Kiskoromban „Anyu" azt jelentette hogy mindenkire mindent rá kell hagyni hogy Apa ne hagyjon el egy grupiért és így továbbra is legyen az asztalunkon étel és tető a fejünk felett. „Anyu" azt jelentette, hogy mindenki kösse le saját magát, mert anyának nincs ideje játszani vagy konfliktuskezelésre tanítani - túlságosan elfoglalta hogy apa ne hagyjon el egy grupiért. „Anyu" azt jelentette hogy sokszor ránk kell kiabálni hogy ne rosszalkodjunk, hogy Apa tudjon aludni hogy aztán tudjon dolgozni - és ne hagyjon el minket egy grupiért.
Mom Redefined - részletek a 2009-es kiadású Afterbirth című könyvből
- egy részét a Zappa The Hard Way kötetben találtam, a többit szerte az interneten.
Mikor később elköltözőben voltam otthonról, az „Anyu" jelentése kiterjedt a pénzügyi megkötések igazságtalan szabályaira, pszichológiai és érzelmi manipulációkra és totális apátiára.
Ahogy kicsit idősebb lettem, az „Anyu" már a túláradó jelenlétet jelentette az elegendő figyelem, türelem vagy kedvesség helyett. Azt jelentette, hogy nincs ideje magára, nincs ideje aludni, s egy nap aztán az „Anyu" már az elképzelhetetlen tolerálását is jelentette, mint mikor apa hetekre beköltöztetett az alagsorba egy grupit mi meg néztük, Gail hogy viseli el mindezt azért hogy család maradhassunk – miközben én azt kívántam, bár válnának el inkább. (...)
Moon 1:32-nél
Egy hatvanas évekbeli rock-ikon lányaként felnőni pont olyasmi volt mint ahogy azt bárki elképzelné: tizenkét évesen már javasolták nekem a pesszáriumot, illetve mondták azt, hogy ha randizok valakivel és ott alszik nálam, akkor zuhanyozzunk együtt hogy kevesebb víz fogyjon. Az én királyi rock-apám az év tizenkét hónapjából kilencet végigturnézott, csalta anyámat míg távol volt - de végül mindig hazajött hozzánk, hogy aztán aludjon egész nap és dolgozzon egész éjjel.
Nekem normálisnak számított hogy a szüleim meztelenül aludtak és hangosan szexeltek míg én a szomszéd szobában próbáltam aludni. Normálisnak számított, hogy kint hagytam a fagyott húst a sütőn olvadni, és ha a macska pár nap múlva megharapdálta a szélét, akkor a hús még mindig jó volt sütésre. Normálisnak számított, ha egy „rajongó" (rendszerint egy diliház-szökevény vagy hasonló) a nap tetszőleges szakában becsöngetett hogy zaklassa valamivel az apámat vagy valami házikészítésű, a pincepadló alatt vagy egy koszos hálózsákban tárolt joghurtot adjon ajándékba. Normálisnak számított, hogy a fehérneműmmel – mint valami sapkával – a fejemen a mezítlábas anyámmal stoppoljak az áruházig egy kis mogyoróvajért és tejért.
A házunkban minden nyilvános volt, a nukleáris kor brutalitásától és instabilitásától a szüleim küzdelmes művész-pénzügyeiig. Természetesen káromkodhattunk amennyit akartunk, egész éjszaka tévézhettünk, nézhettünk korhatáros filmeket vagy pornót is, ihattunk és kábítószerezhettünk is (már ha ezt otthon csináltuk... más meg kit érdekel), de nem csinálhattunk olyan szokásos, hétköznapi dolgokat mint hogy beálljuk valahova dolgozni. Nem szabadott rendszeresen ugyanott és ugyanakkor megjelennünk, hiszen valaki – mint valami gyilkos – figyelhet, ezért arra tanítottak, hogy ha a környékünkön sétálok, változtatgassam az indulási időpontomat, az úticélt és a séta hosszát hogy a gyerekrablók és erőszaktevők ne találhassanak meg. Talán az állt mindemögött, hogy apámat egyszer egy „rajongó" lelökte a színpadról és tolókocsiban volt majdnem egy évig, mindenesetre az engem felnevelő modern és nem-szokványos háztartásunk, a mindig-nagyon-vicces Zappáké 100% rejtőzködésben élt.
A saját gyerekkorommal összehasonlítva a dühödt tizenéves világot most szinte banálisnak látom, miközben pontosan a közhelyessége, egzotikus gyalogtempója az, amire öntudatlanul is annyira vágytam. Mi természetesen nem ültük körül a családi asztalt, nem tartottunk nagy ünnepeket mint az családi esküvők vagy születésnapok. Soha nem mentünk családi kirándulásokra és sosem hagytak egy időre rokonoknál mint bárki mást a bolygón – akikkel soha nem is volt semmilyen kapcsolatom. Hogy lehet hogy fogalmam sem volt hogy vannak boldog, egészséges családok is, már a saját képzeletvilágomon túl? És miért is nem mondta nekem senki hogy hogyan kell normálisan szerelmesnek lenni vagy mit kell csinálni ha beüt egyszer?
fordítás: Marosi Bálint - a munka a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.
