PLAYBOY: Soha nem vonzott a kábítószer?

ZAPPA: Egyetlen pillantás a kábszeresekre tökéletesen elég volt. Ezek az emberek ijesztő dolgokat műveltek, és aztán fantasztikusnak hitték őket. Azután megállás nélkül erről beszéltek azokkal, akik ugyanazt a drogot szívták. Kipróbáltam a marihuánát, és vártam hogy valami történjen. Megfájdult a torkom és elálmosodtam. A többiekre néztem, és azt kérdeztem: „Miért?”. Én nem leszek Bill Clinton, hogy azt mondjam, nem tüdőztem le. Letüdőztem. És nem értettem, mi benne akkora szám. Jobban ízlett a dohány.

kritikai - javított és bővített - változat - az első rész (a forrásokkal) itt!

PLAYBOY: Az ellenkultúráknak más rétegeihez is közel kerültél?

ZAPPA: Ahhoz, hogy az ember része legyen, az egész drogcirkuszba be kellett másznia. Tapasztaltnak kellett lenni, a szó Jimi Hendrix-i értelmében. De az összes tapasztalt ember, akit ismertem, a Zombi-lét határán volt.

PLAYBOY: Nem volt lehangoló, hogy a hallgatóságod néha „repült”?

ZAPPA: Számomra az volt a legrosszabb az egészben, hogy ki nem állhatom a marihuána szagát. Olyan helyekre kellett járnom ahol vastag volt a lila köd – és ilyen helyeken kellett dolgoznom órákon át. Felőlem mindenki azt csinált amit akart, ameddig a fű hatása alatt nem kötött belém.

PLAYBOY: Te már Nancy Reagan előtt beszéltél róla, hogy a kábítószer hülyeség.

ZAPPA: Ez volt az egyik oka annak, hogy nem voltunk különösebben népszerűek akkoriban.

PLAYBOY: Kívülállónak érezted magad? Kimondhatjuk, hogy akkoriban minden jelentősebb rocksztár...

ZAPPA: .. .füvezett. Nemcsak a többi sztár; a zenekari tagok is. De nálam ez azonnali munkavesztéssel járt, úgyhogy nem voltam valami népszerű emiatt. Ami a rocksztárokai illeti, ha találkoztál velük, tudhatod, hogy általában nem valami nagy lumenek. Sohasem vágytam különösebben a társaságukra.

PLAYBOY: Kik érdekeltek a korabeli nagyágyúk közül? Dylan, Hendrix, a Stones?

ZAPPA: Hendrix legjobb dolgai a korai, szakadt és brutális zenék voltak. A „Manic Depression" volt a kedvenc Jimi Hendrix-számom. Ahogy egyre kísérletezőbb lett, úgy vált számomra egyre érdektelenebbé és laposabbá. Ami Dylant illeti, a „Highway 61 Revisited" tényleg jó volt. Azután jött a „Blonde On Blonde", és kezdett a cowboy-zenére emlékeztetni, arról pedig tudod, mi a véleményem. A Rolling Stones-t szerettem.

PLAYBOY: Igaz, hogy egyszer Jagger kihúzott egy tüskét a lábujjadból?

ZAPPA: Igen. Éppen a házunk mellett ment el, én fél lábon ugráltam a tüske miatt, ő pedig kihúzta. Jó sztori, nem? Szerettem Jagger és a Stones hozzáállását a zenéhez. Végül is azért csinálták, mert termék. Azért készült popzene, mert volt egy kiadó, amely felvételeket akart.

PLAYBOY: Ezért alapítottad meg a Straight Records-t?

ZAPPA: Naivul azt hittem, hogy ha van némi igény a szabványtól eltérő anyagra, akkor az megtalálja a maga piacát. De az elképzelés kudarcot vallott, mert a terjesztés is független akart lenni. A lényeg az, hogy egy független kiadót kizárólag egy nagy cég eladóhálózatán keresztül lehet működtetni, mert azok be tudják hajtani a pénzt a kereskedőkön.

PLAYBOY: Hogy futnak a jelenlegi cégeid, a Barking Pumpkin (Ugató Tök) és a Zappa Records?

ZAPPA: Több országban nagyon hűséges rajongótáborunk van. Bár az eladási statisztikák meg sem közelítik a nagy rocksztárokéit, mindazok, akik szerették, amit csinálunk, igen lelkesek voltak érte. Ez aztán bizonyos befolyást biztosít a nagy lemeztársaságokkal szemben. Egy nagy elosztóhoz csatlakozva is kézben tartható az irányítás. Azonkívül hogy most van egy saját cégem, amely a mesterszalagok fölött rendelkezik, ennek köszönhetően – kiadóként és nem zenészként – többet keresek egy-egy lemezen.

PLAYBOY: Mi ösztönzött arra, hogy megalapítsd az első zenekarodat, a Blackouts-t?

ZAPPA: Lancasterben egyáltalán nem volt rock and roll, zenét csak lemezről lehetett hallgatni. A Rhythm and Blues kedvelői általában nem a lucernatermelő farmerek vagy a helyi honvédelmi dolgozók fehér csemetéi közül kerültek ki. Volt jónéhány mexikói meg egy csomó fekete srác, ők szerették az ilyesmit. Belőlük hoztam össze egy vegyes etnikumú zenekart, mert ők szívesen játszották ezt a zenét. A többi garázs-bandához hasonlóan mi is vért izzadva igyekeztünk rájönni, hogyan csináljuk. Nincs rá recept.

PLAYBOY: Gimnáziumi táncesteken is felléptetek?

ZAPPA: Nem engedték. A rendezvényeimet nekem kellett megszerveznem. Egyszer kibéreltük a Lancasteri Nők Klubját, hogy táncpartit rendezzünk. Mikor a hatóságok tudomást szereztek arról, hogy rock-and-roll-party lesz az ő kis cowboy-közösségükben, aznap este hatkor letartóztattak csavargásért. Az egész éjszakát a börtönben töltöttem. Mint a tinédzserfilmeken. A tánc így is lement.

PLAYBOY: Ez a zenekar alakult át a Mothers of Inventionné?

ZAPPA: Az csak egy gimnáziumi zenekar volt. Mikor leérettségiztem és elköltöztem, másfajta bulikon játszottam. Például egy rövid ideig a Joe Perrino and the Mellotones -szal. Éjszakánként egyetlen twisztszámot játszhattunk. A többi meg a Happy Birthday, Anniversary Waltz és a többi sztenderd. Egy szmokingot viseltem, és unottan nyűttem az akkordokat. Aztán elegem lett, tokba tettem a gitáromat, és nyolc hónapon át elő sem vettem. Találtam egy állást, ahol üdvözlőkártyákat kellett terveznem, és szórakozásképpen kamarazenét írtam. Aztán találkoztam valakivel, aki ismert egy Paul Buff nevű alakot, akinek volt egy stúdiója. Dolgozni kezdtem nála. Találkoztam Ray Collins-szal, ő hétvégenként a Soul Giants-szel lépett fel. Összeverekedett a gitárosával, sürgős helyettesítésre volt szükségük, ezért szóltak nekem. Komolyan belemerültem a dologba, és megtanultam, milyen nehéz futtatni egy zenekart, különösen, ha szokatlan zenei élményt kínál - pénztelenül. Igyekszel meggyőzni egy zenészt, hogy valamit érdemes megcsinálnia, miközben a szíve mélyén minden rockzenész azt gondolja, hogy ő kéne hogy legyen a negyedik Cream-tag vagy a tizennyolcadik Beatle. Akárhogyan is, ebből a csapatból lett a Mothers.

PLAYBOY: Honnan a név?

ZAPPA: Nem is tudom. Anyák napján választottuk.

PLAYBOY: Számodra azok a régi szép napok?

ZAPPA: A régi napok. De azért jól szórakoztunk.

PLAYBOY: Hogy nézett ki akkoriban a zenei világ?

ZAPPA: Elég bizarrul. Dúltak a hatvanas évek, és ezek voltak a Jefferson Airplane, Paul Butterfield és Johnny Rivers nagy napjai. 1966-ban Lenny Bruce előzenekara voltunk a Fillmore Westben. Megkértem, írja alá a behívókártyámat, de nemet mondott.

PLAYBOY: Ekkor akadtatok össze John Wayne-nel?

ZAPPA: Igen. Eljött megnézni egy műsort. Nagyon részeg volt. Meglátott, és azt mondta: „Láttalak Egyiptomban. Nagy voltál... És aztán átnéztél rajtam!" A színpadon a következőket mondtam: „Hölgyeim és Uraim, Halloween van, s ezért több fontos vendéget is vártunk ma estére – például George Lincoln Rockwellt, az Amerikai Náci Párt vezetőjét –, de sajnos csak John Wayne tudott eljönni". Felállt, és valami részeg szónoklatba kezdett, a testőrei pedig figyelmeztettek, hogy fogjam vissza magam.

PLAYBOY: Voltak ott még nagy karakterek – például Gipszöntő Cythia. Mesélj róla.

ZAPPA: Eric Clapton mutatott be a Gipszöntőknek. Jimi Hendrix meg mások farkáról voltak gipsz-szobrocskáik. Az egyikük keverte az anyagot, a másik meg szopta a delikvenst. Ahogy elvette a száját, az első ráöntötte a formát. Mi – mondjuk így – nem vágytunk az öröklétnek erre a formájára.

PLAYBOY: A Mothers keményen dolgozó zenekar hírében állt, folyamatosan turnéztatok.

ZAPPA: Mindenütt játszottunk. Egyszer Montrealban, egy New Penelope nevű klubban léptünk fel, ahol mínusz húsz fok volt. Átmentünk a hotelből a klubba, és mire dolgozni kezdtünk, a takony a szó szoros értelmében megfagyott az orrunkban. A fűvóshangszerek olyan hidegek voltak, hogy hozzájuk fagyott az ember keze meg a szája. Nemis lehetett játszani rajtuk amíg fel nem melegítettük. Egészen kőkorszaki volt. Enélkül az élmény nélkül valószínűleg sohasem születtek volna meg azok a közönséget heccelő és büntető őrültségek, amelyekkel előszeretettel éltünk akkoriban.

PLAYBOY: Közönség-büntető?

ZAPPA: Az volt a kérdés, hogy meddig hajlandóak elmenni? Mire lehet rávenni őket? A válasz: bármire. Felhívtunk valakit a színpadra, és azt mondtuk neki: „Vedd le a cipőt meg a zoknit, a zoknit húzd a kezedre, és nyalogasd, mialatt játszunk". Bármit megtettek, ami csak az eszünkbe jutott. Ameddig az utasítás a színpadról érkezett, csinálták. A közönség pedig röhögött azokon, akik hülyét csináltak magukból, utána pedig azt hajtogatták: „Képes voltam rá! Ez is én vagyok!"

Egy New York-i színházban, ami azelőtt pornószínház vagy valami hasonló lehetett, a színpad végében egy vetítőbódé volt elhelyezve. A bódéból egy drótot vezettünk a színpad másik feléig. A dróton görgők voltak, a dobosunk, Motorhead, pedig azt az utasítást kapta, hogy a műsor ideje alatt időnként erősítsen egy-egy tárgyai a drótra, és küldje a színpadra. Amikor a tárgy, bármi volt is az, a színpadra érkezeti, mi improvizálni kezdtünk vele. Egyszer egy kutyapózba állított, fej nélküli babát küldött le. Úgy süvített végig a közönség feje felett, mint valami rém, és a fellettünk levő oszlopba csapódolt. Kisvártalva egy másfél méteres rúd genovai szalámi követte, amely szodomizálta a babát. De mivel kár lett volna elpocsékolni egy remek rúd szalámit, a színpadra hívtam egy bájos, nagyon hosszú hajú lányt aki valami Kis Pöfi lányka ruhában volt, és kértem, hogy egye meg a szalámit. Mi játszottunk, ő meg evett. Aztán sírva fakadt, mert képtelen volt befejezni. Mondtam, semmi baj, eltesszük neki, és visszajöhet, hogy megegye a maradékot. Így is tett.

PLAYBOY: Követed a mai popzenét?

ZAPPA: Mit kövessek rajta? Ha van benne valami szenzációs, azt úgysem az MTV adja.

PLAYBOY: Az FNN-en rövid ideig volt egy talk-show-d. Hogyan kezdődött ez a rövid pályafutás?

ZAPPA: Vendégnek hívtak Bob Berkowitz műsorába, hogy a szovjet üzleti lehetőségekről beszéljek, amelyről ottani útjaim során benyomásokat szereztem. Meglehetősen szórakoztató félóra volt. Ekkor kéri meg Bob, hogy legyek vendég-házigazda, mialatt vakációra megy.

PLAYBOY: Igaz, hogy Václav Havel csehszlovák elnököt is meg akartad hívni?

ZAPPA: Ismertem egy volt rockzenészt, aki a forradalom után a Cseh Parlament rangos tagja lett. Megkérdeztem, nem tudna-e megszervezni egy találkozót Havellel, hogy az ország gazdaságáról kérdezhessem az FNN műsorában. Találkoztunk, de úgy tapasztaltam, hogy amint a gazdasági kérdések felé terelődik a szó, azonnal a tanácsadóihoz irányít; fogalma sem volt róla. Nem csináltuk meg az interjút, de nagyszerű érzés volt találkozni vele.

PLAYBOY: Miért érdekel Havel?

ZAPPA: Mert azt hiszem, a Bársonyos Forradalom kisebbfajta csoda volt. Mivel ő állt az események középpontjában, úgy gondoltam, érdekes lenne beszélni vele. Az is volt. Megemlítette, hogy Dan Quayle készül meglátogatni őt. Biztosítottam részvétem felől. Azt mondtam, sajnálom, hogy egy ilyen hülye alakkal kell társalognia. Idővel ez visszajuthatott az USA nagykövetségére. Quayle helyett Jim Baker érkezett – Moszkva felé megállt Prágában.

PLAYBOY: Mit gondolsz Csehszlovákia felbomlásáról?

ZAPPA: Nagy hibának tartom. A gazdasági reform válságkezelési programja vezetett az ország kettészakadásához. Vaclav Klaus miniszterelnök volt a lengyel mintára megfogalmazott gyors reformok felelőse, nagy megbecsülésnek örvendett a nyugati pénzemberek körében mert beszélte a nyelvüket. Ezzel tudták a lassú átalakulást ellenző lehetséges nyugati támogatók bizalmát megnyerni. De egyes tényezők szükségessé teszik a lassú átalakulást. Most nincs intellektuális erő a a forradalom oldalán, az ország kettészakadt, ami hiba. A kisebb egységek kevésbé hatékonyak, minden kis országnak újra fel kell találnia a kereket. Új alkotmányt, új törvénykezést, új pénzt kell bevezetniük. Minden elszakadó kis országban ez történik. Tartást és nemzeti büszkeséget jelent az ottaniaknak, de az ára: káosz.

PLAYBOY: Pedig te a kisebb kormányok és a nagyobb helyi ellenőrzés pártján állsz, nem?

ZAPPA: Nem, mert ez több kormányt jelent.

PLAYBOY: A kisebb kormányok jobban tükrözik az emberek akaratát.

ZAPPA: Ez ésszerű feltételezés lenne, ha tisztességesen működne. De azt hiszem, hogy minden szakadár mozgalom mögött egy szakadár demagóg áll, aki a maga szakadár kormányát állítja fel. Számos elszakadó országban a kormányok papíron azt mondják, hogy szabadon vállalkozhatsz. Hát ez remek, ha van befektetni való készpénzed. De kinek van készpénze? A pártfőnököknek, akik már az új vállalkozók előtt ott voltak. A hivatalukból kidobott fickók éttermeket, hoteleket vagy gyárakat vásárolnak. Az utca embere pedig továbbra is azon tűnődik, tényleg van-e joga vállalkozni. Ez bizonyosan igaz Oroszországban, Magyarországon és Csehszlovákiában. Lengyelországban még nem jártam.

PLAYBOY: Meglepett, hogy a Vasfüggöny mögött is voltak rajongóid?

ZAPPA: Igen. És sokan nem szívelhettek - például a titkosrendőrség.

PLAYBOY: Mi kifogása volt a titkosrendőrségnek ellened?

ZAPPA: Prágában azt mondták, hogy Jimmy Cartert és engem tartottak a kommunista állam legfőbb ellenségének. Egy diák azt állította, hogy letartóztatta és megverte a titkosrendőrség. Azt mondták, a Zappa-zenét akarják kiverni belőle.

PLAYBOY: Honnan ismerték a csehek a zenédet?

ZAPPA: 1966 vagy 67 óta csempészték be az országba a lemezeimet. Az első népszerű album ott az „Absolutely Free" volt, azon volt a Plastic People. Moszkvában, a Kulturális Minisztériumban találkoztam egy fiatal fickóval, aki a mellén egy nagy kommunistajelvényt viselt és azt mondta, hogy diákéveiben abból élt, hogy a kazettáimat csempészte be Jugoszláviából.

PLAYBOY: Te is a TV-re tapadtál, amikor leomlott a Berlini Fal, és a Szovjetunió szétesett?

ZAPPA: Igen, és tetszett a dolog, bár elég lehangolónak tartom mindazt, ami azóta történt. Nézd, a világnak azon a részén ugyanolyanok az átlagemberek, mint az utca embere bárhol másutt. Ugyanazok a vágyaik. Enni akarnak, tetőt a fejük fölé, fagyoskodni nem akarnak, de szerelmeskedni igen, hosszú és boldog, s lehetőségek szerint szenvedésektől mentes életet akarnak, és ha szakmájuk van, akkor azt gyakorolni akarják. Fájdalom, ezeket a normális embereket rossz emberek képviselik, akárcsak nálunk. Ők pontosan azt akarják, amit mi. Az átlagember olt ugyanolyan Sörösjóska mint itt. legfeljebb az ő söre jobb ízű.

PLAYBOY: Mit gondolsz arról ahogy amerika viszonyul a volt szovjetunióbeli változásokhoz?

ZAPPA: Lehangoló. Reakciósnak nevezném.

PLAYBOY: Mit kellene az Egyesült Államoknak lennie?

ZAPPA: Ha komolyan hisszük, hogy a kommunizmus a világ legnagyobb veszedelme, nem kellene-e mindent latba vetnünk, amint düledezni kezd, hogy soha többé ne jöhessen vissza? Hogy biztosak legyünk: az embereknek a világnak azon a táján is van esélyük valami jobbra, és ne essenek kísértésbe, hogy újra a kommunizmusra szavazzanak. A gazdaságuk olyan siralmas állapotban van, hogy tankokra és gépfegyverekre sem lesz szükség a hatalom visszaszerzéséhez, egy szavazóurna is megteszi majd.

PLAYBOY: Úgy hírlik, be akartál szállni az orosz üzleti életbe. Mi lett azzal a cégeddel?

ZAPPA: Mióta megbetegedtem, semmi sem történt. Az elgondolás az volt, hogy rengeteg amerikai kis- és középvállalat van, amelyik örömmel jutna a nyersanyagokhoz, szabadalmakhoz, eljárásokhoz, és más olyan dolgokhoz, amelyekről nem is tudják, hogy Oroszországban esetleg léteznek. Egy nemzet, amely ilyen jól sakkozik, és ahol még mindig össze lehet csődíteni 15000 embert egy felolvasóestre, az tud valamit. Kell ott észnek lennie, ahol a gazdasági helyzetük ellenére is megtalálták a módját, hogy rágógumit, újrafeldolgozott répát, vagy egyebeket készítsenek, olyan módszerekkel, amelyek nekünk eszünkbe sem jutottak. Valakinek oda kell mennie puhatolózni, azután pedig össze kellene hozni ezeket az embereket amerikai befektetőkkel. Mindkét országnak hasznára válna. Ezt terveztem. Sokkal jobb megoldás, mint hagyni, hogy a munkanélküli orosz tudósok szétszéledjenek, és az araboknak vagy Indiának gyártsanak fegyvereket.

PLAYBOY: Időnként úgy beszélsz, mint egy politikus. Mennyire gondoltad komolyan, hogy indulsz a tavalyi elnökválasztáson?

ZAPPA: El akartam indulni, de nehéz kampányt menedzselni, miközben az embernek rákja van, és nem érzi jól magát.

PLAYBOY: Ha nem vagy beteg, biztos, hogy elindulsz?

ZAPPA: Igen. Gyalázat, hogy nem tehettem. A választások alatt egyfolytában csöngtek a telefonok, és rengeteg levelet kaptunk. Csapatnyi önkéntes jelentkezett.

PLAYBOY: Ha elindul és nyer, mit tenne Zappa elnök?

ZAPPA: A kormányzat lebontásával kezdeném. Az elgondolást legalábbis a szavazók elé tártam volna.

PLAYBOY: Mondhatom, nem túl forradalmi.

ZAPPA: A kormányzati körök közelében és ott, ahol magas szövetségi fizetéseket osztanak, ez az elképzelés biztosan nem lenne túl népszerű, máshol viszont lelkesednének érte. Az egyik fontos szempont hogy le lehetne számolni a szövetségi adókkal, vagy legalábbis csökkenteni azokat, hogy az embereknek valamennyiük maradjon is a hét végére. Végül is, azt hiszem, a felvilágosult önérdek döntene, és megfontolnák a dolgot.

PLAYBOY: A kormány leépítése után nem lenne több munkád.

ZAPPA: De lenne, mert a legtöbb értelmesen gondolkodó ember egyetértene abban, hogy szükségünk van utakra, iható vízre és tiszta levegőre. A legtöbben felismerik, hogy kell lennie valamiféle koordinált infrastruktúrának, és olyan honsértésnek, amely fel van készülve egy más országból érkező esetleges fenyegetésre.

PLAYBOY: Honsértésnek?

ZAPPA: Hát, amink most van, az inkább honsértés. Honvédelemre volna szükség.

PLAYBOY: Te nem vagy békeharcos...

ZAPPA: Az emberi természet és az emberi hülyeség gyakran szül erőszakot. Amikor az erőszak nemzetközi méreteket ölt, valahogy védekezni kell. Másfelől viszont mindezt megtervezni – mint ahogy azt tettük a hidegháború idején, a nemzetbiztonság veszélyeztetettségi fokának félreértelmezése alapján – ostobaság. A legtöbb hírszerzői jelentés azt jelezte, hogy a Szovjetunió rozsdatemető, amely szart se tud ártani nekünk, mégsem vették ezt figyelembe, hogy fenntarthassák a hadiipari termelést.

PLAYBOY: Gondolod, hogy a mostani választás is gyakorlatilag lényegtelen volt?

ZAPPA: Igen, mert Amerikát teljesen át kell strukturálni. Minden intézményt meg kell vizsgálni hatékonysági szempontból. Komolyan gondoltam a szövetségi rendszer leépítését.

PLAYBOY: Elképzelhető, hogy ez valaha bekövetkezik?

ZAPPA: Nem ezen a héten, de szeretném, ha az emberek legalább megfontolnák. Most azt gondolják: tessék, benne vagyunk, így marad örökre. Pedig nem muszáj. A Szovjetunió sem tartott örökké. Ha reformot akarsz, a silány munkát végzőknek repülniük kell. Menjenek vissza a használtautó-telepre, ahonnan jöttek.

PLAYBOY: Ennek ellenére szavazásra buzdítottad az embereket. Miért törődsz vele?

ZAPPA: Még ha nem is tetszenek a jelöltek, vannak dolgok, amelyek befolyásolják az életünket. A részvényárfolyamok hatnak a pénztárcánkra. Ez az egyetlen komoly ok a szavazásra. A többi teljesen érdektelen. A politikai tévéműsorok világegyeteme tartja mindezt életben. A CNN a bolygó legkomiszabb pusztítói közé tartozik. Életben tartja azt a mesét, hogy ezeknek a pozícióba került alacsonyabb-rendű lényeknek a szavai és gondolatai elméleti fontossággal bírnak.

PLAYBOY: Neveket nem mondasz?

ZAPPA: Tényleg John Sununu kell hogy egy talk-showt vezessen? Vagy az CNBC-n, Gordon Liddy vagy Oliver North? De komolyan: némelyikük igazi bűnöző. Miért az ő hanguk képviseli a hatalmat, miért kéne egy percet is rájuk fecsérelnünk? Miért?

PLAYBOY: Szerinted mi van emögött?

ZAPPA: Ez egy nemzeti szintű program a viselkedés és a gondolkodás módosítására. Boldogok a dühös kisebbségek támadásai miatt, mert így ezeket az ostoba fajokat állandóan a képernyőn tarthatják. Vegytiszta propaganda.

PLAYBOY: Mennyire van mindez megtervezve?

ZAPPA: Tökéletesen. A Hazai Diplomáciai Minisztérium maradványa ez, amelyet még Reagan alapított az Irán-Kontra-ügy idején. A hírek ellenőrzése volt a cél. Ha valaki telefonon leszólt onnan, újságírók vesztették el az állásukat, a hírek pedig átalakultak. A médiák ellenőrzése az öbölháború idején is nyilvánvaló volt.

PLAYBOY: Szóval azt mondod, hogy a média csak bábu?

ZAPPA: A média a csomag része. Gondolod, hogy valóban liberális emberek birtokolják azokat az állomásokat? Én nem hiszem. Az sem jelent semmit, hogy demokrata pártiak-e, mert nem nagy a különbség a két bagázs között.

PLAYBOY: Látom, cinikus vagy, mint mindig.

ZAPPA: Nehéz nem annak lenni.

PLAYBOY: Mégis, úgy érzed, érdemes kipakolni?

ZAPPA: A pesszimizmus és a kipakolás természetes ösztöne nem zárják ki egymást. Nálam ez ösztönösen jön. Mégsem vagyok optimista az ország jövőjét illetően, hacsak radikális változás nem történik. Többről van itt szó egy-két rosszfiú kilövésénél.

PLAYBOY: Először akkor bonyolódtál a politikába, amikor lemezek osztályozását próbáltad megakadályozni. Az ellenfeleid diadalmaskodtak. Hogyan hatott ez rád?

ZAPPA: Megdöbbentett.

PLAYBOY: Nem gondolod, hogy a figyelmeztető matricák csak használnak az eladásoknak? A srácok akarják a trágár dolgokat.

ZAPPA: De a szerződő zenekaroknak megmondják, hogy mit énekelhetnek és mit nem.

PLAYBOY: Ez nem tűnik igaznak. A látszat az, hogy manapság kisebb a cenzúra, mint bármikor. A „kibaszott” majdnem hogy követelmény a rapszámokban. A heavy metálos Axl Rose azt üvölti, hogy „Kapd be a kibaszott faszom!" Hol itt a cenzúra?

ZAPPA: Ha egy faszi harmincmillió lemezt ad el, a lemeztársaság a fiókban tartja az ollót. De az új, elsőlemezes bandáknak egyáltalán nincs beleszólásuk. Teszik, amit mondanak nekik.

PLAYBOY: Sok rap-zenész nem csinál milliós forgalmat.

ZAPPA: De ők ingatag talajon állnak. Time Warner be akarta adni a derekát a „Cop Killer" miatt, mielőtt Ice-T meghátrált. Az egész a szakadék szélén lóg és bármikor a mélybe zuhanhat. Még félelmetesebb, hogy a Gyermekvédelmi Törvény éppen ezt célozza. Felelősnek tartja az embereket azért, ha másokat bármilven módon bűnelkövetésre ösztönöz. A lemeztársaságok aggódnak.

PLAYBOY: De le nyilvánvalóan nem hiszel abban, hogy dalok hatására az emberek gyilkosságot, erőszakot vagy öngyilkosságot követnének el.

ZAPPA: Szerelmes dalból van a legtöbb. Ha a daloknak valóban akkora hatása lenne, az emberek mind szeretnék egymást. A dalokban megfogalmazott erőszak ugyanazt a célt szolgálja, mint az erőszak a mozivásznon. A „Halálos fegyver”-ben az emberek felrobbannak, szétkenik és megcsonkítják őket. De a közönség soha nem tenne ilyet.

PLAYBOY: Téged cenzúráznak?

ZAPPA: Nem. Teszem, amit akarok, bár egyes társadalmilag hátramaradott területeken nem látni a lemezeimet. Többek között ezért alapítottunk postai lemezküldő szolgálatot. Szóval létezik egy nevetséges félelem a zene hatalmától, amely elvileg az amerikai ifjúság megrontásában öltene testet. Ez idiotizmus. A cenzúra viszont az Egyesült Államokból gyakorlatilag rendőrállamot csinál - legalábbis eszmeileg. Nem az érdekli őket, hogy a gyerekek trágár szavakat tanulnak. A gondolatokat akarják megzabolázni. Legyen szó szexről, rasszizmusról vagy bármi egyébről.

Az elégedetlenséget többek között a rock and roll korlátozásával is irányítani lehet. Azután jönnek a könyvek és a többi. De a cenzúra maga a kommunizmus. Vajon mi miért éppen olyankor kezdünk kommunista típusú elnyomásba, amikor a világon mindenki más rájött arra, hogy ez működésképtelen? A cenzúrázni akarók nem törődnek a gyerekeiddel. Egyetlen céljuk van: újraválasztatni maguk. Lássunk végre tisztán, emberek: az Egyesült Államok politikusai a Föld salakja. Figyelnünk kell mindegyikükre, mert söpredék mind. A törvényhozás, amelyet megszavaznak, rendőrállamot csinál Amerikából. A Reagan és Bush óta uralkodó mentalitás értelmében az Egyesült Államok polgárait törvények segítségével igába kell hajtani.

PLAYBOY: A lemezipar elég keményen küzdött a címkézés ellen?

ZAPPA: A lemeztársaságokat a hasznukon kívül semmi más nem érdekli. Ha a „Cop Killer"-ből többmillió lemezt adnak el, boldogok. Akkor boldogtalanok, amikor a rendőrtisztek nyugdíjalapja eladja a lemezt kiadó Time Warner részvényeit, vagy bojkottálja a Time magazint.

PLAYBOY: Nem volt furcsa érzés, hogy Al Gore-t jelölték alelnöknek?

ZAPPA: Jó fogásnak tartották, a Dan Quayle-féle családi értékekről szóló agyrémet ellensúlyozandó. De minek kell bárkinek is ellensúlyoznia Dan Quayle-t?

PLAYBOY: Nyilván nem törődtek a szavazatoddal - sem a Tipper Gore-féle osztályozási kampányt ellenzők szavazatával.

ZAPPA: Nem feltétlenül. A szívük mélyén ezek a politikusok tényleg stratégiai fenoménnek képzelik magukat. Úgy gondolták, hogy Tipper révén néhány újságcikkhez jutnak. Ingyenes hirdetés volt ez nekik.

PLAYBOY: A „Trouble Every Day" című dalod a Watts-féle zendülésről szól, de a legutóbbi L. A.-beli lázongásokról is szólhatott volna.

ZAPPA: Az egyetlen rész, amely nem illik bele a képbe, hogy egy nőt géppisztollyal szitává lőttek, mert a kocsijával nem állt meg egy stoptáblánál.

PLAYBOY: Mit csináltál a lázadások idején?

ZAPPA: Az egészet videóra vettem. Zongoráztam a csatornákon. Vannak köztük elképesztő felvételek, amelyeket nem sugároztak országszerte.

PLAYBOY: Például?

ZAPPA: Képek egy csoport katonáról Orange Countyban, akik Sivatagi Vihar-ból ismert ideggáz elleni védőruhát viselnek. No mármost, vagy a fekete bandáknak van ideggáz gránátjuk, vagy valaki azt találta ki, hogy meglehetősen szigorúan bánjanak el a felkelőkkel.

PLAYBOY: Mit lett a felvételekkel?

ZAPPA: Amikor Németországban léptem föl, tévéket állítottunk fel a bárban, hogy a szünetben bemutassuk az amerikai kulturális szórakoztatás legjavát. Az egyik készüléken nonstop lázadás ment. A másikon nonstop teleprédikáció. A harmadikon C-SPAN, a következőn a Sivatagi Vihar. Aki bement, az a kezében egy sörrel bepillantást nyerhetett az amerikai média legjavába.

PLAYBOY: Említetted, hogy a betegséged miatt bizonyos dolgok - például a választási indulás - nem jöttek össze. Mi másban változtatott a rák az életeden?

ZAPPA: Abban a pillanatban, hogy valaki az ember tudomására hozza hogy rákos, az élete megváltozik, akár tetszik, akár nem. Mintha egy kibaszott bélyeget sütöttek volna rá. Ami pedig az amerikai orvosokat illeti, számukra az ember csak hús, semmi több. Nem könnyű, mert nap mint nap küzdeni az életért, miközben folyamatosan nyomni a melót. A zenélés is elég bonyolult, de az utazással és más fizikai stresszel járó dolgok már tényleg nem mennek. Bármilyen gyógykezelést kapjon is az ember, biztosan tönkrevágja.

PLAYBOY: Jelenleg is kezelnek?

ZAPPA: Húsz kiló plusz van rajtam, mert a tabletták feltöltenek vízzel. Két lábon járó léggömb vagyok. Nem lehet büntetlenül bevenni egy Advilt vagy egy Nuprint és elfelejteni. Ez egy kibaszott harc.

PLAYBOY: Tudsz utazni, vagy az orvosaid közelében kell maradnod?

ZAPPA: Rendszeresen ellenőriznek minden pár hónapban. Mindig közel akarok lenni egy megbízható doktorhoz. Ki szeretne egy orosz kórházban kikötni? Ott gyorsan kivonnának a forgalomból. Egy barátom autóbaleset következtében egy ottani sebészetre került. Nem volt fájdalomcsillapítás és egyszer használatos injekcióstűk sem. Miközben az orvos érzéstelenítés nélkül kezelte a lány lábát, azt mondta: „A fájdalomtól még senki sem hall meg."

PLAYBOY: Mióta tudsz róla, hogy rákod van?

ZAPPA: 1990 tavaszán szereztem róla tudomást.

PLAYBOY: Derült égből villámcsapás?

ZAPPA: Pár éve már betegnek éreztem magam, de senki sem diagnosztizálta. Aztán tényleg rosszul lettem, és sürgősen kórházba kellett mennem. Míg odabent voltam, csináltak néhány tesztet, és rájöttek, hogy már nyolc vagy tíz éve bennem van a daganat, és növekszik, anélkül, hogy az előző orvosaim észrevették volna. Mire megtalálták, már operálhatatlan volt.

PLAYBOY: Más gyógymódok?

ZAPPA: Sugárkezelésre vittek. Rendesen kikészített. Tizenkét lövetet akartak adni, de a tizenegyedik után olyan rosszul lettem, hogy azt mondtam, nem tudok visszamenni.

PLAYBOY: Enyhített valamit?

ZAPPA: Nem akarok az összes morbid részletbe belemenni, de összefoglalom. Amikor kórházba mentem, a daganat olyan helyre nőtt, hogy nem tudtam vizelni. Hogy életben maradjak, lyukat fúrtak a hólyagomba. Több mint egy évet töltöttem el egy hólyagomból kiálló csővel és lábamhoz kötött tasakkal. Az ilyesmivel nem utazgat az ember. A sugárkezelés eredményeként a daganat akkorára zsugorodott, hogy megszabadulhattam a tasaktól, és újra tudtam vizelni, de voltak kellemetlen mellékhatások. Nem akarok többet beszélni róla. Nem egy leányálom.

PLAYBOY: Úgy tűnik, így is elég sok, számodra fontos dologgal tudsz foglalkozni – például komponálással.

ZAPPA: Vannak napok, amikor többet sikerül végezni. A probléma része, hogy bizonyos napokon fáj az ülés, ezt a munkát pedig számítógép-terminál mögött ülve kell végezni. Régebben napi tizenhat-tizennyolc órát dolgoztam, alvás, azután vissza megint a munkához, és minden jól ment. Most vannak napok amikor semmit sem tudok csinálni. Néha napi két órát dolgozom, néha tízet.

PLAYBOY: Hogyan befolyásolja mindez a családi életedet?

ZAPPA: Nem csinálunk belőle titkot. Nagyon rendesek hozzám. Gondomat viselik.

PLAYBOY: Érzelmileg ez az egész valamiféle hullámvasút számodra?

ZAPPA: Az érzelmekre nagyobb hatással vannak a gyógyszerek, mint a betegség gondolata. Mit lehet tenni? Az emberek megbetegszenek. Van, aki meggyógyul, van, aki nem. De a gyógyszerek kikészítenek. A múlt héten, amikor három napra megint a kórházban voltam, morfiummal kezeltek. Ezt az élményt nem kívánom senkinek. Amikor kijöttem, majdnem tíz napba telt, míg az összes gyógyszer kitisztult a szervezetemből.

PLAYBOY: Egy ponton túl valóban nem lehel tudni, mitől van rosszul az ember: a gyógyszerektől vagy a betegségtől.

ZAPPA: Ez valóban megváltoztat. Egy cég főnökeként – még ha az enyémhez hasonló egészen kis cégről is van szó – döntéseket kell hozni, és ha az ember saját döntéseiben nem bízhat, mert fogalmam sincs, mi zajlik le bennem vegyileg, az ténvleg kínos. Csak azért egyeztem bele a mai interjúba, mert úgy gondoltam, elég tiszta leszek hozzá, hogy beszélgessek valakivel. Ez legyengít. Nem könnyű, ha nem bízhatsz a saját ítéletedben. A zeneszerzésben minden leírt hangjegy ítéletalkotás.

PLAYBOY: Több órája beszélünk már, de mégis fáradhatatlannak látszol.

ZAPPA: Jókor jöttél. Lehet, hogy holnap a hátamon fekszem egész nap. Ezért nagyon be kell osztani az időt. Vannak időigényes, de egyszersmind produktív dolgok. Más időigémes dolgok viszont csak lefárasztanak. Nehezen tűröm az időpocsékolást. Próbálomnem felhúzni magam az ilyesmin, de ez az egyik fő aggodalmam. Megpróbálom úgy élni az életem, mint azelőtt, az időpocsékolós ügyek kerülésével.

PLAYBOY: Sokan visszavonulnának – és egy tengerparton élnék az életüket.

ZAPPA: Én nem. Kevésbé érdekel az utazás, az, hogy elhagyjam a házat, mert szeretem itt az életemet. És szeretem a családomat.

PLAYBOY: Milyen hatással van ez a most írott zenékre?

 ZAPPA: Most már nem hiszem hogy hatással van, de egy darabig volt. Kényelmetlen így a munka, és az ember hajlamos késznek elfogadni félkész dolgokat. Mikor már fizikailag nehéz tovább csinálni. Volt olyan időszak, amikor idő előtt elengedtem pár darabot. Mivel nem jelentek meg, egy jobb periódus után dolgozhattam még rajtuk hogy elérjék a kívánt minőséget.

 PLAYBOY:  De nem befolyásolta a zenéid hangulatát.

ZAPPA: Nem, nem kezdtem szomorú zenéket írni. Az idő a lényeg, Csak az idő számít. Hogy hogy is töltjük el. Azt hiszem, mindenki akar valamit kezdeni a fejével. Azok, akik a legkönnyebb megoldásokat választják, mint a sör és a futball, boldogabbak lehetnének ha cseppnyi dimenziót nyerne az életük. De a legtöbben ahogy elérnek egy bizonyos szintet, nem mennek tovább. Tudják, milyen jó lesz ha majd jön a futball, és ott a sörük. Semmi más nem érdekli őket. E köré építik az életüket.

Számomra minden ugyanolyan, mióta tudom hogy rákom van, mint azelőtt. Tovább kell látnom a futballmeccsnél és a sörnél. Kimentem a perem mögé és úgy érzem, áthozhatok valamit onnan, ha van akit ez érdekel. Ez az amit csinálok. Visszajövök, és megmutatom: „Tessék. Ez történt a futballmeccs után”.