- The Lost Episodes (a fülszöveg részlete - Rip Rense, 1996)
Kung Fu
Bolic Sound, Inglewood, 1973 vége, 1974 eleje*
Ez a merész kis poliritmikus darab a hatvanas évek végéről származik, az akrobatikus ütős-szakaszait nem más, mint a hetvenes évek elejének-végének rettenthetetlen MOI-ütőse, Ruth Underwood vezeti elő - megszégyenítő magabiztossággal. Azzal, hogy a CD-n közvetlenül a következő darabba (RDNZL) „folyik át”, szinte mintha annak előjátéka lenne. A „Kung Fu” (az elnevezés talán az előadáshoz szükséges akrobatikus igényű harcművészeti asszociációkat keltő mozdulatokból fakad) jól illusztrálja FZ élethosszi vonzalmát az ütősök és általában a ritmus-központú zenék iránt (magának a zeneszerzőnek is jelentékeny ütőhangszeres-tudása volt). A felvételen a hetvenes évek közepét jellemző zenekar egy korai változata, akiket FZ a YCDTOSA vol. 2 fülszövegében „a közönség egyik kedvenc felállásának” nevezett. Ezek FZ első szuperképzett zenészekből verbuvált zenekarai voltak, olyan nevek fémjelezték, mint George Duke, Tom Fowler, Unterwood, stb. – a közönség mellett egyúttal Frank kedvencei is. Ruth Underwood meséli:
Tudom hogy Frank nagyon boldog volt a '74-es csapattal... Tényleg úgy érezte hogy bármit el tudunk játszani, hogy ez a csapat tényleg valódi, kemény, vad, szexi, nyers... Az álmai csapata. Úgy érezte, hogy ezzel a zenekarral legyőzi a világot, és ez nagyon pontosan érezhető is az akkori idők egyes felvételein.
RDNZL**
Whitney Studios, Glendale; 1973 április 4.*
A széles körben igazi műremeknek tartott (technikailag különlegesen nehéz) darab első felvétele (Ruth Underwood egyszerűen „isteni”-nek nevezi). Bruce Fowler a munka korai szakaszára így emlékezik:
Egy olyan zenekarnál, amelyikben a jazz-világból érkező George Duke vagy Ponty és mások szerepeltek, Frank teret kellett hogy adjon nekik. Azt hiszem hogy ez a darab nagyrészt azért született, hogy szólóknak biztosítson lehetőséget. Nagyon erős volt a csapatunk, Ruth, Jean-Luc George és a többiek… Az egyik állandó darabunk volt az RDNZL, ami gyilkosan gyors, úgyhogy amikor a szólóhoz értünk, mondjuk Jean-Luc, akkor tényleg az abszolút maximumot csavarta ki magából. Az első verzió még egyszerűnek mondható – Frank ezt később még kibővítette. Emlékszem, mikor a glendale-i régi templomból átalakított stúdióban játszottuk, Frank csak bedobta: „próbáljuk meg!” Egész éjszakáig játszottuk amíg a végére egyre lazább és lazább nem lett az egész. Folyamatosan nyomtuk amíg mindenki úgy elfáradt, hogy már alig tudtunk játszani.
** a cím jelentéséről ld. ezt a cikket! | Az RDNZL 73-as tévéfelvétele itt!
Inca Roads
Whitney Studios, Glendale; 1973 április 3.*
Ez az eredeti 1973-as felvétel, ugyanott és ugyanazzal a zenekarral felvéve, mint az RDNZL. Az 1974-es, a One Size Fits All és a YCDTOSA vol. 2 lemezen hallhatóktól eltérően ez egy teljesen instrumentális, szöveg nélküli változat. Jó illusztrációja annak, hogy Zappa munkái önállóan, instrumentális darabként is megállják a helyüket. Frank sokat idézett mondása itt igaznak tűnik: „a szövegek azok miatt vannak, akiknek kell”. Ahogy az Igazi Frank Zappa könyvben írja: „A politika szemétségein kívül, amikről szívesen írok, a többi szövegem nem is létezne ha nem egy olyan társadalomban élnénk, ahol az instrumentális zene érdektelen…” Ian Underwood figyelmeztet, hogy bár ez a változat a későbbieknél lassúbb, mégsem tekinthető csupán valamiféle „munkaközi állapotnak”, kimért tempója semmi esetre sem a gyakorlást vagy a darab betanulását szolgálja. „Eszembe nem jutna így gondolni rá. Az egyes darabokat mindig máshogy és máshogy játszottuk. Frank más és más megközelítéseket keresett. Néha ez bizonyos fejlődésnek tűnhet, vagy akár ténylegesen így is van, de nem érzem hogy a korai változatok mondjuk a későbbiek vázlatai lettek volna.”
Ruth Underwood egy kedves ütős-anekdotával rukkolt elő, amit FZ-vel 1993-ban, egy telefonbeszélgetés során elevenítettek fel:
Frank azt kérdezte, tudom-e hol lehet a régi pergődobja (field-drum), és előtörtek az emlékek. Az volt az egyik kedvenc dobja, hallható az Inca Roads-on [a darab végi tizenhatodoknál – az előtt a rész előtt, ahol a One Size Fits All verzióban az „on Ruth!” szerepel]. Valami borzalmas hangja volt! De Frank imádta. Mi csak szemeteskuka-effektnek hívtuk. Soha nem cseréltük a bőrt, szörnyű volt. Még ezen játszott Jimmy Carl Black a Garrick színházban (1967-ben), Frank imádta.
- Inca Roads - részletes cikk a magyar nyelvű Wikipédián;
* javított dátumok az Information INK alapján;
a közreműködő zenészek:
- Kung Fu:
George Duke - billentyűk
Ruth Underwood - ütőhangszerek
Bruce Fowler - harsona
Tom Fowler - basszusgitár
Chester Thompson - dob
Ralph Humphrey - dob
- RDNZL és Inca Roads:
FZ - gitár
Jean-Luc Ponty - hegedű
George Duke - billentyűk
Ian Underwood - fafúvósok
Ruth Underwood - ütőhangszerek
Bruce Fowler - harsona
Tom Fowler - basszusgitár
Ralph Humphrey - dob
