A 200 Motels CD-kiadásának fülszövege, a filmről - részlet
A 200 Motels teljes mozgókép-anyagának felvétele hét nyolcórás munkanapon készült. A negyedik és ötödik napon már szélsőségesen hajszolttá vált a munkatempó, eléggé eldurvultak a dolgok. A Pinewood stúdió bérelt idejéből csak két nap volt hátra és egyre feszültebbé váltak az emberek közti viszonyok. Frank, Tony és Jerry között néha nézeteltérés támadt hogy mit, hogyan és milyen sorrendben kéne felvenni. Sorozatosan törölni kellett a forgatókönyv egyes – a narráció szempontjából akár kulcsfontosságú – jeleneteit, hogy a maradék kis időt a valóban kihagyhatatlan jelenetekre és a vágáshoz szükséges vágóképekre tudják fordítani. Frank és szinte mindenki számára világossá vált, hogy a hétnapos munkamenetben a legnagyobb jóindulattal sem lehet a filmet a forgatókönyv szerint elkészíteni. Frank így mindent állandóan átírt, hozzáadott, törölt, módosított: próbálta a történet négyzetes csapját a hátralévő idő kerek lukjába illeszteni. De bármilyen mostoha körülményekkel szembesültek is, egy ilyen (Frank szavaival) „abszurd projekt” készítésekor mindent a frivol és őrült hangulat hatott át, amit semmiféle probléma vagy csúszás nem tudott csorbítani. A résztvevők általános élménye a 200 Motels készítéséről – az őrületen túl – a féktelen vidámság volt.
A forgatás következő napjától a hátralevő időt a felszültség és a határidő szorítása miatti kapkodás jellemezte. Minden rohamtempóban zajlott. Frank szinte minden éjjel dolgozott, átírta többek között a finálét: a banda a „we’re gonna tear down the studio” részt a felvétel napjának reggelén tanulta meg a Pinewood stúdió felé tartó buszon. A hatodik napra a „Pleated Gazelle” rész hat jelenete volt tervben (az egyetlen rész amiben Frank maga is megszólal a kamera előtt), a „Penis Dimension” jelenet, amiben playbackről ment a korábbi napokon felvett zene, és a „Strictly Genteel finálé". Frank szándéka a kezdetektől az volt, hogy a filmben „valódi nagyzenekar és valódi rock’n’roll banda valóban zenéljen”, és a Penis Dimension kivételével gyakorlatilag mindent valóban élőben adtak elő, akkor és úgy ahogy azt a képernyőn a zenészektől látjuk és halljuk.
A legutolsó jelenetben, miután Theodore azt mondja hogy „Nagyon klassz volt ma este itt önökkel”, Don forgatókönyv szerinti szövege az lett volna hogy „úgy tűnik kiszaladtunk az időből, mennünk kell… a United Artisttal kötött szerződésünk miatt nem lehet hosszabb a film…”, de ez aztán nem került a végleges filmbe. Akár pontosak voltak a fenti szavak, akár nem, az biztos hogy már csak egyetlen teljes munkanap volt hátra a Pinewood stúdióban, sok hátralevő feladattal. A hatodik napon szerepelt utoljára a Royal Philharmonic Orchestra, nekik a délelőtti menet után haza kellett menniük. A finálé befejezésével már csak a Zenekari Katasztrófasújtotta Terület felvételére volt rájuk szükség. A jelenet címét jónéhány zenész túlságosan is szó szerint vette, és talán viccből, talán lázadásból – vagy a kettő kombinációjából – szétszaggatta a számukra a produkció által bérelt szmokingokat.
Péntek, 1971 február ötödike. Az utolsó nap. A nagyzenekar minden munkája letudva az előző nap, így a teljes utolsó nap a kevésbé fajsúlyos jelenetekre volt szánva, ezekben a banda szerepelt, néhány stábtag és a táncosok. Ugyancsak erre a napra volt kiírva a jelenet, amiben a kamera Frank szemének közelijétől távolodott amíg premier plánban füstkarikákat fújt. Emlékezetes az utolsó nap utolsó felvétele, amiben a Centerville bank fölrobbant. A felvétel egyáltalán nem pontosan terv szerint ment. Pontban 5:00-kor aztán megszólalt a sziréna: az idő hivatalosan lejárt.
(kimaradó rész: videóvágás, az animáció készítése, utómunkák, hangkorrekciók párbeszédek felvétele, köztes turné, szervezés…)
Végül elkészült a végső vágás, amit színkorrekcióval, nyitással, az animációkkal és a pontos stáblistával átadtak az Amerikai Mozgókép Egyesület (MPAA) minősítő bizottságának. Az MPAA (1971) az igazolást június 23-án átküldte a Murakami-Wolf-nak – a film „R” minősítést kapott, eszerint 17 év alattiak csak szülői kísérettel nézhették meg. Az igazolásról valami ismeretlen okból hiányzott az aláírás. Mivel az album borítója még készült, Frank azt mondta Calvinnek hogy írja alá az igazolást ő és így tegyék a kísérőfüzet címlapjára.
A 200 Motels világpremierje a Picadilly Circus egyik színházában volt Londonban, néhány híresség és sok-sok rajongó jelenlétében. Négy városban vetítették az USÁban októberben majd országszerte ment – legalábbis valamennyire, 1972 januárjában. A nyugati parti premier a The Music Hall nevű színházban volt Beverly Hills-ben. Mintha minden, a filmen dolgozó amerikai ott lett volna. Természetesen Frank volt a házigazda és az események fókusza, a film előtt a legtöbb idejét mindenféle emberekkel való beszélgetéssel töltötte a színház előtt. Az aznap esti közönségben sok olyan Mothers-rajongó volt, akik a rádió-promóció alatt nyertek jegyet a vetítésre. A filmben bármi módon résztvevők mindegyike csak most láthatta először a befejezett filmet, most látták hogy Frank hogy is rakta azt össze és mi került és mi nem került bele a végső változatba. A stáblista utolsó nevének elsötétedése után, de még mielőtt a film kiszaladt volna a vetítőből, egy vidám és szokatlan meglepetés következett. A filmbe - vélhetőleg az aznap vetített kópia emulziójába - valaki belekarcolt egy kis utóhangot, ami betűről-betűre villogva tűnt fel a vászon jobb alsó sarkában.
Így szólt: E Z T Ő C S I N Á L T A T T A V E L E M
Patrick Pending, 1997
fordítás: Marosi Bálint - a munka a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.
