(Shall We Take Ourselves Seriously?)
A mi Mike Schellerünk
kibukott megint;
Fritz Rau is beint,
mert spárgát szerin-
te az fogyaszthat csakis
aki eleve nyakig van
a tejbe aprítandóban, fa fa fa fa fa fa!
vegyük-e tökkomolyan magunkat?
s hadováljunk-e erről egész éjszaka?
higgyük-e magunkat menőnek?
és kibukjunk-e ha valaki beszólna?
vegyük-e tökkomolyan magunkat?
vagy vegyük-e inkább a sátorfát?
igyuk-e magunkat a s(p)árga földig
amig csak halljuk ezt a nótát?
Na és a kesztyűt vegyük-e fel?
vagy egy nagy levegőt vegyünk inkább?
és sírjunk-e hajnalig a pénztárban
látván hogy a Spargel rég nincs meg már?
megvan-e a teljes elszámolás?
megszámoltad-e a jegyeket?
és vajon a Spargel-t újra és újra
felemlegetni jó ötlet-e?
vegyük-e tökkomolyan magunkat?
képzeljük-e magunkat menőnek?
beszéljünk-e zöldséget
ha elértük a dalvéget?
Csakis! - igen igen!...
*
Zappa a dalról a 82-es kölni koncerten:
Oké, Hölgyeim és Uraim, most valami különleges következik. Mikor legutoljára játszottunk itt, Kölnben, valami hihetetlen történt a színfalak mögött. Tudjátok, van itt a Vatherlandben egy cég, amelyik a koncertpromócióval foglalkozik, ezt a céget egy Fritz Rau nevű ember vezeti. Fritzet már régóta ismerjük. De mikor legutóbb itt játszottunk, valami olyasmit adott elő, ami egész hihetetlen volt. El tudjátok képzelni: egy felnőtt ember, ül a pénztárfülkében hajnali háromkor, és üvölt mert a roadok spárgát ettek. Olyan elképesztő volt, hogy muszáj volt egy dalt írnom róla.
(Mike Scheller is egy koncertszervező.)
