Ha ez nem szerelem, akkor mi az? Vagy mi másért készítette volna el vagy 200 számának átiratát? Mi másért szentelte volna a 17 tagú zenekarának utóbbi 15 évét Zappa darabjainak előadására?
Igen, ezek alapján azt hiszem bátran állíthatjuk, hogy Ed Palermo tényleg, tényleg szereti Franket.
Írta Ian Patterson, 2009. november 16. - Az All About Jazz hosszú interjúja (részletek).
Először is hadd gratuláljak az Eddy Loves Frank lemezhez, biztos vagyok benne hogy te is elégedett vagy a végeredménnyel.
Igen, az eddigi legjobb munkám.
Az előző lemezünket is szerettem, de az Eddy Loves Frank-ben több a kreativitás a darabok szerkezetét illetőleg. Úgy gondoltam hogy most bártabb leszek és még továbbmegyek az eredeti verziókhoz képest.
A hangszerelések tekintetében volt segítségem. Írtam a fülszövegben, hogy 99%-ukat ugyan én csináltam, de a „Night School” egy régi barátom, Tom Trapp munkája, az Echidna's Arf..."-ot pedig Robbie Mangano írta le. Az ő kottájuk alapján készítettem el a hangszerelést.
Night School (Eddy Loves Frank, 2009):
Az első kották után a legklasszabb dolog magának a hangszerelésnek az elkészítése. A "Don't You Ever Wash That Thing" például nem volt valami könnyű, vagy öt óráig csináltam. Ahogy kész van az eredeti Frank Zappa verzió, megkérdezem magamtól: „Oké, akkor most mihez kezdjünk vele?” Fel akartam használni minden részt az eredetiből, de egy kicsit megbabrálva, hogy érdekes legyen számomra is és a legelkötelezettebb Zappa-fanoknak is tudjon meglepetést okozni.
Az egyik legfontosabb célom az egésszel, hogy a Zappa-barátok kemény magjának tudjak adni valamit, mert az elképzelésem szerint ugyan bárkinek tetszhetnek amit csinálok, de az igazi célcsoport a keményvonalas Zappások. Szeretném ha meg tudnám őket lepni, és erre semmi módon nincs ha mindent úgy hagyok ahogy Frank csinálta. Sokkal izgalmasabb nekem is és a közönségnek is ha ismerős nekik egy dallam, de nem tudják, mi következik utána. A "Don't You Ever Wash That Thing”-nél páldául a zárómotívumot tettem az elejére, nyitásnak. Van ott aztán még mindenféle vágás és illesztés, mert a legfontosabb eleme a zenében nekem a meglepetés.
Így egyszerűbben hangzik mint amilyen valójában lehetett. Mennyi próbaidőszakra volt szükség a lemezfelvétel előtt?
Rengetegre, rengetegre. De érdekes, mert a "Don't You Ever Wash That Thing”-et és az "Echidna's Arf..."-ot már vagy 7-8 éve játsszuk egy Zappáéhoz sokkal közelebbi változatban. A lemezfelvétel idejére az eredeti részek már mindenkinek a kisujjában voltak, úgyhogy muszáj volt kicsit összekutyulnom a dolgot az új hangszereléssel. Szóval igen, kellett próbálnunk rendesen a CD-felvételhez.
King Kong, 2009:
Kiválóak a zenészeid, így nyilván okoz néhány ősz hajszálat egy-egy olyan pillanat, mikor valaki kiszáll és helyettesíteni kell.
Igen, azzal a különbséggel, hogy ez szinte soha nem fordul elő. A szívem szakadna meg, nagyon zavarna, de persze itt élünk New Yorkban, ahol rengeteg zenész van, sokan léphetnek az ember helyébe. Ezzel együtt nagyon hiányozna bárki, ha kilépne, mert nem csak a világ legjobb zenészei, de tényleg nagyon jó barátokká is lettünk. Az ő elkötelezettségük, ragaszkodásuk hozzám és ehhez a projekthez olyasvalami, amit soha nem fogok tudni nekik kellően meghálálni.
Mikor láttad először Zappát és a Motherst? Hogy emlékszel a koncertre, milyen hatással volt rád?
Hatalmas volt a hatása, hatalmas. Mintha tegnap történt volna. 14 éves voltam, Philadelphiában láttam őket 1969 februárjában. Az Uncle Meat lemez megjelenése előtt volt – a koncert annyira érdekesen sokszínű volt, volt benne minden a doo-woptól a klasszikusig (vagy legyen bármi is az Uncle Meat darab).
Hihetetlen volt. Nagyon jó volt a banda. A fúvósszekció nagyon együtt volt, és eszelősen néztek ki. Vizuálisan hihetetlenek voltak. És persze Zappa nézett ki a legklasszabbul a Földön, ahogy vezette a zenekart, nem lehetett tőle szabadulni.
Milyen volt a közönségetek a karriered elején?
Mielőtt Zappát játszottunk volna, azelőtt zenekar létszáma rendszerint meghaladta a jelenlevő közönségét.
De nézd: egyetemistaként Chicagóban a bátyámmal elmentünk a Brown Shoe klubba, megnéztük a Return to Forevert. Pont akkor jelent meg a Light as a Feather lemezük (Polydor, 1972), a koncerten ott volt Michael Brecker és Steve Gadd, és rajtam és a bátyámon kívül még maximum három ember volt a közönségben. Ugyanez volt az egyik Sun Ra koncerten: alig voltunk páran, a színpadon meg a húsztagú zenekar! Teljesen szürreális volt.
Aztán kitaláltam, hogy szentelünk egy alkalmat a havi fellépéseinkből Frank Zappa zenéjének; annak az egyetlen műsornak az összeállítása hónapokba telt. Az internet akkor kezdett elterjedni, és híre ment, hogy egy New Yorki big band Frank Zappát fog játszani. Hat hónappal voltunk Frank halála után, a koncert ’94 júniusában volt.
Megyek le a klubunkba, ahol minden hónapban játszunk, és ahol alig szoktak lenni – és a terem dugig volt! Olyanokkal találkoztam, akik Montrealból, vagy Dél Carolinából jöttek; ők a zenekaromtól még életükben nem hallottak egy hangot sem, de ki voltak éhezve Zappára, és olyan messziről is eljöttek.
Lejátszottuk a koncertet, a fogadtatás pedig leírhatatlan volt. „Úristen – gondoltam –, itt valami nagy dolog történik!” Nem volt túl nagy önbizalmam, vissza akartam térni a saját anyagokhoz, ez a koncert egyszeri alkalomnak indult. A bátyám ekkor megkérdezte: „Ed, miért nem hívsz fel egy nagyobb helyet, elmesélnéd az itteni sikert és hátha befogadnak.”
Így aztán írtam is a Bottom Line-nak, és a lényeg röviden hogy azóta, kilenc éve rendszeresen fellépünk ott, minden alkalommal más műsorral.
Zappától melyik a kedvenc korszakod?
A kedvencem az a csapat, amelyiket először láttam, a ’69-es felállás. Ott volt Don Preston, Artie Tripp ütős, Ian Underwood, Bunk Gardener, de nem sorolok fel mindenkit; – az a csapat sokkal jobban elvarázsolt mint bármelyik másik.
Ha objektíven kell megneveznem a legjobb csapatát, az a hetvenes évek közepének felállása lenne: Napoleon Murphy Brock, George Duke, Bruce Fowler, Tom Fowler, Jean-Luc Ponty, Ruth Underwood, Chester Thompson és Ralph Humphries.
Pojama People - Dix Hills, NY; Feb. 6, 2009:
Zappa nagyon termékeny is volt – ha egy Zappa-albumot vihetnél egy lakatlan szigetre, melyik lenne az?
Miért?
Zappa vezetett be a klasszikus zenébe. Most hogy idősödöm és egyre több komolyzenét hallgatok, egyre jobban megértem Zappa különösebb, avantgarde, klasszikus darabjait. Őszintén szólva eddig ezen nem is gondolkoztam így, úgyhogy köszönöm a kérdésedet. Aztán a 200 Motelsen túl ott lenne még velem a lakatlan szigeten a Burnt Weeny Sandwich és a Lumpy Gravy.
Zappa szólóiból készítettél valaha is átiratot?
Nem, ez eszembe se jutott. Nagyon nehéz is lenne. A pengetése nagyon gyors volt, és szívesen játszott egészen őrült ritmusképleteket (tupleteket), amit én lehet hogy kihagynék egyszerűen mert nekem túl nehéz. Szóval ilyesmi eszembe se jutott.
Mennyire vagy nagy barátja Zappának, a gitárosnak?
Hogy teljesen őszinte legyek, az egyetlen dolog ami elválaszt a zappaőrült társaimtól, az a gitárjátéka: szeretem ahogy játszik, de nem tartozik a kedvenceim közé. Akkor már inkább szeretem Jeff Becket.
Van olyan Zappa-szerzemény, amit eddig elkerültél, mert túl nagy falat lett volna eljátszani?
Persze, természetesen. A Take Your Clothes Off When You Dance lemezen szerepel a Moggio, azt képtelen lettem volna megcsinálni, ha valaki el nem készíti nekem a kottát. Jó vagyok ebben én is, de vannak nálam sokkal jobbak – ezt Marc Ziegenhagen, egy elképesztő billentyűs csinálta, ebből készült az én hangszerelésem.
És mi újság a Zappa-birodalommal, a Zappa családdal? Kedvelik amit csinálsz, vagy van bármiféle jogi problémád velük? Támogatnak, esetleg?
Egyelőre semmi probléma, de hogy támogatnak-e? Nem. Gail senki hozzám hasonlót nem szeret, például a Project/Object-et sem, mert szerinte belőlük csinálunk pénzt, aminél jobban távol semmi nem állhatna a valóságtól. Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy ez a projekt mindannyiunktól csak viszi a pénzt.
Ezen egyedüül Dweezil (Zappa) tud keresni, mert egyedül ő tud építeni a névre, ő tud megmozgatni annyi embert, ami igazán képes profitot termelni. Közönség tekintetében már én sem panaszkodhatok, de most nem kizárólag Zappát játszom. Nagyrészt Zappa, de mások dzsessz–átiratait is játszom: a kedvenceim a Procol Harum, Todd Rungdren, és van egy teljes projekt Paul Butterfield zenéjére (itt meghallgatható!). Korábban kaptam „Azonnal felhagyni a jelen gyakorlattal” (Cease & Desist) levelet a Zappa cégtől, tehát a kérdésedre válaszolva nem éppen támogatóak, és kétlem hogy valaha is azok lennének.
Hogy indul egy-egy vendégszereplés, más zenekarokkal? Előre elküldöd nekik a kottákat?
Elküldöm pdf-ben, amiből gyakorolnak, aztán jövök én és együtt szépen összevasaljuk. Így megy ez.
Voltam így egyszer Európában, egy fesztiválon a svédországi Umeában, aztán Helsinkiben és Norvégiában. Ez mindig nagyon klassz. Játszottunk a Zappanálén is – oda egy kisebb csapatot tudtam csak vinni, hat fúvóssal és a ritmusszekcióval, életem egyik legjobb koncertje volt. Kétezer tomboló ember, megőrültek a zenétől, a csendesebb részeknél viszont a légyzümmögést is hallani lehetett.
Sokan kérdezik még tőlem, hogy vajon Frank szeretné-e amit a zenéjével csinálok. Nem tudom, de szeretném azt gondolni hogy igen.
Biztosan tetszene neki. Azt hiszen nagyra becsülné hogy felismeritek zenéjének az összetettségét, komolyságát, a művészetének szépségét.
Nagyon köszönöm hogy ezt mondod. Szeretném ha így lenne. De nincsenek álmatlan éjszakáim emiatt.
Mennyire tartod Zappát a zenei élet fontos szereplőjének? Most a huszadik századi zenére gondolok.
Kérdés lehet hogy Zappa az egyik legnagyobb zeneszerzőként vonul-e majd be a történelembe. Én biztos vagyok benne, hogy igen. A mai napig jobban szeretem a zenéjét bárkiénél.
Ed Palermo plays Zappa - Waka/Jawaka, 1996:
Zappa mondja egyik utolsó interjúban, hogy nem fontos neki, hogy fognak-e rá emlékezni. Ezzel gondolom te sok más Zappa-baráttal együtt nem feltétlenül értesz egyet.
Egyáltalán nem, mert nagyon sok ember van (különösen a fiatalok), akik nagyon vágynak a klassz dolgokra. A koncertjeinken mindig elvarázsolnak, és azt mondogatom magamban: „Könyörgöm, hadd legyen ez a koncert rájuk olyan hatással, mint Zappa volt rám annak idején.”
Hidd el nekem, a fiatalok zabálják ezt a zenét, és a tanítás miatt sok fiatallal találkozom – nem egy olyanfajta „új generációnak” tűnnek, akiknek csak a szar kell a rádióból. Hallom ahogy Chick Coreáról beszélgetnek, és teljesen kész vannak attól hogy a tanáruk egy Zappát játszó zenész. Nagyon fogékonyak, olyan korúak, mint én voltam, mikor először láttam Zappát.
Miközben az első alkalommal, ’69-ben technikailag nem értettem semmit Zappa zenéjéből, de érzelmileg magával ragadott az áradó tehetség. Ha én is hasonló hatást tudnék kiváltani, az nagyon megmelegítené a lelkem.
- Korábbi cikk: Ed Palermo a ruháját ha leveszi.
diszkográfia:
- Ed Palermo Big Band, Eddy Loves Frank (Cuneiform Records, 2009)
- Ed Palermo Big Band, Take Your Clothes Off When You Dance (Cuneiform Records, 2006)
- Ed Palermo Big Band, Plays the Music of Frank Zappa (Astor Place Records, 1997)
- Ed Palermo Big Band, Ping Pong (Pro Arte Records, 1987)
- Ed Palermo Big Band, Papier Mache (Vile Heifer Records, 1982)
- Tito Puente, Homenaje a Beny More (Fania Records, 1979)
