Ahogy az a Broadway The Hard Way lemezen hallható, Sting 1988-ban egy dal erejéig vendégeskedett Zappa csapatánál.
Az alábbiakban a 2006-ban hazánkban is fellépő Mike Keneally gitáros visszaemlékezése olvasható kiegészítve egy kis audio-örvendettel.

Mike Keneally 88-as turnénaplója

(részlet - az eredeti szöveg itt. MK a naplót diktafonba mondta, közben egy interjút várt a rádióban, ahogy az elkezdődik, abból "hallatszik" egy részlet.)

1988. március 4.
(…)
Tehát a tegnapi koncertek dalai, az első rész: "Black Page", "Turning Again", "Alien Orifice", "Any Kind of Pain", "Why Don't You like Me?", a Beatles egyveleg, "When The Lie's So Big", "Jesus Thinks You're a Jerk", és "Sofa". Nagyon jó összeállítás volt, hosszú és hatásos, a közönségben pedig ott volt Sting is, neki is nagyon tetszett. Mivel ott volt, Frank azt szerette volna, ha mindannyian azt a kamu szaxi-mozgást csinálnánk amit Sting csinált Branford Marsalis egyik szólója alatt a Showtime TV Special című műsorban. De még mielőtt kifigurázhattuk volna, Sting bejött a színpad mögé az első rész után és gratulált, azt mondta, hogy a koncert fantasztikus, Frank pedig arra kérte, hogy csináljunk valamit közösen. Az eredeti ötlet az volt, hogy scattel egy kicsit a "Stolen Moments" alatt.

De ő - és nem hiszem, hogy bárki tudta volna, hogy ez fog következni - kijött és lenyomott egy dumát Jimmy Swaggartról, aki pár évvel korábban azt mondta, hogy a Murder By Numbers című dalt az ördög írta és adta elő. És amíg ezalatt a "Stolen Moments"-et játszottuk, Sting elkezde énekelni a "Murder By Numbers"-t, nagyon hatásos volt. A közönség, ahogy erre számítani is lehetett, teljesen megőrült. Frank Stinggel láthatólag… ó, de kezdődik az interjú*…
(vissza a rádióhoz)
(…)

Kevin: A tegnapi koncert hihetetlen volt.

Frank: Köszönöm.

Kevin: Túl volt a hihetetlenen is. A legjobb koncert volt amit az utóbbi években láttam.

Frank: Nos, ez Stingnek köszönhető. Szerencse, hogy tegnap találkoztam vele.

Kevin: Hm, igen… A szünetben… ahogy vége lett az első résznek és visszajöttél, a félórás szünet után, még kint voltam az előcsarnokban és hallom a "Murder By Numbers"-t. Azt mondtam magamban: "ez… ez Frank, de teljesen úgy szól, mint Sting!" Aztán bementem és látom Stinget a színpadon.

Frank: Igen, fura volt, mert korábban sosem találkoztam vele, csak összefutottunk a hotelben tegnap és meghívtam a koncertre, mert nekik pont volt egy szabad napjuk. Eljött, és az első részt a közönség soraiból nézte végig, a szünetben meg hátrajött a színpad mögé én meg megkérdeztem hogy van-e kedve játszani velünk valamit. Először nemet mondott, úgy gondolta hogy nem jönne össze, én meg azt mondtam neki: "Nézd, nem tudsz veszteni, ezzel a bandával csak jól jöhetsz ki." Úgyhogy azt mondtam hogy találjuk ki hogy mi legyen, adtam neki egy sárga mappát meg egy tollat azzal, hogy írja le hogy mit fog csinálni, és mi megcsináljuk. Próba nélkül. Úgyhogy megcsináltuk.

(…)
Nagyon jó kis interjú. Öööö… Frank elég jól összefoglalta a Sting-sztorit, úgyhogy tovább nem is nagyon részletezem. 

A második rész a következő számokból állt: "Stolen Moments", - bang! - "Murder By Numbers", aztán Sting elment és jött az "Ain't Got No Heart", "Love Of My Life", "City Of Tiny Lites", "Pound For A Brown", és a "Stairway to Heaven". A "Stairway to Heaven" szólója alatt Frank kirohant és berángatta Stinget, és mind a ketten azt a kamu szaximozgást nyomták. Aztán lementünk. Ahogy visszajöttünk, jött a "Whipping Post" és a "Walrus", lementünk, visszajöttünk, "Catholic Girls", a "Crew Slut", lementünk, visszajöttünk, "Strictly Genteel". Ezalatt Sting végig a színpad szélénél állt, és az egészet nagyon feszülten figyelte.
Hihetetlen este volt.

(megjegyzés 1998-ból: Még valami Stingről: a szünetben pár szót beszélgettünk a színpad mögött és egészen megrázott mikor elmondta hogy mennyire ideges volt amiatt hogy velünk énekel. Ő az egyike azoknak az egy kezemen megszámolható embereknek, akiknek a karizmája tagadhatatlan, akiknek a jelenléte teljesen megváltoztatja a helyiség energiáját, ahogy belépnek. Egy másik ilyen természetesen Frank volt.)

(*fordítói megj.: ugyanebben az interjúban mondja Zappa a zenekarról: "nézd, ez a legjobb banda a világon." ["well, you know, it's the best band in the world"] - mb.)

1988. március 5.
(…) Ettünk, és kezdődött a koncert, de előtte a megbeszélésen Frank felolvasott egy üzenetet Stingtől, aki azt írta hogy nagyon élvezte a közös játékot, köszöni hogy kísértük vagy valami ilyesmi, és hogy szívesen segítene Franknek a szavazók regisztálásában Amerikában, ha Frank is segít neki Thatcher lemondatásában - amit Frank nagyon számítónak talált. A levél úgy végződött, hogy "kérlek, küldd el nekem a The Idiot Bastart Son kottáját, nem fogod megbánni. Szeretettel: Mr. Sting." Frank hívta Mr. Stingnek a színpadon.

The Idiot Bastard Son - Sting, Los Angeles, 1988. július 27.

Sting, 1988 július 27. - keverőpultról származó sztereó felvétel, a leghosszabb Sting koncert ami majdnem megjelent. A meg-nem-jelenés története az iménti linken olvasható, ahol a teljes koncert le is tölthető.

De hadd gondolkozzam, volt még valami Stinggel kapcsolatban amit talán nem mondtam. Frank egyik szólója alatt Sting odajött hozzám és észrevette az engem körülvevő alsóneműket. "Ez meg mi a franc?" "A közönség ajándékai" - mondtam, ő meg fogott egy melltartót és a fejére tette. Sting láthatóan nagyon jól érezte magát, a levele is ezt erősíti meg. Még szintén a megbeszélésen mutatott Frank egy fénymásolatot a Beacon Theatre-i első koncert kritikájáról a Rolling Stone-ból - abból a lapból, amelyik hagyományosan sosem igazán kedvelte őt, ez pedig egy nagyon jó kritika volt. Alig akarta elhinni.