Üdvözlök mindenkit a YCDTOSA lemezsorozatot ismertető oldalamon. A célom ezzel a lappal, hogy főbb vezérfonalakat, ismertetőket, előzeteseket adjak a Stage lemezekhez, jobbára azoknak, akiknek még nincs meg, és a vásárláshoz tanácsokat szeretnének kapni. A lemezeket én minősítettem (a kritériumokat lásd lejjebb), de kértem néhány ismertetőt a AFFZ közösség tagjaitól is.

PONTOZÁS: minden dal 1, 1/2 vagy 0 pontot kap, amit a következők határoznak meg:

• a kompozíció ritkasága, egyedisége
• az előadás minősége

a végeredmény:

VOLUME I (saját értékelés: 55.4%, összeredmény: 50.0%)
VOLUME II (saját értékelés: 72.5%, összeredmény: 65.83%)
VOLUME III (saját értékelés: 44.0%, összeredmény: 43.0%)
VOLUME IV (saját értékelés: 64.7%, összeredmény: 58.45%)
VOLUME V (saját értékelés: 51.3%, összeredmény: 59.21%)
VOLUME VI (saját értékelés: 64.9%, összeredmény: 52.25%)

YCDTOSA VOLUME I - 55.4%
A "mindenből egy kicsit" lemez (számonként itt!)

Bár ennek a kiadványnak az eredménye alig ment az 50% fölé, mégis az élvezhetőbb darabok közé tartozik, mert amikor szól, akkor NAGYOT SZÓL! "The Mammy Anthem", "Big Swifty", "Don't Eat the Yellow Snow", "The Torture Never Stops", és a "The Deathless Horsie" - mind ott vannak a sorozat legjobbjai között. A többi albumhoz képest itt keverednek legjobban az évek, 69-ből 71-be és 73-ba, majd 79-be ugorva, és így tovább. Tehát annak, akinek ez vagy az a korszak vagy felállás nem a kedvence, annak az album élvezeti értéke annál nagyobb lesz.

YCDTOSA VOLUME II - 72.5%
A Helsinki koncert (számonként itt!)

Véleményem szerint ez a Stage sorozat legsikerültebb összeállítása. Mivel Frank egy teljes koncert kiadása mellett döntött, nagyon lecsökkent az esélye a még nem kiadott vagy erősen különböző formában megjelent számok megjelentetésének. Így az olyan számok, mint az "Echidna's Arf" és a "Don't You Ever Wash That Thing?" az itteni erős előadás ellenére nem kaptak pontot. Egyszerűen azért, mert ezek a darabok semmi újat nem adnak a korábban megjelent változathoz képest. De az egyetlen valódi kritikai észrevételem Frank felé az "Inca Roads"-ot és "Dupree's Paradise"-t illeti. Az "Inca Roads" itteni szólójának nagy részét már hallottuk a "One Size Fits All" lemezen, illetve a "Dupree's Paradise"-nak ezen a turnén valószínűleg ez a legkevésbé sikerült előadása. Frank ezekből a felvételekből sokkal jobbat is kihozhatott volna. Mindent összevetve ugyanakkor az album nagyon jó szívvel ajánlható, mivel a legjobb felállást mutatja be, akivel Frank valaha is együtt játszott.

YCDTOSA VOLUME III - 44.0%
A "túl sok 84-es banda" felvételek (számonként itt!)

Annak ellenére, hogy mindkét lemezen van jópár élvezhető darab, számomra ez az egyik legnehezebben végighallgatható kiadvány a sorozatban, egyszerűen azért, mert sok a csupán kitöltő vagy egyszerűen unalmas dal. Az első lemez egyharmada után már nagyon vágyom bármire ami nem a 84-es csapat, és a "Dickie's Such An Asshole", a "Nig Biz", és a "King Kong" címűeken kívül a második lemez is olyan dalokat sorakoztat fel, amiket más kiadványokon jobban élveztem. A fő probléma ezzel a lemezzel, hogy négy dal csak itt található meg ("Ride", "Carol", "Chana", és a "Nig Biz"- a "Hands" dobszólót most nem számítom), ezért aztán egy igazi Zappa rajongónak nyilván kötelező. Csak ne felejtsük úgy beprogramozni a lejátszónkat, hogy átugorja a sok kitöltőanyagot.

YCDTOSA VOLUME IV - 64.7%
Az "Amire Olyan Régen Várunk" felvételek (számonként itt!)

A majdnem tökéletes Volume II lemez mellett (ami az én kis világomban még akkor is a kedvencem lenne, ha csak és kizárólag 23 darab 74-ben felvett "Stinkfoot"-ból állna) ez a sorozat legegyenletesebben élvezhető kiadványa. A lemez a harmadik legmagasabb pontszámot érte el (csak egy tizeddel lemaradva a Volume VI-tól), de jobb ez utóbbinál annak a folyamatosságnak köszönhetően, amivel Frank ritka vagy kiemelkedő minőségű anyagokat válogatott itt össze. A magas pontszámból nem feltétlenül derül ki, hogy ezen a lemezen jópár olyan darab van, amelyek a sorozat legjobbjai közé tehetők, és amik megmutatják, hogy ennek az egész sorozatnak milyennek is kellett volna lennie. Számomra a "Pound for a Brown Solos", a "Smell My Beard", és a "The Booger Man" a sorozat három legjobb felvétele, és olyasvalamit mutat fel, amiből jó lenne sokkal többet hallani. Ez a három inspirált és szenvedélyes improvizált darab Frank Zappának azt az oldalát mutatja meg, amelyik ritkán tűnik fel az egyéb kiadványain. Kisebb mértékben, de a "Let's Move to Cleveland Solos", a "Take Me out to the Ballgame", a "The Torture Never Stops", és a "Tiny Sick Tears" is ugyanezekkel az erényekkel bír, és segít kiteljesíteni a Frank Zappáról, a turnézó zenészről kialakított képet. A kiadvány többi része részint ritkábban előadott darabokból ("Carolina Hard-Core Ecstasy", "Filthy Habits"), részint néhány stúdiófelvétel máshogy, esetleg drámaian jobban előadott élő változatából áll (az elsőre az "Evil Prince", a másodikra a "Stevie's Spanking" a példa).

YCDTOSA VOLUME V - 51.3%
A "szenvedély küzdelme a pontosság ellen" felvételek (számonként itt!)

A két itt prezentált turné (a '69-es Mothers korszak és a '82-es rock tini kombó) alapján ez a sorozat legjobb darabja lehetett volna (szorosan a Volume II. mögött, persze). De (az első lemezen) néhány szerencsétlen szerkesztési ötletnek és (a második lemezen) rossz dalválasztásnak köszönhetően Frank a lista végére száműzte ezt az albumot. Ahogy a IV. kiadványon, úgy ezen is nagyon inspirált improvizációkat válogatott össze, de ott szúrja el a dolgot, hogy az eredeti környezetet jelentő dalokat lehagyta. A hatvanas évek Mothers felállásának improvizációs zsenije így a folyamatosság hiánya miatt erősen felhígul. A '82 lemezre pedig túl sok olyan dal került, amelyek megjelentetése mellett semmi nem szólt. "Dancin' Fool", "What's New in Baltimore", "Advance Romance", "Moggio", "RDNZL" - ezek mind helyettesíthetőek lettek volna sokkal érdekesebb, jobban előadott, kevésbé ismert darabokkal. A '82-es turné tele volt őrült produkciókkal, és erre ezt kapjuk? Persze jó pillanatok is vannak itt, de ez a sorozat legnagyobb csalódása.

YCDTOSA VOLUME VI - 64.9%
A "szex és Halloween cukorka" felvételek (számonként itt!)

Igaz, hogy ez az album a második helyezést érte el a végső pontszámok alapján, de sokszor nehezebb végighallgatni, mint a sorozat többi darabját, mégpedig azért, mert a gyenge felvételek (főleg az első lemezen) igazán gyengék. Kiselőadás a pudliról, Szexhang-verseny, az egyes dalok eredete - egyszerűen túl sok olyasmi, amit egyszer még meghallgat az ember, de aztán soha többet elő nem venné. Még a jobb darabok is ("Farther O'Blivion", "Tracy is a Snob") csalódást okoznak, mivel csupán apró részei egy-egy közismerten nagyobb és teljes egészében élvezhetőbb egységnek. A második lemez már jobban sikerült, és bár kicsit túlreprezentált a '88-as banda, a sorozat jobb lemezeihez tartozik. Mindent összevetve talán ez a legkiábrándítóbb kiadvány, hála Frank elképesztő vágási technikájának. "Tracy is a Snob", "White Person", "Emperor of Ohio", "Thirteen", "Lobster Girl", és a "Lisa's Life Story" egyes igen húzós dalóriásoknak csak apró részletei. A "Black Napkins" egy szenvedélyes '76-os fúvós szóló után egy steril '84-es gitárszólóba vált. A "Farther O'Blivion" a '73-as "Don't Eat the Yellow Snow" szvitből van kiszakítva. Ha Frank leteszi kicsit a szikéjét és szimplán megjelenteti ezeknek a daloknak a teljes, vágatlan változatát, a legelképesztőbb zenét tartalmazó lemezt tartanánk most a kezünkben. Ehelyett most itt állunk a Stage sorozat utolsó darabjával, ami jobbnak tűnik, mint amilyen valójában.

(fordítás: mB)