csatlakozó irodalom: Ahead Of Their Time - a CD | True Story of 200 Motels
A fenti 24 perc két forrásból: a True Story... (Motorhead, Like It or Not) és az Uncle Meat filmekből készült (gyér technikai tudásom határáig); az egy forrásból származó részek is erősen meg voltak vagdalva-keverve. A Prologue hanganyaga a CD-ről származik, erről sajnos semmi képanyag nincs - a mozgókép így 3:09-nél kezdődik.
00:00 Prologue (csak hang)
03:09 Progress?
07:26 Like it or Not
10:04 The Jimmy Carl Black Philosophy Lesson
11:41 Holding The Group Back
13:08 Holiday in Berlin
14:09 The Rejected Mexican Pope Leaves the Stage
16:34 Undaunted, the Band Plays On
21:04 Agency Man
23:10 Epilogue
(Az Ahead of Their Time album fülszövege)
a zenészek:
Frank Zappa - gitár, ének
Ian Underwood - altszaxofon,zongora
Bunk Gardner - tenorszaxofon, klarinét
Euclid James Motorhead Sherwood - bariton-szaxofon, tamburin
Roy Estrada - basszusgitár, ének
Don Preston - elektromos zongora, furcsa zajok
Arthur Dyer Tripp III - dobok, ütőhangszerek
Jimmy Carl Black - dobok
a BBC Szimfonikusok tagjainak közreműködésével
RENDEZTE ÉS HANGSZERELTE: FRANK ZAPPA
ÁLTALÁNOS MEGJEGYZÉSEK:
Ezt a koncertet 1968 október 28-án a londoni Royal Festival Hall-ban vettük fel, egy négysávos hordozható rendszerrel (egy 3M egyhüvelykes négysávos gép, 8 mikrofon és egy 8-sávos keverő). A felvétel utólagos hozzáadást nem tartalmaz. A show-ról félprofi filmfelvétel is készült 16 mm-es filmre (azok számára, akiket érdekel, mit is csinál mindenki a közönség kikattanása közepette, az este "dramatizált" részének egy vágott változata a HONKER HOME VIDEO kiadásában megjelent "UNCLE MEAT" című filmen látható).
1968-ban a monitor-rendszert még nem találták ki (ezek azok a hangszórók, amelyek lehetővé teszik, hogy a színpadon lévők hallják saját hangjukat). Az 1968-as Európai turnén a mi rendszerünk egy szörnyű hangú monó erősítő volt, ami 12 darab összekábelezett 100 wattos gitárerősítőből állt, ezekbe néhány olcsó énekmikrofon vezetett. "Keverőpult" nem volt.
Az alt- és tenorszaxofon egy kontaktmikrofonnal külön erősítést kapott, ezt egy pár Maestro woodwind-effekten vezettük át. Motorheadnek ilyenre nem tellett, így ő a baritonjával a legközelebbi énekmikrofon felé fújt.
Don Preston egy RMI elektromos zongorán játszott. Nem volt túl jó hangja, de könnyebb volt szállítani, mint a Fender Rhodes-t. Az ő "szintetizátor-erősítője" néhány házi készítésű oszcillátor-dobozból állt - mindegyik ugyanabba a gitárerősítőbe dugva. (Megjegyzés: az ezen a felvételen szereplő sziszegés nagy része nem az 1968-as analóg szalagokról, hanem Don tétlenül álló billentyű-arzenáljából származik.)
AZ ESTE FELÉPÍTÉSE:
A turné alatt a hotelekben és repülőtereken folyamatosan kamaradarabokat írtam. Valamikor a turné közepén kérdezett valaki a Londoni nyitókoncertről, s én úgy döntöttem, akkorra kibérelem a BBC Szimfonikusok 14 tagját ezeknek a daraboknak az előadására, és építek köré valami idétlen pszicho-drámát a zenekar tagjainak szereplésével, akik ezúttal valami mást csinálhatnának, mint egyébként.
A logisztika egyszerűen nevetséges volt. Hogy fogjuk a turné közepén mindezt elpróbálni? Ki fogja a kottákat lemásolni a BBC-s fickóknak? Hogy fogja Ian, Bunk és Art gyakorolni a szóló-részeiket? Ki fogja mindezt kifizetni? Csak az utolsó kérdésre volt egyszerű a válasz. Körülbelül hétezer dollárt költöttem a bérelt zenészekre, a jelmezekre, a hang- és filmfelvételre és a zenei előkészületekre. A turné teljes bevételének jó része ráment, de úgy gondoltam, majd készíthetek ebből egy "Európai Albumot". A show néhány része végül is a "WEASELS RIPPED MY FLESH" lemezen megtalálta a helyét ('Prelude To An Afternoon Of A Sexually Aroused Gas Mask' illetve az 'Orange County' egy része, ami itt teljes egészében szerepel), de az "Európai Album" sosem született meg.
A "FEJLŐDÉS?" CSELEKMÉNYE:
Először is: magának a darabnak sosem volt címe, de a pillanatnyi megnyugtatásunkra hívjuk "FELJŐDÉS?"-nek. A párbeszédek között felhangzó kamaradarabok eredeti címe "MUSIC FOR THE QUEEN'S CIRCUS" volt.
A show kezdetén Ian, Bunk és Art egy akusztikus zongorára, klarinétre és ütőhangszerekre írt "komolyzenei darabot" adnak elő (a közönségnek úgy mutattam be őket, mint "a zenekar három tehetséges tagját", mivel "ők tudnak kottát olvasni"). Ez volt a (később BOGUS POMP néven ismert) darab világpremierje, és pár év múlva - az este más darabjaival együtt - a 200 Motels-en találta meg a helyét. (A hallgatóság kutatás-orientált tagjai számára hasznos lehet a "THE TRUE STORY OF 200 MOTELS" (A 200 Motels igaz története) című HONKER HOME VIDEO-kiadvány. Ha a helyi videó-árus Zappa-termékeket nem árul, telefonon is megrendelhető a BARKFO-SWILL-en keresztül - csak tárcsázd: 818 PUMPKIN).
Tehát, míg a csapat három tehetséges tagja az Előhang (THE PROLOGUE) interpretálásával próbálkozik, az egy útonálló köpenyébe és sapkájába öltözött Don Preston lopakodik a színpadra és a triót a "modern elektronikus zene" hang-robanásával zúzza szét.
A trió tiltakozik a közbeavatkozás ellen, amire Don válasza, hogy a diatonikus zene (és a húsfogyasztás) miatt nem láthatják az ő auráját. Nem - így a trió -, a diatonikus zene jó, az elektronikus zene ellenben lószar. Don szerint ezzel szemben a diatonikus zene ódivatú, és hogy "Fejlődés kell! Együnk makrobiotikus ételeket - és tanulmányozzuk az asztrológiát!" (Érdemes megjegyezni, hogy bár a "darab" alapötlete az enyém, a saját szövegét minden zenekari tag maga alakította ki).
A tehetséges trió tagjai így aztán kiléptek a Mothers-ből, hogy "megalakítsák a saját zenekarukat, sok-sok szabállyal". Ekkor hirtelen - a színpadtechnika varázslatainak segítségével - a színpadra masírozik a szmokingot és robot-szerű arcfestés viselő (a BBC Szimfonikusok 14 tagjából álló) Fegyelmezett Kisegyüttes. Ian, Bunk és Art szintén szmokingot vesznek, egy mozgó sminkes nyilakat és jeleket fest az arcukra, és elfoglalják helyeiket a BBC-zenekarban.
Ebben a pillanatban lófrál arra a csörgődobját ütögető Motorhead. Meglátván a BBC Fegyelmezett-zenekart, megtetszik neki a szmoking és csatlakozni akar. A zenekar elutasítja, mivel nem tud kottát olvasni. Ennek ellenére elhatározza, hogy csakazértis bejut.
Míg az együttes a "LIKE IT OR NOT"-ot játssza (Akár tetszik akár nem), Motorhead módszeresen végigkutatja a hangszertokokat, és csodálatos módon elő is kerül saját gyűrött szmokingja és némi arcfesték, amivel a "robot kombó"-tagok gyenge utánzatává alakítja magát.
Eztán Jimmy Carl Black Filozófiai előadása ("JIMMY CARL BLACK PHILOSOPHY LESSON") során megtudhatjuk, hogy "ha bárkit is a koncert után le akarsz fektetni, ahhoz rock'n'roll-t kell játszani és sört inni - senkit sem fogtok tudni lefektetni ezekben az egyenruhákban!" Bejelenti távozási szándékát a Mothers-ből és a közönség sorai közé készül a fiatal hölgyeket zaklatni. Az én szerencsétlen kötelességem volt figyelmeztetni őt arra, hogy "itt Londonban sosem kapsz csajt, hacsak nem nézel ki úgy mint egy pop-sztár". Az öltöztetők ekkor Donovan és Jimi Hendrix egyfajta keverékévé változtatják át. Kezeiben egy-egy üveg sörrel (DOUBLE DIAMOND) elindul és a közönség közé veti magát.
A Pápa épp egy héttel a koncert előtt jelentette be, hogy a fogamzásgátló tablettákat törvénytelennek nyilvánítja (dacára a folyamatos híreszteléseknek, amelyek szerint a Vatikánnak komoly érdekeltségei volnának a kis ördögöket gyártó svájci cégben). Erről megemlékezendő lépdel a színpadra Roy Estrada földigérő páncélingben, hatalmas alumínium mellekkel és gazdagon díszített katolikus süvegben. A kezében egy műanyag homokos-vödör tele volt SMARTYS-zal (ami az M&M brit megfelelője). A vödör oldalán "ELÉG A RANDA KÖLKÖKBŐL!" felirat. Míg latinul kántált, marékszámra dobálta a közönség közé a cukorkát, a fogamzásgátló tabletták helyett.
Mikor a robottá alakult Ian-t észreveszi, könyörögni kezd, hogy az új zenekarában alkalmazza operaénekesként, mondván hogy el kellett hagynia a Mothers-t, mert zavarta őket, hogy ő mexikói. (Sokáig tényleg ezt gondolta, ahogy nekem mondta is többször).
Ian ad neki egy esélyt. A választott ária: "HOLIDAY IN BERLIN" (Néhány hete játszottunk ott, volt egy kis zavargás). Ahogy befejezi, a robot-combo kifújolja. Ekkor "A visszautasított mexikói Pápa elhagyja a színpadot" (THE REJECTED MEXICAN POPE LEAVES THE STAGE). A robotok újra játszani kezdenek és az álcájával elkészült Motorhead megpróbál csatlakozni: a darabot egy pszichotikus szoprán-szaxofon kadenciával szakítja meg. A robotok "elfújják" őt egy csomó ronda hanggal, így az egyházban keresve vigaszt a Visszautasított Mexikói Pápához megy, akivel egy anális aktussal próbálkoznak. Mindeközben "a banda tovább játszik, rendíthetetlenül" (UNDAUNTED, THE BAND PLAYS ON).
Ezalatt a zenei szakasz alatt Don Preston néhány falat makrobiotikus étel elfogyasztása után bizonyos kémiai átalakuláson ment keresztül, és 'Az Operaház Fantomja'-szerű szörnnyé változott. Míg a robot-kombó tagjai lehurrogják és kifütyülik, ő a színpad hátához settenkedik és az elektronikus zenéjének elutasítása miatt szörnyű bosszút forral: az elragadtatott szólóját játszó és mit sem sejtő Underwoodra veti magát, megfojtja, a padlóra löki és elfoglalja a helyét a zongoránál. A végső bosszú? Elővezet egy morbiditásig diatonikus darabot, a címe: "Egy elnököt vennénk, ügynök úr!" (SELL US A PRESIDENT, AGENCY MAN!).
Vajon megelőzte-e korát a Mothers? Az (1967-ben íródott) AGENCY MAN esetében legalábbis - a dal Ronald Reagan elnökjelöltségéről szól. (Ha meggondoljuk, hogy Bill Casey volt Reagan kampányfőnöke, és később CIA-vezér lett belőle, az efféle ügynököktől eredő politikai adásvétel gondolata egészen új dimenziókba kerül.)
Jimmy Carl, Motorhead, Roy & Bunk végül Don szentimentális cirádáira egyesülnek. Táncolnak és ölelgetik egymást, majd egymás mellé felsorakozva alkotnak kórust, míg Ian gyűrött fejjel hever a színpad szélén. Az EPILOGUE (Epilógus) utolsó hangjaira Ian varázsütésre visszatér az életbe, megfojtja Don-t, a lépcsőre löki, visszaszerzi az uralmat Steinway-en és befejezi a darabot a zenekarral.
A show hátralevő részét egy tisztességes - nem kiemelkedő - 1968-as M.O.I. rock-koncertként tudnám leírni.
2010, szeptember 7 - 19:53
