1982 novemberében egy cikk- (interjú-)sorozat indult Zappával a Guitar Player magazinban, a Shut Up lemeze kapcsán - mint ahogy ez az alanti szövegből ki is derül.
"Bár én bármelyik koncerten eljátszok öt vagy nyolc hosszú szólót, a koncertek maguk azért nem kimondottan gitár-orientáltak. VALAMENNYI gitározás persze van, és vannak akik nagyon szeretik az ilyesmit. Hogy kedvezzek nekik egy kicsit, hát összeraktam egy ilyet."

Megmondja a Frankót

- első lépések a szabálytalan ütemek felé
Guitar Player magazine, 1982. november - >> második rész: Legyen benne fokhagyma
(A teljes cikksorozat az afka.net honlapon!)

Kevés gitáros van aki ne ismerné azt a Frank Zappát, aki a legutóbbi 16 évben éles szatírával, nagyzenekari hangszereléssel, vagy épp erőteljes gitárszólókkal teli albumok tucatjait jelentette meg. A Guitar Player utoljára az 1977 januári számában foglalkozott vele behatóbban, azóta számos lemeze jelent meg, köztük a háromlemezes Shut Up 'N Play Yer Guitar sorozat a Barking Pumpkin nevű kiadójánál. Bár Frank minden lemezén hallható jelentős mennyiségű gitárjáték, ez a három lemez most kizárólag gitárorientált darabokat tartalmaz.

Ebben a hónapban Franket mint mostantól rendszeresen jelentkező interjúalanyunkat üdvözölhetjük, így most egy olyan sorozat első darabját közöljük, amelyben a Shut Up 'N Play Yer Guitar doboz megszületésével kapcsolatos kérdésekre válaszol. Ebben és az elkövetkezendő részekben mesél még a zenével kapcsolatos nézeteiről és a fenti tripla lemezen túl levő szólók technikáiról. Zappa darabjainak átiratait Steve Vai készítette, aki az egyik gitárosa volt az elmúlt években.

Miért határoztál úgy hogy megcsinálod a Shut Up 'N Play Yer Guitar sorozatot?

A rajongók egy bizonyos részétől sok olyan kérés érkezett, hogy szülessen egy olyan album amelyiken csak sok-sok szóló van. Nem mintha valamiféle rendelést adtak volna le hogy ez hogy is legyen konkrétan összeállítva, de határozott kérések érkeztek azirányban, hogy legyen olyan album amin sok gitár van. Bár én bármelyik koncerten eljátszok öt vagy nyolc hosszú szólót, a koncertek maguk azért nem kimondottan gitár-orientáltak. VALAMENNYI gitározás persze van, és vannak akik nagyon szeretik az ilyesmit. És hogy kedvezzek nekik egy kicsit, hát összeraktam egy ilyet.

Miért egy négyéves periódus anyagából válogattál, miért nem új darabokat vettél fel kizárólag ehhez a projekthez?

Erre nagyon jó okom volt. Először is a stúdióban játszani nagyon macerás, nem hiszem hogy valaha is játszottam volna bármilyen értelemben is jó szólót stúdiókörülmények között. Egyszerűen nem érzem ott jól magam ehhez. És mielőtt meglett volna a saját stúdióm, azelőtt mindig bérelt helyeket dolgoztam, ahol száz vagy kétszáz dollárokat kell fizetni egy-egy óráért. Ott nincs meg az a luxus hogy naphosszat üldögéljek és tökéletesítsem amin éppen játszom, ha viszont van egy pár év felvételeit felölelő szalaggyűjteményem - márpedig van -, akkor azt végig lehet böngészni olyan zenei példákért, amik elérhetik azt az esztétikai célkitűzést amit az ember el szeretne érni. Aztán már csak össze kell ezeket szedni és összerakni a lehetséges legjobb összeállítást.

Hogy válogattad ki az egyes szólókat? Volt erre valami minta?

Megpróbáltam különböző példákat találni azokra a különböző játéktípusokra, amiket művelek. Van egy alapvető stílusom, de ezen belül is vannak különböző dolgaim. Szerettem volna erre többféle példát. A válogatás nagy része amúgy a szalagokat hallgatva a saját teljesen spontán reakcióm alapján történt: "tetszik ez a szóló" vagy "nem tetszik ez a szóló" - egyszerűen megpróbáltam olyanokat találni, amelyikek összepasszolnak.

A zenéd jellemzően szokatlan ritmizációt és szinkopációt tartalmaz. Erre jó példa a "Five Five Five". Milyen itt az ütemjelző?

5/8, 5/8, 5/4. Ezt így tudod számolni: egy-ké egy-ké-há, egy-ké egy-ké-há, egy-és két-és há-és négy-és öt-és.

Egy ilyen darabhoz mint a "Five Five Five", amiben a mainstream rock vagy a jazz felől nézve megehetősen szabálytalannak mondható ritmusban játszol, hogy tud valaki hozzászólni akinek nincs mondjuk legalább két bal lába?

Ez egy nagyon gitárorientált darab a nyitott húrok használata miatt. Tehát a gitáron ezt a szabálytalan ritmus ellenére viszonylag egyszerű eljátszani. Ez persze nem annak való akit elijesztenek a számok. De felesleges a számolás miatt aggódni - elég a dolgot ÉREZNI. Amikor azt a darabot írtam, nem is figyeltem, milyen az ütemjelzője. Nem nagyon foglalkoztat az ilyesmi ha gitáron játszom. Ha zenekarra írok, akkor igen. De nem számolgatom hogy hogy fog kinézni a papíron amit gitáron csináltam. Eljátszom, aztán akkor nézem csak meg, mikor már felvettem. Más szavakkal azt gondolom, hogy a puszta tény hogy egy zene le van írva, még nem jelent valamiféle feltétlen zenei minőséget. Csak mert papíron van még nem jobb vagy rosszabb mint bármilyen másfajta zene. A kottaírás csupán annak egyik bevált módja, hogy az egyik ember meg tudja mutatni egy másiknak a zenei ötleteit anélkül, hogy azt el kéne dúdolnia. Ha meg kicsit bonyolultabbra fordulnak a dolgok, azt ráadásul meglehetősen időigényes is lenne eldudorászni.

A kottaírást így valamiféle egyszerűsítésnek tartod.

Egyszerűsítés, tárolási módszer. A gitárlemezekről készült átiratok viszont nem ilyen egyszerűsítések, itt egyszerűsítésre nincs szükség - már el vannak játszva (FZ itt a Frank Zappa Guitar Book-ra utal). Ez inkább annak egy módja, hogy meg lehessen mutatni az ilyesmi iránt érdeklődőknek hogy hogy is néz ki leírva, hogy hogy is működik. Némelyik példa mintha arra is bizonyíték lenne, hogy igenis létezik az érzékszerveken kívüli érzékelés (ESP): a gitár és a dob szólama egyes daraboknál együtt szerepel, így jól látható hogy a dobos - ebben az esetben Vinnie Colaiuta - és én pontosan ugyanazt játszottuk számos olyan helyen, ahol egyébként lehetetlen lett volna megjósolni hogy mi is fog történni. Ezek azok a gyakori kis fordulatok amik nagyon együtt vannak, és aztán a leütésre jönnek ki a következő ütemnél és mennek utána tovább az azt követő ütemre.

A Shut Up albumok borítóján a "The Black Page" egy kis részlete látható. Abban olyanok fordulnak elő, mint egy triola, amiben hármas, ötös és hetes csoportok vannak. Hogy lehet kiszámolni egy ilyen tekervényes ritmusképletet?

Na, hacsak nem nagyon képzett valaki az ilyen típusú dolgok blattolásában, akkor lassan kell olvasni. Gondolom a "The Black Page" 15. ütemére gondolsz. Hát, az trükkös egy ütem. De EL LEHET játszani hiszen sok különböző, bandán belüli és kívüli zenész is eljátszotta már. Ez egy jó bevezetés ha valaki közvetlen kontaktusba szeretne kerülni az általam jellemzően használt ritmusvilággal.

Bármilyen időegység felosztható teljesen tetszőlegesen. Ez történik az emberi beszéd alatt, hiszen senki nem beszél 4/4-ben vagy 3/4-ben vagy 2/4-ben - sokkal szabadabban beszélünk. És ha a játszott ritmus követi az emberi beszéd természetes ritmusát, akkor az más érzést ad a dolognak. Ez az egyik oldalról furán hangszik, másfelől viszont teljesen természetesen. Ez csakis attól függ, hogy mit várunk el egy adott zenedarabtól. Tehát: annak az ütemnek a kiszámolásához félhangos triolákká kell bontani. Ez a nagy csomag. Aztán minden félhangos triola ütésén belül további felosztások vannak. Ennyi az egész.

Egy olyan embert, aki rengeteg energiát fordított arra hogy nagyrészt 4/4-es, Van Halen-szerű gitárhősök rockszámaiból tanuljon, hogy lehetne minél könnyebben bevezetni az összetettebb ritmusok használatába?

Semmi ok nincs arra hogy bárki is kilépjen a Van Halen-féle világból. Aki így játszik, annak mindig lesz munkája. Nem javaslom, hogy bárki másolja amit én csinálok vagy kövessen engem ezen a zenei úton, mert ez az irány kívül van azon a kereten amelyiken belül meg lehet élni a zenéből. Tehát minél többet játszik valaki 4/4-ben, annál jobban jön ki a dologból. Ez itt a lényeg! A Guitar Player legtöbb olvasója, gondolom, fontosnak tartja a karrierjét.

De mégis, hogy fogjon neki egy átlagos gitáros a szabálytalan ütemek megfejtésének?

Hadd fogalmazzak így: ha valaki kilép a normából, akkor lépjen ki teljesen. Ne lépjünk ki csak egy kicsit. Aki viszont fél, az maradjon a normákon belül, tanuljon meg tényleg jól játszani 4/4-ben. De aki ennél tovább szeretne menni, annak teljesen át kell programoznia a gondolkodását. Amúgy ha a szabálytalan ütemeket ki akarjuk számolni, akkor kettes és hármas csoportokba kell őket osztani.

Tehát ha egy félhangos triola negyedét hármas, ötös és hetes csoportokra osztjuk, például, akkor kisebb felosztásokat értünk el.

Nem csak a kisebb felosztásokról van szó. Egy ütemen belül a "ritardando" (lassuló) és az "accelerando" (gyorsuló) szakaszok úgy vannak kidolgozva matematikailag, hogy a bomp, bomp, bomp, bomp - azaz az ütemen belüli négy ütés - helyett másvalami is történik, ahol az ütemen belüli időegység gyorsabb, lassabb, és megint gyorsabb lehet. De a következő ütemre megint a leütésre jön ki a hangsúly. Tehát aki dobolni akar rá a lábával, az fog tudni dobolni - a következő ütemnél ki fog jönni a lüktetés.

Előre leírtad a szólamokat a többi zenésznek?

A gitárlemez legtöbb darabja improvizáció, ez alól kivétel a "The Deathless Horsie", "Treacherous Cretins", és a "Five Five FIVE". Ezeknél a nyitó szakasz egy összepróbált rész, de a szólamokat soha nem írtam le - csak eldúdoltam nekik. Így tanulták be, a többi rész meg mind szóló.

Te magad írtad le a szólókat?

Nem. Nem is tudnám. Kizárt. Egyetlen embert ismerek aki képes ilyesmire, és az Steve Vai. Ő írta le az egészet, és elképesztően pontos. Éppen most írta le egy vokális darabomat, megtanulta gitáron. Az volt benne a nehézség, hogy nem volt alatta folyamatos lüktetésű ritmus. Ettől még keményebb meló. Miután leírta, bejött a stúdióba és eljátszotta az énekkel együtt, amolyan George-Benson-a-Vénuszról-típusú dolog lett. Ezt megcsinálta ezzel a darabbal meg a "The Jazz Discharge Party Hats"-szel. Úgyhogy nagyon tudja mit csinál. Közben láttam hogy késhegyig menő vitákba bonyolódott olyanokkal, akik nem hitték el hogy pontos amit csinált. Ő viszont teljes mellszélességgel ragaszkodik a leírt hangjegyekhez. Mindent folyamatosan ellenőrzött és korrigált. A korrigálásnak a legjobb módja persze ha az ember megtanulja ezeket és együtt játssza a felvétellel. Azt mondanám, hogy Steve átiratainak többsége kilencven-kilencvenöt százalékban pontos.

>> második rész: Legyen benne fokhagyma;