2002. 04. 29. - az Idiot Bastard interjúja, második rész; - az első rész erre.

* * *

Beszélhetünk-e arról, hogy valamelyik szám esetleg a te részedre készült? A dalait a zenészei képességére szokta szabni, mondható-e esetleg, hogy a fuvolajátékod inspirálta a Dupree's Paradise-t?

Nem tudom, hogy így volt-e vagy sem (megj.: biztos, hogy nem: a dalt már jóval korábban, 73 nyarán is játszották - mb). Én addig nem hallottam, amíg a csapatba nem kerültem - akkor hallottam először. Próbáltam tartani a saját szólamomat - itt egy újabb dal: "Ó, remek!"

Az egész Kín herceg (Evil Prince) dolgot viszont együtt dolgoztuk ki. Ez jóval a Thing-Fish előtt volt, hiszen Ike Willis akkor még nem volt a képben. Akkor még föl sem merült, hogy ez a karakter jelenítse meg azt a figurát, aki úgy beszél mint a Kingfish az Amos and Andy showban. Ez Ike találmánya volt, jó mély hangja volt, és ilyenkor olyan Kingfish-esen gesztikulált. Frank pedig ahányszor találkozott valami ilyesmivel, így szólt magában: "ezt fel fogom tudni használni" - és az új banda stílusához igazítva fel is használta. A "Kín Herceg" ötlete véletlenül jött elő. Turnén voltunk Terry Bozzióval, Roy Estrada-val és Andre Lewis-szal. Az egyik új dalunk a "Kínzás végtelen" volt (The Torture never Stops), ami egy barlangról szólt, ahol egy őrült tudós csúnya dolgokat művelt. Nekem ekkorra már elég könnyű volt egy ötlet kidolgozása. Megnéztem a szöveget és rögtön tudtam, mit akar mondani. Egy csomó időt töltöttem használtruha boltokban, minden dalhoz szereztem egy öltözéket és felépítettem a karaktert. Volt egy fehér tornanadrágom amerikai zászlós nadrágtartóval. Ehhez a gatyához felvettem egy kalapot és kabátot és kész volt az új figura. Minden kabát más színű volt. Amikor azt énekelte, hogy "Száz zöld légy a mélyben, cellák, zümmögés..." (Flies all green and buzzin' in his dungeon of despair...), akkor azzá a tudóssá változtam, akit később Kín Hercegnek hívtunk.

Ezt volt a dolgom a színpadon: hozott egy dalt, én meg felépítettem a figurát. Ebben szabad kezet adott, mert adigra már megbízott az improvizációs képességeimben. Ha bármelyik kalózfelvételt meghallgatod - akár George-dzsal és Ruth-szal, vagy a másik bandát Terryvel és Roy Estrada-val - egy csomó improvizációt hallhatsz. Egy idő után teljesen szabadon engedett ebben a tekintetben, miután megtanultam minden megtanulnivalót, már nem kellett kottákat és egyebeket olvasnom, és szabadon játszhattam a magam részeit minden dalban. Szaxofonon. Fuvolán. Bármin. Tudtam a zenét és ő is nyugodt volt ezzel kapcsolatban és ezért engedett improvizálni. Mert ez volt az a képesség, amiért felvett. Nagyon sok ilyet csináltam, amikor először látott. Mikor az akkori zenekarnak összeraktam a számokat, egy kicsit ki is kellett egészíteni mert túl rövidek voltak azoknak akik táncolni szerettek volna. Ezek csak néhány perces dalok voltak, én meg azt mondtam: "Oké, itt van a Sly & The Family Stones-nak ez a dala. De ÍGY kellett volna megcsinálniuk. Tovább kellett volna nyújtaniuk és így meg így átalakítani. Mert ez az, amit a dal valójában sugall." A többi tehát improvizáció volt, de összekötöttük az eredetivel. Szerintem ezt hallhatta meg bennem, mikor először látott. És talán ismerte is a dalokat, mert később kiderült, hogy szereti a rhythm and blues-t; rajongott az afro-amerikai zenéért. Mindenesetre engedett improvizálni, teljes dal-részleteket bízott rám, és hagyta, hadd csináljam. Én azért visszafogtam magam mert nem akartam hogy neki kelljen megállítania. Nem vittem túlzásba, az eredetinek a keretein belül maradtam - de persze ki is egészítettem: "Ez így nagyon jó. De ha itt ez a funky rész van, akkor oda EZ való."

Akkor a "Ruthie Ruthie" is így alakult.

Igen, az is... a "Velvet Sunrise"...

Az a Beefheart-os időszak. Milyen emlékeid vannak a Bongo Fury turnéról?

Van Vliet - húúú! Súlyos. Vicces pasas. A saját keretein belül zseniális amit csinál. Olvastam pár szövegét, és ha egy kicsit boncolgatja őket az ember, akkor tényleg nagyon erősek. Rengeteg időt töltött a fürdőszobában (nevet). Erre emlékszem. Néha bejött a szobámba és egy csomó időt töltött a fürdőszobában. Mi ott ültünk páran és beszélgettünk, ő meg bent volt a fürdőben. Szerette ezt csinálni, nem tudom miért.

Beszélik hogy azon a turnén folyton rajzolt - még a színpadon is.

Igen, rajzolt. És ő meg Frank!...

Elég feszült volt akkor a kapcsolatuk, igaz?

Igen, az. Ahogy a lemezborítón látszik is!

Mesélj arról, mikor elhagytad a Mothers-t - egyből George Duke-hoz mentél?

Nem, nem. Hazamentem és megpróbáltam kiprogramozni magamból a zenéjét. Körülbelül hat hónapot töltöttem ezzel. Ha az ember őt hallgatja, már semmi mást nem tud hallgatni.

Terry Bozzio ugyanerről számolt be - hogy ez egy 24 órás élmény.

Teljesen behálóz. Emellett semmi mást nem hall meg az ember. Minden más olyan rossznak, olyan másnak hat, hogy az már zavaró. És nem lehet emellett más zenét játszani mert ez 24/7-ben van - ahogy Terry mondja. Ezért hazamentem és átprogramoztam magam. Muszáj volt ezt csinálnom, mert ahányszor zenét próbáltam hallgatni, csak az övét hallottam. Elsöprő erejű volt. Így volt, és elkezdtem írni a saját zenéimet. Kiszorítottam az övét hogy aztán az enyém előjöhessen.

Hogy jellemeznéd a saját zenédet?

Az én zeném boldog zene. Olyan dolgokról írok, amikhez az embereknek közük lehet, amit felismernek. Boldog élethelyzetekről írok dalokat - mind nagyon pozitív. Kiengedtem ezeket magamból, és rögtön ezután összeszedtem egy pár zenészt és fel is vettük. Tulajdonképpen az a hat dal, amit felvettünk, az a hat dal lesz, amit ki is fogok adni. Most ahogy beszélgetünk, most teszik át 8-sávos szalagról Pro-toolra. Aztán bemegyek a stúdióba és egy kicsit még simogatom őket - egy kis hozzáadás itt és ott - de alapjában véve már megjelenésre készen vannak. Nyersek, de igaziak. Nagyon igaziak.

Akkor ezek nem azok a dalok amelyeknek George Duke volt a producere?

Nem, az egy másik adag. Azután az első zenekar után újraalakítottam a Gregarious Movement-et, újra játszani kezdtünk, és George ekkor hívott fel hogy csatlakozzam hozzá. Azért mentem el Franktől mert azt mondtam neki hogy négy vagy öt évig maradok vele - nem kevesebb mint négy, nem több mint öt - ez végül körülbelül négy év is lett és ideje volt továbblépni. Herb Cohennel is volt valami belső problémájuk - épp válófélben voltak - ami a zenekarra is hatással volt. Így ez pont alkalmas időnek tűnt a távozásra.

Elmentél és elkezdtél dolgozni a saját zenekaroddal.

Igen, újra a Gregarious Movement-tel kezdtem játszani - miután fölvettem a saját anyagaimat és eltettem a raktárba. Mert nem jött még el a megjelentetés ideje. Erre soha nem kapnék egy lemezcégtől sem szerződést, mert nem a fősodorban van. De meg fogod tudni hallgatni: ezen a nyáron tervezem a megjelentetését. A koncerteken és interneten fogom árusítani.

Ha a te zenéd, ezt szabadon megteheted.

Ez ebben a szép. Levédem a jogaimat - biztonsági okokból - a Kongresszusi Könyvtárban. Kiadom őket és ha valakinek tetszik, az engem boldoggá tesz. Na szóval: George megkért hogy csatlakozzam a zenekarához, és én elfogadtam. Ndugu Chancler játszott nála dobon, Sheila E ütőhangszereken, Josie James volt a női szólóénekes, Byron Miller a basszusgitáros és Charles "Icarus" Johnson a gitáros. Én meg azt gondoltam, hogy "lám, itt van előttem még egy szép lehetőség". Tudtam, hogy Frankkel már történelmet csináltam; már figyeltem őt ott a meghallgatáson is és rögtön tudtam hogy egy zseni. És azt mondtam magamban: "Köszönöm".

Itt van számomra egy lehetőség, hogy olyasvalakivel kerüljek be a zeneiparba akit igazán tisztel a szakma - távol a top 40-től, távol a fősodortól. Itt van valami aminek kultusz-státusza van. A legtöbb zene ugyanis olyan, hogy ma ugyan tetszik, de holnapra már elfelejtem. Ezek a dolgok viszont örökre megmaradnak. És hallottam az európai kapcsolatairól is és hogy Európában mennyire szeretik őt, és azt gondoltam: "Még sosem voltam Európában. Ez a sors." George aztán arra kért, hogy csináljam ugyanazt a zenekarában, amit Franknél is: azaz legyek a frontember, táncoljak és legyek a szólóénekes. Amit azért nem értettem igazán, mert George-nak van szerintem az egyik legszebb hangja a világon - miért akarta hogy én énekeljek?...

Van amit ketten énekeltek: Village of The Sun.

Ez igaz. Hát tudod. Ő meg arra gondolt amiről te beszélsz: létrehozni a saját zenéjét azzal az énekesi együttműködéssel amit Frank zenekarában fejlesztettünk ki. Úgyhogy ezt elég jól megértettem. És rögtön meg is csináltunk egy lemezt. És meg azt gondoltam: "Jól van, kezdésnek nem rossz." Velem énekeltette a dalok többségét - azokat, amik nem illeszkedtek az ő stílusába. Az ő szerzeményei voltak, de nem az ő hangjára. Nagyon tiszta, természetes falzettója volt. Nem sok embernek van ilyen, de George-nak igen. A szemfogamat odaadnám érte. És ha az énekhangja is az enyém lenne!... Szóval beszálltam a bandájába, csináltunk pár albumot, pár turnét. A sors volt ez is. És a kör most zárul be - most jött el az ideje hogy mindezt kihasználjam. Mert mi kell jobb mint egy kész közönség akik szeretik George Duke-ot, akik szeretik Frank Zappát és akiknek elénekelhetem azokat a dalokat amiket szeretnek, közöttük a sajátjaimmal? És ha engem szeretnek, akkor szeretni fogják a zenémet is, remélem.

Hogy kerültél vissza Frankhez?

Frank felhívott 83-ban és azt mondta: "Figyelj, csinálok egy Broadway-darabot, az a címe, hogy Thing-Fish, és van benne egy szerep ami rád passzol. Nincs kedved leugrani egy meghallgatásra?" Én meg: "Persze, miért ne?" Így aztán lementem és megkérdeztem: "Mi az én részem?" "Az a címe hogy Kín Herceg" - és elmesélte az egészet. Én meg azt mondtam: "Ó, várj egy kicsit - ez az a figura amit a 'Kínzás végtelen'-ben használtunk." "Így van" - mondta - "Pont rád van szabva". "Na és hol a zene?" - kérdeztem, ő meg azt felelte: "Hát, azt még nem írtam meg. Téged vártalak." És mindent elmesélt a Kín Hercegről, aki egy félállású színikritikus és őrült tudós, akit a kormány azzal bízott meg, hogy kifejlessze azt a vakcinát, amit úgy hívnak hogy "Galoot Cologna". És ami valójában az AIDS.

Mindez azelőtt, mielőtt valójában elterjedt volna.

Igen. Az volt az elmélete, hogy ezeket a tudósokat a kormány pénzelte, hogy megszabaduljon a melegektől. És ezt a szérumot vagy mit állami börtönök lakóin akarták kipróbálni. Aki meghalt az buzi volt, aki tovább élt, az nem volt buzi, de egyszer csak olyanná vált, mint az Anyáca (Mammy Nun): ezeknek a feje mint a krumpli, szája mint a kacsa, lába mint a kacsa, és mind apácaruhát viseltek. És úgy beszéltek mint Ike Willis. Ez volt a szer mellékhatása - nem öli meg az embert, de olyanná teszi mint egy Anyáca. Tehát ezt a fickót, akit a Kormány felbérelt, úgy hívták hogy Kín Herceg és valójában egy őrült tudós volt, félállású színikritikus és ál-operaénekes. Frank tehát bemutatta: "Itt a figura".

Közben persze tudta jól, hogy dolgoztam a musical világában, és tudod: musical, ál-operaénekes - ezek valahogy összetartoznak. És azt is tudta, hogy volt idő amikor használtam már az én kis opera-hangomat (bemutatja). Így aztán még mielőtt hívott volna, már tisztában volt vele, hogy ezt meg fogom tudni csinálni, de azért megkérdezett: "Volna kedved kipróbálni magad?" Pedig míg a dalt írta, végig rám gondolt. Aztán a stúdióban csináltunk még ezt-azt - énekelgettünk, ilyesmi -, aztán mindenkit hazaküldött és azt mondta: "Na akkor gyere ide a zongorához, és megcsináljuk a Kín Herceget. Hozd a magnódat is." - ami mindig nálam is volt. Bekapcsoltam. Ő meg azt mondta: "Itt a szöveg, most eljátszom a dallamát. Most fogom kitalálni te pedig vedd fel hogy meg tudd tanulni, és amikor visszajössz már kész lesz a többi sáv, neked csak fel kell énekelned". És eljátszotta, szólamonként, én meg magnóra vettem. Hát így hoztuk össze azt a dalt. Mellesleg egy elég hosszú dal. Hallottad a Thing-Fish albumot, ugye?

Persze!

Akkor a Kín Herceget ismered. És az Amnerikát hallottad?

Igen...

Azt is ugyanígy csináltuk.

Az soha sem hallottam a te énekeddel. Tudom hogy van szövege és hallottam valaki mással, de Frank csak a synclavier- és a zenekari változatot jelentette meg.

Nem tudom ezt miért nem adta ki, pedig brilliáns. Hallanod kéne az én énekemmel és máris jobban tudnád értékelni.

Fogod játszani a turnédon?

Ha meg tudom tanítani a zenekarnak (nevet), mert a zene elég bonyolult. (A barátnőjének, Cathy-nek:) Tegnap eljátszottam neked, emlékszel? Ez egy érdekes dolog a Frankkel közös dolgokkal: mindent magnóra vettem. És igen, fogom játszani turnékon a Bogus Pomp-pal és a Project Object-tel; meg fogom tanítani nekik. Mert ezt így senki nem ismeri: hallották a zenét, de ének nélkül. És addig nem is hallottál semmit, amíg tőlem nem hallottad. Mert azt együtt raktuk össze. De tényleg, még megvan a szalag, nagyon vicces... annyira vicces! Szétröhögtük magunkat. Nevetni kezdtem, és ő is nevetni kezdett mert ezt a dallamot rakta ahhoz a szöveghez. "Tiszta hülye vagy!". Ő meg: "Aha! Klassz, nem?"

És milyen gyönyörű dallam.

Ó, hihetetlen dallam. Turnéztam a Project/Object-tel és játszottam a Bogus Pomp-pal, és mindkét csapattal megtanultattam a Kín Herceget, az emberek meg megőrültek - nem tudták elhinni. Nem hitték, hogy ezt valaha is hallani fogják. És a Thing-Fish albumról ezt a dalt? Tulajdonképpen senki nem játszik semmit a Thing-Fish albumról élőben. Pedig volt egy élő változata velem a 84-es bandával, amíg velük voltam. Az amerikai turnén voltam velük egy rövid ideig, akkor énekeltem. Utána pedig Ray White. Azért ő is jó volt (nevet).

Akartalak is kérdezni a 84-es turnéról. Mondtad, hogy számodra elég rövid volt.

Igen, csak a rövid amerikai részén voltam ott, Európába és a turné többi részére nem tudtam elmenni. Mikor összejöttünk a Thing-Fish és a Them Or Us album egy részének felvételére, Frank megkérdezte: "Nem jössz el velünk a turnéra?" Én meg azt válaszoltam: "Az egészet nem tudom vállalni, de amit tudok, megteszem." (Erről eg ymás nézőpontú leírás itt!)

Nem tudok róla, hogy bármit is lemezre került volna a turnénak erről a korai szakaszáról. Az ezutániakról nagyon sok minden megjelent, és azt kell mondanom, azok tartoznak legkevésbé a kedvenceim közé. Ezért szívesen hallottalak volna velük.

Annyira szerette volna boldoggá tenni őket. Én fuvolán, alszaxofonon, tenorszaxofonon és bariton szaxofonon játszottam. Szóval nem sokat énekeltem.

A 84-es turné után egy darabig Angliában éltél, igaz?

Igen, idejöttem a feleségemmel és itt maradtam vele egy ideig. Aztán írtam egy csomó dalt.

Olyasmit is hallottam, hogy pudlit tenyésztettél!

Nem! Angol Staffordshire pit bull terrier-eket. Mindegyiküknek két teniszlabda volt a szájában - az lesz a lemezem borítóján.

Akkor ismét a jó öreg koncepciófolytonosság: kutyák elég gyakran szerepelnek Zappánál.

Igen. Már azelőtt is tenyésztettem kutyákat, hogy Frankkel találkoztam volna. Német juhászokat. Imádom a kutyákat. És tudom, hogy az állatok sokkal intelligensebbek, mint azt az emberek gondolják. Fölneveltem ezeket az állatokat, tanítgattam őket, odaadtam a rokonaimnak és barátaimnak - hogy védjék őket, hogy védjék a gyerekeiket. Angol Staffordshire pit bull terriereket tenyésztettem. Akkoriban az Egyesült Államokban nem volt valami jó hírük. De az enyéim gyerekekkel és macskákkal együtt nőttek fel. Az volt a specialitásuk, hogy két teniszlabdát tudtak tartani a szájukban. Videófelvételem van arról, hogy ezek a kutyák gyerekekkel játszanak és macskákkal alszanak. Valamikor föl akarom használni valamelyik videómhoz.

Arra szeretném használni ezeket a felvételeket, hogy... ez egy misszió, mert volt egy olyan tervem, szerettem volna csinálni egy dokumentumfilmet ami megmutatja az embereknek ezeket a kutyákat - ezeket a rossz kutyákat -, hogy ilyenkor sosem a kutya a rossz, hanem az ember, aki felnevelte őket. Mert én is kutyákat tenyésztettem. És közben írtam új anyagokat is, még több zenét. Ilyesmit csináltam - de pudlikkal sosem dolgoztam (nevet). A pudlik buták (nevet). Nem olyan intelligensek mint az angol Staffordshire pitbull terrierek.

Oké. És hogy kerültél kapcsolatba a Bogus Pomp-al?

Azalatt amíg a zenéimet írtam, folyamatosan a megfelelő pillanatra vártam. Mert hiszem, hogy szinte mindenben a legfontosabb dolog az időzítés. Fel kell készülnünk, késznek kell lennünk. De ki kell várni, amíg eljön az idő. A Bogus Pomptól elkezdett keresni engem az egyik srác. És közben annak a lánynak a nővére is, akivel akkor jártam, mert ki akarta deríteni, hogy ki is vagyok. Meg akarta védeni a húgát, tudni akarta, ki az új barátja, úgyhogy körülnézett az interneten. Aztán felhívta a húgát és megkérdezte: "Tudod te hogy kivel jársz?" "Persze hogy tudom - válaszolta - Napoleonnal." "De tudod, hogy ő kicsoda?" "Igen, egy Night-Clubban játszik minden hétvégén..." A nővére meg: "Nem, nem. Nem csak ennyi. Figyelj, küldök egy kis anyagot az internetről."

Na és a srác aki engem keresett, szintén a netet böngészte, és megtudta, hogy a barátnőm nővére is utánam kutat, így felhívta őt és megszerezte a címemet. És küldött egy hosszú levelet. Annyira kedves volt, hogy aztán fel is hívtam. Küldött egy CD-t meg egy videót és mondta, hogy nagyon szeretnék, ha játszanék velük. De előbb lecsekkoltam őket. Először nemet mondtam nekik. Muszáj próbálnom valakivel, hogy el tudjam dönteni, akarok-e velük jászani vagy sem. Aztán azt gondoltam, hogy ha egy kicsit tanítgatom őket - mert ezt a zenét jól kell játszaniuk - akkor ez egy jó lehetőség lesz nekem visszatérni és ezt a zenét játszani. Nem csinálnak hosszú turnékat, és úgy gondoltam, hogy ez nem lesz rossz.

Aztán a Project Object-tel játszottál, és legutóbb volt az ANT-BEE.

Igen, nagyon jó a kapcsolatom Billy James-szel. Ugyanazokban a dolgokban hiszünk. Hiszünk a sorsban. Hiszünk a végzetben. És hisszük, hogy a sors valami mindkettőnk jövője szempontjából fontos dolog miatt hozott össze minket. Nagyon izgatottak vagyunk a közös munka miatt, tényleg nagyon sokat segít nekem. Nélküle nem is lennék itt veled.

Ez igaz. A következő a Grandmothers West. Gondolom ez a Project Objecttel való közös munka során alakult ki.

Billy hozott össze megint Don Prestonnal.

Persze, a Roxy bandában már játszottatok együtt.

Így van. Mindenesetre játszunk pár koncertet Németországban most nyáron. És ezek a dolgok - és a Live in Australia (a végleges címe: FZ:OZ) album meg a Roxy DVD is - pont jókor jönnek a zenéhez való teljes visszatérésemhez. Foglalkoztam egy kicsit magammal, és a hangom most sokkal jobban képzett, sokkal érettebb... egyszerűen jobb. És tudom hogy mi megy nekem és mi nem. Tervezek még egy CD-t saját anyagokkal amit Ed Mann-nel és Peter Wolffal vettem fel. Némelyik egészen vad és talán közelebb is van Frank zenéjéhez mint bármi amit eddig csináltam.

Nos, nagyon kíváncsian várom ezt a zenét, és hogy lássalak a Zappanalén. Mik a zárógondolataid Frankről?

Frankkel akkor beszéltem utoljára, amikor befejeztem a 84-es turnét. Barátként váltunk el. Sosem felejtem el mikor olyan dalokat írtunk vele mint a "Kreegah Bandolo" (a címe később: "Let's Move To Cleveland" - mb) - én altszaxofonon, ő gitáron. Vagy mikor ráénekeltem George szólamára a Village Of The Sun-ban a Roxy lemezhez. Sokan nem tudják, hogy az én vagyok, hiszen az ember a saját hangjával harmonizál a legjobban. Az "Inca Roads"-ban a One Size Fits All lemezen George szólóban énekelt, de a Dub Room Special változatban már duettként adtuk elő. Meg arra is emlékszem hogy a Hunchentoot-projecthez hány nő ment keresztül meghallgatáson. Azt megjelentette?

Néhány dal felkerült a Sleep Dirt és Them Or Us lemezekre, de ennyi. A női szólamot végül Thana Harris énekelte fel, és elő is fogja adni a Zappanalén Mike Keneallyval és Don Prestonnal.

Na, és nekem kellett előénekelnem ezeknek a nőknek, aztán együtt énekeltük, végül pedig ők egyedül - úgy ment az egész, hogy "Következő!". Nagyon kemény munkafelügyelő volt.

***

Ezután az interjú után mesélte nekem Nigey Lennon: "Úgy emlékszem Napire mint egy nagyon kedves srácra. Amikor Drakhma, a Világegyetem Királynőjének szerepére mentem meghallgatásra, nem volt kottám, amiből gyakorolhattam volna, így lényegében hallás után kellett megtanulnom: rémálom volt. De Napoleon már tudta a dallamot, mellettem állt és segített - hangról hangra - mikor elakadtam. Édes volt."
És még mindig az, teszem én hozzá.

(vége)