A nyomtatott sajtóval szembeni egyéves bojkott után (ez alatt csak a tévének nyilatkozott) Zappa beleegyezett egy interjúba a Palladium koncertek után. Pont a megbeszélt időben érkeztem az Upper East Side hotelbe ahonnan épp akkor sietett ki egy másik riporter Zappa pólóban és Smokey mackó rendőrsapkában. Kiderült, hogy a fickó tényleg egy Zappa-szerető rendőr volt, amit ő főleg Zappa drogellenes attitűdjével magyarázott…

- a Guitar World 1982-es interjúja, részletek (Steve Vai honlapján találva) -

Amerika

legkevésbé megértett

géniusza

Míg el nem felejtem, nagyon tetszettek a legutóbbi albumaimról írt kritikáid a Guitar Worldben – kezdte Zappa. (ez lett aztán a lemez remek fülszövege - mB)

Ó, köszönöm. Tényleg nagyon szeretem azokat a lemezeket.

Örülök hogy megcsináltam. Régóta vártam hogy megcsinálhassam ezeket. És sokan tartottak őrültnek hogy ezekre fecséreltem az időmet. De mostanra jobban fogynak mint a You are What You Is és a Tinsel Town Rebellion. Már keményen a profittermelő szakaszban vagyunk, két hét után.

Többet adsz el postai rendeléssel mint lemezbolti hálózatban?

Így van.

(… hosszú rész a gitárokról … )

Van bármiféle hosszútávú koncepciód (a gitárosokkal kapcsolatban)?

Nincs. Nagyon kényelmes Steve Vai-jal játszani. Szeretem ahogy játszik, nagyon jó gitárosnak tartom. Minden olyat el tud játszani a gitáron, amit én nem. Az összes Stratocaster-zajt meg mindent amiről Van Halen csak álmodott – és még annál is többet. Tud kottát olvasni. Simán játszik tizenhatodokat, ellentétben velem. Szóval tud minden olyasmit amit én nem, a játékstílusaink egymás kiegészítői. Nagyon jó zenész és nagy örömmel játszom vele, mert nem csak egy agyatlan húrtépő. És magasan képzett profi zenész. Szívesen dolgozom vele.

(…)

Hendrixet valóban szereted?

Hm, igen. Azt hiszem tényleg jó volt. Steve imádja Hendrixet. Tudod ennek a Steve-nek tetoválások vannak a testén. Egy Stratocaster csávó. Én amúgy ismertem is Jimit. Egyszer eljött hozzánk látogatóba. Rendes fickó. Nagyon kár hogy olyan korai véget ért.

(…)

De közben kifigurázod Jim Morrisont is, nem? (Turning Again)

Jim Morrisont szintén ismertem. Sőt, a feleségem még gyerekkorában ismerte. Együtt játszottak. Azt hiszem egyszer kalapáccsal vagy mivel fejbe is vágta Jimet. Szóval ismerem Jim Morrisont. Illetve egyszer Herb Cohen lett majdnem a menedzserük. És Los Angelesben játszottak mikor elkezdtük. A Whiskey a Go Go-ban játszottak.

(…)

Megtörténik-e olyan, hogy összeállítasz egy csapatot, akik pont a megfelelőnek tűnnek, de aztán kiderül hogy mégsem képesek a feladatra?

Persze, gyakran.

És ilyenkor mit csinálsz?

Kirúgom őket. Összerakok egy másik csapatot.

De ezzel a csapattal nyilvánvalóan nem ez történt. A basszusgitáros is remek volt.

Így van. Remek fickó ő is. Úgy hívják, hogy Scott T-h-u-n-e-s. Nagyon jó figura. 21 éves. A dobos, Chad Wackerman is 21. Ahogy Steve Vai is.

Az látszik nálad a szabálynak, hogy senki nem marad a csapatban túl hosszú ideig.

Nem, nincs ilyen szabály. Egyszerűen csak így történik. Mert gyakran van hogy felveszek valakit, aki nagy tehetség és egyszer csak azt mondja magának: „Lement egy turné, ezrek tapsoltak nekem amíg a színpadon voltam, ideje beindítani a saját karrieremet”. És bingó, már megy is. Én meg annyit mondok csak: „Remek, viszlát. Szép karriert kívánok”. És szerzünk egy újabb srácot.

(…)

Igen, de talán olcsóbb lenne csak felvételeket készíteni és számokat szerezni, és így intézni valahogy a dolgokat.

Igen és nem. Nézd – én szeretem a zenét. Szeretek játszani. Szeretek a színpadon lenni és gitárszólókat improvizálni. Érted, az ilyesmit nem tudom megcsinálni otthon. Persze, lehetne otthon ülni és vakarászni a gitárt, de egész más kihívni a fizika törvényeit és a gravitáció törvényeit és olyasmit játszani a színpadon, amit senki nem játszott még azelőtt. És senki nem merne játszani. Ezt szeretem én. Ez… Ez szex. Jobb mint a szex. Ezzel a tudomány világába repülünk: és ez nem hozható létre otthon és nem hozható létre a stúdióban. Nem ugyanaz az érzés.

Akkor nincs olyan ambíciód hogy a megkeresett pénzedből vegyél egy farmot és mondjuk paradicsomot termessz valahol?

Nincs. Annak ellenére hogy olasz vagyok, nem akarok paradicsomot termeszteni.

Ami vissza is idéz egy korábbi gondolatot… aminek mindenki akkora feneket kerít… de hé, a Rolling Stones is még mindig nyomja, pedig annyi pénzük van hogy azt sem tudják mit csináljanak vele. És te is ezt csinálod… bizonyos szempontból ez egyfajta adakozás a közönségnek.

Hé, figyelj ide. Most nem beszélgethetnénk itt ha nem volna a közönség. Nélkülük még ma is olyasmiket firkálnék amiket senki nem játszik el soha. Ha nem lenne aki meg akarja hallgatni, aki pénzt ad érte, aki megveszi a lemezt, nélkülük nem csinálhatnánk azt amit csinálunk. Meg kell érteni az egész gazdaságtanát. Ez egy ökoszisztéma.

A jegyvásárlóknak köszönhetően valósíthatjuk meg a következő évi terveinket. A lemezvásárlóknak köszönhetően válik lehetővé a következő lemez. Ha tetszik, támogasd. Ha nem, nem lesz több ilyen. Erről szól az egész. Én meg nem kapok semmilyen Rockefeller támogatást és a kormány sem fogja fizetni a csekkjeimet. Egy kis céget vezetek. Érted. Tőlük függünk. Ha tetszik, segíts létrehozni. Segíts kifizetni.

(…)

Kik a legjobb gitárosok akikkel az évek során együtt játszottál?

Akikkel játszottam? Azt mondanám hogy Steve a legjobb. Pont.

Minden tekintetben?

Jó, mondjuk nem játszik slide-on. Denny Walley volt az egyetlen, aki slide-on játszott. És nagyon jó volt. De azt nem tudta amit Steve tud.

Egyik gitárosodat sem szeretted ennyire.

Szólistaként nem. De sokszor van hogy azért veszek egy gitárost mert jó énekes. Nem célom kiváló gitárosok tömegeit felvenni. Nem is igen vettem fel direkt gitárosnak valakit a zenekarba, mindig énekesek voltak.

És a ritmusgitárosok?

A legjobb ritmusos azt hiszem Ray. Megérti a ritmust. És ez az amit nehéz manapság találni, egy jó ritmusgitárost, mert a mai gitárosok nem nagyon tanulnak akkordozni. Nem. Mindenki csak vinnyogni akar, tépni a hajlítókart mint egy majom és üvöltetni a magas hangokat. Mert ritmusgitárosként nem lehet olyan jól csajozni, érted?

Szóval ilyesmit senki nem tanul. Én is ritmusgitárosként kezdtem, mindig szerettem ezt a vakarászást. Egy rakás akkordot megtanultam, úgyhogy becsülöm azt aki jártas az ilyesmiben. Megvan ennek is a művészete. És nem sokan gondolkoznak ilyen eszközökben, mindenki szólógitáros akar lenni.

És a saját játékod? Hogy gondolsz rá most és milyen volt régebben?

Szétjátszom a seggemet. Az biztos hogy fejlődtem.

A furcsa az egész játékmódomban hogy soha nem gyakorlok. Ahogy vége a turnénak, elteszem a gitárt és általában elő sem veszem a következő próbaidőszakig. Aztán ha előveszem, akkor szinte újra kell tanulnom, meg közben elmúlnak a bőrkeményedések, fáj játszani, nem tudok úgy hajlítani, a gitár nehéznek tűnik, furcsa tartani. Mintha csak egy fadarab lenne. És nemsokára jön a fellépés, és ez előtt a turné előtt is kilenc hónapig távol voltam a színpadtól. És szinte nem is játszottam, talán egyszer-kétszer a stúdióban. Megkopott a technikám, elmúltak a bőrkeményedések. Tényleg nehéz volt játszani.

Aztán elkezdődött ez a turné egy vadonatúj dobossal, ami megint olyasmi amihez hozzá kell szokni. És egyszer csak azt éreztem hogy nem jelent problémát a játék, felmentem a színpadra és csak nyomtam. Jól játszottam a turné eleje óta, és néhány estén meg olyan dolgokat sikerült játszanom, amik az én mércéim, az én esztétikám szerint is kiemelkedőek, néhány estén azt hiszem túlszárnyaltam a céljaimat. Tényleg.

Meg tudod fogalmazni, milyen érzés mikor eléred ezt a pontot?

Nagyszerű. És onnan a dolog duplán érződik. Közben a közönség 0,00000009%-a érti egyáltalán hogy mi is történik, akihez eljut az üzenet, a többiek meg annyit éreznek, hogy „Ez jó hangos”. Vagy „Ez megőrült”. De érted, közben az ember eljut oda hogy tudja hogy olyasmit mondott amit senki nem hallott még, amire senki nem gondolt még és most mégis megtörtént. És mindennek a tetejébe még felvétel is készült róla.

Amit később le lehet játszani valakinek azzal, hogy „Elhinnéd hogy ezen és ezen az estén ilyen és ilyen körülmények között ez tényleg megtörtént?” Az ilyen valószínűtlen dolgokat keresem. Valószínűtlen ritmikus környezetet. Valószínűtlen melódiai környezetet. A jó gitárosok minden jó futamát hallottuk már ezerszer. A világ összes pentaton skáláját hallottuk már. A világ összes kromatikus skáláját hallottuk már. A világ összes aeolian hangulatát a letompított húrokkal hallottuk már. Az összes szép hajlított hangot hallottuk már. Mindent hallottunk, érted.

Engem ez az egész szarság nem érdekel. Azt akarom játszani ami eszembe jut, és azt hiszem ez jobbára sikerül is mikor a kompozíciós ötleteimet ott a színpadon, abban az adott pillanatban hang-mintákká tudom alakítani, és ha a banda többi tagja rendesen kíséri a játékomat. De ez sokváltozós dolog, mert mindenkinek a színpadon elegendően jól kall hallania egymást, mindenkinek a zenei fantáziája és a ritmusszekció kísérő funkciója valahogy a játékomra kell hogy legyen hangolva. Itt nincs helye a feltűnősködésnek. Mert nagyjából az az ami egy szólót tönkrevág. A túljátszott dobok, a túljátszott basszus vagy a túljátszott billentyűk…. Ha nincs semmi érzékük ahhoz amit csinálok vagy nincs elég eszük hogy kövessék az általam vitt irányt, akkor az olyan mintha fennakadnánk valami horgonyon.

Az a dal például, a "Watermelon in Easter Hay" amúgy innen kapta a címét. Abból a megállapításból származik, hogy egy szólót játszani ezzel a bandával olyan, mintha görögdinnyét próbálnánk termelni egy szénakazalban. És a legtöbb zenekarommal ez ilyen volt. Csak a legutóbbi időkben volt olyan ritmusszekcióm ami nincs az utamban és hagyja hogy azt tegyem amit teszek. És hogy akik mögöttem játszanak azok valóban a rajongói a zenémnek. Nem is hogy a csapat rajongói, hanem tényleg élvezettel hallgatják amire képes vagyok optimális körülmények között és reagálnak rá. Ha van az ember mögött valaki aki így tol előre és a maga hozzátételével a segíti zenei eseményt természetfelettivé vagy földöntúlivá emelni, akkor az csodás. Úgyhogy ezt élvezem.

Amit még meg szerettem volna kérdezni, hogy mennyire támaszkodsz a zenészeid zenei képzeletére?

Itt a mintafelismerésről van szó. Minél gyorsabban felismerik, mi is a… tudod mi a hemiola? Mikor egy minta átível egy ütemen vagy egy ütemsorozaton – ha minél gyorsabban megértik milyen felosztásban is játszom, merre tartok és mit kell nekik tenniük, akkor működik a dolog. Volt pár ilyen dolog azt hiszem a pénteki koncerten is, ahol az egyik számban volt egy igazán bonyolult, hét ütemen átívelő hemiola.

Az igazi borzalom az az, ha mondjuk az ütem 4/4 és én valami egészen furát játszom hét ütemen keresztül ami pont a nyolcadik ütem hangsúlyos elemén fejeződik be. A dobos nagyon pontosan fogta meg én meg aztán vártam húsz ütemet és megcsináltam megint, és ugyanaz a ritmusszerkezet jött ki újra.

Az ilyesmi papíron egészen tudományos-fantasztikusan néz ki. Kész bizonyíték a hatodik érzékre. Más módon nem lehetne ilyesmit megcsinálni, mert vesszük az egyes részeket és kiírjuk és megnézzük a ritmust, hogy máshogy történhetne meg? Ezeknek az embereknek a gondolataimban kell olvasniuk. Én nem olvasok az övéikben, mert nem az a dolgom, nekem más miatt kell hogy fájjon a fejem.

Ez egy nagyon jó leírás volt.

Ez magasan veri az összes szart meg vaktesztet amikkel az egyetemeken vizsgálják a paranormális jelenségeket. Aki bizonyítékot keres a hatodik érzékre, az vegye elő ezeknek a koncerten rögzített szólóknak a kottáit.

Ez azt is jelenti, hogy a Shut Up and Play Your Guitar lemezek utódai egészen lélegzetelállítóak lesznek.

Elmondom mi van. Anélkül hogy a mostani Shut Up and Play Your Guitar lemezek eladási mutatóit akarnám rontani, biztosíthatlak hogy a következő adaghoz képest ezek szinte jelentéktelennek fognak tűnni. Mert most sokkal érdekesebb dolgok történnek. A hangminőség is jobb lesz a következő lemezeken, mert a saját felszerelésemen készül majd, nem függ senki mástól.

Van kedvenced a három lemezről visszatekintve, most már bizonyos idő távolából?

Szeretem a "Stucco Homes"-t, a "While You Were Out"-ot. Ezeket mindig szerettem. Aztán szeretem… azt hiszem az első Shut Up and Play Your Guitar lemezt. "Heavy Duty Judy," "Soup and Old Clothes" – ezek a kedvenceim.

Miért kerültek bele azok a beszélgetésfoszlányok?

Megpróbáltam az albumot… összevágtam a beszélgetések nélkül, de túl laposnak tűnt. Azt hiszem kell ez a verbális eltávolítás, hogy felkészítsen a következőre, mert szóló szóló hátán szünet nélkül: nekem nem volt elég dinamikus.

Ezért voltak a párbeszédes részek, a furcsa zajok a Lumpy Gravy-n is?

Nem. Az ott a kompozíció része volt. Itt inkább mint központozás, csak hogy a fül megállhasson egy pillanatra, csak szerkezeti szerepe van.

Zavar hogy nem tartanak számon a nagy gitárosok között?

Miért, engem legalább négy vagy öt ember nagy gitárosnak tart. Jobb mint a semmi.

Azt akartam ezzel mondani, hogy míg mondjuk Eddie Van Halen nagy sztár lehet…

Eddie Van Halen egy jó gitáros, megérdemel minden elismerést. Én meg mit is mondhatnék? Nagyon sok jó gitáros van. Azt viszont garantálom, hogy olyasmit amit én csinálok azt rajtam kívül nem csinálja senki. Mert nem is akarok gitáros-sztár lenni. Kiállok és eljátszom a kompozícióimat. Rögtönzött kompozíciókat szeretnék előadni a gitáromon.

(…)

Sokan nem viselik el a játékomat mert nem szabályos a ritmusa. Mindenki szeretné közben a lábával dobogni az ütemet, és amikor elkap az őrület, ők elvesztik a fonalat, nem tudnak bólogatni rá, nem értik, nem érzik, hát inkább úgy ahogy van elutasítják. Ők szép, biztonságos, egyenes dolgokat akarnak, amiből tonnányi van mindenfelé, de nálam senki ne keressen ilyesmit mert az ilyeneket nem én fogom szállítani. Nem tudok úgy játszani. Nem tudom hogy kell játszani. Nekem természetellenes. Hallgatni sem élvezem. Nem az én világom. Olyan mint az öltöny és a nyakkendő.

Idővel nagyon sokan éreztek rá a kifinomult zenei elképzeléseidre olyanok, akik korábban teljes homályként érzékelték.

Vannak akiket idővel úgy megfogott, hogy már felismerik hogy ez zene. Hogy már nem utasítják eleve el. De hogy megfogja-e őket annyira hogy befogadható lesz számukra az további megbeszélést igényelne, mert nem hinném hogy igazán értenék, nem hiszem hogy tudnák miért is készült, nem hiszem hogy tudnák miért működik és hogy működik. Nem hiszem hogy akarnák hogy működjön, mert ha értenék mi is történik valójában, akkor el kellene hogy utasítsanak minden mást, mert azt is gondolom hogy amit csinálok, az a legjobb megoldás a mai kor zenei problémáira.

Zenei problémák optimális megoldásai foglalkoztatnak. És azt hiszem jó irányba megyek. Jó válaszokat adok az üres vászon problémára. Oké, másokról meg azt gondolom hogy tényleg unalmas megoldásokat adnak az üres vászon problémára. Nagyon biztonságos, nagyon unalmas, de létező megoldásokat. Nekem ezek inkább olyasmik mint egy bohóc a bársonyon.

Ha van egy darab fekete bársonyunk és ennek a problémáját meg akarjuk oldani, akkor festhetünk rá egy szép bohócot. Érted? Vagy egy nagy szemű gyereket, mint azokon a Keane festményeken. Érted, van aki ezt szereti. De ez nem az én megoldásom az üres vászon problémára. Én valami mást keresek.