Egy jóval hosszabb interjú részlete, annak Zappa-részleteit kiemelve. Mark Volman - és Howard Kaylan - (általában Flo & Eddie néven) a következő Zappa-albumokon hallható (a válogatásokat nem számítva):
Chunga's Revenge (1970); Fillmore East - June 1971 (1971); 200 Motels (1971); Just Another Band From L.A. (1972); Playground Psychotics (1992), Carnegie Hall (2011)
"Frank szerette
a humorunkat..."
(részlet - az eredeti szöveg itt olvasható)
E.C.: A Turtles feloszlása után, a 70-es évek elején Frank Zappához mentél játszani. Ami elég nagy ugrás nak tűnik - a Turtles-ből Zappához. Milyen volt vele dolgozni? Egyébként nagyon bírom a "Happy Together" Zappa-féle változatát!
Mark: A közös munka Frankkel - ez nagyon jó szórakozást és nagy kihívást jelentett egyszerre. Az ottlétünk alatt speciálisan ránk, a mi képességeinkre szabva írta a zenét. A munkáink legnagyobb része élő felvétel volt, és ez a fajta spontán megközelítés nagyon jól működött abban az időszakban. Mintha egy kabaréban improvizáltunk volna. Kitaláltuk egy-egy dal vagy történet alapjait, aztán valami egészen más lett belőle, mikor előadtuk. Minden darabnak volt egy szerkezete, de Frank nagyon bátorított Howardot és engem arra, hogy minden előadáson újabb és újabb dolgokat tegyünk bele, a közös lemezein szinte mind így készültek. Sok embertől hallottam, hogy a velünk készített lemezei voltak a legjobbak. Szerintem is nagyon vidámak, viszont teljes időpocsékolás ezt az időszakot bármelyik másik munkájával összehasonlítani. Franknek volt egy filozófiája, ahogy elmesélte nekem egyszer, amely szerint egy művész munkássága nem ítélhető meg a karrierjének egy-egy szelete, egy lemez, egy munka vagy egy film alapján. Frank úgy gondolta, hogy bárkinek az alkotása csak a teljes munkássághoz viszonyítva ítélhető meg. Minden különálló alkotás a nagy egész része. Az egyes részek semmilyen kritikája sem változtathatja meg a végső megítélést, aminek a teljes életműre támaszkodva kell megszületnie. Csak ebben a kontextusban ítélhető meg.
Sok egyéb között ez volt az egyik fontos dolog, amiben segített nekem abban az időben. Frank kitűnő szónok, ugyanakkor egy folyamatosan meg-nem-értett ember volt. Nagyon finoman fogalmazott de határozott elképzelése volt az egyes darabok végeredményével kapcsolatban. Semmit nem bízott a véletlenre, zeneileg. Megvolt az elképzelése, és mindennek pont úgy kellett történnie. Félelmetesen nagy hatása volt ránk, amikor a zenei karrierünket kellett lassan kiépítenünk. Ő kapacitált arra, hogy próbáljunk olyan vokális irányokba is elmenni, amelyek felé a Mothers előtt nem is próbáltunk. Azt hiszem tisztelte a képességeinket és szerette a humorunkat. Mindig meg tudtuk nevettetni, és ez lett a kapcsolatunk alapja.
A haláláig Frank barátja maradtam, a családja a mai napig sokat jelent nekem. Nagyon hiányzik, és nagyon sok csodálatos estéről nagyon sok szép emléket őrzök. A "mud shark", a Fillmore East, a sok-sok európai turnénk, Flo & Eddie, Anysley Dunbar, Ian és Ruth Underwood, Jeff Simmons, Jim Pons, Don Preston, George Duke és a Winnipeg Rangers - örökké élni fognak bennem.
balint, 2006, április 29 - 21:36
