A Yellow Shark lemez fülszövegének - illetve annak egy, magához a zenéhez tartozó részének - fordítása, kapcsolódva a Roundhouse programhoz is; az alantiakat bevezető hosszabb rész még nincs meg. Addig is itt ez a szöveg - kiegészítve a frankfurti koncert tévéfelvételével. Jó étvágyat!
Z A P P A
E N S E M B L E M O D E R N
(A teljes, összefűzött közvetítés)
Vajon a "Yellow Shark"- koncertek darabjai önálló műveknek tekintendők-e, vagy valójában egyfajta egységet, szvitet alkotnak? Természetesen Zappa ezeket a munkáit nem egy szvit részeként képzelte el - bár az ő művészeti kalandozásai gyakran tűnnek egységes, átfogó koncepció részének. A kérdésről a leghasználhatóbb gondolatokat talán Andreas Mölich-Zebhauser, az Ensemble Modern általános igazgatója fogalmazta meg:
- Persze, minden egyes darab játszható önállóan is, gond nélkül - mondta - hiszen Frank az este részeit alkotó darabokat pályájának legkülönbözőbb időszakaiban írta. Így tehát nem állítható, hogy ez lenne Zappa 92-es szvitje. A darabok sorrendje és szerkezete még az előadás előtti héten is változott (sőt, a CD-re kerüléskor is). De akárhogy történt, ez akkor is egy szvit!
Az alábbiakban Zappa és a karmester, Peter Rundel egyes darabokhoz fűzött kommentárjai következnek. (Rundel kérésére jegyezzük meg, hogy az angol nem az anyanyelve).
*
Nyitány:
(vezetett improvizáció Zappa vezényletével, a lemezen nem jelent meg - csak részei szerkesztve a Civilization... lemezen, a Beat The Reaper részeként.)
DOG BREATH VARIATIONS (Kutyalihegés - variációk)
UNCLE MEAT (Husi Bácsi)
FZ: Ez a kompozíció (Dog/Meat) először az UCLA-n, a Royce Hallban hangzott el 1975-ben egy 40-fős zenekar az Abnucleals Emuukha Electric Symphony Orchestra előadásában. Néhány évvel később a huszonvalahány tagú Holland Fúvósegyüttes (Netherlands Wind Ensemble) kért tőlem egy átiratot. Kicsit lerövidítettem és a csapat méretének, összetételének megfelelően áthangszereltem. Ezt a mostani verziót az 1983-as zenekari változatból Ali Askin hangszerelte újra. Az itt felbukkanó mindkét téma 1967-ből származik (először az 1968-as "Uncle Meat" albumon jelent meg).
PR: Ez ennek a régi darabnak nagyon jó hangszerelése. Amit nagyon szeretek benne, hogy a szabálytalan ütemeivel már az első hallgatáskor nagyon emlékeztetett Szravinszkijra. A dallam ugyanakkor nagyon is Frank Zappa. (Rundel nem tudott arról, hogy a "Dog Breath"-nak szövege is van.) Érdekes, hogy azt mondod, hogy van szövege. Zappánál nagyon gyakran érez az ember egyfajta beszélő-karaktert, még ha nincs is szövege. Ez a zene nagyon beszédes.
*
OUTRAGE AT VALDEZ (A valdezi gyalázat)
FZ: Ez a Cousteau-társaságnak az Exxon Valdez-féle alaszkai olajszennyezésről szóló dokumentumfilmjének volt a főcímzenéje. Ott csak 50 másodpercet használtak föl belőle. Ez most a teljes kompozíció (egy korai változat itt meghallgatható - a szennyezésről ld. az Index cikkét!).
PR: Nagyon keményen dolgoztunk ezen a darabon. Tulajdonképpen ez is olyan mű, melynek a szerkezete nagyon egyszerű - tulajdonképpen egy dal, talán balladának is nevezhetnénk. Alapjában véve csak egy dallam nagyon egyszerű kísérettel, de olyan, mint egy megírt improvizáció. Ismét egy szabad, beszélt jellegű dallam. Keményen meg kellett dolgoznunk érte, mert nagyon, nagyon bonyolult ritmikai viszonyai vannak. Nem lett volna gond, ha egy szólista játszotta volna, de sok benne a kettőzés, az uniszónó - amikor különböző hangszerek játsszák ugyanazt. Remélem, sikerült. A darab valóban önmagáért beszél. A dallam karaktere olyan… - van ilyen szó angolul: - melankolikus?…
*
TIMES BEACH II
FZ: A "Time's Beach"-et az Aspen Fúvósötös (Aspen Wind Quintet) felkérésére írtam, öt tételes volt, ezek közül a darab premierjén, 1985-ben az Alice Tulley Hallban az egyik eljátszhatatlannak tűnt. Az ő próbálkozásuk óta senki nem játszotta (teljes egészében). A cím utalás a mi kis mérgezett városunkra - Time's Beach, a dioxin-szennyezett város volt az első olyan környezeti katasztrófa az Egyesült Államokban, amikor a dioxin miatt mindenkit ki kellett költöztetni.
PR: Úgy kezdődik, mint egy Varése-darab. Nagyon érdekes élményünk volt vele. Mikor először játszottuk Los Angelesben, nagyon-nagyon absztrakt modern műnek gondoltuk. Azt hiszem nem igazán értettük, hogy mi ez, illetve hogy miként kellene játszani. Rengeteg munka után, nagyon későn került bele a koncertprogramba. A többi darab már kész volt, de kellett volna még valami. A zenészek tiltakoztak, de azt mondtam, talán még egyszer megpróbálhatnánk. "Miért ne? Csináljuk meg!" - mondta Frank is, és egyszerre nagyon világos lett, hogyan játsszuk. Nem volt rögzített dinamikája, tempója, csak a puszta hangjegyek. Frank elénekelte nekünk a frázisokat. Hirtelen nagyon elevenné vált, előjött a darab karaktere. Többé már nem volt absztrakt zene.
*
III REVISED
FZ: Ez a "None Of The Above" (Semmi olyasmi) című vonósnégyes egyik tétele, még a Kronos Quartet felkérésére írtam. Az átirat jelen esetben a vonós-ötössé való kibővítést is jelenti, hogy a bőgős se csak üljön ott, míg a többiek fűrészelnek. Az egész "None Of The Above"-ot áthangszereltem, hogy bőgő is legyen benne.
PR: Ezt nagyon szeretem. Nagyon vad. Azt hiszem, azoknak a daraboknak az egyike, ahol a ritmust és az ütemet már nem is érzékeljük. Ami Frank zenéjében elég ritka. A "III. Revised" ebben a tekintetben a legradikálisabb.
*
THE GIRL IN THE MAGNESIUM DRESS
(A magnéziumruhás lány) - (a fenti videóval együtt)
FZ: A "The Perfect Stranger" című 1984-es Boulez-album egyik Synclavier-darabja. Fogalmam sem volt, hogy emberi lények valaha is el tudják-e majd ezt játszani, de tettünk egy próbát, kinyomtattuk a papírokat és lehetett próbálkozni. Nem a Boulez-albumon szereplő verzió részeit vagy hangjegyeit kellett átírnom, mert azok egyenesen a Synclavierből jöttek, rögtön a mesterszalagra. Szükség volt némi manipulációra, hogy az egészből kikerekedjen valami olyasmi, amit papírról le lehet olvasni. (A címszereplő "olyan lány, aki utálja a férfiakat és különleges ruhájával öli meg őket". További részletekért lásd a "The Perfect Stranger" CD fülszövegét.)
PR: Ez az egyik kedvencem. Azt hiszem, ez nagyon, nagyon szép darab, az első pillanattól fogva szerettem. Az elején, Frankkel való kisebb küzdelmeink során, az első vagy a második próbán gyakran mondogatta, hogy sosem fog sikerülni, a darab lehetetlen. De a zenészek nem hagyták annyiban: "Nem. Mi szeretjük és szeretnénk megcsinálni, dolgozzunk még rajta, lássuk, meddig jutunk." Nagyon boldog vagyok, hogy benne maradt a programban. A hangszerelés bouleziánus, és amit különösen szeretek benne, az a vad polifónia. A hangok frazírozása nem kortárs-zenei, inkább a rock vagy a jazz világából való. Ugyanakkor nagyon problematikus játszani és megérteni. A Frankkal való közös munka során az eredeti hangszereléshez képest sokat változtattunk rajta.
*
BE-BOP TANGO
FZ: Az 1972-73-as turnézenekar standard darabja. Mivel a közönség egy részének ez a szám ismerős lehet, arra gondoltam, semmi oka nincs, hogy ne játsszuk el ennek egy klasszikus hangszerelésű változatát ezen a koncerten.
PR: Frank "slágereinek" egyike. Ami újdonság, a hangszerelésen túl, hogy a középrészben jazzes elemek bukkannak fel, a zenészek "jazzül" beszélgetnek. Frank azt mondta, képzeljük azt, hogy hirtelen egy étteremben ülünk, és (giccses koktélzenét) játszunk a zongorán, miközben az emberek nevetgélnek és beszélgetnek körülöttünk. Nagyon vicces.
*
RUTH IS SLEEPING
(Ruth alszik)
FZ: Ez volt az első darab, amivel a Synclavieron próbálkoztam. Amikor megvettem a gépet, csak annyit tudtam, hogy egy csomó mindent meg lehet vele csinálni, de fogalmam sem volt, hogyan kell kezelni. Ezért aztán felbéreltem Steve DiFuriat, a fickót, akitől vettem. Az első pár hónapban az volt a dolga, hogy ült a monitor előtt, én meg mondtam neki, milyen hangokat gépeljen be. Ott ültünk ketten az akkoriban még kis zöld monitor elé szögezve. Igazán idegőrlő lehetett neki, míg egy nap teljes kétségbeeséssel azt nem mondta: "Idefigyelj, ülj át ide, megmutatom milyen egyszerű ez." Megmutatott pár gombot, és azután már közelharcot kellett vívnia velem, ha a gép elé akart kerülni. Ahogy rákaptam és megtanultam, hogyan lehet zenét táplálni a gépbe, teljesen becsavarodtam, mindenfélével próbálkoztam. De az eredeti anyagot még ilyen módon írtam be. Úgy 82-83-ból származik. Évekig pihent aztán, míg be nem jött a Roland Digital Piano. Ez egy kis MIDI doboz, amit a Synclavierhoz lehet kötni, és a kijövő hangok tényleg hasonlítottak a zongoráéra, és ezt a korai Synclavier még nem tudta. Amikor ezt meghallottam, kicsit dolgoztam még rajta, és kinyomtattam a kottákat. Van egy változata szólózongorára, ami nagyon-nagyon bonyolult, és van egy kétzongorás változat, ami kevésbé bonyolult, de még mindig elég nehéz. Ali fogta az egyzongorás változatot, és mivel ő is zongorista, kidolgozta az ujjrendeket és azt, hogy a szóló-zongora változatot hogyan lehet két játékos részére szétbontani. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a darab legjobb előadása, de tekintve, hogy két hét alatt tanulták be, nem rossz. A darab címe arra utal, hogy valamikor a 72-73-as zenekar egyik próbáján, amíg én a zenekar többi tagjának instrukciókat adtam, Ruth Underwood bekucorodott a marimba alá és elaludt.
PR: Ez is egy nagy kedvencem. A "Girl In The Magnesium Dress"-hez hasonló textúrája van. Annak a húga, gondolom. Nagyon komplex polifóniája van. Azt hiszem, ezek a darabok vagy nagyon egyszerűek, azaz van egy konkrét ritmusuk, harmóniájuk és egy szép dallamuk, vagy, mint az ilyen jellegű daraboknál, a ritmus feloldódik. Persze ritmikailag érdekes, de nincs végigmenő ütem - csak ez a vad, őrült polifónia. A "Ruth is Sleeping" a komplex fajta.
*
Amnerika - None Of The Bove - Pentagon Afternon - Questi Gazzi di Piccione:
(Az Everything Is Healing Nicely kísérőszövegéből idebiggyesztve:)
Az Amnerika az eredeti, még kevésbé kidolgozott formájában a Thingfish albumon szerepel. Frank a Syclavier segítségével itt a "hocketing" technikát már szinte a legelképesztőbb szélsőségig használja. A sokak számára talán ismeretlen zenei műszó egy jellemzően barokk kompozíciós technikára utal, amelynek során egy zenei frázis úgy bomlik részekre, hogy az egyes szólamokat két vagy több hangszer játssza, méghozzá úgy, hogy a dallamot az egyik ott folytatja ahol az előző abbahagyta.
Az Amnerikában Frank megtartotta a hagyományos "dallam és kíséret" szerkezetet, de minden egymást követő hangot más-más hangszerre bízott. Az eredmény, ahogy az a Civilization: Phase III. lemezen hallható is, mellbevágó. A számítógépnek ez persze könnyű feladat, de iszonyatosan nehéz 24 emberi lény számára, hogy mindannyian a saját, elszigetelt hangjukat játsszák a maguk hangszerein látszólag véletlenszerű időközökben, de úgy, hogy az egész ritmikailag tökéletesen összeálljon. Az előadás még a "Yellow Shark"-koncerteken is meglehetősen döcögött, a darab így nem került a lemezre. Spencer mindazonáltal úgy gondolta, hogyha az egyes előadások legjobb részeit kiemeli és összevágja, abból egy életképes interpretáció rakható össze. Mellékesen, úgy hallottam hogy az Ensemble Modern az Amnerikát már rendszeresen játssza, minden alkalommal feszesen és hibátlanul. Csak idő és további próbák kérdése volt tehát.
NONE OF THE ABOVE
(Semmi olyasmi)
FZ: Azért ez a címe, mert úgy gondoltam, hogy nem igazán felel meg annak a képnek, amilyennek egy vonósnégyest vagy -ötöst képzelnénk annak definíciója alapján. (ld.: "III. Revised")
PR: Ismét csak sok munka volt ennek a darabnak a megformálásával. Frank gyakran beleszólt, amikor játszottunk - mi pedig klasszikus képzettségű zenészként a puszta hangjegyeket játszottuk anélkül, hogy azzal bármi egyebet csináltunk volna; azóta elhíresült mondásával Frank ilyenkor mindig mondta: "Most formáld meg!" ("Style it!") - ami nekünk elég szokatlanul hangzott. A zenészek tényleg komolyan próbálkoztak, és a megszületett változat nagyon szép lett. Nagyon szokatlan az artikulációja, a technikája. Például sokat játszanak sul ponticello - közel a támaszhoz (near the bridge). Néha nehéz volt megértenünk Frank házi-szótárát, ilyen volt a "szemöldökfelvonás" is. Ez alatt egyfajta ironikus előadásmódot értett, azt hiszem. A "megformálni" alatt pedig azt értette, hogy egy kortárs darabhoz hozzá kell adnunk a személyes tapasztalatainkat. Hogy adjunk a zenének egy speciális karaktert.
*
PENTAGON AFTERNOON
(Pentagoni délután)
FZ: (kuncogva) Ez egy hangköltemény. Csak el kell képzelni ezeket a fickókat, a halál kufárait, ahogy egy asztal körül ülnek a Pentagonban egy délutánon, azon tűnődve, hogy kit is robbantsanak föl vagy hódítsanak meg épp és milyen eszközökkel. A darab egy olcsó műanyag sugárpisztoly hangjával zárul. A színpadon a teljes zenekar fegyvert ragad és megölik a vonósötöst, melynek tagjai a székük támlájára borulnak.
PR: Ez egy nagyobb darab része volt, igazán sokat dolgoztunk vele. Aztán végül sok mindent kihagytunk néhány olyan zenés-színházi effekt kivételével, mint a lövöldözés.
*
QUESTI GAZZI DI PICCIONE
FZ: Ez azt jelenti, hogy "azok a rohadék galambok". Aki volt már Velencében, tudja, hogy fák helyett nekik galambjaik és galamb-(vég)termékeik vannak. Ami az egyik oka lehet a város süllyedésének. A cím utólag alakult ki. A darabban végig hallható egy folyamatos kopogás - ez a zenészek találmánya. Próbán, tanulás közben nagyon nehéz volt nekik számolni és együtt-tartani az egészet. Erre az egyikük azt mondta: "Ne üssük az ütemet a hangszereinken, játék közben?" - merthogy karmester nélkül próbáltak. Amikor eljátszották nekem a kopogásokkal, azt mondtam, hogy hagyják benne. Most azt lehet gondolni, hogy azok a galambok.
PR: (Nem ismerte a darabot, mivel karmester nélkül adták elő.)
*
TIMES BEACH III
FZ: (lásd fentebb, "Time's Beach II".)
PR: A darab általános karaktere, úgy gondolom, új elem Frank zenéjében. Tulajdonképpen, ahogy visszagondolok, ez a mű elég szomorú, tényleg, amit nem gyakran tapasztalni az ő zenéjében.
*
FOOD GATHERING IN POST-INDUSTRIAL AMERICA
(Élelemgyűjtés a posztindusztriális Amerikában)
FZ: Azt hiszem ez Hilary (Hilary Sturt mélyhegedűs) színésznőként való debütálása. Borzasztóan ideges volt miatta. Nem túl hosszú a szöveg, de félt, hogy nem tudja majd megjegyezni, úgyhogy csinált magának egy tekercsszerű valamit, és amikor kijött előadni a darabot, ezt kitekerte mint valami versmondó-lány vagy ilyesmi. A hangja szerintem tökéletes erre. Amikor odaér a szövegben, hogy "trícium-tartalmú szennyvíz" (tritium-enriched sewage), hallatszik egy borzasztó bugyborékoló hang. Cathy (Catherine Milliken), az ausztrál trombitás, amint a didgeridoo-ját egy vízzel teli edénybe dugja, aminek a tetején vermikulit úszik. A vermikulit egyfajta "humusz-segédanyag". A hangzást nem javította ugyan, de kiváló látvány volt a TV-kamerák számára, amik ráközelítettek ezekre a kis barna habos izékre a víz tetején, amint a lány a szájából kilógó hatalmas fa husánggal ("dork" az eredetiben…) nagy komolyan az edénybe dudál. A másik, ami még történik, hogy amikor a "vad gyerekek bandáiról" beszél ("bands of wild children"), az egész rézfúvós-szekció felugrik a helyéről és ronda röfögő hangokat hallatva kúszni-mászni kezd, és mind odaszerencsétlenkedik magukat a színpad elejére. Belőlük van az a vonagló massza Hilary lábánál, amint épp ezt adja elő.
Van még benne egy induló, úgy hívják, hogy Narrhalla Induló, amit Németországban, karnevál idején hagyományos zeneként játszanak. Az a részt, hogy "da-DÁÁ, da-DÁÁ, da-DÁÁÁÁÁ!" - úgy hívják, hogy "tus". A "tus" szerepe, hogy figyelmeztesse a már kapatos német közönséget arra a kötelességére, hogy nevetnie kell azon, amit a ceremóniamester mond, bármi legyen is az. Ezért mondja Rainer Römer ütős a háttérben, hogy "nevetni!" Ez mind része a karneváli szórakozás rejtélyes hagyományának. A Rainer által használt dialektus is az MC-k karneváli dialektusa.
PR: Ezt csak egyszer adtuk elő Frankkal a színpadon. A koncert napjának délutánján még mindig dolgoztunk rajta! Szomorú, hogy Franknak el kellett utaznia, mert biztos vagyok benne, hogy a darabbal valami egészen más történt volna. De így is vannak érdekes vonatkozásai. Ezt Frank vezényelte. Úgy mutatta be, mint "egy rakás szart". Ezt mondta. De, persze, ez nem egy rakás szar.
*
WELCOME TO THE UNITED STATES
(Üdvözöljük az Egyesült Államokban)
FZ: Hát, mikor megláttam az USA vámnyilatkozatát, amit az Egyesült Államok területére belépőknek ki kell tölteni, nem akartam elhinni, hogy ezekre a kérdésekre bárki is őszinte válaszokat várhat. A kormányzati ostobaság annyira klasszikus darabjának tűnt - először is a puszta léte, másodszor, hogy az embereknek ezt ki kell tölteni. Valahol egy teljes kormányzati gépezet dolgozik ezekkel a kitöltött kártyákkal. Annyira ostoba. Mivel a csapat nagy része német, tudom, hogy amikor az Egyesült Államokba jöttek, mindnek ki kellett töltenie ezeket, és valószínűleg rendkívül bántónak találták.
PR: Ez improvizált darab, amit még akkor is játszottunk, mikor Frank már elment. Annyit próbáltuk, a csapat annyira magáévá tette, hogy bármit meg tudtak csinálni vele. Herman (Kretzschmar) színészként nagyot alakított.
*
A POUND FOR A BROWN ON THE BUS
(Egy fontot a seggvillantásra a buszon - a címről lásd még: A Pound For A Brown sztori)
EXERCISE #4 (4. gyakorlat)
FZ: A darab 57-ből vagy 58-ból származik. Eredetileg vonósnégyes volt, amit még érettségi után írtam. Az egyik legrégebbi darab, szinte mindegyik turnézenekar játszotta ilyen vagy olyan formában. Az "Exercise #4", amivel egyveleg-szerűen összekapcsolódik, még egy az Uncle Meatről származó dalok közül. A témája körülbelül 1962-es lehet. A cím, az "Egy fontot a rókázásra" egy fogadáson alapul. Az első európai turnénkon, mikor Angliába érkeztünk, a zenekar egyik tagja fogadott a zenekar másik tagjával egy fontban, hogy nem villant segget ("brown-out") a londoni buszon.
PR: Úgy hangzik, mint valami zenei komédia, mint Kurt Weil vagy valami ilyesmi, de nagyon érdekes az összetettségét tekintve. Egyszerű dallamokból áll, de a szerkezete nagyon kifinomult. Semmi szabályosság, tényleg.
*
GET WHITEY
(Légy fehérke)
FZ: A cím az első változatból származik, a '91-ben Los Angelesben próbált "Whitey" prototípusából, ami csak a zongora fehér billentyűit használta. Ez a változat már jóval kromatikusabb. Gondoltam rá, hogy megváltoztatom a címét valami másra, de a zenekari tagok általános véleménye az volt, hogy szeretik a "Get Whitey"-t.
PR: Az úgynevezett egyszerű darabok egyike, de a dallam textúrája nagyon, nagyon bonyolult. Szerintem a gyönyörű, nemcsak azért, ahogyan a dallam felépül és átszövi az egészet, de harmóniai tekintetben is.
*
G-SPOT TORNADO
FZ: A '91-es próbákon történt, megérkeztem az egyik nap, és néhány zenész ezzel a darabbal próbálkozott. Valamiért nagyon tetszett nekik, és kérdezték, nem kaphatnának-e belőle egy átiratot a koncertre. Ez a darab is a Synclavieron készült (az 1986-os "Jazz From Hell" lemezen szerepel). Kinyomtattam az adatokat, odaadtam Alinak, és ő meghangszerelte. A többi már történelem.
PR: Nincs mit mondanom, imádom. Igazán megkapó darab.
