Non-foods: nyolcrészes cikksorozat a Guitar Playerben, ahol Zappa nagy becsben volt tartva, rendszeresen jelen volt cikkekkel, interjúkkal. Ez a sorozat a Más vagyok című interjú után született, ami igazán érdekessé teszi hogy a mindenféle anekdoták helyett (és mellett) valóban a zenéről szól.

Le kéne egyszer fordítani az egészet - ez itt a negyedik rész:

Ha kísért a kíséret

NON-FOODS - Stretching Out With Vamps; Guitar Player, 1983 May,  (4. rész)

A "Soup 'N Old Clothes" [Shut Up 'N Play Yer Guitar] leírt kottája jóval ijesztőbben néz ki mint ahogy hangzik.*

Így van. Karlheinz Stockhausen [zeneszerzőnek] volt erre egy szava vagy kifejezése, amivel a zenészek a bonyolultnak tűnő zenékre adott reakcióját írta le. Szerinte ők a lehetetlenség lusta dogmáit hozzák létre. Csak a fiatal srácok tekintik a dolgot kihívásnak és játsszák el. Sok idősebb zenésszel játszom időről időre, és teljesen be vannak oltva tizenhatodoknál gyorsabb dolgok elolvasása ellen. Nem akarnak tudni a bonyolult ritmusokról, a fiatalokat viszont érdekli. Ez aztán az életünk nagyon sok területén jelentkezik. A gyerekek például csak leülnek a számítógép elé és már püfölik is. Nemigen érdeklik őket a berögzült sablonok, leülnek és szeretnék ha történne valami a gombok és a billentyűzet hatására. Nem hibáztatom őket ezért. A "Soup 'N Old Clothes" sok hatvannegyedet tartalmaz. Hallgasd a tempót. Nagyon gyors, még ennél a tempónál is. De visszatérve: ez (a kotta) csak azt mutatja, Steve Vai hogy írta le.

A "Soup 'N Old Clothes" jó példa a kíséretre - egy ismétlődő akkord-kíséretre - működés közben.

A szerepe az hogy lehorgonyozza a hallgató fülét, ad neki valamit amire dobolhat a lábával. A többi pedig egy ezen túlmenő extrapoláció. Ha ugyanazt játszanám amit a kíséret, akkor az valami funk lemez lenne. De nem ez volt a cél. A kíséret valami ilyesmi: ha festesz egy képet, akkor valamire festeni kell - falra, kartonlapra, kifeszített vászonra vagy bármire. Mondjuk azt, hogy a kíséret a vászon, amire a kis firkáinkat festjük. És ha nem jól feszíted ki a vásznat, akkor az nem fogja jól szolgálni a ráficcentett festményt.

A trükkös ritmusokon túl figyelni kell arra is, hogy hol fogod le az adott hangot a gitáron; egy C például több különböző helyen is megszólaltatható.

De van még ezen túlmenően is mire figyelni. Meg kell kérdezni magunktól: "A C az alaphang?" Ha az az alaphang, akkor az egyik módon kell játszani. Vagy a C a harmadik fok? Ha igen, már másféleképpen kell játszani. A C esetleg a bővített 11. fok? Akkor ez megint egy újabb játékmód. És megszólaltatni is úgy kell hogy a skála megfelelő hangközének hallatsszon. Ezt sokan elhanyagolják gyakorlás közben. Át kell gondolni: "Mi a szerepe a most játszott hangnak? Hogy viszonyul az épp játszott harmonikus mintához?" Mert ha nem úgy játsszuk hogy a megfelelő hangközt adja, akkor nem jön át az információ. A dallam pedig sokkal jobban működik ha a hangközökre a maguk harmonikus környezete szerint gondolunk. Ez a különbség egy nagyzenekarban egy jó vonósszekció és egy rossz vonósszekció között. És ezért van hogy a blattolás nem feltétlenül a legjobb módja egy zenei ötlet elővezetésének. Nem lesznek jók az akcentusok, hiányozhatnak a kis vibrátók, amiktől a darab megszólalhatna. A szándék pedig mégis az, hogy megszólaljon. Az én zenéim ezért nem úgy készülnek mint egy tévéműsor gyorsan lenyomott kísérőzenéje. Nem úgy születik meg hogy valaki besétál egy kis focira, felveszi a dupla gázsit aztán lép is. Egyáltalán nem így megy!

Milyen gyorsan kell a zenészeidnek megtanulni a saját szólamaikat?

Ez az adott sráctól függ, mert van aki gyorsabban olvas kottát mint mások. Meg kell tanulnom az elvárásaimat a képességeikre igazítani. De azt is elvárom, hogy amíg a bandában vannak, évről évre fejlődjenek. Kicsit olyan ez, mint egy iskola. De a legfontosabb, hogy kerüljön bármibe is, pontosan kell játszani - akár rengeteg időt rászánva otthoni gyakorlással, akár úgy hogy a fejükbe verem a próbán. Kerül amibe kerül. Muszáj hogy jól játsszák el, vagy legalábbis adják bele mindenüket a tőlük telhető legjobb játékért. Ha ugyanis nem így történik, akkor csak két dolog következhet - egy: könnyebb szólamokat kapnak, vagy kettő: máris nem tagjai a bandának. Szerintem ez korrekt, hiszen aki bent akar lenni, az valamivel többet szeretne produkálni a "tuc tuc tuc"-nál. Ha meg nincs kihívás, unatkozni fognak. Tehát: szállítom nekik a kihívást.

Ami után már nem kell idegeskedned a zenészek miatt, hogy a zene nem szólal meg jól.

Nézd, tudom én élvezni a "tuc tuc tuc" típusú dalokat is, de hallgatni inkább mást szeretek. Amitől igazán jól érzem magam, az egy tenyeres-talpas egyszerűségű dal amit valami igazán elszállós rész követ, ahonnan visszamegyünk az egyszerűségbe, onnan meg megint az elszállásba. De hát ilyen is a világ: nem teljesen bonyolult, de nem is végletesen egyszerű. A kettő ötvözete. Szeretem azt is ha egy "tuc tuc tuc" szám fölött valami bonyolult történik, és fordítva: egy bonyolult számot valami nagyon egyszerű, hosszan elnyújtott dallammal. Változatosságot jelent, ami fenntartja az érdeklődést. És hogy a "tuc tuc tuc"-ot pont a dobos játssza-e vagy sem, az teljesen mindegy. Hozhatja a "tuc tuc tuc"-őrületet negyedhangokkal a zongora is - egy ilyen fapados ritmussal, valami nagyon egyszerűvel, miközben minden más hangszer épp megvadul. Ha van valami amit a közönség beazonosíthat: "Oké, megvan az alap amihez viszonyulunk, és mert ez a tuctuc érthető, a többi cucc lényege az ahogy ehhez viszonyul." Kell a közönségnek adni valami kulcsot az induláshoz, mielőtt megértenék milyen fantasztikus az a másik cucc. Ha nincs alap-ütem, ha nincs egy alap-lüktetés, amiben a hallgató valami kapaszkodót talál, akkor nem hiszem hogy ugyanolyan jól működik a darab.

Csak úgy szól mint egy libacsapat gágogása.

Úgy szól mint a "modern dzsessz", tudod, mikor egy rakás figura egy nagy rakat olyan hang-finggal egotrippeli szét az agyát, amik ha összekapaszkodnak, egy ilyen barna kis semmi-felhővé nullázzák le egymást, és a dolog már semmit nem jelent.

fordítás: Marosi Bálint - a munka a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.

-----
* David Ocker utal (a David Ocker internet-interjú nem-lefordított részében) arra, hogy szerinte az FZ Guitar Book-ban Steve Vai kottái kicsit túl lettek bonyolítva, sok esetben jóval egyszerűbb jelölés is elképzelhető lett volna (különösen ha a majdani eljátszókra gondolunk), de Vai nagyon beleszeretett saját magába ezekbe a jelölésekbe, s úgy tűnik ez Zappának is tetszett.