ezer kösz: Teodóra  

Frank Zappa gitárszólóinak világa meglehetősen unikális, habitusában, hatásában kevés zenei élmény tehető mellé - én lettem volna tehát a legjobban meglepve, ha valaki azzal áll elő, hogy az úgy huszonöt évvel ezelőttig alkotó amerikai zenész instrumentális (!) munkáihoz egy mai magyar zenész szövegalkotása (!) kínál fel valamiféle párhuzamot. Most - hogy magam állítom ugyanezt - sem vagyok kevésbé meglepve, e meglepődés közbeni találásokat próbálom meg az elkövetkezőkben szavakba önteni; az egyes idézetek kibővített társaságban a korábbi kísérő-posztban olvashatóak (bannerklikk).

túláradó

Valamikor szeptemberben jött velem szembe a Hiperkarma a 2014-es Konyharegény című lemeze, aminek első, ismerkedő hallgatásai után tapasztalhattam, hogy a dolog felfedeződése, időbeni kibomlása, belső utóélete, de főleg és elsősorban: az egész rám tett hatása megdöbbentő párhuzamot mutat Zappa gitárlemezeinek hatásmechanizmusával. A hallgatóra elsőként rázuhanó - Zappától már ismerős - élmény a dolog befogadhatatlansága: olyan gazdagsággal, intenzitással és sebességgel árad Bérczesi szövegfolyama, amit elsőre lehetetlen a maga teljességében feldolgozni (egyes helyeken sokadszorra is az).

A fenti két figurán kívül hirtelen nem is tudnék olyan mai alkotót mondani, akiknek a munkája ennyire intenzíven igénybe venné az ember intellektusát, asszociatív készségét, reakcióidejét, memóriáját: személyiségét. Mondhatnám, hogy a hallgató alig kap levegőt - ez a megfogalmazás a gitárszólóknál persze csak képletes, de mégis megélhető élmény: hangozzék bármilyen banálisan, Zappa gitárjátéka tipikusan gitárszerű, ebben furcsa módon mégis különbözik a gitárosok nagy többségétől: az ő hangszere nem "énekel", inkább beszél, mesél, és így - a hangszer jellegéből következően - nem feltétlenül "vesz levegőt" egyes frázisok, dallamvonalak végén, hanem természetesen és folyamatosan ölti azokat tovább a következő motívumba (erről később még lesz szó).

A pillanatnyi légszomj érzése Bérczesi szövegeit hallgatva már közvetlenebb: fizikailag is nehezen reprodukálható a gyors és pergően feszes szövegmondás, a lélegzet valódi elakadását ugyanakkor a tartalom: a szöveg nyelvi ereje, gazdagsága, elsöprő lendülete okozza. A szöveg intenzitásnak köszönhető az a sűrűségélmény, ami miatt a lemez nagyon telítettnek, soknak érződik: mivel igencsak igénybeveszi a hallgatót, fel sem tűnik, hogy (bónusztrekkestül) bizony nem több 37 percnél.

(Emlékeztető: az alábbi gondolatok majdnem kizárólag a Konyharegény lemezre vonatkoznak - részint mert azt ismerem, részint mert valamennyire különbözőnek is érzem a korábbi kettőnél: érettebbnek, egységesebbnek, nyugodtabbnak: hozzám közelebb állónak. Update 2016/2: az előzőt azóta revideáltam.)

mikro-makro

...az „e-ő-é”... az nem „rendőrség”,
hanem „felhős ég” lesz. Nem mindegy.

A Hiperkarma-szövegek erejét, erős belső kohézióját a nyelv-birtoklás rendkívüli magabiztossága adja: a kikezdhetetlen, sokszor mégis több olvasatot is megengedő megfogalmazás, a szokatlanul erős rímek (ahol vannak), és a nyelvből magából következő - a zene alapvető építőkövét jelentő - belső ritmus. Tekintsük ezt annak az alapnak, amire ráfeszülve a szöveg-szövet egyes értelmezési szintjei megjelennek: az első ilyen a szavak szintje, amihez következő szintként adódnak az azok közti kapcsolatokkal megjelenő lehetséges jelentésrétegek, majd a mondat-szintű kapcsolatok, s később a még tágabb, az egyes számokon átívelő, azokat összekapcsoló egység.

Hogy felfedezés/feldolgozás időbelisége azonos-e a megszületés kronológiájával, arra csak tippjeink lehetnek, kézzelfogható viszont a többdimenziósság ténye: válogathatunk az értelmezési szintekből, a szavak-szótagok puszta ritmikai/zenei erejétől a felvillanó rész-olvasatokon át az időnként felsejlő (majd néha elenyésző) nagyobb léptékű üzenetekig. A többdimenziósság ugyanilyen jelenvaló Zappánál: zsigeri, alapvető élményként jelenik meg úgy a hangképzés kimunkáltsága, mint a kibomló dallamvonalak szépsége, majd az azok egymásbafonódásából, a kísérőzenészekkel való együttlélegzésből adódó nagyobb egység - illetve mindezek egyidejűsége.

Bérczesi szövegeinek sokrétűségéhez képest különösen meglepő tapasztalat a használt nyelv hétköznapisága: a megfogalmazások természetesek, élőbeszédhez közeliek, ahogy maga a szerkezet is kerüli a hagyományos (mesterkélt) dal-forma jellemzőit: ritkán fordulnak elő rövid sorok, egyszerű és állandó ritmusképletek vagy a hagyományos értelemben vett megjegyezhető refrének - ehelyett hosszú, sebesen gomolygó szövegfolyamot kapunk, aminek a lemez kísérőfüzetében megjelenő tördelése is inkább folyamatos: amit látunk, alig strukturált egész, semmint versszakokból álló dalok sora.

Apropó egész: érdekes az életművekre nem különálló dalok/számok összességeként, hanem egy irdatlan monolit elvétellel születő darabjaiként gondolni, amik töredékességükben-szilánkosságukban is hordoznak valamit az egykori nagy egészből. Ismert, hogy Zappa maga is szívesen hivatkozott ekként a munkáira ("project object"), s hogy a darabolás és az újra-összeillesztés volt az egyik jellemző munkamódszere (ami azt is jelenti hogy mindent és mindig nyersanyagnak tekintett); pontosan ez a világ sejlik fel Bérczesinél a zenékkel-szövegekkel ismerkedve: nagyon látványosan mutatja ugyanezt az a kis tízperces videó, amelyiken egy lendülettel motyogja énekli el a majdani album nagy részét - egyben, egy "dalként". Akinek kedve van, kihámozgatja hogy melyik számok vagy számrészek szerepelnek itt embrionális, még megszobrászatlan, nyers formájukban. (Lásd még az idézetek között: "Én az egész lemezt hallom. Elmegyek a jövőbe, leemelem a polcról, megnézem a borítóját, és addig hallgatom amíg meg nem hallom.")

automata

"Leírtam egy szót, szótagszámra beállítottam egy belső metronómot,
minden szóról eszembe jutott egy másik szó, ezeket
leírtam egymás után a papírra és ebből alakult ki a dalszöveg."

Az elsődleges, a kiindulópont a Hiperkarma esetében tehát maga a szöveg: annak ritmusa, lehetséges kapcsolatai, asszociációi; és míg bár Zappánál a szólók in situ, a színpadi lét egyszeri és megismételhetetlen pillanatában születnek, Bérczesi pedig hosszasan matat a saját szöveg-szövetein, a két dolog mégsem áll egymástól annyira távol. A két látszólag rokoníthatatlan világot a befelé való koncentrált figyelem kapcsolja össze, a szöveg (a zene) önmagát alakító "automatizmusa", amiben szinte kívülállóként (médiumként?) jelenik meg a felfedezés kalandjára (a hallgatóval együtt) rácsodálkozó a szövegíró/zenész. Nagyon szépen fogalmazódik ez meg a konkrét zenéken túl a két alkotó ezirányú megnyilatkozásaiban is, de ugyanezt húzza alá Molnár Cecília nyelvész a vele készült interjúban: a Hiperkarma szövegeket nem végleges/végletes dalszövegekkel vagy versekkel kapcsolja össze, hanem egy sokkal dinamikusabb valamivel: gondolkodásunk módjával, annak folyamatával. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy úgy Zappa szólói (és szóló-gyökerű szerzeményei) mint a Hiperkarma szövegei (jellemzően) nem keretesek, nem követnek valamiféle zárt (például dal-)formát, hanem előremenőek, lineárisak, folyamatosak.

Pink Napkins: 31:14

Az automatizmussal kapcsolatban csak a rend kedvéért azért jegyezzük meg, hogy itt messze nem valami öntudatlan, hanyattesős, "minden mindegy" ájulatról van szó, hanem az ego, az én valamiféle időleges felfüggesztéséről, egy kíváncsian fürkésző belső kirándulásról, amihez a terepet, a hátországot mindkét zenész elég komolyan megalapozta: Zappánál ez a kortárszenei műveltség, zeneelméleti és hangszeres tudás, a zenésztársakkal kialakított nagyon intenzív viszony és az évtizedes színpadi rutin, míg Bérczesinél az ugyancsak sokéves szöveg-bíbelődés: egyéb zenekarok dalai, novellák, képregények garmadája. Végtelenül szabad repülés egy végletekig kiismert zene/szöveg-táj felett - a szabadság és kötöttség izgalmas, egyszerre könnyed és feszültséggel teli együttélése.

zene és szöveg

"a Pont című dalt el lehetne énekelni egy másik zenémnek
az alapjára is, aztán egy harmadikra, negyedikre is"

A Hiperkarmánál tehát egyértelműen a szöveg az első, sokszor ennek a ritmikáját-dallamát rajzolja át és erősíti meg a gitár, tovább fokozva a szöveg, a szavak belsejéből táplálkozó ritmus erejét. Egy szöveg többféle zenei kíséretet kaphat, ez aztán rendszerint megállapodik egy végleges verzióban, de érdekes anomáliák is adódnak időnként: a „változtatni jött úgy hogy közben/a régiben is megmaradhasson minden” sorpár ugyanezen a lemezen belül három dalban is felbukkan (!), minimális változtatással (ezek: Vissza, Pont, Vicces. A szöveg sűrűsége miatt nem könnyű észrevenni - kíváncsi vagyok feltűnt-e bárkinek is).

Pont fordítva történik Zappánál: nála a zene az elsődleges, amire (ha nem marad aztán instrumentális) jellemzően később kerül az annak ritmusát becsomagoló szöveg (Inca Roads, Time Is Money, etc). A zene vonalára más szövegváltozatok, de néha újabb zenei rétegek is kerülhetnek: ilyen a szólók utólagos meghangszerelése, a dallamvonaluk megtöbbszörözése (ld. pl.: Sinister Footwear III.). De hogy a dolog még kevésbé legyen mintakövető és uniformizálható, itt is előfordul hogy a szöveg alakul ki először, aminek különös, "elmondott" világát ismétlik meg a ráfekvő dallamhangszerek (The Dangerus Kitchen). A hasonlóság ellenére maga a szöveg itt inkább ürügy, aminek ritmikája, belső zeneisége alakul, hangszerelődik át aztán konkrét zenévé - meglepő módon hasonló történhet szöveg-nélküli szerzeményeknél is (csak hogy végre visszatérjünk az improvizációkhoz): Zappa egy interjúban is megjegyzi hogy szólóinak a "ritmusvilágát az élőbeszéd inspirálja" (Guitar Player, 1977).

A fentiek nyomán a két produkció műfajára is rákérdezhetünk - ami a látszat ellenére mindkét esetben elég távol van a rockzene hagyományos világától, még ha két színpadon álló, a nyakában elektromos gitárt lógató zenészről beszélünk is. Instant légszobroknak hívja (néha) Zappa a maga szólóit, Bérczesi a saját dalait többnyire sehogy, próbálkozhatunk esetleg az énekelt szöveg-szövet megfogalmazással...

Címkézés helyett keressünk itt is párhuzamot: a Konyharegénynél - a szövegközpontúság, az utólagos "megmunkálás", az egész munka aurája miatt - Jim Morrison Amerikai imája jut eszembe. Hogy Morrison esetében egy posztumusz munkáról, Bérczesinél viszont újrakezdésről beszélünk, azt tekintsük igazán örömteli, optimista előjelnek.

é n v a g y o k a Z a p á d ?

(a konyharegény veszélyes)

Természetesen nem gondolom hogy a fent megpendített párhuzamok bármelyike is célzatos törekvés eredménye lenne: két szuverén alkotóról van szó, akiknek a világlátása, a munkához/világhoz való viszonya mutatkozik azonosnak, így természetes hogy a születő művek hasonló jegyeket mutathatnak fel. Ettől függetlenül biztos, hogy Bérczesi Róbert ismeri Frank Zappa legalább néhány munkáját: a nála doboló Frenk idén megjelent feldolgozáslemezén szerepel az első hivatalosan megjelent magyar zappa-feldolgozás (Any Way The Wind Blows) - de lám, maga a Hiperkarma játszott is Zappát: a Bobby Brown ráadásszám volt (Frenk énekével, legalul megnézhető) az idei Halloween-bulin. Amúgy maga a feldolgozás műfaja, de a (zenei/szöveges) idézetek jelenléte is rokon a HiperZappa univerzumban - ehhez elég Bérczesi "Én meg az ének" című, csak feldolgozásokból álló lemezét megemlíteni.

A ténylegeseken túl felszínesebb kapcsolati lehetőségekkel is elbohóckodhatunk, csak a puszta a felsorolás erejéig. Ostoba kis párhuzam-bolondság a konyha-motívum felbukkanása, a Halloween-bulik sorozata, a CD-gyártáshoz/letöltéshez való viszony... - mindezekről és hasonló egymásmellettiségekről ad bő válogatást a "Felhős ég" című idézetgyűjtemény.

transz-fúzió

hajtsd meg a fejed a békességre
hiperkarma: vagy/vagy, 2014

Tovább kell látnom a futballmeccsnél és a sörnél.
Kimentem a perem mögé és úgy érzem,
áthozhatok valamit onnan, ha van akit ez érdekel.
Ez az amit csinálok. Visszajövök, és megmutatom:
„Tessék. Ez történt a futballmeccs után”.
Frank Zappa, Playboy interjú, 1993 május 2

A két világ felmutatható párhuzamossága mellett zárásként érdemes lehet elidőzni azon, hogy van-e valami közös a két életmű alapjainál, megfogalmazható-e valami olyan érték vagy törekvés, amiből a konkrétan megtapasztalható hasonlóságok levezethetőek? Zappa kapcsán is felbukkan cikkekben, de a szövegelemzések közben Molnár Cecília is felvet egyfajta médium- vagy közvetítőszerepet, amit megerősít a két zenész beszámolója az alkotás folyamatáról: a személyiség pillanatnyi kikapcsolásáról, valamiféle tágabb, nagyobb egységre való ráhangolódásról. Túl merész következtetések helyett ami halkan megpendíthető mindkét esetben, az a munkákból megtapasztalható egyszerre egyéni és egyén feletti, egyszerre (egy)személyes de mégis közös élmény.

Amit viszont hangosan is ki mernék jelenteni, az mindkét esetben a kiemelkedő minőség, elkötelezettség, kidolgozottság - Zappa szólói esetében ez a kockázatvállalást, gazdagságot, tágasságot és szellősséget, a hallgató által is megélhető kíváncsiságot jelenti, míg a Hiperkarma dalokban szintén alapélmény a nyelv-birtoklás elképesztő magas foka, a szövegek sűrűsége, s az ebben egyszerre megjelenő élményfaktor és igényszint (az albumot hallgatva, egyes részekre rázoomolva ez úgy fogalmazódott meg bennem hogy "nem találni benne hibát"). Talán nem is olyan furcsa módon ez a hajthatatlanság, elkötelezettség mindkettejüknél valamiféle erkölcsi tartást is jelent, ami Zappa egykori zenésztársaitól rendszeresen el is hangzik, Bérczesi alig-feldolgozható szó-áradatából időnként meglepetésszerűen kicsillanó apró helyi értelme(zése)k pedig ugyancsak valami beérkezettségről, ítélet-mentességről mesélnek, aminek nyomán a hallgatóba befészkeli magát egyfajta nyugalom-érzés: derű.

lásd még:

• Grecsó Krisztián: A nagy dalnok beszél (pdf) - Élet és irodalom, LVIII. évfolyam, 20. szám, 2014. május 16.
• Stermeczky Zsolt Gábor: A trilógia befejező része – hiperkarma: konyharegény - in: félonline.hu, 2014 december;
• Jánk István: Egy kis hiperkarma, egy kis pszichológia - a Feketepéter elemzése, in: Nyest.hu, 2015 július;
• Molnár Cecília: A kérdőjeltől a pontig – Hiperkarma-dalszövegek - in: Kultúrfitnesz (rádióműsor, 30 perc), 2014. december
• Bérczesi Robi - Szelfi (RTL II.);
• magyar párhuzam: Hencze Tamás festészete és a Sinister Footwear;
• Magyar Ádám: Száműztem magamból a cinikus énemet - Bérczesi Róbert interjú, Lángoló gitárok, 2014 szeptember;