1975 09 18 - Royce Hall, UCLA, Los Angeles, CA - 120 min, Aud, B+ (FZshows)
Frank Zappa and The Abnuceals Emuukha Electric Orchestra, conducted by Michael Zearott.
FZ 1975 szeptemberében szedett össze magának egy negyvenfős zenekart Abnuceals Emuukha Electric Orchestra néven Earle Dumler és Mike Altschul segítségével, a karmester Michael Zearott volt. A költségek 120.000 dollárra rúgtak, ami duplája volt az 1970-es, Zubin Mehta vezényelte koncert kiadásainak.
Az UCLA Royce Hall 1500 főt képes befogadni, a zenekar két nyilvános előadást tartott itt szeptember 17-én és 18-án; a fenti kondíciókkal Frank már az elején biztos lehetett, hogy a program anyagilag kész csőd lesz. A 18-ai műsort ezért néhány korábbi előadásrészlettel együtt felvették. 19-én az előadóteremben zárt ajtók mögött készültek felvételek. Ezeknek egy része az Orchestral Favorites lemezre került (amit aztán FZ engedélye nélkül adott ki a Warner Brothers).
A zenekar láthatólag nagyon ráhangolódott a darabok világára. Zappa elmesélése szerint mikor a zenekar először ment végig 'Pedro's Dowry' című darabon, a zenészek ovációban törtek ki. (Bill Lantz)
Meghallgatható a teljes aznapi koncert - alul két remek beszámoló Terry Bozzio dobos és Pamela Goldsmith brácsás tollából.
itt külső linken is hallgatható; Itt meghallgathatóak a kiadatlan számok;
A dobos, akinek van jövője
Terry Bozzio dobos a koncertről a honlapján (a szöveg azóta eltűnt, szerencsére bemásoltam akkor a Kill Ugly Radio lemezvéleményezései közé):
Ahogy befejeztük az első turnémat Frankkel ’75-ben, egy klasszikus zenei koncertet szervezett az UCLA egyetem Royce Hall-jába egy Los Angeles legjobb zenészeiből álló 40-fős zenekar számára. Elkezdte nekem mesélni, hogy 4 ütőhangszeres lesz benne akik bármilyen kottát elolvasnak és eljátszanak (Emil Richards, John Bergamo, Alan Estes and Tom Rainey), aztán odaadta a Bogus Pomp, a Pedro’s Dowry és a Naval Aviation in Art kottáját. (...)
A koncert klasszikus koncentrációt igényelt és nagyon sok időzítési és megformálásbéli problémát okozott a zenekarnak („many ensemble problems with the time and feel”), de megoldottuk. A koncert után George Duke jött oda hozzám és gratulált a játékomhoz és a lefojtott pergetéseimhez („press rolls”) - azt mondta, olyan finoman szóltak, mint mikor valaki egy papírdarabot tép el. Annyira büszke és boldog voltam, azt éreztem hogy végre nem csak hogy egy olyan dzsesszzenész elismerését nyerem el, akit tisztelek (akkor Billy Cobhammel játszott épp), hanem egy Zappa-veteránét, akitől annyira tartottam mikor először játszottam vele egy zenekarban, és akinek az elfogadását annyira vágytam.
Másnap a zenekar egy tagja behozta az L. A. Times egy számát, a klasszikus zenei kritikus Robert Cromwell cikkével – írt a koncertről, dicsőítette Zappát stb., de az egyetlen ember akit a 40-fős arctalan zenekarból megemlített, az én voltam! Néhány elismerő szó után azt írta: „ennek a dobosnak van jövője!”
Méltató kritika ide vagy oda – ez a koncert/felvétel/esemény volt életem egyik csúcspontja.
Válogatás a fenti koncertből:
Örömzene kihívásokkal
Pamela Goldsmith brácsás e-mailes visszaemlékezése
(Bill Lantz "Az 1975-ös Abnuceals Emuukha Electric Orchestra honlap"-járól):
Jerry Kessler keresett meg hogy csatlakozzam hozzá egy (elektromos) vonósnégyesben, hogy a hatalmas Royce Hall-béli koncerten játszunk Frankkel. Akkor használtam először elektromos hangszedőt (Barcus Berry volt akkoriban) és erősítőt (egy hatalmas Benson), úgyhogy mindez Frankkel kombinálva elég erős stressznek tett ki, úgy emlékszem. Volt egy hangerőszabályzóm és egy wah-wah pedálom, az egyik próbán hülyéskedtem vele, megpróbáltam „vibratót” előállítani. Frank megbabonázva rohant felém: „Ez az, ezt használnod kell!” Hát használtam. Mezítláb játszottam, mert csak így éreztem a pedált a lábammal (ehhez jusson eszünkbe, hogy a hegedűsök amúgy nem használják a lábukat, ez teljesen új volt nekem. Frissen végeztem a Stanford egyetemen, XVIII. századi előadási gyakorlatból szereztem épp doktorátust). Az előadáson Frank pont a színpad szélére állította be a vonósnégyest, a szokásos elegáns öltözetben. Leszámítva, hogy én mezítláb voltam…
Nagyon számított és írt is a zenészek egyéniségére, egyre bonyolultabb és bonyolultabb szakaszokkal rukkolva elő, amíg el nem érte a határainkat. Emlékszem, a végén azt mondtam neki: „Frank ennél gyorsabban már képtelen vagyok játszani.” Oké, mondta, és úgy is maradt minden. Mindenki megkönnyebbült hogy nem félemlített meg (csak az elektronika). Azt hiszem én voltam az egyetlen nő a zenekarban (emlékszik még valaki? Jó régen volt…).
Igen, a zene nagyon összetett volt s bonyolult, de kihívást is jelentett és öröm volt játszani. Michael Zearott vezényelt (az ütemjelzések nagyon bonyolultak voltak és nagyon gyakran változtak), csodálatosan, ahogy emlékszem. Ami azt illeti, mindenki csúcsformában volt, méltó volt az alkalomhoz a zenészeknek ez a kivételes válogatottja.
Frank nagyon is személyre szabottan írta zenéit. Valaki biztosan mondhatta neki, hogy kapcsolatom van egy harsonással, hát írt egy unisono duettet brácsára és harsonára. Emlékszem, a stílusmegjelölés „groteszk” volt. Bruce-t, a kiváló harsonást nagy öröm volt imitálni – kiválóan hozta a szatirikus stílust. Összesen két darab címére emlékszem, ezek a Bogus Pomp és a Gregory Peccary.
A koncert egy pillanatában Frank odalépett a mikrofonhoz és bejelentette a közönségnek:
– Lehet hogy csodálatos zeneszerzőnek tartotok, de az igazság az, hogy ezek a zenészek itt rögtönözve remek saját darabokat tudnának előadni, amelyek legalább ilyen érdekesek lennének - úgyhogy halljuk is őket! Kezdjük Pammel!
Aztán megfordult és rám mutatott. Abban a pillanatban halálra rémültem! Felvettem a brácsámat és elkezdtem improvizálni, nagyon avantgárd, összevissza stílusban (volt aki szerint olyasmi volt mint Ornette Coleman). Jelzett a többieknek is hogy szálljanak be, vezényelt nekik a ki- és belépéshez, mutatta a tempóváltásokat és így tovább. Mikor megállította a zenét (vagy zajt, vagy akármit), a közönség tombolt. Én meg csak arra tudtam gondolni:
– Istenem, végre vége – remélem soha többet nem kér senki nyilvános improvizálásra!
