Gonosz leszek kicsit, de pont a relatíve gitártalanság áll jól ennek a zenekarnak. Wackerman indiszkrét cinhangzása kevésbé. De jobb, élvezhetőbb, játékosabb, (talán pont a fenti okok miatt) autentikusabb, mint a ZPZ.

(amióta feltettem ezt a hírt (meg a Roxy 'új' 4 számát), azóta levelezek a Groovesharkkal, mert az Uncle Meat és itt a Filthy Habits is hibás, nem hajlandó végig játszani. Senki nem tudja mi a gond - én bár feltölthettem, de törölni nem tudom: megkérem hát hogy töröljenek nekem. Na persze nem megy: "24 óra kell míg érvénybe lép". Megvárom, újra feltöltöm - ugyanaz. Ez lement azóta kétszer - közben átkonvertáltam, miegymás (oké: sok hűhó semmiért). Mindenesetre röhej: egy feltöltős oldalon nem lehet törölni? Nem lehet helyesbíteni? Ehh...

Pedig jó kis dal - meg jó kis lemez. Elég bennfentesek ahhoz hogy pontos legyen, és elég jó zenészek ahhoz hogy személyes és inspirált. Milán, kicsit vitatkoznék is a feldolgozás-zenekarok kapcsán, illetve a másutt hozott példa azért problémás (FOH), mert nem zenei: egy festői életművet persze hogy nem kell újra festeni - egy zenészét mindig újra kell játszani. :-) A "feldolgozás-zenekar" fogalma csak a hangfelvétel megjelenése óta létezhet, azelőtt mindenki "csak" zenész volt. Minden előadás újrafogalmaz, értelmez - oké, azért nagyban belejátszik hogy az eredeti elérhető lemezen, de ez azért nem nulláz le minden más előadást (mondjuk Steve Reich-nél érdekes, pláne mikor előre felvett hangszalaggal játszanak - de még AKKOR IS élmény a koncert. :-) ).

Az "eredetihez hasonulás" erőltetettsége persze nekem is gond, de furcsa módon ez akor is mintha érezhető lenne ha nem ismernénk az eredetit: egy lendületes frázison, egy belefeledkezett, kidolgozott szólón "látszik" hogy lélekből jön vagy papírból.

Sajnálom hogy ennek a zenekarnak több lemeze nem lett - kiteljesedett a Tink (ki tudja milyen félkész dolgokat fejezhettek volna be?), különböző korszakok kapcsolódtak össze, szép főhajtás lett a gazdag, pontos előadás, és élmény a személyes kötődés és a zenéhez való viszony (s a saját dalok? Még most sem igen hallgattam...).

@mB: Ezt a Picasso dolgot pontosan a ZPZ kapcsán hoztam fel, mert amit csinálnak nem több szolgai interpretációnál. Zappa-nál ez azért is problémás, mert nagyon kívül helyezkedett mindenen. A legtöbb feldolgozás zenekar itt csúszik el: ritmikailag nemhogy a gazdagságot nem tudják hozni, de belehelyezik azt egy egyszerűbb, rockosan lüktető ritmikai környezetbe, amitől az egész olyan átlagos/fapados (nem találok jobb kifejezést) lesz. A ZPZ meg leragad. Ekkora zenészekkel meg ilyen génekkel talán tovább lehetne gondolni ezt a dolgot. Ezt hiányolom.
Magának a feldolgozásnak nem is tudom, hogy van-e valamilyen jelenleg is érvényes definíciója? A tulajdonképpeni pop zenében nincsenek standardek, mint a jazzben, vagy a bluesban. Messzire visz a kérdés, főleg ha Steve Reich is belekerül. :)

"Good artists copy - big artists steal"
(P. Picasso)

@Rátosi Milán: Ez a kérdés igaziból csak a hangfelvétel megjelenése óta kérdés - ami magával hozta a zenészegyéniségek nagyon erős megjelenését is. A Sex Pistols kottából tanulva/előadva (vagy Johhny Roten nélkül) nyilván nem üt akkorát (semekkorát), ez tehát 'eredeti', egy Bach-etűd "eredeti" vagy "legeredetibb" előadásáról viszont aligha beszélhetünk. Zappa kapcsán is eszembe jut, milyen örökséget hagyott volna maga után a hangfelvétel feltalálása előtt: hogy élne az utókorban; vagy milyen lehetett sok olyan zenész, akinek legendás a híre, de hallani soha nem hallhattuk őket, az előzőek miatt.

Kíváncsi vagyok mit hoz a jövő, de minden ellenkező híresztelés ellenére VANNAK még koncertek a világon, stadionokat töltenek meg egyes előadók, mások folyamatosan játszanak klubokban, fesztiválokon, a zene tehát ÉL, és előadást követel, műfajából következően.

Ez persze nem ment fel senkit a sematizmus és az egyformaság alól, lehetőséget ad viszont új olvasatokra, kísérletezésekre - ahogy nekem igazi élmény Ed Palermo sok feldolgozása, a ZW Internetcsapat varázslatai - de Manfred Mann is egy kiváló karriert épített fel szinte "csak" feldolgozásdalokból.

Zenét tehát játszani KELL, előadni KELL, újrafogalmazni és átélni KELL, és amíg a zenész pajtások ezt teszik, addig mi komoly élmények lehetőségeinek vagyunk kitéve.