Gitárosként és zenekarvezetőként mit vársz el egy basszusgitárostól?
A legfontosabb amit egy basszusgitárostól elvárok, hogy egyértelműen közölje velem, milyen hangnemben vagyok. Nem várok az enyémnél gyorsabb játékot vagy az elkezdettől eltérő harmóniai szituációk felvetését. Szeretem ha egy basszusgitárosnak jó a füle és a tempóérzéke, de a fő szerepe hogy biztosan tudjam és hogy a közönség is tudja hogy milyen hangnemben vagyunk. Aztán szeretem azokat a basszusgitárosokat akik a dolgot az akkord alapjához való időnkénti visszatéréssel mesélik el. Sok ilyen korszerűség-mániás nem hajlandó ilyesmire. Szerintük méltóságukon aluli lenne az akkord alsó hangját játszani. Ilyesmire nincs szükségem. Azt bírom, aki rögzíti melyik hangnemben is vagyok.
NON-FOODS - Bass, Sports, And Adventure by Frank Zappa; Guitar Player, 1983 March
Tehát az I., a IV. és néha az V. fokot akarod hallani.
Hallani akarok valamit, amiből tudom hogy nem mentem túl messze be az erdőbe, mert ha az ember improvizálni kezd és egyfajta transzba kerül – ki tudja milyen zónákban repked ilyenkor az ember –, és közben a basszusgitáros is elszáll, akkor vége: a közönség végleg elveszti a kapcsolatot azzal amit csinálsz. Nem marad csak moslék. Kell valami viszonyítási pont, amihez képest az extrapolációk értelmezhetőek. Más szavakkal, ha mondjuk E-ben vagyok, és valaki egy E hangot játszik míg te A-t, akkor a tizenegyedik fok negyedik hangját játszod, és ilyenként értelmezhető dolog és eszerint viselkedik a hang. De abban a pillanatban, ahogy a basszusgitáros valami mást játszik, és úgy dönt hogy megpenget mondjuk egy fisz-t, akkor az A amit játszol már nem hordoz semmilyen tizenegyedik-szerű információt: akkor ez már a skála második fokának kisterce. Ez viszont a zenei üzenetedet teljesen tönkreteheti. Mikor egy olyan dallam hangját játszom amitől azt szeretnénk, hogy a tizenegyedik fokként viselkedjen, valaki meg bedob egy basszushangot ami megváltoztatja ennek a hangnak a szerepét, akkor az nagyon komolyan keresztbe tehet neked.
| → a basszusgitárosok: | | Tom Fowler | | Patrick O'Hearn | | Arthur Barrow | | Scott Thunes | | |
Az általad írt szólamok nagyon komolyan hangszereltek, viszont úgy 1974 vagy ’75 körül a basszusgitárosodnak valaki mutogatta a színpadon hogy mit játsszon. Miért?
A rendes basszusgitárosunk, Tom Fowler eltörte a kezét, és csak így tudtuk befejezni a turnét. Ezért van azóta egy szabály a csapatban: „a zenész nem sportol”. Amerikai-fociztak ugyanis a stábtagok és pár zenész, aztán a meccs után – mikor még 10 koncert vissza volt a turnéból – kopog valaki az ajtómon: jön Tom Fowler bekötött karral. Rosszul kapták el, eltört a keze. Mit tehettem volna? A műsor basszusszólama nagyon bonyolult, én meg itt állok egy törött kezű basszusgitárossal. Hogy kerítünk valakit a semmiből hogy lejátssza a műsort? Nyilván sehogy. Kipróbáltunk két vagy három srácot, nem ment nekik. Végül találtunk egyvalakit, aki vállalta hogy beszáll, miközben Tom mutogatja neki a hangokat. Mind a 12 hang neve fel volt írva egy-egy felfüggesztett kis kártyára, Tom meg egy pálcával mutogatta a következő hangot, amilyen gyorsan csak tudta, hogy segítse a basszusgitárost. Csakhogy végül is a közönség veszít a dologgal, mert nem jól hallják a zenét. És mindez a sport miatt. Szóval próbálom lebeszélni a srácokat mindenféle versengésről és sporttevékenységről amíg úton vagyunk. Nem szeretném meghallani hogy síelnek vagy bármi ilyesmi.
A basszus-szólam is olyan kritikus nálad mint a dob szólama?
Nagyon fontos. Azt a basszusszólamot szeretem amivel együtt lehet énekelni. Ha egy megírt darab, akkor teljesen dúdolható basszusszólamot szeretek. Ez nem mindig vonatkozik minden típusú dolgomra, persze. Nemrég csináltunk egy dalt aminek 1982 egyik legjobban dúdolható basszusszólama volt: ez a „No Not Now” [a „Ship Arriving Too Late To Save A Drowning Witch” lemezről].
Mi van ha egy átlagos gitáros hirtelen belefárad az egyenletes ritmusú, monoton ütemű zenébe, amiben a dobos inkább egy római gálya rabszolgáinak dobosa? Hogy tud ebből kiszállni?
Nem ajánlom hogy kiszálljon. Szerintem fontos hogy egy ember azzal tudja fenntartani magát amit szeret. Más szavakkal: ha gitáros vagy, boldogabb leszel ha a gitározásból élsz mintha benzinkutas lennél. A megélhetési esélyei drámaian csökkenek annak, aki az én albumaimon hallható módon próbál játszani. Garantált állásvesztés, minden fronton. Maradjon csak mindenki 4/4-ben. Ez a tanácsom annak aki boldog gitáros akar lenni. De ha történetesen valaki elég furcsa szerzet és fanatikus, próbálja meg. Próbáljon együttjátszani vele. Próbálja megérteni mi történik. De semmiképpen nem az átlagembernek való.
És akik szeretik a szabad improvizációt vagy a szokatlan hangszereket, vagy akár akik esőcsatornákat püfölnek?
Oké. Ha azt zenének hívod és ha szereted azt hallgatni, akkor hajrá! Amiről én most beszélek, az a személyes zenei kifejezés: „Ezt gondolom, ezt játszom”. Közvetlen kapcsolat van aközött hogy ki vagyok, mit gondolok, és mit játszom. Ez így igazi. Nincs abba a kis formába préselve, ami elfogadhatóvá tenné a top-40 rádiók vagy egy klubtulajdonos prekoncepciói számára, vagy akár abba aminek más átlagos gitárosok szerint történnie kellene. Engem ezek nem érdekelnek. Az enyém egy nagyon személyes megközelítésmód, és ha amúgy meg azt gondolod hogy esőcsatornák vagy salátástálak csapkodása vagy te, akkor azt kell csinálnod. Az lesz a te zenei üzeneted.
Szerinted létezhet egy logikusan megtalálható középút?
Nem gondolom hogy kéne középút. Polarizáltnak kell lenni mint az atom. Szerintem vagy fekete, vagy fehér. Nézd: ha te egy olyan srác vagy aki szereti a dobok bamm-bamm-bamm püfölését hallgatni, mint a Római Birodalom gályarabjai, ha szeretsz együtt-játszani egy így játszó dobossal, akkor nem igazán fog lenyűgözően szólni ha kilencet játszol hét helyett öt alatt a három alatt hat ütemen keresztül a dobos srác bamm-bamm-bamm-jára. Bénán fog szólni. Nem lesz jó hallgatni. De ha olyan keretben vagy, ahol nekimehetsz ezeknek a kihívásoknak és kimehetsz kommunikálni egy másik zenésszel aki ezt a fajta ritmust megérti, és ezt akarod csinálni, akkor csináld ezt. De csak hogy belökjünk néhány ilyen ritmust egy sima 4/4-es top-40-es szám közepébe: hülyeség. A végeredménye az lesz hogy a közönség, aki a a gályarabok bamm-bamm-bamm-jára szeretett volna dobogni a lábával, elveszti az érdeklődését és azt fogja hinni hogy elcseszted. Szerintem ez csak akkor megy, ha a ritmusszekció is ugyanígy működik.
De meg kell oldani az átmenetet az egyik stílusból a másikba, mindentől függetlenül, ami bonyolult lehet, különösen ha a gitárosnak nincs elég erős elkötelezettsége az új megközelítéshez.
Akkor nem kell, mert ha nyuszik, akkor csak azt kell csinálniuk amit csinálnak. Mert ez nagy rizikó. Mikor új dolgokkal próbálkozol, olyan helyzetbe hozod magad, hogy ha bárki meghallgatja, azt mondhatja: „mi ez a szar?”. Érted? Tehát aki nem akarja felvállalni ezt a kockázatot, az ne tegye. De komolyan: sok ember azért fog hangszert mert barátokat akar szerezni és hatni akar az emberekre; illetve főleg mert csajozni akar, nem igaz? Aki tehát ezt gondolja, azt maradjon a bamm-bamm-bamm-nál, csípje ki magát és minden rendben lesz.
fordítás: Marosi Bálint - a munka a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.
