Lelkileg készülődve a szombati koncerthez, most visszatekintőleg írok pár mondatot (és csatolok pár képet) a múlt hétvégi ZPZ koncertről, ha sikerül összeszednem magam. Ezzel együtt McWazoo korábbi beszámolójában is autenticizáltam a képeket - elnézést a késedelemért, s mégegyszer köszönjük a beszámolót, nagyon jó hogy a nemzetközi visszhangok között már magyar (és nemsokára két magyar) is van.

Dweezil Megint Plays Apja

Antwerpen, 2007. október 6.

Különös élmény - és velem most történt meg először - hogy az ember ennyit utazzon egy koncertért, de azt kell mondanom (persze beleértve a hétvége egyéb eseményeit is), hogy megérte. Dweezil egy friss írásban azt mondja, jönnek jövőre is Európába, hát remélem Magyarország nem marad ki, mert jó dolog utazni, de még jobb, ha itt is van koncert.

Az Antwerpeni sétákról, a szállásról, a városról szerintem egy külön képriport születik majd, most csak a koncertről. Azért nem tűnt úgy, hogy túl lenne reklámozva a dolog, a kétnapos mászkálás során egyetlen egy plakátot láttunk, azt is a helyszín kirakatában. Viszonylag korán érkeztünk meg hogy tudjunk DVD-t meg CD-t venni (a hostelben láttuk a neten, hogy az előző nap kezdték árulni, azért ez mázli), s a tömeg még nem tolongott igazán. Minden jó drága volt, így pl nem is vásárlódott, csak még egy DVD badblocknak, hogy örüljön.

Lassan beszivárogtunk - Barryéknek hála az első sorba szólt a jegyünk, sajna pont a hangszórók közvetlen közelébe, de végül is ez nem bizonyult gondnak. A terem is lassan megtelt - mondják, az európai állomásokon nem mindenhol volt telt ház, itt ha lassan is, de mintha minden hely elkelt volna.

A banda egyszer csak minden teketória nélkül kijött, és elkezdtek beállogatni, illetve Dweezil ebből egy nem túl hosszú irányított improvizációt produkált. És hogy ne legyek túl hosszú, nem is megyek végig a programon, csak egy általános benyomás: jó volt a csapat, jó volt a koncert, de végig volt (és maradt) bennem némi keserű szájíz. Tavaly úgy mentem haza a Petőfi Csarnokból, hogy életem egyik legjobb koncertjét tudtam magam mögött, itt most ez "csak" egy jó koncert volt. A repertoár sem volt feltétlenül a legmesszebbmenőkig kedvemre való: sok hatvanas évekbeli, rockosabb, vokális dal (Suzy Creamcheese, I'm Not Satisfied, stb.), na ezek nekem annyira nem hiányoztak, a korábbi állomásokon játszott óriások (Baltimore, Zoot Alures, Dog /Meat, stb.) viszont kimaradtak (, istenem, a Dog/Meat!...).

A zenészek nagyon remekül teljesítettek, ahogy azt már sokan megénekelték - Scheila Gonzalez persze zseniális és megőrül a színpadon, Pete Griffin basszer nemkülönben, Ray White pedig maga a nagy őskövület, ahogy kell. Penderít is a Dupree's Paradise-ban egy vokál-improvizációt "I'd Be Happy to Fuck You Up" témakörben, s remekül szállítja az Enema Banditet. Aaron Antz pedig az egyik szólója alatt egyszer csak előre jön és a közönségtől követeli a gumicsirkét (valaki ugyanis azzal hadonászott). Ezzel a gumicsirkével csapkodott aztán végig egy billentyűszólót, ami nagyon vicces volt, csak a gumicsirke túl puhának bizonyult, így igazán nagy gyilkolást nem lehetett vele művelni.

És ott volt még Dweezil. ő már Budapesten is zavarba ejtett, de azt a helyére tettem és megszoktam, itt viszont nagyon sütött róla a fáradtság. Zsinórban ez volt a nyolcadik koncertjük, pihenőnap nélkül (előző este Párizs), s ha a bandán nem is, de rajta nagyon látszott. A zenével nem volt gond, jók voltak (bár kicsit álmosak) a szólók, jó volt az összjáték, de a számok között mintha minden elaludt volna. Fáradt konferálások (egyszer egy konf közben be is kiabált valaki: "inkább játssz!"), hosszú szünetek - miközben a közönség tapsa is elhal. Néma csönd két szám között, egy majdnemhogy-rock-koncerten?... Nagyon különös, zavarbaejtő volt, a koncert negatívuma.

Bocsánat, még egy fontos szereplő (ki ne felejtsem): Frank Zappa. A dalösszeállítás miatt (nem volt Dumb Al Over, pl.) Zappa csak két számban volt jelen, videóról: a Cosmik Debris-t énekelte (és kísérte benne Dweezil szólójt) s a Muffin Manben szólózott. Elmesélések alapján az ember nem is gondolná, milyen valóságos, "real-time" élmény az élő zenekar kíséretében egy Zappa-szólót hallani (pedig az!), ráadásul tényleg szervesen illett az egészbe, illetve azért is elismerésre méltó a dolognak már pusztán a technikai megoldása is, mert a Muffin Mannél FZ valahol a szám közepén "kapcsolódott be", nagyon hatásos volt. A Cosmik Debris pedig azért volt érdekes, mert nem a jól ismert videóváltozatot vetítették a Dub Room-ról, hanem (gondolom) egy előző napi felvételt, azaz kis eltérések voltak az ismert előadáshoz képest.

A gát végképp aztán az utolsó ráadásnál, a frenetikus G-Spot Tornado-nál szakadt át: a közönség (ülőhelyes koncert volt) a darab végén egy emberként ugrott fel, s rohant le a színpadhoz, extázisban (ld. a fenti képet). Tényleg gyönyörűen játszott a csapat, nekem különösen a középső, unisono "szólórész" volt frenetikus élmény.

A mámort aztán tovább fokozta, hogy a meghajlás után Dweezil egyszerűen a színpad szélén maradt, s elkezdett autogramokat osztani (én is szereztem egyet a DVD-mre). Itt is látszott rajta, milyen fáradt, de tartotta magát, kedvesen válaszolt mindenkinek, az utolsó emberig. Volt aki a gitárját íratta alá.

Én is (rajongó vagyok, na!) próbáltam valami kommunikációfélét kezdeményezni ("Ájm from hángörí!!!"), de udvarias ál-válaszoknál nem kaptam többet - pedig szerettem volna megtudni, hogy van-e remény Ahmet valamikori részvételére ("Ő most mással van elfoglalva, más dolga van").

*

A koncert után beültünk egy közeli sörözőbe - meglepődve tapasztaltuk, hogy a pincérnőnek Zappa feliratú a pólója. Kiderült, hogy munkaruha, és csak a Zappa energiaitalhoz van köze, nem a ma esti koncerthez. Azért lefotóztuk. A következő meglepetés: a szomszéd asztaltól átszólt egy figura, meghallván a beszélgetésünket - naná hogy ő is a közönség tagja volt, Németországból. Át is ült hozzánk, és el is mesélte hogy milyen volt az a négy koncert (!!!), amit ebből az idei turnéból látott, meg elmesélte, hogy 76 óta minden FZ-koncertet látott Németországban; illetve mondta, hogy ha minden jól megy, jön Budapestre most szombaton.

Jött a záróra, kitettek minket, mi meg észrevettük a helyszín bejáratánál a két turnébuszt (fene a rajongó fejünket), és gondoltuk, arrafelé kanyarodunk haza. Az egyik busz nyitva volt, de csak a technikai kíséreté. Azért jót beszélgettünk az ottani csajjal, aki állati boldog volt hogy itt dolgozhat, majd egyszer csak elkerekedett a szeme (ahogy a hátunk mögé nézett), s valami olyasmit motyogott hogy "na most lebuktam" vagy valami ilyesmi - megjelent ugyanis a zenekar!

Na jó, nem mindenki, Dweezil nem volt. Ő külön utazik, azt mondták. Ray White és Joe Travers elviharzott, mi meg beszélgetni kezdtünk Billy Hultinggal, Aaron Antzzal és (igen!) Sheila Gonzalezzel (élőben még jobb csaj mint a színpadon). Elég hirtelen bukkantak fel, és Barry lelkesen csevegett Aaron Antzzal, észre sem véve, hogy mi kivel trécselünk. Aztán szinte véletlenül felénk fordult, és majd elolvadt: "SHEILA GONZALEZ! EZ NEM LEHET IGAZ!" Úgyhogy gyorsan csinálni kellett egy közös fényképet (én kattintottam, azért nem vagyok rajta - de itt látszom én is).

Oh boy, what a night. És a hostelről, a városról meg a DVD-ről még nem is írtam.

*

Barryék fotói erről az estéről;
Az anwerpeni koncert a kritikái a zappa.com fórumáról;