zappa később kicsit jobban megvágta...

A képzeletbeli b oldal a The Dangerous Kitchen-nel indul. Mint ismeretes, ezt a koncerten "elmondott" dalt Steve Vai lekottázta, és a beszéd dallamát (!) játszotta a felvétel fölé akusztikus gitárral (ugyanez történt a Jazz Discharege Party Hats-en). Nem mindennapi élmény, és ez is sokkal élőbb hangulatú, de nyersebb is a hatása, mint amit CD-ről ismerünk, talán itt is elmondható, hogy jót tett neki a finomítás. No azért ez se rossz. A Chalk Pie a Guitar lemezről ismert remek szóló, nagyon jól érvényesül ebben a környezetben - ott kicsit elmerül a többi szóló között, míg itt jobban észreveteti magát. A We're Turning Again is sztenderd darabja volt a 81-es évadnak, a későbbi kiadásról csupán az maradt ki, hogy FZ itt konkrétan is beszól olyan zenekaroknak, mint a Journey, REO Speedwagon, Foreigner, vagy a Styx. Azt hiszem, jobban, szebben szól ez a kis őrület, mint később, Ike Willis énekével, Thing Fish-dumával fűszerezett változata.

Hosszan lehetne beszélni még a továbbiakról, részletezve, elemezgetve az egyes számokat: az Alien Orifice, a Baltimore, a Moggio (a kedvenc!...) mind-mind remek kamaradarabok, élmény őket hallgatni. És sokan tartják, hogy a 80-82 közti időszakban volt Zappa gitárjátéka a csúcson - ezt az itteni (részben ismeretlen című) szólók is alá látszanak támasztani.

Mindenképpen szólni kell a Clownz On Velvetről: ez a remek darab sajnos csak csonka változatban, Ike Willis dumájával jelent meg lemezen. Ennek az itteni felvételnek külön érdekessége (lett volna, ha megjelenik), hogy Al DiMeola játssza nemcsak a szólót, de a darab főmotívumát is (aznap délután próbálták össze). A szólója nagy tekerés, ahogy szokta, számomra nem a csúcs éppen, a csapat mindenesetre nagyon lendületesen nyomja alatta. A zárás pedig az őrült Mocskosszájú kisbékák (Frogs with Dirty Little Lips), a kis Ahmet Zappa szerzeménye, aki apja éneke alatt ugrándozik a színpadon. Nem tudom, nekem egyszerűen jobban tetszik itt ez is - az élő felvétel ereje, sokkal jobban átjön az őrület mint a stúdiósított későbbi változaton.

A képzeletbeli koncertnek vége, Zappa bemutatja a zenekart, és búcsúzik. Egy nagyon jó felállás nagyon jó felvételén, ami sajnos soha nem jelenhetett meg.

A fenti számok viszont meghallgathatóak a Ship Arriving Too Late To Save The Drowning Witch, a The Man From Utopia, a Them or Us, a Guitar és a Frank Zappa Meets The Mothers Of Prevention lemezeken. Is.

(részletek az egyes számok felvételének idejéről, körülményeiről itt)

Marosi Bálint

 2005, február 19 - 20:59