Családi értékek
The Sunday Times’s ‘Relative Values’ column on 6 April 2014
Gail: Moon és Dweezil ugyanabban a Montessori iskolában kezdtek, de egy idő után már mind a négy gyerek más és más iskolába járt, teljesen különböző időbeosztással. Dweezil először a baseball-ra volt ráállva, aztán 12 éves korában letette az ütőt és felvette (a hétévesen kapott) gitárt: két hét múlva kész szólógitáros volt.
A gyerekek mindig is tisztában voltak vele hogy Frank zeneszerző és hogy lent dolgozik az alagsorban. Fent is volt egy zongora, és aki arra járt épp azt elkapta: "Nyomd le ezeket a billentyűket!" Nem sokkal később már öten álltunk a billentyűk előtt, ő meg: "Mikor azt mondom: 'most!', mindenki lenyomja!" - így meghallgathatta azokat a vaskos akkordokat.
Az otthoni szabályzat korán kialakult. A rajzolásnál például a következő volt a szabály: "Egy asztalon hagyott képhez nem nyúlhat senki - senki nem írhat rá telefonszámot, nem használhatja semmire. Mindenkinek tisztelnie kell. Ami viszont a padlón van, az már szemét." Szerettem volna ha megértik, Franknek milyen fontos a munkája.
Franknek két fontos szabálya volt: No. 1. "Nincsenek csúnya szavak, csak csúnya gondolatok"; No. 2: "Soha ne legyél seggfej - hacsak valaki JÓL meg nem fizeti!"
(...)
Dweezil: Sokan nem értik Frank hogy dolgozhatott annyit és lehetett mégis a család tagja, de meg tudtuk oldani, az anyám megszervezte az egészet. Az apámnak nem volt jogosítványa, mert a hatvanas években a rendőrök minden hosszúhajúba belekötöttek. Anyám ezért elment érte a próba végeztével akár hajnali négykor, minket meg felébresztett és vitt magával. Emlékszem milyen sokszor tettek vissza az ágyba aludni.
Sokan hitték mindig hogy az apám a kábítószer-kultúra egyik alakja volt. Pedig nem, sőt, ennek épp az ellenkezője az igaz. 9 vagy 10 évesen láttam egy csomó fura embert egy koncerten és megkérdeztem tőle, hogy miért ilyenek. "Kábítószereznek vagy részegek, és azt hiszik hogy ez mentség arra hogy seggfejként viselkedjenek." Én meg: "Ez mekkora hülyeség!" Mire ő: "Pontosan erről van szó". Soha nem is érintett meg a dolog: soha nem voltam részeg, nem kábítószereztem, nem gyújtottam rá, s mikor felnőttem, mindenkit kerültem aki valami módon érintett volt.
Otthon végül is minden majdhogynem konzervatív volt, amin rendszerint mindenki meglepődik. Anyám és apám építettek egy stúdiót a pincében, ha valaki fel akart venni valamit, lement, felvette és ment tovább. Apám nagyon komolyan vette a munkáját: soha nem volt szünnap. Sokszor dolgozta végig az éjszakát, néha csak vacsorakor láttuk, néha reggelinél. Egyvalamit nem volt szabad soha: délután hangosan játszani az udvaron, mert olyankor aludt.
(...)
Tavaly életemben először játszottam el a Watermelon in Easter Hay című számot, ez nekem igazi mérföldkő volt, úgy technikailag mint érzelmileg. A dallamfűzés és a hipnotikus ritmus, a gyönyörű hangzás a világ valaha játszott legszebb gitárdarabjaivá teszi. Számomra ez egy nagyon, nagyon kemény darab - és a szomorúság maga, hisz ő már nincs közöttünk.
Sokminden történt az életemben a halála óta aminek nagyon jó lenne ha a részese lehetne - megnősültem, van két lányom és mindenkinek nagyon hiányzik, hogy nincs itt.
