Vezetési tanácsok Frank Zappától  - Carl King animációja, zene: Stephen Cox. Eredeti interjú: 1984 szeptember (ugyaninnen származik ez a gitárszólókról szóló részlet is). (találtam: Radio Dupree.)

A kilencvenes években találtam rá erre a "képlemezre". Egy 1984 szeptemberi interjú volt rajta, ami aztán lassan szinte a bibliámmá vált. Azóta rengetegszer meghallgattam, inspirációként, megerősítésként. Az egyik kedvenc hanganyagom, minden közül. Rengeteg embernek, munkatársnak megmutattam, mert jól mutatja meg az ideális csináld magad kapitalista munkaetikát.

10 napig tartott az animáció elkészítése. Stephen Cox-ot kértem fel a Yellow Shark hangulatú kísérőzene elkészítésére. Elment nyaralni egy hétre Mexikóba, aztán hazajött és egy nap alatt összehozta az egészet. (...)

Carl King honlapján kicsit részletesebben kiderül, hogy a munkahelyének (?) szánta a videót bosszúból, illetve hogy ott HD felbontásban is megnézhető.

A zenekari fegyelem (forrás):

A zenekarból valaki két módon távozhat. Egy: nem elég jó hogy bent maradjon a bandában; kettő: olyan karrierlehetőséget kapott, ami miatt visszalépett a posztjától, amire vagy harminc másik ember vár folyamatosan.

Nem okoz gondot olyan embereket találni, akik jelentkeznek és önként vállalják a bandában uralkodó fegyelmet, és esetleg már tudnak is valamit a bandáról és a stábról... Van egyfajta teljesítménykényszer az egész turnéstáb körül, ami egészen figyelemreméltó. Majdnem mint a tengerészgyalogosoknál, mert ez a csapat tényleg odateszi magát, mindent meg tudnak csinálni. És ennek tudatában is vannak. És hálásak hogy annyira átpróbált minden hogy még a legmostohább körülmények között is képesek egy agyszaggató kétórás koncertet lenyomni. A technikusok rekordidő alatt pakolnak ki és be, mindenki jól kijön a másikkal és örömmel teszik a dolgukat, és nagyjából erről szól az itteni fegyelem.

Aki kilép, az nagyjából a kilépéstől kezdve szokott panaszkodni a fegyelemre… talán mert már bánja hogy már nincs bent a csapatban, meg hát hogy máshogy kerüljön be az újságokba ha nem azzal, hogy engem diktátornak nevez? Egyébként a helyzet az, hogy TÉNYLEG diktátor vagyok – én írom alá a csekkeket. És én viselem az összes felelősséget bármiért ami elromlik és én felelek azért is, hogy a banda jó előadást csináljon az aznap estére jegyet vásárló közönségnek. Tehát nem is annyira a diktátorságról van szó, inkább egyfajta játékvezető vagyok a közönség és a zenekar között.

Ha a közönség megveszi a jegyet, akkor azt mondom: „Oké kedves zenekar, ezt kell csinálnotok – ezek az emberek jó előadást várnak, úgyhogy csináljátok jól.” És ha nem jól csinálják, akkor vagy fejlődniük kell, vagy mehetnek. A bandában az a mondás járja, hogy „ablak mellé vagy középre?...”, azaz hogy megvan Los Angelesbe a visszaútra a repülőjegye mindenkinek, és ennek mindenki tudatában van. Erről a turnéról már két srácot hazaküldtem.

Oké. Ez az egész amúgy jellemzően a szakszervezeti-mentalitású embereket zavarja. A szakszervezeti-mentalitás azt jelenti, hogy túl sok ember csinál túl keveset túl sok pénzért, aztán a végén még sztrájkolnak is több szabadnapért. Nagyon sokan vannak a világban, akik szerint ez lenne a normális.

Az én álláspontom ez: azért adok ki pénzt, hogy ellenértékként az ezért fizető közönség képviseletében megkapjak egy szolgáltatást, és azért vagyok ott, hogy a jegyvásárlók ne legyenek csalódottak. Egy olyan zenekart fognak látni, amelyik tudja hogy mit csinál, azt jól csinálja és minőségi szórakoztatást nyújt a neki kifizetett összegért.

Ugyanez van a lemezfelvételnél. Hogy a zene stílusa tetszik-e vagy sem, az most mellékes. A műsorban megvalósuló minőség a lényeg, a minőség pedig annak a hatalmas summának köszönhető, amit még bőven a turné előtt kell a dologba fektetnem. Negyedmillió dolláromba került, hogy a banda úgy szóljon, ahogy szól. Ez két hónap próbát jelent, heti hatszor, napi nyolc órában, mindenki fizetést kap, a technikai stáb is fizetést kap. Az enyém minden ilyen költség, plusz a próbahelység bérleti díja, a berendezéseké – még azelőtt ki kell ezeket fizetnem, hogy egy fillér bevételem is lett volna a jegyekből. Nincs túl sok banda, amelyik vállalná ezt a fajta kockázatot, és nincs túl sok olyan banda sem, ahol az egyik tag maga vállalná az anyagi kockázatot. Én viszont így csinálom a magam üzletét. Úgyhogy ha ezzel valakinek valami baja van, az nekem szóljon.

fordítás: Marosi Bálint - a munka a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.