Fred Frith cikkére eref bukkant (Index, fórum), aminek több érdekes vonzata is van. A szerzőnek cikksorozata volt a NME-ben, miközben maga is aktív zenész (nem is akármilyen), sőt: Zappához hasonlóan neki is van (pont 3) kizárólag gitárszólókat tartalmazó lemeze (Guitar Solos) - ezeket sajnos nem ismerem.
A cikk nyelvezete kicsit kacifántos, a fordítás így sok helyen jószándékú közelítés.

Fred Frith (1949 - magyar wiki):

Valószínűleg leginkább gitárjátékáról ismert. Először az angol avantgárd rock együttes, a Henry Cow egyik alapítójaként hívta fel magára a figyelmet. Frith 1968-ben beiratkozott a University of Cambridge-re, és ott a zenei horizontja még inkább kitágult, megismerkedve John Cage filozófiájával és Frank Zappa rockzenei manipulációival. Több hosszú darabot is komponált, mint például a Traffic Continues (1998-ban adta elő Frith és az Ensemble Modern).

Róla szólt Nicolas Humbert és Werner Penzel 1990-es, díjnyertes dokumentumfilmje, a Step Across the Border. Számos zenei lapnak volt közreműködője, így a New Musical Express-nek és a Trouser Press-nek is, valamint jó néhány improvizációs workshopot vezetett a világ több pontján. Karrierje három évtizedet ölel fel és feltűnt több, mint 400 albumon. Mindmáig aktívan járja a világot. Frith jelenleg a Mills College (Oakland, Kalifornia) zenei tanszékének professzora. 

Az ipari szennyezés kilenc formája

• New Musical Express, 1974 körül; eref találta; - főforrás: FZ in Hungary
  

Jeff Beck mellett másik olyan gitáros, aki a megírt vagy „beállított" helyzetekben a legjobb, az Frank Zappa. Míg sok amerikai szereti inkább az egyre szabadabb és szabadabb formákba és hosszú, szellős dzsemmelések irányába haladó Grateful Dead-et, a Jefferson Airplane-et, a Fish-t, a Big Brother and CO-t, addig Zappa a nagyobb kontroll irányába mozdult, célirányosabb kompozíciók és sokkal kifinomultabb zenei formák felé, mint bárki más a rockzenében korábban. Bármilyen nyersen, lazán vagy termék-orientáltan használta ezeket a jellemzőket, ez a korai periódusa a médium egyik legnagyobb figurájává teszi.

Keveseknek adatik meg a képesség, amivel egymáshoz nem kapcsolódó (zenei vagy zenétől független) elemeket a fejlett technológia minden lehetséges módján kovácsolja konzisztens és provokatív egésszé. Zappa karrierje két szakaszra bontható – az első az eredeti Mothers of Inventionnal töltött ideje és a számtalan kísérlete és kikacsintása, a második minden egyéb, ami a csapat feloszlatása után történt.

A két korszak zeneileg nem is lehetne különbözőbb. Zappa korai munkái a Freak Out!-tól a Burnt Weeny Sandwich-ig egy teljesen meghangszerelt és szervezett anyagot mutatnak. Nem csak az egyes darabok megkomponáltak, de az albumok szerkezete is irányított, kidolgozott, a köztudatban élő banális „konceptalbum" fogalmánál jellemzően sokkal magasabb szinten; és bár a „Sergeant Pepper"-t szokás az első olyan lemezként ünnepelni, amely sikeresen fűzte a különálló számokat egyetlen kreatív egésszé, az „Absolutely Free" is elérte ugyanezt a maga sajátos eszközeivel - az iméntinél valamivel korábban.

A „Hot Rats" viszont már sokkal egyenesebb utat követ. A legnagyobb előrelépés itt, hogy a ritmusszekció most kap először vezető szerepet – a zongora, a basszus és a dob nem fix ötletekhez kötődnek, hanem szabadon játszanak a hangszerelésben. Hallhatóak itt kiváló gitárszólók és funky ritmusok; az album meglehetősen hagyományos módon elrendezett, egymástól különálló számokból áll. A játék, miközben már nem annyira individuális, ám annál emlékezetesebb. Emlékszem zenészismerőseimre, magamat is beleértve: extázisban voltunk a kollégánk által ezen a lemezen felvonultatott technikáktól.

A tény azért még tény marad: a elismertsége nagy részben köszönhető annak, hogy első hallásra nagyon könnyen párhuzamba hozható a rockzenével általában. Zappa korábbi dolgai annyira radikálisak és annyira minden más előtt jártak, hogy a pusztán zenei okokból is megérdemelt elismerés sokszor elmaradt. Ennek egyik oka kétségtelenül az, hogy a zenei szentségtöréseit a legműanyagabb popstílusok folyamatos és szatirikus álarca mögé rejtette, a másik, hogy abban az időben egy határozott, éles és társadalom-bíráló bizarrság és botrányosság foglalkoztatta, ami problematikussá tette hogy a zenéjét ettől függetlenül értékeljük.

A "Hot Rats" biztonságos, élvezhető és egy egyszerű szinten is és többé-kevésbé normális - olyan mint bármilyen más rockzene, legfeljebb itt jobb előadásban; Cream effekt, második rész. Ez - illetve az a tény hogy itt nincs semmi kellemetlenkedő, vitára ingerlő üzenet - tette a legnépszerűbb és legnagyobb hatású albummá.

A Hot Rats az a lemez amin először jelent meg hangsúlyosan szólistaként, itt vehette észre szélesebb hallgatóság is a zeneszerzőn túl magát a zenészt is. Stílusának alapja ezzel együtt pályafutása során változatlan maradt és sok közös vonást mutat azzal a móddal, ahogy zenét ír. Itt van például egy Zappa-dal ütemfelépítésének matematikai tulajdonsága - összefűzött hangok, triolák és tremolók, kereszt-ritmusokban ismétlődő motívumok, és így tovább.

Az Uncle Meat Variations ennek az egyik legmagasabban fejlett példája. De ez a ritmikus tisztaság vehető észre a szólóiban is. A pengetése gyors és pontos, a hangsúlyok és az elválasztások tiszták; a játékának nagy része a szimmetrián nyugszik. Zappa kiegyensúlyozott mondatokként használja a dallamvonalakat: feltesz egy kérdést aztán megválaszolja, vagy úgy épít egy gondolatra hogy azt többször egymás után apró változtatásokkal játssza el.

Különösen formális stílus, tele mintákkal és azok kidolgozásaival, a bluesra építve ugyan de skálákkal közbeszúrva, egyszerű ismételt hangokkal és a kedvenc kilences vagy 11-es akkordjaival. Bár a blues értelmében nem meleg vagy "érzéssel teli" a játéka, de hipnotikus tud lenni a maga abszolút precizitásával.

A klasszikus zappai gitárhang a túlzóan elektromos wah-wah amit előszeretettel használt az elmúlt években. A kedvenc szólóm ebben a stílusban ezzel együtt az "élő" Get a Little a "Weasels Ripped My Flesh" albumról. De korábbi időszakokban, bár kevésbé kiemelt szerepet játszott, a játéka sokkal tágabb keretek között mozgott. Nagyon sok különböző hangot és stílust használt, nagyon sajátos módon tudta összekapcsolni a paródiát a modernebb gondolkodással.

Érdemes meghallgatni az összes Freak Out! utáni albumot a kíséret finomságaiért, a Status Back Baby, a Duke of Prunes, a You Didn't Try To Call Me és a Cruising For Burgers esetében. A szólók tekintetében pedig két instrumentális szám elmelkedik ki: Invocation And Ritual Dance of the Young Pumpkin az "Absolutely Free"-ről és a Nine Types of Industrial Pollution az "Uncle Meat"-ről. Valójában nem is igazi szólók, mint inkább hang-képek, amelyekben a különálló elemekből valami egészen új születik.

Az Invocation... egy 4/4-es basszus brummogásból áll E-ben, merev ritmuskísérettel, ami felett a gitár és szaxofon nyomja párhuzamosan.

Az ismétlés megtermékenyítő használata a modern zenében sok kihatással volt a rockra. A mantrikus ötlet - "ismételjünk valamit elég sokszor és érdekes lesz" - majdnem közhelynek is mondható, és ott van Terry Riley "végtelen és apró változtatások" tétele, vagy a Velvet Underground / German school megszállott teljes hang-zárótüze. Zappa itt elsőnek tűnik az egy hangot, egy ritmust más zenei történések megtámasztására való használatában; a King Kong lesz egy másik, későbbi példa.

A Nine Types of Industrial Pollution-ban a technika egy nagyon átalakított állapotban jelenik meg. A darab három fő fonálból áll. Az első egy lassú 4/4-es basszus és dob lüktetés, lazán előadva; mindezt elbizonytalanítja véletlenszerű ütős-zajok variációja, a kettő közé merülve pedig az egyik legszebb, kifejező gitár-játék.

A lassú lüktetés fokozatosan erősödik és akkordokkal válik egyre tisztábbá, más hangszerek bukkannak fel és tűnek el megint; az egész hatása felhalmozó és szövetszerű. Míg egyik szál sem tűnik hatással lenni a másikra, együtt mégis egy teljesen új identitást jelenítenek meg. A gitárszólamnak különösen jelentést ad a környezet amiben megszólal; és míg tartalmazza mindazokat az ismerős vonásokat amiket említettem, sokkal erősebb hatású mint Zappa bármelyik színészkedősebb próbálkozása.