Allan 1984 júliusától 1984 decemberéig játszott FZ-vel; főleg ezeken a lemezeken hallható:
Does Humor Belong In Music? (1986) billentyűk
You Can't Do That On Stage Anymore Vol. 3 (1989) billentyűk
You Can't Do That On Stage Anymore Vol. 4 (1991) billentyűk;
Frank után az ember
már semmitől nem fél
Alan Zavod interjú, készítette Avo Raup (részlet),
2003 július 16., Tallin, Észtország.
Azt olvastam a honlapodon, hogy telefonon kaptál Zappától meghívást a meghallgatásra.
Volt egy Chase nevű srác. Ő volt Jean Luc Ponty turnémenedzsere mikor csatlakoztam hozzá. Volt pár menedzsere, de ő volt az első számú. Már nyolcadik éve hogy otthagytam Ponty-t és vagy hat éve nem láttam Chase-t. Nem tudom hogy talált meg, de Arizonában történt, pont a Grand Canyonból jöttem meg, az apámmal. Már lefeküdtünk, nagyon fáradtak voltunk a három vagy négy nap utazás után, és akkor megszólalt a telefon.
Hogy hogy talált meg ez az ember?... Este nyolc volt, és azt mondja: "Frank billentyűst keres, és te vagy a megfelelő ember! Menj Los Angelesbe! Itt van Frank száma." Úgyhogy felhívtam Franket. Ő egyből felvette a telefont. Tudta hogy ki vagyok mert Jean Luc Pontyval játszottam, ismert. Ezt nem tudtam. Szóval felveszi a telefont és azt mondja: "El tudsz jönni Los Angelesbe?"
Akkoriban (1984-et írtunk) a repülők csak 7:30-ig jártak, most meg óránként. Autóval nyolcórányira voltam Los Angelestől, úgyhogy mondtam neki hogy repülővel nem megy, de van kocsim, két órára ott vagyok, és holnap mehetne is a meghallgatás. Ő meg erre: "Nem, gyere most." Na jó.
Kilenc órakor már úton voltunk az apámmal, de 12-kor még mindig nem voltunk ott, úgyhogy felhívtam Franket: "Nézd, jól szeretnék teljesíteni a meghallgatáson, de így olyan fáradt leszek, csináljuk inkább holnap." "Nem, gyere most, most kell jönnöd. Ne aggódj a fáradtság miatt, megértem." Visszaszáltam az autóba és azt mondtam az apámnak: "Apa, muszáj egy kicsit aludnom, vezess te". Az apám még soha nem vezetett Amerikában. Szóval ő vezetett végig a Los Angelesi autópályákon, én meg aludtam. Egy óra alvás, jó volt.
Hajnali háromkor értünk oda, ott volt Frank de ott volt az egész zenekar is, azt gondolták hogy biztos jó lesz ez a srác ha a főnök ennyire várja, akkor várjuk mi is, kifigyeljük a fickót. Volt aki már ismert, amúgy. Az apám is velem volt, ami jó hatást keltett, érted, jó családias benyomás. Frank nagy családi ember volt.
Aztán elkezdte a leglehetetlenebb zenéket - Ship Arriving Too Late to Save a Drowning Witch - lehetetlen blattolni, nyilván csak viccelt. Azért megpróbáltam. Aztán azt mondta hogy látom hogy tudsz olvasni, úgyhogy most játsszunk. Úgyhogy csak játszottunk pár akkordot; én mindenen játszottam, amim csak volt, tetszett neki. Észrevettem hogy mindenki mosolyog és ő is mosolygott a bandára ami magabiztosabbá tett, aztán szólózni kezdett és én kísértem. Aztán megállította a bandát és azt mondta: "Bocsánat, hallasz engem egyáltalán?!". Nagyon durván. De csak tesztelt - hogy elfogadom-e a személyiségét, illeni fogok-e a bandába.
Ő már döntött, de le akart tesztelni. Úgyhogy finoman azt válaszoltam, hogy "Igen, nagyon jól hallak". Azt mondta erre, hogy túl sok hangot játszok. Úgyhogy innen gyönyörűen játszottam - ő meg felmérte hogy fog tudni irányítani illetve hogy megértem őket, hogy erős vagyok és lehet rám építeni. Ő is várt tőlem ötleteket. Frank Zappa nagyon erős volt, de figyelte a körülöttelevők ötleteit is. Mindenkiből a legjobbat akarta kihozni, mindig a kihívásokat kereste.
Mindenesetre játszottunk, és azt mondta. "Oké, szeretnénk bevenni". Frank Zappa történetének egyetlen olyan esete, mikor valaki ott helyben megkapta a munkát. Normális esetben azt mondta hogy majd felhívlak és értesítelek - kivéve nálam és George Duke-nál.
Keresett valamit. Tudom is, hogy mit keresett. Olyasvalakit, aki klasszikus téren és dzsessz téren is képzett, aki a rockban is otthon van, aki új színt is hoz, aki kutató szellem. Frank Zappa csapatában a billentyűsök nagyon fontosak voltak, különösen az én esetemben. Az utolsó billentyűs előttem - Tommy Mars - nem igazán tudott jól kísérni. Remek zenész, ismerte az összes számot, de nem jól kísért. Frank mondogatta mindig: "Ha szólózok, ne játssz." De én - mivel dzsesszes előképzettségem volt, olyanokkal játszottam, mint Herman, Glen Miller, Maynard Ferguson, Jean Luc Ponty - tanultam és tanítottam a Berkley-n, tudtam a dolgom. Eszelősen jó kapcsolatunk volt. Semmi rosszat nem akarok mondani Tommyról, fantasztikus zenész, de most valami másra volt szükség.
Allan, ahogy említetted, Tommy jól ismerte az anyagot. Te új tag voltál, hogy tanultad meg az összes számot?
Sehogy, de megtanultam négy kétórás műsort, ami nyolcórányi zene, egy év alatt. A turné minden éjszakáján a hotelszobámban voltam és amit megtanultam azt másnap már próbáltuk. Soha nem volt beállásunk, mindig próba volt. Persze belőttük a hangszereket, de a műsor előtt minden nap két órát próbáltunk. És ha jól ment a próba, akkor az a szám már fel is került a listára. Tudod, minden este más programot játszottunk, más sorrendben, mindig különbözőt. Minden koncert előtt volt egy megbeszélés, ahol (FZ) azt mondta: "Ma ezt fogjuk játszani". Előre soha nem tudtuk, mi lesz. Mindig tőlem függött, amit meg tudtam tanulni, azt játszották, nagy nyomás volt rajtam.
De néha két koncert is volt egy nap.
Igen, és meg kell hogy mondjam, el kellett telnie egy kis időnek míg beleszoktam a bandába. Mindenki hozzászokott. George [Duke] is. Át kell esni egy folyamaton, mikor az ember ráérez, mikor megérti. Ez nem megy egyik percről a másikra, mert a zene nagyon bonyolult. Abba a bandába egyből belepasszoltam, ahol most játszom, mert profi vagyok. Hogy Frank Zappával már játszottam, szinte már mindent meg tudok csinálni. Meghívtak Ausztráliába egy filmhez, filmzenét csinálni. Persze,mondtam, bár soha nem csináltam még ilyet, de Frank után az ember már semmitől nem fél. Elmentem Ausztráliába, ott volt a Melbourne Szimfonikus Zenekar, mer akartak egy Big Bandet is, nagyon jól ment minden. Franknek köszönhetően nincs mitől félnem, ezt kaptuk tőle, magabiztosságot adott nekünk.
Hol voltak a turné előtti próbák, Frank házában?
Nem, de volt egy nagy stúdiója. És volt egy nagy raktára is, ahol próbáltunk.
Hány órát?
Négy órától éjfélig, minden nap. Franknél minden délután négykor kezdődött, minden: a beállás, a repülőutak - kettőkor indultunk midig hogy elérjük a négyes járatot. Délután kettőtől úgy reggel 7:30-ig volt fent minden nap, mindig éjszaka volt fent. Talán ezért hozott létre ennyi mindent. Mert közben senki nem volt ébren. Csend volt és nyugalom. Délután telefonálgatott és reggel 7:30-ig csinálta a zenéjét, minden nap.
Zappa egyszer elmesélte, hogy éjszaka azért tud sokkal hatékonyabban dolgozni, mert ilyenkor mindenki más alszik és nem csinálja a szemétkedéseit és mocskos trükkjeit, hogy éjszaka érezhető a gonosz hiánya. Ez volt a hivatalos magyarázat.
Nagy viccmester volt, nagyon jó, vicces.
Frank szomszédságában laktál, igaz? Te vitted rendszerint haza. Beszélt valaha arról hogy miért nincs saját kocsija?
Igen. Mert volt esze. Miért vezessen ha más is el tudja vinni? Kiderült hogy szomszédok vagyunk. Én Bel Airben éltem, ő meg Low Canyonban.
Los Angeles legszebb része.
Igen, ahogy Bel Air is az. A legszebb részen laktam. A szomszédban lakott George Harrison is egy nagy hegyen. Ő (FZ) meg szintén a szomszédom volt, hát sokszor elvittem, útba esett hazafelé. Ő meg behívott, a banda új tagját. Soha nem mulasztottam el bemenni hozzá, minden este meghívott.
Ahogy közismert, Frank legjobb barátai a családtagjai voltak. Milyen volt az ő viszonyuk a zenekari tagokhoz?
Hadd meséljek el valamit. Mikor Frank Zappához csatlakoztam, 44 éves volt és már lenyugodott (nevet). Nagyon megállapodott lett. Szerencsés vagyok hogy vele lehettem. Mutatott nekem videókat a fiatal, 24 éves korából, ahogy egy zenekart irányított, nagyon mérges volt, ha a zenekar elrontotta akkor megállította őket és nagyon durván üvöltött. Mellette ültem és azt mondta: "Mekkora seggfej! Jó hogy most itt vagyok és nem akkor", pontosan ezt mondta (nevet).
De lényegében egy nagyon barátságos ember volt, nem?
Én nagyon jó barátságban voltam vele és a családjával. Tisztelte a zenészi múltamat. Azt mondta egyszer, mikor szólóztam, és szerette a szóló-dolgaimat, hogy "szeretnéd hogy itt beszálljak, vagy mi legyen?" (nevet).
A szólóidról: melyik számokban voltak szólóid? A "Let's Move To Cleveland"-ben?
Azt minden este játszottuk. Minden este más volt a program, de a "Cleveland"-et minden este játszottuk. Nagyon jó vezető volt. Biztosítania kellett a bandában mindenkinek a jókedvét. A jókedvet meg minden este egy-egy hatalmas szóló biztosítja, de mindig különböző. Nem ő mondta, de mi mindig különbözően játszottunk estéről estére. Sosem játszottam kétszer ugyanazt a szólót. Vagy százötvenszer játszottam ezt a számot de soha nem ismételtem kétszer ugyanazt a szólót. Úgyhogy minden este új kaland volt. Az egyetlen állandóság hogy ezt a számot minden este, minden koncerten játszottuk, de mindig más volt, ezért is játszottuk minden este. Ez őt nagyon inspirálta, ő inspirált engem, én meg inspiráltam őt.
Pár hónap múltán egyszer ránéztem Chadre (Chad Wackerman dobos), és azt mondam hogy itt egy kis Phil lesz. Úgy játszottam mint a dzsesszben, játszottam négy ütemet, aztán a dob jön négy ütemmel, aztán megint én nyolc ütemmel. Phil Evansnél ezt nagyon szerettem, ezt csináltam Chaddel is. Ez az én darabom volt, bármit megtehettem vele és működött is. Frank imádta: ha jól megy, hadd menjen. Soha nem beszéltünk erről, csak a zene nyelvén, hiszen ha jól megy azt mindenki tudja anélkül hogy ki kéne mondani. Csak rámutattam Chadre így (mutatja), ő megértette hogy egy óriási szólót szeretnék tőle. Így napról napra több dob lett, a dobszóló egyre nagyobbá és nagyobbá vált, de ettől az én szólóm sem vált rövidebbé. Nagy dzsemmelés volt a korona ékköve. Különböző nevei voltak ennek a számnak. Nem tudom hogy ami e lemezre került, az-e a legjobb szólóm, de neki tetszett és rátette.
Hallottad lemezről a "Cleveland" szólóidat később? Az egyik a Does Humor Belong In Music? albumon, a másik verzió meg ahol Archie Shepp játszik és utána te játszol egy szólót, a You Can't Do That On Stage Anymore vol. 4 lemezen.
Ezt nem tudtam. Jó lenne hallani ezeket. Jó sok része volt ennek a sorozatnak.
Hat. És sok ilyen anyag van ezeken.
Jó lenne hallani. Kérhetek ezekről egy-egy másolatot?
Persze, elküldöm. Van erről a turnéról olyan koncert, ami különösen emlékezetes volt?
A legizgalmasabb a Pier-ben volt, New Yorkban, ami a videón is látható. Egyvalamit nagyon megtanultam Franktől és ezt fontos lenne ha sokan tudnák, nagyon fontos. Épp most mondtam ezt a saját bandámnak is, segített nekik. Franknek nem számított, hogy vannak-e ott kamerák vagy hogy az Egyesült Államok kibaszott elnöke van-e ott a közönségben személyesen, neki ez tökmindegy volt. Minden koncert különleges volt. Emlékszem az izgalomra és az energiára, a hihetetlen energiára.
Frank szövegei az amerikai szexuális perverziók szatírái voltak. Ez volt az ő műfaja. A zene briliáns volt, de a szövegek teljesen hülyék. Nem, azért azt nem mondanám hogy hülyék. Idétlenek, de közben nagyon intelligensek is. Nagyon szatírikus volt. Az amerikai szexuális perverziók szatírái. A komoly zenének és a hülyeségnek egy nagyon különös kombinációja. Megírta ezt a hihetetlenül csodálatos atonális a XX. századi darabot, amit nagyon nehéz megtanulni, briliáns zene – de hogy lehet egy ilyen briliáns zenedarabot „Idegen testnyílásnak” (Alien Orifice) hívni?!...
Ellenezte a kábítószereket, a hatvanas évek óta. Olvastam egy interjúját 1968-ból, ahol kijelentette hogy ellene van.
Ennek két oka volt - adok ehhez egy kis háttérinformációt. Az egyik, hogy tudta azt, hogy a természetes lehetőségek sokkal messzebre visznek és jobb eredményre vezethetnek mint a kábítószerek. A drogok felhozhatnak valami egészen szokatlant de a legjobb eredmény végül is belőlünk születik, nem a stimulációkból. Ez így igaz! Másodszor: nem akarta hogy bárkit is letartóztassanak. Nagyon politikus volt ilyen tekintetben. Ha rendőri kíséretet szeretett volna, akkor lett volna hat rendőrautónk. Jó kapcsolata volt a hivatalokkal, a rendőrséggel és a polgármesterrel. Arra buzdította a közönségét hogy szavazzanak a demokratákra. Mindig mondta: „Szavazólapok vannak az előcsarnokban, töltsétek ki és szavazzatok!” Azt hiszem 1990-ben lépett fel Bush az obszcén szövegű lemezek ellen, azzal hogy ne lehessen azokat kitenni a polcokra. Frank meg felállt és beszélt 200.000 ember előtt. Ez nagyon szép volt tőle. Beszélt az abortuszról és a drogokról, azt mondta: „George, stay out of their bush”.
Ez volt a két fő ok, de volt még egy nagy-nagy ok, amiről nem sokan tudnak. Nagyon jó tanulság volt ez nekünk mert ráébresztett hogy mennyire igaza van. Sokkal jobban játszottunk. A világ tetején voltunk. A figyelem 100%-os volt. Frank zenéjére pedig oda kellett figyelni, mindent meg kellett tanulni. Mint a „Black Page” esetében. Nagy tanulság volt.
Játszottad azután is Zappa zenéjét hogy kiszálltál a bandájából?
Hm, egyszer. Van Ausztráliában egy "The Zappa Instrumentale" nevű zenekar, ők kértek meg egy közös zenélésre. Úgy négy vagy öt éve volt, úgy emlékszem.
Kapcsolatban vagy most is az akkori tagokkal?
Ó igen, És (FZ) családjával is. Néha beszélünk a feleségével, mindig szívesen látnak.
(folyt. köv., talán)
