A fenti videóban Zappa a Joe's Garage-ról mesél egy rádióműsorban (és valóban mesél, a sztorin kívül sok minden nem derül ki, persze vicces), a másik meghívott ugyanakkor Genya Ravan nevű énekesnő, aki mindenféle zenekarokban és szólóban is énekelt (wiki) – az ő része 29:45-kor kezdődik.
Genya Ravan, valaki, Zappa és Robert Klein rádiós
Az ő sztorija egyszer csak vesz egy zappás kanyart: elmeséli (sajnos évszám nélkül), hogy beszállt egyszer a zenekarába, amikor is a Time Is Money-t kellett énekelnie (32:50-nél énekli a nyitó sorokat) – a nehézséget az okozta hogy nem tud kottát olvasni, így az előzőleg megkapott papirosok neki nem sokat segítettek.
A legnagyobb szám az volt amikor vele (Zappával) léptem fel Los Angelesben. Beszéltünk kicsit előtte a stúdióban, mondta hogy van itt egy dal, egy jó kis dal – én meg kértem egy kazettát a felvétellel. Ugye ő zenét szerez, hangszereléseket csinál – én viszont egyáltalán nem tudok kottát olvasni! Amit akkor még nem mondtam meg neki. Úgy voltam vele hogy majd hallás után megtanulom – fogtam hát a kazettát és hazavittem.
Másnapra kellett összehoznom és színpadra lépni vele, azzal a gigászi bandával – a hihetetlen csapatával. Aznap éjjel egy percet nem aludtam: egész éjjel tanultam:
Az idő az pénz is...
a tér viszont hosszú idő!
Talán meglepődtél,
hogy beszélem a nyelved?
A földi adásaitok meg-
figyelését végeztem
éveken át
éveken át...
(Tipikus Zappa-ballada!) Na álljon meg a menet! Én az RB-hez szoktam, jazzhez vagy rockhoz, az egyszerű dolgokhoz, érted!
Oké, oké Genya, tanuld meg – mondtam magamnak. Kihúztam a telefonom, mindent megtettem, föl-alá mászkáltam… Megvolt a hangszerelés, a hangnem megváltoztatásának ötlete úgy nevetséges ahogy van, mikor ugye ennyi zenész van – pedig a hangneme nem a nekem legkellemesebben álló hangnem volt: vagy túl magas, akkor megpróbáltam egy oktávval lejjebb, az meg túl mély volt… Odasomfordáltam Frankhez, hogy változtassuk meg:
- Nem változtatunk semmit
Hejj de barátságos – gondoltam – milyen megértő... Úgyhogy megpróbáltuk újra, ez volt a legzavarbaejtőbb dolog a világon ami velem történt. Mielőtt egy hangot is énekeltem volna, elém tett egy állványt, rajta a kottával, ami ILYEN hosszú volt, én meg próbáltam úgy nézni, mint aki érti… Úgyhogy énekeltem, ilyen piruettek közepette: az ütemváltások miatt minden létező ujjammal számoltam: számoltam a lábammal, a kezemmel, és végül megcsináltam, de…
Aztán később mikor ettünk egy harapást, már nem is emlékszem hol, valami étteremben talán, ott mondtam meg neki hogy nem tudok kottát olvasni. Ő meg csodálkozott: Vagy úgy!!...
Nekem olyan hihetetlen volt hogy ebbe a körbe bekerültem, hogy egyáltalán megpróbálhattam: ha az elején elmondom hogy nem ismerem a kottát, nem is engedett volna oda egyáltalán.
– Nem így van, felveszek olyanokat is akik nem tudnak kottát olvasni.
– Tényleg? Hát, mindenesetre mikor elém tetted a kottát, végem volt.
A tippem szerint ez 74 körül lehetett - érdekes hogy miközben a darab eredetileg instrumentálisan jelent meg, azt ilyen vagy olyan módon három (!) énekesnő is énekelte: Genya Ravan talán 74-ben, az Information INK honlap szerint Liza Popeil is (legyen mondjuk ez 1980 körül), az ő verziójánál viszont jobban tetszett Zappának Thana Harris éneke, így az ő '84 körüli felvétele jelent aztán meg az album CD-változatán a kilencvenes években (itt meghallgatható); itt pedig jöjjön a kedvenc, gyönyörű instrumentális verzió:
