forrás: The Big Picture blog; - ugyaninnen származott a Stanley Jordan és Zappa című cikk.

Egy olvasó kérte tőlem egy Zappa-darab elemzését, és mivel a kérése ennél nem volt konkrétabb, ezért jöjjön a kedvencem, a Peaches En Regalia Zappa második szólóalbumáról, a Hot Ratsről. Az album 1969-ben jelent meg, és nem csak az egyik első 16 sávos felvételi technikával készült lemez volt, de az egyik első amelyiken sztereó dobokat használtak.

A zene elemzéséhez nézzük meg először magát a darabot, majd a hangszerelést, a megszólalást és az előadást.

A darab
Hogy lenne leírható Frank Zappa zenéje? Mindig is nehéz volt kategorizálni, mivel Frank olyan sok zenei világban élt egyszerre. A Peaches En Regalia sokkal több szállal kapcsolódik a dzsessz és a klasszikus világhoz mint a rockhoz, a következők miatt: a darab szerkezete szinte egyáltalán nem köthető az utóbbihoz, hiszen az egyes szakaszok nem tartják a szokásos 4 vagy 8 ütem hosszúságot. Vannak ugyanakkor olyan részek, amik egyáltalán nem ismétlődnek a darab során. A szerkezete a következőképpen néz ki:

nyitó-dallam - A rész (8 ütem) - B rész (10 ütem) -
C rész (8 ütem) - D rész (9 ütem) - E rész (13 ütem) -
nyitó-dallam - A rész: ismételve míg el nem halkul.

Amiatt, hogy a nyitó-dallam (illetve amit annak neveztem) kétszer csendül fel és az A rész is megismétlődik, a szerkezet megszokottnak tűnik, de messze nem az. Ne felejtsük el az egyes részek páratlan ütemszámát, és megértjük hogy a darab meglehetősen szokatlan.

A hangszerelés
Itt is több a dzsesszhez és a klasszikusokhoz való erősebb kötődés, mint bármi máshoz. Először is ott a dallamvonal megkettőzése. Hallunk zongorát kétszeresre gyorsított gitárral, fuvolát gitárral, szaxofont bariton-gitárral, szintetizátort gitárral - több a kombináció egy darabon belül mint máshol egy teljes pop-albumon. A hangszerelés nem csak hogy folyamatosan változik, de változik a hangszerek szerepe is, ami miatt a darab nem csupán érdekes, de többszöri hallgatás után is folyamatosan az marad.

A hangszerelés elemei:

• Az alap - a darab lüktetését a dob biztosítja, leginkább a pergő.
  
  
• A kitöltés - a végig folyamatosan, főleg az alsóbb regiszterekben hallható orgona "ragasztja" össze az egyes alkotóelemeket.
  
  
• A ritmus - a basszus nagyon aktív, a darab lendületét adja meg.
  
  
• A dallam - a fentebb írtak szerint jellemzően hangszerduplázásokkal szólal meg, néha oktáveltérésekkel.
  
  
• A díszítések - számos hangszertől a nagyzongorától a szaxofonig, különösen a darab végén.

Ez a fajta hangszerelés Zappa védjegyének tekinthető, érdemes lenne alaposan tanulmányoznia mai producereknek is.

A megszólalás
A maga korában külön ünnepelték a lemezt kiemelkedő hangminőségéért, ami néhány dologtól eltekintve jogos is. A dobok azért kicsit "dobozból" és soványan szólnak, talán túl hangosan készült a felvétel vagy túl lett vezérelve. A végső keverésben is túl halkak, a lábdob szinte eltűnik egyes részeknél. (Megjegyzendő, hogy a lemezt a nyolcvanas években a CD-kiadáshoz újrakeverték, sejtésem szerint az írás az eredeti, 69-es verzióról szól - mB)

Mintha a basszus is túl lett volna vezérelve az alsó regisztereknél, ez akkortájt nagyjából általánosnak volt mondható, még mindenki inkább csak tanulta mi működik és mi nem. A fúvósok, a gitárok, a zongora ugyanakkor mind remekül szólnak végig.

Meglepő módon mindennek csontszáraz a hangzása, bármiféle visszhang vagy effekt nélkül, ami nemjellemző a kor felvételeire.

Az előadás
Itt is látszani fog, mennyire dzsessz-szerű a darab: az előadás kissé a szabadság irányába mozdul el. A fúvósok egy hagyományos dzsesszfelvételt idéznek, ahol a dal bevezetését vagy megírt dallamot játszanak. Nem rossz, de nem közelíti meg a későbbi Zappa felvételeket. Itt különösen szeretem Shuggie Otis basszusát és Ian Underwood zongorajátékát, de mindenek felett Frank hangszerelési zsenijét.

Öregem, hiányzik rendesen.