Csajok, drogok és unalom -
a 200 Motels rendezésének őrületéről
- Groupies, Drugs and Boredom: On the Insanity of Directing 200 Motels with Frank Zappa (rövidített változat, részletek)
1. Vad lelkesültség
Először 1968 januárjában, egy lerobbant pincében találkoztam Frank Zappával, New Yorkban, Greenwich Village-ben. Hosszú hajával, fekete kecskeszakállával és vad tekintetű fekete szemeivel arról győzködött engem, hogy a rock & roll nem az aminek látszik, merthogy olyan szánalmasan mellébeszél ezügyben az akkori média. Októberben mutatta be a brit televízió az All My Loving című filmemet, amit aztán be is tiltottak. David Attenborough, a BBC programigazgatója nem engedte bemutatni: "csak a holttestemen keresztül".
A legrosszabb? Kritika Palmer DVD-kiadásáról;
Így készült - a 200 Motels CD-kiadásának fülszövege
Frank Zappa's 200 Motels - a hanglemez
Két évvel később Zappa felhívott hogy "megfogta a filmem bátorsága" és kérdezte hogy érdekelne-e egy saját projektje. A "bátorság" itt azt jelentette hogy teret adtam benne Hendrixnek, a Who-nak, a Creamnek és Eric Burdonnek, nem mellesleg Zappának és a Mothers of Inventionnek; hogy nem tettem őket gúny tárgyává, sőt - mondta -, kellő komolysággal mutattam be őket, úgy zeneileg mint kulturálisan. Mi lenne hát a projekt?
2. Kész zűrzavar
Mikor találkoztunk, odaadta a projekt "forgatókönyvét" - 300 oldal, egy része kézzel, más része beragasztgatva, megint más értelmezhetetlen, köztük néhány dalszöveg, és a nagyon gyakran előforduló "pénisz" szó. Ó - mondtam erre. A "vizualizálását" kérte tőlem. Ó - mondtam ismét. Mikor kezdődne? Egy hónapon belül. Megvannak a szereplők? - kérdeztem. Nincsenek - mondta, - leszámítva a zenészeit. A szereposztás - mondta - a te dolgod. Ó - mondtam én. A "forgatókönyv" első oldalának nyitó mondata: "Ha egy őrült arra kényszerítene hogy egy titokzatos import lámpát a hárfás hölgy nemzőszervébe helyezd, megtennéd-e?". Ó.
3. Végső kétségbeesés
A dolog pozitív oldala volt, hogy tudtam hogy a Pinewood Stúdió le volt már foglalva (10 napra, egy kicsit rövid idő egy játékfilmre), és hogy Zappa nem kispályás zenész. Kellett egy nagyzenekar - a te dolgod, mondta ő.
A Royal Filharmonikusok, akikkel dolgoztam már korábban, jelentkeztek, bár azt valahogy elfelejtettem nekik említeni hogy a filmben végig egy "Centerville Rekreációs Központ" nevű büntetőtáborban lesznek láthatóak, az ütősök például náci őrnek öltözve. De a Pinewood stúdió ismételgetése meggyőzte őket.
Zappa "komoly" zenészeket akart - ott termett John Williams, a kiváló klasszikus gitáros. "Tánc" is tervben volt - ott volt Gillian Lynne, szintén régi barát, aki később a Macskák eredeti koreográfusaként gazdagodott meg. Minden őrült rock & rollert felhívtam aki valamilyen kis szívességgel is tartozhatott: megérkezett Ringo Starr (a filmben Frank Zappát játszotta) és Keith Moon, a Who dobosa. Zappa partitúrájában volt kórus is - már ott is volt a Monteverdi Kórus, bár mindig is tagadták hogy bármi közük lenne a dologhoz. Neves színészek kellenek, mondta Zappa - ott is volt Wilfred Brambell és Theodore Bikel, valamikori folkénekes. Hű! Ő kellett hogy eljátssza Rance Muhammitz szerepét, a Dave nevű tévébemondót. Az egyetlen probléma az volt, hogy nem tudtam nekik forgatókönyvet adni.
4. Ki a felelős?
5. Az ártatlan meghurcolása
6. Az alkalmatlan előléptetése
(...)
*
Lábjegyzet: Zappa az előadást a Royal Albert Hall-ban szerette volna megrendezni, de nem engedélyezték, a szöveg obszcén tartalmára hivatkozva. Zappa beperelte a helyet szerződésszegésért, a dolog a legfelsőbb bíróságig jutott. Engem is beidéztek tanúnak. Úgy gondolom-e hogy a “homoszexuális tartalommal” is bíró anyag előadható volna az Albert Hall-ban - kérdezte a bíró. A helyzet az, hogy Britten remek operája, a Halál Velencében épp az előző évben szerepelt ugyanitt. Mikor ezt említettem, a bíró megkérdezte: ki volt a szerző? Benjamin Britten - feleltem. Betűzné, kérem?... - mondta a bíró.
