Egészen idétlen rádióinterjú Howard Kaylannal - az értelmesebb részeket fordítottam le belőle - legalábbis megpróbáltam.
Flo & Eddie éneke hallható többek között John Lennon, Bruce Springsteen, The Ramones, Blondie, Duran Duran, The Psychedelic Furs, T. Rex, Alice Cooper és sok más előadó lemezein is.
Zappánál: Chunga's Revenge, Fillmore East - June 1971, Frank Zappa's 200 Motels,
Just Another Band From L.A., Playground Psychotics. >>> Mark Volman itt!
Teknősleves
- Turtlesoup - az Universal Music Tribe interjúja;
Buff: Hogy vagy ma este?
Howard: Csodásan, mint mindig. Mindenkinek olyan jól kéne éreznie magát, mint ahogy én ma este érzem magam.
Buff: Akkor én is jól érzem magam. Milyen kedves ember.
Howard: Na akkor valamit elszúrtam.
(Mars nevet)
Howard: Soha nem akartam hogy bárki is jól érezze magát ebben az életben. Szemét önző állat vagyok, ha jobban megnézzük. Ha bárki is kedvességgel gyanúsít meg, az nagyon rossz nyomon jár. 40 éve küzdök hogy fenntartsam ezt a zsugori imázst, végre elértem a kort amikor ezt hitelesen is tudom hozni, erre azzal jössz hogy "milyen kedves". Na szép!
(Mars nevet)
Buff: Beszéljünk kicsit a zenédről.
Howard: Hm, sokan, sokan vagyunk akik abból élünk hogy az évekkel ezelőtti dalainkat játsszuk. Zenészeknek nincs nyugdíj, nincs előtakarékosság, szépen magára marad az ember. Úgyhogy végig ugyanannyiból kell kijönni amennyit az ember megkeres, mínusz a kiadások.
Mars: Ami szépen meg is nőhet.
Howard: Bizony meg! Attól függően hogy kinek hány felesége volt. Az pedig nagyon, nagyon költségigényes dolog. És hát ugye miután épp keresztülment rajtam ez a rengeteg stressz, meg rengeteg nőszemély a rengeteg rokonaikkal és bátyjaikkal meg sztorijaikkal meg iskolai díjaikkal... hát ha csak még egy szembejött volna hát istenuccse... – szóval még ekkor is azt mondtam inkább magamnak, és szerintem még hangosan is kimondtam (a tükörnek legalábbis), hogy „hát nem érdemesebb most kirúgni a hámból mint kuporgatni és kuporgatni és addig őrizgetni amíg nyugdíjba menne az ember mondjuk 68 évesen, amikor már csak úgy 7 jó éve van hátra és a pénzt már úgyis csak a köszvénygyógyszerekre költheti? Mire jó a csodás kilátás Beverly Hillsben, ha csak úgy tudok odagurulni az ablakhoz?"
Hát nagyjából ennyit tudok mondani az életről úgy általában. Aki nem követi ezt a szabályt, az sosem fogja megérteni hogy miért játszunk még, és miért nem állunk inkább be reklámembernek valami áruházhoz.
Buffalo: Ez elég szemléletes kép. Flo és Eddie dalolva üdvözöl a Teszkó előtt.
Howard: Na persze, de vajon hagynák-e hogy azt mondjuk amit akarunk? Vagy csak amit a szánkba adnak, és kötelez a céghűség?
Buffalo: Úgy persze már nem lenne olyan vicces.
Howard: Nem, nem. Jól szórakoztam volna én céghűen is. Meg kell tanulni hogy tud az ember a Pepsi, a Hilton vagy a Disney vezetésének is dolgozni. Aki ennyi ideje van a show-bizniszben mint én, annak minden második koncertje céges fellépésekből jön. Meg kell ismerni őket, meg tanulni kit hogy hívnak, így legközelebb már a saját nevükön köszönsz nekik. Be kell szállni a játékba. A különbség a művész és az átlagember között az a pillanat, amikor eladja a festményét vagy a lemezét – a profi az, aki ebből előnyt tud kovácsolni. Aki nem adja el a lelkét. Aki csak okosabb lesz ezekkel a saját világán kívüli emberekkel dolgozva. Akiben olyan képesség fejlődik ki, ami elemeli a Facebook-tól és képessé teszi az élő emberekkel való beszélgetésre, ami már csaknem egy kihalóban levő műfaj. Nem is emlékszem, mikor beszélgettem úgy valakivel utoljára, hogy a másik a szemembe nézett volna és nem a semmibe bámult közben, miközben képzeletben már máshol járt.
Mars: Ezt utálom. Ha beszélek valakivel, muszáj hogy a szemembe nézzen.
Howard: Máskülönben akár telefonálhatnánk is. Lehetne a másik Philadelphiában vagy Dél-Karolinában, teljesen mindegy.
Buff: Amit kérdezni akartam: ti a Turtles-szel sikeres, Top 40-es popcsapat voltatok. Hogy kerültetek innen Frank Zappához?
Who Are The Brain Police? - 1970 Paris:
Howard: Hát, ha Mr. Zappa dolgai közül valamire rámondható, hogy pénzügyi okok vezérelték, akkor ez az volt. Frank épp csóró volt, a Turtlesnek meg volt egy rakás sikerlemeze, de a banda öt és fél év után a csúcson feloszlott. Minden remekül ment, már a Fehér Házban is játszottunk. Ami nem volt remek, az az hogy már utáltuk egymást. Egyszerűen utáltuk egymást. Középiskola eleje óta együtt voltunk, először Crossfire majd Turtles néven, mindent együtt csináltunk, aztán meg bíróságra jártunk még évekkel azután hogy feloszlottunk. Úgyhogy nem volt nagy szívfájdalom bennünk az elváláskor. Azt mondtuk ekkor a kiadónak, hogy nem csinálunk nekik több lemezt, mert nem voltunk elégedettek az eddig tőlük kapott szarral. Ők erre kizártak a stúdióból, elzártak a cuccainktól és azt mondták hogy nem használhatjuk a Turtles nevet. Hogy nem használhatom a Howard nevet. Nem mehettünk sehová, nem csinálhattunk semmit. A csapat feloszlott, a kiadó beperelt, mi visszapereltünk, tíz évig jártunk bíróságra, és nem használhattuk a Mark és a Howard nevet a felvételeinknél.
A lemezcégnél volt a z összes mesterszalag, nem is kaptunk ezután már semmi jogdíjat, pedig folyamatosan adták ki a dolgainkat, újra meg újra átcsomagolva. Demókat csináltunk egy akkor még ismeretlen csapattal, úgy hívták hogy Steely Dan. Donald (Fagen) nem volt elégedett a saját hangjával, ezért én és Mark énekeltük fel azt a demót, aminek köszönhetően szerződött velük az ABC Paramount. Hívtak is aztán a Steely Danbe, de annak nem sok teteje lett volna, nem volt meg hozzá a dzsessz-hátterünk, a zene nem a mi világunk volt, nemet mondtunk. Aztán felajánlották a „Hair” címszerepeit Los Angelesben, de az sem lett volna igazán a jó irány nekünk. Teljesen padlón voltunk. De alig két és fél hét telt el azóta hogy az ügyvédünk lehülyézett mikor láttuk Frank Zappát és az újra összeáltt Motherst, a Los Angelesi Filharmonikusokkal. Imádtuk, és a koncert után odamentünk Frankhez megmondani, mennyire imádtuk. Ismertük már emberemlékezet óta, a menedzserét, Kirket meg még régebben.
Ő meg mondta hogy hallotta hogy feloszlott a Turtles, és megkérdezte:
- Nem csatlakoztok a Mothershez? Épp egy filmet fogunk csinálni, megyünk Európába és játszunk egy fesztiválon Bath-ban. Gyertek el hozzám vasárnap, grillezünk kicsit, hozzátok szaxofonokat is.
Elájultunk. Magunkon kívül voltunk, teljes mámor. Azt se tudtuk mit csináljunk, két dolgot viszont biztosan tudtunk: először is hogy igen szar szaxofonosok vagyunk, illetve azt, hogy nála játszik Ian Underwood, aki elképesztő szaxofonos. De azért játszottunk vele. Elmentünk a grill-partira, vittük a szaxofonokat. Kérte, hogy játsszunk, mi meg röffentettünk valamit, mire ránk nézett, azzal, hogy „na jó, inkább énekeljetek”. Énekeltünk – és minden a helyére került. „Ez az, ez kell nekem” – mondta. Volt bennünk némi nyugtalanság a csatlakozás miatt, mert tudtuk hogy Frank közönségével kell majd szembenéznünk. De bennünk volt a pörgés, ami kitartott aztán három évig, Frank szörnyű balesetéig a Rainbow színházban, meg a Montreux-i tűzvészig, ahol minden leégett (Smoke on The Water), és a rengeteg turné meg a 200 Motels film alatt is remekül működött.
Aztán ezt teszteljük idén is, mert fellépünk párszor Dweezillel és a Zappa Plays Zappával. Az első dolog hogy beszállunk Dweezilnek ebbe a táborába, amit már második éve csinál a Catskill Mountains-ban. Úgy hívja hogy Dweezilla. Némi fizetségért lehet kicsit sütkérezni az aurájában, meg nagyokat Zappázni. Hogy ebben benne vagyunk, hát pár koncertre is beszállunk. Aztán ott lesz még a Happy Together Turné idén nyáron, 2012-ben kijön egy könyv is A teknős hangja címmel (Voice of The Turtle), úgyhogy sokat ülök az iPad előtt és írogatok.
Flo & Eddie - Vincent Price-szal és Alice Cooperrel
