Ünnepi cikk (legyen március 15. a Hungarikumok napja): egy kis Magyarország, egy kis Budapest, egy kis Petőfi (utca). 2004-ben Muka László (akkor Fiksz rádió) segítségével készült beszélgetés írott változata.

A koncert meghallgatható: Zappa Budapesten.

Kőszegi Imre:

Én komoly boros vagyok, és Magyarországon hálistennek úgy 7-8 éve kezdtek megjelenni ezek a villányi királyok. Ismerem személyesen mindegyiket, ez legalább olyan élmény, mint a Billy Cobham-et ismerni személyesen, legalább olyan fontos. Namost ezek olyan borok... hát én ittam Franciaországban, Portóban, bárhol - esküszöm hogy nem jobbak azok. Világszinvonal!

Egyszer volt egy alkalmam, egy 37 éves francia borral megtisztelt egy kedves... rajongóm (nem szeretem ezt mondani, nem vagyok popzenész). Valahol megismerkedtünk és könnybelábadt szemmel mondta, hogy "én a Petőfi utcában mindig ott ültem a jazz-klubban és nekem ez annyi örömet okozott, hogy engedd meg - akkor már tegeződtünk, - hogy fölbontsam ezt a bort." De - mondom, - ne viccelj, én tudom, egy ilyen bornak az eszmei értéke 500.000 forint... 37 éves, Rotschield, van egy borkönyvem, benne van. Szóval nagyon komoly: hááát, mondom, ne viccelj, isten őrizz, hát...

Fölbontotta azt a bort. És akkor egy kis pohárral megittam. Namost nem volt finomabb mint egy mostani bor, sőt. De olyan melegség, olyan boldogság, olyan... ezt nem lehet elmondani szavakkal. Ezt csak az tudná, aki kipróbálja - na, és Frank Zappánál volt ez az érzés.

Ez 1991-ben volt, akkor játszottunk a Merlinben, volt ott egy jazzklub, és szólt a rendező, hogy "képzeld, a Demszky meghívta a Frank Zappát, már itt van, és jön be este". Neki már meséltek rólunk, hogy a Szakcsi Lakatos Béla hogy zongorázik, aztán a Babos gitározott, akkor az Egri Jancsi basszusgitározott velünk, és én. Hogy mit szólnánk, ha minket választana...

Lejött, odajött az asztalhoz, mint ahogy én most kértem egy cigarettát, így, és leült, és játszottunk. "Ti vagytok azok... akkor holnap, holnap játszunk." Ez volt szombaton, és a koncert azt hiszem vasárnap... már nem emlékszem. Felmerült hogy másnap egy kis próbát csináljunk. "Jó - aszondja - hát nem annyira érdekes, de hát csináljunk" - namost én amiket hallottam tőle, azok olyan bonyolult számok, hogy oda egy hónapot kellett volna próbálni, szóval az nagyon kacifántos zene volt, nehéz zene. És nem a gitárjátékra gondolok, hanem úgy zuzammen, amit ő írt az hihetetlen, ugyanolyan értékű mint egy Mozart, vagy bármi. Időtálló, hihetetlen. Hát nagyon örültünk, és hát egy kicsit tartottunk is tőle, hogy hát azért mi lesz.

Kimentünk a Tabánba, akkor építették a színpadot, ez délelőtt olyan 11 körül lehetett, még nem volt akkor közönség, csak aki éppen arra sétált - hát akkor próbáljunk. Ilyen jam-session-szerű program volt, mondanom sem kell, az előbb mondtam hogy ha az ő számait játsszuk akkor oda tíz perc vagy fél óra nem elég. Beszélgettünk, különböző hangnemek, különböző ritmikák - állati jó volt, játszottunk.

Igen ám, de ahogy este felmentünk, semmit a délelőttiből nem játszottunk, mondanom sem kell!... Én már voltam így a Teddy Wilsonnal, ő zongorában körülbelül olyan mint Louis Armstrong, egy mérföldkő - ott ugyanez volt, csak ő már hetven éves és szenilis volt.

Este felmegyünk, én fenn ültem valami dobogón, tehát messze tőle, lent a Szakcsi itt ült, ott a baszusgitár, aztán a Babos, és elöl állt Frank. És cigaretta cigaretta hátán, betűzve a húrok közé.

Namost nem véletlen azért hogy minket választott, egy Szakcsi Lakatos Bélát, aki nemzetközileg sem akárki... Figyeltünk rá: egy-egy mozdulat... ez azt jelenti, hogy szabadon, hogy futkározik, hömpölyög a téma, egy ilyen zúgást. Azt akarta imitálni az első számmal, hogy a szovjet hadsereg ugye kiment. Egy mars-tempó volt...

És a lába... nem tudtunk beszélgetni, körülbelül annyira állt mint a lépcső, vagy még messzebb, de hát az ember figyeli, mert kialakul egy idő után, hogy az ember valakinek a hajával is tud játszani, egy énekest le tudok kísérni úgy is, hogy csak levegőt vesz, és nem hallom - ez kialakul, évtizedek alatt. És akkor ahogy ott hömpölygött a zene és figyeltem a lábát, a tempót... Elkezdtünk játszani.

Közben mint egy pantomimes, úgy dirigált - és akkor egy csodálatos dolog történt... ezt a mai napig nem értem, ezek persze már ilyen kis szakmai dolgok, de meg fogjátok érteni. A szám 4/4-ben ment (tudjátok, mi a 4/4...), hömpölygött, aztán átmentünk egy kicsit másba, egy kicsit rockosabba, és egyszer csak így csinált (felmutatja az öt ujját). Namost lehet hogy valaki azt hinné hogy integet, vagy egy legyet kap el...

Öt negyed. Öt. És amikor így csinált, abban a pillanatban indult az ötnegyed - ezt én kezdtem, ez az én feladatom volt, a dobosé. És tökéletesen működött. Mint a vaj, úgy ment. Aztán azt se tudom hogy mennyi idő volt ez: egy félóra? óra? - nekem ez olyan volt, mint egy élet, száz év - fogalmam sincs, a mai napig nem tudom, esküszöm nem tudom mennyit játszottunk.

Csodálatos volt. És akkor éreztem ezt, azért mondtam csak a vörösboros példát hogy jobban értsétek: egy határtalan lebegés, vagy boldogságérzet lett úrrá - de nem csak rajtam, beszéltünk erről utána a többiekkel is...

Játszottunk a Merlinben aznap is. Namost oda a Tabánból át lehet sétálni a hídon. És szó nem volt arról, hogy mi egy taxival átszaladunk (a hangszerek már ott voltak), hanem ahogy vége volt ennek, lejöttünk, és mentünk a hídon, mentünk át a Merlinbe - és olyan volt, mintha repültünk volna.

Fantasztikus érzés volt. És nem azért mert olyan gyorsan gitározott volna, mondom, játszottam gyorsabb gitárosokal is, nem erről van szó. De olyan sugárzás, olyan... ez megfejthetetlen. És ebben volt az ő zsenialitása és utolérhetetlensége. Egy csoda, csoda. És ez egy olyan boldogság volt, a mai napig is a hideg ráz, egy csodálatos dolog.

És amikor átmentünk, még megfejeltük a dolgot, mert ugye elkezdtünk volna játszani, de látom hogy ott van valaki, aki nekem régi barátom, aki a Rákfogóban még velünk játszott: az Orszáczky Jackie, ott könyökölt a bárpultnál. Éppen itthon volt, és akkor meg ő folytatta velünk, mert a Zappa eltűnt, nem tudom hova, vitték a szállodába, aztán nem láttuk többet aznap. Jackie pedig beszállt, és nyomtuk reggelig.

És hát az egy olyan nap volt, egy olyan este... Csuda jó volt. 

2004, december 16 - 17:14