Zappa zenei érdeklődésével kapcsolatban érdekes adalékkal szolgálhatnak azok a rövid idézetek, minták, amik elhangzottak a dalaiban. Azt nem gondolnám, hogy ezek bármennyire is hiteles keresztmetszetét adnák Zappa kedvenceinek, de mondjuk, hogy ez az utalásrendszer azért halványan arra is rávilágít. Elég kevés jazz idézetre emlékszem, sőt, hirtelen egyre sem, de egészen biztosan vannak. Néhány standard darab annyira mélyen beleivódott az amerikai zenei folklórba, hogy már csak ezért is odakívánkoznak az idézetek, utalások közé.
Ezzel együtt sem gondolom, hogy a jazz Zappa nagy kedvence lett volna, bár az ironikus megjegyzéseit sem veszem komolyan ezzel kapcsolatban. A kísérőzenészeivel kapcsolatban viszont már nem vagyok annyira meggyőződve, elég csak George Duke-ra, vagy Jean-Luc Ponty-ra gondolni, vagy Don Prestonra, esetleg Sal Marquez-re, vagy a Fowlerekre, Tommy Mars-ra. Na jó, egyre több jut az eszembe. Ők a jazz irányából érkeztek.
Ezzel együtt sem gondolnám, hogy a jazz műfaja nagy befolyással lett volna Zappára.

Két dolog jut eszembe: az egyik a zenei idézetekről. Az egyik egy amerikai srác, aki 1-2 hétig a kollégiumban lakott és mászkáltunk a városban, furcsamód én mutattam meg neki pár karakteres amerikait (mint Cassavettes vagy Zappa), és döbbenten figyeltem egyszer ahogy a Broadway The Hard way-en tele szájjal röhögött… Persze, hiszen vicces a zene sok helyen,d e neki nagyon is hétköznapiak, személyesen ismerősek voltak azok a zenei mozaikok, reklámrészletek, rajzfilmbetétek amik fel-felbukkannak a lemezen – ezeket én akár felismerem ha mutatják, persze tréfaként dekódolom, de érdekes és mégis más volt látni hogy hogy hat egy ottanira, egy „igazi” amerikaira.

A másik ami eszembe jut, az az a KERET, ami ezeket a mozaikokat rendszerbe fogja – és itt jön be (talán) a dzsessz: ami a műfajnál központi elem, az Zappánál rész, a nagyobb struktúra (akár kicserélhető) alkatrésze. És ez számomra a döntő különbség: a dzsesszben nekem mindig lapvető volt a struktúra, a felépítettség tudatosságának hiánya – (nekem) beszédes volt egy 1-2 hónappal ezelőtti összeállítás (a dzsessz világnapja okán – vagy valami hasonló), ahol a legnagyobb zenészek nagyjából egyöntetűen fogalmaztak úgy hogy a ’dzsesszről nem lehet beszélni, hanem hallgatni kell’, a legkülönbözőbb velősségű és viccességű megfogalmazásokban.

Érdekes lehet ez a könyv, ha az improvizáció jellegéről vagy szerepéről mondd valamit, de számomra az igazán izgalmas az mégis maga a keret, a felépítés (ami mellesleg milyen szépen mutatja magát a fenti két darabban) – ami felé a dzsessz mintha nem is igazán törekedne.

@mB: Ezen a ponton azért meg kell védenem a jazz műfaját, illetve rávilágítanom bizonyos dolgokra. Ez a "jazzről nem kell beszélni, hallgatni kell" dolog gyakran elhangzik, Herbie Hancocktól már biztosan olvastam, Miles Davistől pedig 100%. (egyébként mindketten klasszikus képzettségű zenészek, akik enélkül talán el sem jutottak volna a jazzig) Nem kell az ilyesminek különösebb jelentőséget tulajdonítani. Ahhoz, ha az ember jazzt akar játszani, muszáj beszélnie róla és megértenie. Ahhoz, hogy az ember jazzt hallgasson? Hallgatni kell! A jazz mélyebb rétegeinek lecsapódása megkülönböztetett figyelmet kíván a hallgatótól, de az ilyesmiben inkább a kihívást érdemest meglátni, nem azt, amit egyesek hajlamosak társítani hozzá. Nevezetesen, hogy a jazz olyan komoly műfaj, amihez érni kell. Ebből én hajlamos vagyok kihallani, hogy vannak, akik nem az általuk preferált zenei műfajokat különböztetik meg mások kedvenceitől, hanem saját magukat azoktól, akiknek ezek a műfajok nem tetszenek. Természetesen a saját javukra.

Ami a mozaikokat és a keretet illeti, egyrészt a meglátásod nagyon jó, ha Zappára vonatkoztatjuk. Másrészt a jazzre vonatkoztatva, ezek a mozaikok (a motívum ebben a kontextusban már egy jobb kifejezés) nem állnak önmagukban, véletlenszerűen a térbe szórt hangok mentén, hanem konkrét módszertani (összhangzattani) szabályok szerint születnek meg, amelynek része a dob lüktetése, a bőgő által megtámasztott harmónia és - az improvizáció metodikájától függően - az alapdallam kezelése, vagy nem kezelése. A teljes strukturálatlanság még a free jazzre sem feltétlenül jellemző, de arról nem is beszélek, mert nem vagyok nagy barátja annak az alműfajnak. Nagyon érdekes végigkísérni, ahogy ezek a motívumok megszületnek, ráadásul a hangszeresek egyéni hangján (ha van nekik), ahogy ugyanaz a dallam mennyiféle jelentést hordoz, attól függően ki játssza.

Talán nem érdektelen itt hozzátenni, hogy én a jazzt nem feltétlenül a hagyományos módon fedeztem fel. Először könyvekben találkoztam a műfajjal, kb. 15-16 éves korom környékén, mikor elolvastam az Útont (Kerouac), aztán más beat szerzőket. Onnantól pedig volt egy prekoncepcióm arról, hogy milyen a jazz, miről szól, ez a prekoncepció pedig a mai napig meghatározó abban, ahogy ehhez a zenéhez közelítek. Talán ezért is próbálom védeni.

@Rátosi Milán: persze, azért nyilván a dologhoz hozzáértendő hogy "az én nézőpontomból", s ami nyilván annyira beszédes rólam és az ismereteimről mint a zenéről magáról (ha nem jobban). Nem is igen szántam többnek :-), afféle tűnődésnek - amúgy ez a cikk amire utaltam:

vs.hu/magazin/osszes/a-biztonsagos-szex-legmagasabb-rendu-formaja-0430

Engem általában ÉRDEKELNEK a dolgok, aztán ha valami az ÚJ lehetőségével kecsegtet, az izgalmas, várakozással tölt el - aztán alig fordul elő hogy beljebb jutok. Pont itt és most hülyén hangzik, de a te cikkeid igen igen üdítő kivételek :-).

Ez a fenti cikk jól jellemzi a dzsesszel való kapcsolatomat: kevésé ismerem, felbukkannak részei itt-ott - és: "nem mondom", "nem beszélek", "érezni kell" - az egyéb belső megjegyzések meg egyszerűen _nem ismerősek_, nem tudom a műfajhoz kötni: nem emlékszem hogy meglepődtem volna bármelyik előadón, nem éreztem forradalminak (vagy akár jellegzetesen másnak) egyik vagy másik zenészt (viszont aludtam már el koncerten) - itt megint bejön persze hogy mit és mennyit ismerek. :-)

Amúgy nem teljesen igaz: volt hogy meglepődtem, volt hogy elkábultam - de ezek jobbára más műfajok általi megtermékenyítődések voltak: Trilok Gurtu vagy Szalóki Ági (népzene) - most más hirtelen eszembe se jut. :-)

mindenesetre a fenti könyv azért lehet érdekes, mert muszáj hogy használjon olyan fogalmakat, amik az összevetéshez, értékeléshez elengedhetetlenek, muszáj hogy LEGYENEK fogalmai, a téma, a felvetés, a jelzett irányok miatt: így viszont szinte biztos hogy érdekes és tartalmas.

@mB: Vicces volt végigolvasni ezt a rengeteg idézetet. Az álláspontod ezzel együtt is érthető és abszolút respektálható.
Ez a könyv pedig valóban érdekes lehet. Azontúl, hogy a jazz hatása Zappa néhány kísérőzenészére számomra sok helyen elég nyilvánvaló - itt kizárólag a szólóikra gondolok - a Zappa által megírt részekből nem hallatszik ki a műfaj. Egyébként Zappa dallamkezelése egyértelműen máshonnan táplálkozik. Viszont itt jön be az a nem is elhanyagolható szempont, hogy zeneelméletből eléggé el vagyok maradva (sőt!), innentől pedig érhetnek meglepetések Zappa és a jazz viszonyával kapcsolatban. Azért élek a gyanúperrel, hogy olyan nagy meglepődések nem várhatóak ezen a téren.

Egy elég nyilvánvaló utalásról valahogy megfeledkeztem - ami Zappa és a jazz közti kapcsolatot illeti. Akkor is, ha ez alapján azért nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Az Eric Dolphy Memorial Barbecue bizony elég nyilvánvaló utalás Eric Dolphy-ra (aki ma lenne 87 éves), a nóta dallamvezetésében ott van Dolphy hatása, talán nem is olyan halványan. Idézet nincs benne Dolphy-tól, én legalábbis nem fedeztem fel ilyesmit, de nem ismerem annyira a munkásságát.
Ezt inkább csak a rögzítés kedvéért írtam ide, azért sokat nem jelent.

Kedves cikkíró! aki hallgatott már Zappát, tudja, amit írsz, az hülyeség. Részben képzett zenészei, részben a dallamvezetés miatt tudjuk, a jazz motívumok igenis szerepelnek a zenéjében. Azért, mert volt egy cinikus odamondása, nem jelenti, hogy azt komolyan is kell venni.
Azt is kijelentette, hogy nem hallgat zenét, más zenészek produktumai hidegen hagyják, csak a saját zenéje érdekli.
Ezzel szemben másokkal lép fel(Sting), feldolgoz más zenekaroktól(Whipping Post) és ír dalt zenészről(Elvis).

Vissza a jazzhoz:
www.jazz.com/dozens/the-dozens-the-jazzy-side-of-frank-zappa

lehet, hogy némi féltékenység volt a dologban?
"Jazz is the music of unemployment," Zappa once quipped. But Miles Davis showed, with his 1969 Bitches Brew sessions, that the proper mixture of jazz and rock could produce a gold record. Zappa dug deeper and deeper into jazz-oriented material during the pre- and post-Bitches period, and though efforts such as The Grand Wazoo and Waka / Jawaka did not sell as well as Davis's or Hancock's fusion projects -- or even Zappa's own edgier, scatological efforts -- they have held up well with the passing years. "Blessed Relief" is a catchy jazz waltz that could almost pass for a Blue Note hard-bop chart. Sal Marquez and George Duke contribute first-rate solos, and Zappa follows with some tasty guitar lines that are very, very jazzy. If he had kept this up, Frank might have been applying for unemployment benefits. But just in the nick of time, Zappa ended his jazz period.

@Könnyen elkaptuk, uram!: Heló és welcome!

Pár pontosítás: a cikk fordítás, a kiadó eredeti szövege, így vele sajnos nem tudunk vitatkozni - igaz, nem is írt olyat hogy nem szerepelnének dzsessz motívumok nála (sőt, pontosan ezt vizsgálja a könyv).

Abban is vitatkoznom kell hogy Zappa nem hallgatott volna más zenét - zenész és nagy zeneszerető volt, miért ne hallgatott volna? Ha így lett volna,nem szerezhette volna meg azt a zenei műveltségét ami megvolt neki, nem készíthetett volna rádióműsorokat (nem írt volna cikkeket) "kedvenc zenéim" címmel, és nem idézhetett volna annyit a munkáiban, a koncertjein, mint senki más.

na ezt bebuktam:

index.hu/mindekozben/poszt/2015/08/27/magyar_jazz_4/

"az új helyesírási szabályzat szerint immár hivatalosan is magyar szó a jazz"

jazz jazz jazz jazz

@mB: :) Valamiert mindig ugy ereztem, hogy ez - mar a jazz dzsessznek hivasa -egyfajta finom ironia a reszedrol.

A fenét :-) azt hittem így kell és kész, hogy valami nagy tudor vagyok - talán az FZ életrajz kapcsán beszéltünk át pár ilyet a többiekkel, és ott ragadhatott meg? Most kíváncsiságból beírtam a Sztaki szótárba:

"jazz - dzsessz, dzsesszt játszik"

Furcsa ez a jazz, jaj, de furcsa jazz, ez a furcsa jazz... (Bikini)

Kosz, ha vegeztem a meloval (meg el se kezdtem, pedig mar majdnem rakattintottam a megfelelo ikonra) el is olvasom.
Gondolkodtam ezen a teman valamikor es sok mas mellett korabban teljes mertekben elfeledkeztem Oliver Nelson Stolen Moments cimu iskola-darabjarol, amit ´88-ban jatszottak es ami a jazztortenet egyik, talan nem annyira popularis, megis nagyon fontos - a hard bop es a modalis jazz erdekes talalkozasat megjelenito - darabja.

Mar megint nincs ekezetem, bocs. Erdekes, hogy Charlie Parker zenejeben nem hallotta a dallamot (nana, az akkordokrol szol, ugyanugy, ahogy ez Varese eseteben pont, hogy megtetszett Zappanak), Cecil Taylor vagy Ornette Coleman zeneje megis tetszett neki. Az meg vicces, hogy odakoszont Miles Davisnek, az meg siman hatat forditott neki. Davis nem volt az a jopofizos fajta. Ugyanakkor, ha valoban 1961-ben latta/hallotta a Blackhawkban, akkor bizony tanuja volt az egyik - kevesbe progressziv, ugyanakkor - leginkabb zsenialis Miles felvetel megszuletesenek. Hank Mobley jobb volt tenoron, mint Coltrane! Szentsegtores, tudom.
Az otvenes evek west coast rajongoinak sznobizmusaval itt talan nem erdemes foglalkozni. Az a mozgalom ezer szallal kotodott a beat koltokhoz es az otvenes evek ellenkulturajahoz, a sznobizmus egy resze innen szarmazott, ugyanakkor a kulturalis ter bizonyos fragmentumai ( jelen esetben: rythm and blues rajongok kontra jazzistak) kozott feszulo ellentet mindig is jelent volt, jelen lesz.
Az egeszbol leginkabb az kristalyosodik ki szamomra, hogy Zappara csak a jazz bizonyos elemei voltak hatassal, illetve, foleg konkret zenei darabok. Az is elhangzik, hogy zavarta Tommy Mars jazzelese. Mars nyakig volt a fuzios jazzben, raadasul a hatasvadaszat sem allt tole tavol, ellentetben Peter Wolf sokszor inkabb iskolazottnak hallatszo stilusaval.
Az kicsit osszezavarhatja az embert, hogy Zappa nyilatkozatai kulonbozo evtizedekbol lettek osszeszedve (idovel Parkerrel szemben is megenyhult), nem is lehet egy konkret iteletet felvazolni, ami Zappa es a jazz viszonyat illeti, de ez eleve csak egy rovid reszlete egy konyvnek - amire egyre inkabb kivancsi vagyok.

támadt itt egy kis kritika: idiotbastard.com/reviews.htm#Jazz

"Túl komoly" - kritika a könyvről, megemlítve egy épp készülőben levőt:

www.criticsatlarge.ca/2016/01/geoff-wills-frank-zappa-jazz.html