- - -
dalba rajzolt ezredforduló
"Levertem én az asztalról a kőre egy poharat és széttörött
szabálytalan tócsa maradt szűk konyhánk kövén a borom
oly érdekes volt ujjammal elvezetni, rajzolgatni ezt meg azt
borból kövön"
(Cseh Tamás: Széttört a poharam)
Az erős dolgokat önazonosságuk, eredetiségük, semmivel-össze-nem-téveszthetőségük miatt tartjuk nagyra (és számon), mégis: ezek azok az élmények, amik egyediségük mellett nagyon is ismerősek, amik nagyon sok emléket idéznek fel. A hiperkarma egyik nagy erőssége is ez: rengeteg párhuzamos húrt pendít meg, sokszor a legváratlanabb régiókban. A koncertre bandukolva, előtte a dalokat elővéve végül egy nem is annyira meglepő ismerősség: valami bujkáló csetamásizmus érzése lett rajtam úrrá. A város, a kor, az ember megéneklése, amihez a dal formája, a zenekar, az adott műfaj szinte csak kéznél levő eszköz: ürügy. Ez a megéneklés, a közös történet hozza aztán össze az embereket, teszi az éneklést, az élményt közössé, a közönséget közösséggé.
"Megkérdeztem Anyut hogy milyen
zenét hallgatott amikor terhes volt velem.
Levél nővéremnek, Cseh Tamás. Az az etalon."
(Bérczesi Róbert interjú, webcsatorna, 2009)
(négy kicsi részlet)
Szép volt a tegnap esti koncert. Semmi más csak a lényeg: "Az gondolom hogy azért jöttetek el, mert ezek a dalok jelentenek a számotokra valamit, nem azért hogy hosszas, nagyívű felkonfokat hallgassatok" - mondta Bérczesi, és szavaihoz híven nem is volt más, csak a dalok: sűrűn, hosszan, tartalmasan. Középen az éneklő ember, mögötte a kiválóan támogató, a zenét-szövegeket finoman körbecsomagoló zenekar. Ismerős, végtelen szöveg-folyamok - és a kitörő örömmel majdnem mindent együtténeklő közönség.
"Meztelen, meztelen ember,
énekel szemben a csenddel,
ezt dúdolom, s el vagyok veszve,
dúdolok, s el vagyok veszve.
Mit akarsz, éjszaka csendje,
mit akarsz, űrből üzenve,
megteszem, el vagyok veszve,
a szívem üt, üt-ver ütemre."
(Cseh Tamás: Meztelen ember)
Nagyon egyben volt - maga az előadás, de a program is: homogén minőség, nem váltak külön az "új" és a "régi" dalok, még ha ez utóbbiakat hangosabban is énekelte a sokaság. Nem volt baj hogy hátrébb álltunk: a történés nem messze, a színpadon zajlik az ezt szemlélő passzív tömeg előtt: dalok vannak, és a közös tér. A hang az elején meglepően tompa és kásás - az előzenekarhoz képest is. 4-5 szám után előkerült a hangmérnök és rendbejött a megszólalás, szépen kivehető volt már minden hangszer. Később valaki aztán rádőlhetett a mélyek potméterére, mert az utolsó félóra számai valami szuperduplázott megabasszusokkal döngtek. Érdekes: a szöveg továbbra is érthető marad, a ritmus viszont csontig hatol.
"Egyre fogyott vörösborom
de azért lerajzoltam még magamat:
rút figura aki vihog és kőre csak rajzol rajzol
már attól tart a kőre kit rajzoltam az a figura,
ki én vagyok: hogy ott marad"
(Cseh Tamás: Széttört a poharam)
Erős volt, jó volt. Köszönjük.
A szilveszterre való tekintettel viszont hajoljunk vidámba:
- Tar Dávid fotói -
