(A Roxy By Proxy album fülszövege, 3. rész, írta Ruth Underwood - a 2. rész itt; a bevezetés itt!)
T’MERSHI DUWEEN
A nyitásban Frank a dobfelszerelések kettőséhez szerette volna hozzáadni az én hangszereim közül a bongók, a kis pergő és a nagy pergő sajátos ízét, úgyhogy Ralph és Chester mellett itt most én is dobokon játszottam! „Vendégdobosként” ez a darab nekem nem tartozott a túl nagy kihívást jelentők közé, így egyszerűen csak sütkérezhettem Frank ügyesen ötletes hangszerelésének dicsőségében, miközben közvetlen közelről lehettem részese az izgalomnak és a vad energiáknak.
Az ismétlődő ereszkedő tonális és ritmikus minták 5/8-ban vannak, de olyan tempóban, hogy 6/8-os érzet felé hajlónak tűnnek. Ezt gyakran vettem észre évekkel ezelőtt, és most is ez történt ahogy hallgatom ezt a felvételt. Tudom, hogy pontosan játszottuk, mert mindig nagyon figyeltünk és felosztogattuk mint az őrült. Érdekes, de tudok más zenészekről is akiknek ugyanez volt az érzésük ennek a darabnak az előadása közben.
Mindig rokonságot éreztem ezzel a darabbal – a génjeimben van. Megőrülök mikor meghallom azokat a nyitott negyedeket és ötödöket a mélyebb hangszereken baljóslatúan előrehaladni, a műanyag ütők csörgőkígyó-effektjeit a fémlapokon, a csontzörgető lökéseket a marimba felső regiszterein; a kolompok belépését – a hangoltak ravasz játékával, a svájci harangnyelvesek rikító rázásával; a harsona ummca ummca ummca ummcáját, a mintkét irányba „sétáló” kromatikus basszust. Olyan kelet-európaias rohanása van, az 1900-as évek zenekari zenéje jut az eszembe – Muszorgszkij, Rimszkij-Korszakov meg egy adag korai Stravinsky – és vad, éjszakai rituálék és ünnepségek.
DOG / MEAT
A Dog Breath Variations és az Uncle Meat hagyományosan párban szólaltak meg, ez az előadás sem kivétel. Elég különböző a két darab, de mégis jól megférnek együtt.
’67 októbere és ’68 februárja között Frank a New Yorki Apostolic stúdióban a legújabb hangfelvételi technológiákhoz jutott hozzá és így elképesztő többsávos gazdagságot volt képes létrehozni. A Dog Breath Variations az egyik legistenibben lírikus darabja. Aki ismeri az Uncle Meat albumot, az érti hogy miért nevezem ezt a zenét érzékenynek és kifinomultnak: az elegáns, vonuló dallamaival olyan elsöprően romantikus hogy szinte muszáj énekelni. A Gibson orgona hangja itt egy hullámzó, vokális minőséget tesz hozzá, amitől az egész valami felejthetetlenül megindító operai jelleget kap.
Mikor nemrégiben újrahallgattam az eredeti felvételt, ismét mélyen megindított és megfogott hogy mennyire különbözik a világa Roxy koncertekétől. 1973-ban nyolc zenészből állt a zenekar, ebből hárman voltunk dobosok/ütőhangszeresek (négyen, ha FZ-t is belevesszük), s a turnékon élőben adtuk elő ezt a zenét. Bár Frank nem tudta reprodukálni amit a stúdióalbumon öt évvel korábban megvalósított, de sikerült elérnie hogy ez a csodálatos zene újra énekeljen – de most egész más módon.
Először is, hagyta hogy azt játsszak amit akarok, ami nekem maga volt a mennyország! Miután az LP-t az évek során rongyosra hallgattam, imádtam és intim közelségből ismertem a darabot. Egyszerűen kombináltam mindent amit egy szólamban el tudtam játszani, és ha Franknek nem volt kifogása, mehetett a dolog. Az én hangom volt itt az állandó, amihez a rendelkezésére álló hangszerek folyamatosan változó kombinációit tette hozzá ahogy a téma haladt előre: harsona és vibrafon, zongora és gitár, harsona és marimba, hangolt kolompok és marimba, harsona és szintetizátor; Napoleon fuvolája vagy tenor szaxofonja pedig csatlakozott bármelyik fenti párosításhoz. Hogy még több variációt érjünk el, a zenészek hangnemet válthattak (switch register) vagy finom díszítéseket tehettek be. Bruce adta nekem a CD-n az egyik kedvenc pillanatot, mikor a gyors duplanyelv technikájával idomult a marimba guruló „kettős megállásaihoz” az egyik ismétlésénél. Ezt nem lehet megszokni! Tomnak a ritmusváltásokon átnavigáló dobokkal szembebicikliző basszusával együtt sok zenei érdekesség jelenik meg itt. Persze, mondhatnánk hogy sok olyan fénylő és rapszodikus elem bizonyosan elveszett amiért korábban úgy lelkesedtem, jött viszont helyette az energia, ami egészen ellenállhatatlan.
A Dog Breath Variatons-ban a kolompok belépésénél Frank letette a gitárját és csatlakozott hozzám az ütősszekcióban a darab végéig, azaz a teljes Uncle Meat-re egészen az RDNZL nyitásáig, ami néha közvetlenül követte, ahogy ezen a felvételen is. Még ma is látom ahogy senkihez sem hasonlíthatóan lépdel keresztül a színpadon, a járása egyszerre hullámzó és szögletes. A „kis ütősökhöz” odaérve szinte le sem lassítva kapta fel a pergő dobverőit amiket minden alkalommal pontosan ugyanoda készítettem elő neki.
Már a banda fele dobon és ütősökön játszott! Chester tökéletes húzással hozta a ritmusváltásokat, Ralph hangolt kolompokkal dob-pontozásokkal és kitöltésekkel követte a dallamvonalak kontúrját, Frank pedig a maga robbanó dobütéseivel, a bongón, pergőn és kis pergőn a „hiányzó hangok” csak általa megvalósítható kreatív elosztásával mindezt egy új művészeti dimenzió felé terjesztette ki. Sokszor volt hogy megvariálta ezt a részt, vagy néha egyáltalán nem játszott semmit jópár ütemen át, hogy megváltozzon a zene sűrűsége mielőtt újra belépne. Időnként nagyon nyugodtnak tűnt, a hangulata egészen átalakult. Az ütőhangszerektől eltakarva szinte alig látszott a közönségből, Frank a saját világában volt, ezzel együtt mindig az egész pontos tudatával és az arra való tökéletes figyelemmel.
Ahogy a végéhez közeledik a Dog Breath Variations és mintha épp elúszna, felváltja egy négy ütemes vamp, amit gond nélkül folytat az Uncle Meat a ¾-es bevezetője. Ezalatt az átvezetés alatt Frank „kikapcsolta” magát, csak az ütőhangszereket nézve, néha egy pillanatra körbepillantva a zenekaron és felkészítette magát a következő kihívásra.
Az Uncle Meat messze nem olyan bonyolult mint a Dog Breath Variations. Alapjában véve egy ütős darab, amit az összes többi hangszer aztán megtámogat, még a basszus is (ami megkettőzi a dallamot az ismételt főtéma utolsó részében). A kóda egy kis kitérőjét leszámítva az ütem végig ¾ marad. Chester és Ralph a dobszólamukat végig visszafogva, majdhogynem primitíven tartják, a mindössze egy-két kitöltés és jól elhelyezett szinkopáció hagyja hogy érvényesüljön a marimba és teret biztosít Franknek a maga különleges zenecsinálásához. Mikor a dallam hatáskörét a timpanira és a nagyzenekari basszusdobra is kiterjeszti, a pergő ütőit még mindig úgynevezett hagyományos fogással tartva: a hatás nagyon szokatlan! A pontosan behangolt bongók és a kis pergő rezgésének hangszíne, különösen a darab végén a Frank által játszott utolsó hangok fel is idézik, de vissza is repítenek azokhoz a meglepő karakterű ütőshangokhoz, amiket évekkel ezelőtt az Uncle Meat albumon állított elő. Fogalmam sincs, hogy ez szándékos volt-e Frank részéről, de én szívesen fedeztem fel a kapcsolatot.
A CD-nek ezen a pontján a marimba hangja elég száraz és tompa, mintha egy asztalon dobognánk, nagyon zavart amikor először hallottam. 1973 májusában megvettük az egyik első Musser Kelon marimbát amikor Chicagóban voltunk a turnén. A Kelont (zöldes üvegszálas anyag, amit később kozmetikai okokból barnára festettek) akkor fejlesztették ki a kevésbé tartós és rezonáns fa kiváltására – valahol a rózsafa marimba és a vibrafon között volt. Imádtuk, megrendeltünk egyet és előkészítettük a következő turnénkra. Joe Travers mesélte el nemrég, hogy a Roxy koncerteken az én összes ütőshangszerem egyetlen monó sávra került. Kár, mert a marimba így vesztett a csillogásából, különösen ebben a darabban, ahol olyan csodás szerepe volt.
A teljes felvételen világosan érezhető hogy Frank nagyon szokatlan kiemelést adott a marimbának és a vibrafonnak, a két hangszert többi dallamhangszerrel azonos szintre emelte. Az így megerősített zenei izomzattal a jelenlétük már nem csak a szokásos kozmetikai „tejszínhab” vagy komédiai hangeffekt volt, hanem valami ritka érdekes hatás megjelenítője, különösen rockzenei kontextusban. A DOG/MEAT-ben a fizikai jelenléte mellettem nagyon otthonos volt.
fordítás: Marosi Bálint - a munka a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.
