Néhány éve készülhetett (tippem szerint 2007 körül) ez az email-interjú a London Symphony Orchestra oboásával, a kérdező ki is használta az alkalmat hogy a hírhedt felvételek hátteréről, valóságtartalmáról érdeklődjön [szögletes zárójelben az ő megjegyzései]. Forrás: United Mutations.
Érdekes összehasonlítani David Ocker emlékeivel.

Zappa Az Igazi Frank Zappa könyvben azt írja, hogy a zenekar inkább nem ment el szabadságra, ehelyett megszavazták hogy elkészítik ezeket a felvételeket. Hogy történt mindez?

Én nem emlékszem hogy megkérdeztek volna a szabadságról! A próbák 1983. január 7-én indultak, azelőtt volt az utolsó 5 alkalmunk a Krull című film zenéjének felvételére James Hornerrel, így a szabadság megváltozott időpontjából semmi nem igaz. A helyzet az, hogy azokban az időkben a zenekarnak nem voltak rögzített szabadság-időszakai (ahogy manapság), mindenki akkor vette ki a szabadságát, amikor neki megfelelt, arra az időszakra nagyon kis fizetéssel.

Az első próba előtt mennyivel találkoztak a zenészek először a kottákkal?

A legtöbbünk a kezdés napján. Volt egy első fuvolás aki épp akkor kapta meg ezt a beosztását (?) és ő elég derekasan megküzdött Zappa tekervényes ritmusaival ami megalapozta a megbecsültségét. Ilyen zenéknél, mikor külföldi zeneszerző jön akkor ő hozza magával a zenét, így csak az utolsó pillanatban találkozunk vele. Az első reakcióink: „Édes istenem!” Kemény gyakorlás következett, arról biztosíthatlak! A londoni zenészeket tartják a leggyorsabb zenetanulóknak a világon, de biztosíthatlak hogy azon a héten a legszélső határainkig elmentünk.

Mennyire számítottatok bonyolult zenére, ritmikai és egyéb értelemben?

A zenét extrém bonyolultságúnak találtuk. Rengeteg 11-es, 15-ös, 17-es, 19-es ütem, folyton egymással ütköztetve – gyakorlatilag eljátszhatatlanok. Nagyon kemény napok voltak, emlékszem. Az Abbey Road-on próbáltunk, és valami tévéstúdióban készültek a felvételek Twickenhamben, egy fiatal, Kent Nagano nevű, a kortárs zenében nagyon nagy hírnevet szerzett kaliforniai karmesterrel, aki Kaliforniában dolgozott már Zappával. Ő persze később évekig állandó vendégkarmesterünk lett (a kilencvenes években), majd a Halle vezető karmestere lett. Kent egy kedves, nyugodt kaliforniai, elképesztő tehetséggel, a zene gyors és biztos kibontásának képességével. Emlékezetes volt.

Megvan neked a CD? Mi volt az általános vélemény a zenekarban?

Emlékszem, hogy a zenekar elégedett volt a végeredménnyel, de teljesen kimerült mindenki! Megvan nekem is a CD. [Zappa] rendezett egy pezsgős partit a végén, így ő sem lehetett annyira elégedetlen…

Hogy emlékszel a koncertre? Zappa mintha alul-próbáltnak érezte volna.

Nem, nem volt alul-próbált. 12 plusz-próba volt a koncert előtt január 7 és 10 között, a Barbican koncert 11-én volt. Nem tudok felidézni egyetlen olyan projektünket sem, amelyiknek ilyen sok próbája lett volna! Aztán a koncert után további hat alkalom a Twickenhamben, úgyhogy kiemelten sok idő jutott rá. Abban igazad van hogy Zappa köztudottan csak a maximumot fogadta el. Elképesztő ember volt, de hihetetlenül magasra tette a mércét. Minden munkatársára mondott valami furcsát, ahogy biztos te is tudod, és mindenki mástól is ezt fogod hallani, akivel dolgozott – senki nem felejti el a vele töltött időt. Nem szabad elfelejteni, hogy bármi amit mondott az jóval a felvételek után volt, menet közben nem volt semmilyen rossz visszajelzés a részéről.

[Igaz – az 1984-es kiadásban (LSO vol 1.) köszönetet mond a zenekarnak az erőfeszítésért, a 87-es kiadványban (LSO vol 2.) jön elő a trombitás sztorival (lásd lejjebb) és itt derül ki a felvételek egy teljesen más értékelése. Zappa szívesen sztorizgatott, és hajlamos lehetett a valóságtól kissé el-elkanyarodni, különösen ha a történet szereplői már nem dolgoztak vele. A könyvben visszanézve az is igaz, hogy FZ nem beszél alulpróbáltságról, hanem általánosságban említi meg a premier előadások problémáit.]

Zappa mondja az utolsó szakasz történetérő, hogy a teljes fúvósszekció átmasírozott a szemközi kocsmába és 15 perc késéssel érkezett vissza és erősen lestrapálva. Így a Strictly Genteelben rengeteg vágásra volt szükség hogy minimalizálni lehessen a ilyetén „hozzátételeket” az eredeti kottához. Semmi módon nem lehetett a zenekart rávenni az újabb felvételekre, így Zappa messze nem elfogadható felvételekkel maradt magára. Van ehhez bármi megjegyzésed? Hozzá kell tennem, hogy David Ocker messze nem tartotta ilyen komolynak a problémát, és a CD-n hallható Strictly Genteel szerintem egy jó előadás.

A trombitás sztori nem volt igaz. Ha az lett volna, aligha kínált volna itallal a közös munka végén. Az LSO egy önszervező zenekar és biztosíthatlak hogy a vezetőség azonnal közbelép ha bármi ilyesmi megtörténne. A szakmában töltött 33 évem alatt egyetlen egyszer sem hallottam olyanról hogy egyes zenészeknek további felvételeket kellett volna csinálniuk! Nem voltunk időszűkében – bepróbáltatta velünk, előadatta, felvette. Az utolsó menet szerepe csak néhány részlet volt, hogy legyen róluk jobb változat is.

Beszélgettél te is Zappával? Van róla bármilyen személyes emléked?

Emlékszem hogy beszélgettünk valamennyit, de nincs igazi emlékem róla mint emberről, attól tartok.

A felvételi technika tényleg annyira szokatlan volt, azaz hogy minden egyes hangszernek külön mikrofonja volt, kis műanyag kupolákkal, stb?

Nem igazán emlékszem a felvétel techikájára.

Hogy találták meg a helyüket Zappa saját zenészei (Ed Mann, Chad Wackerman és David Ocker) az LSO csapatában? Vegyültetek egymással, vagy inkább elkülönültek mint valami sztárok?

A „sztárok” (ahogy te fogalmaztál) nagy örömmel keveredtek velünk. Hozzá voltunk szokva a műfajok keveredéséhez. Az volt a helyzet, hogy ők is legalább annyira boldogok voltak hogy a világ egyik legkiválóbb zenekarával játszhattak, mint mi, hogy találkozhattunk pop zenészekkel. Mindig nagyon jó a hangulata az ilyen eseményeknek.