Jók a saját számok is, korszerű alkotás...

Elvileg lehetne ez egy nagyon jó kis lemez*, jó zenészekkel, de nem bírom örömmel hallgatni: az egészet úgy áthatja valami műmájerség, csináltság, ami egyszerűen idegesít. Szól a zene, az ember hajlamos is lenne belefeledkezni, és előjön valami UGYANOLYANOSKODÁS már megint, az album-másolás, ami idegesítő. Ó, istenem, minek kell megbűvészkedni és kamu-előadni a Yo Mama stúdióban összerakott szólóját?!?...

*Ráadásul a zene sem mindenhol egyenletesen profi: valami miatt néhol kilógó hangok, hamis-szerű hangszerek (a Green Genes egészen élvezhetetlenül visít, a Baltimore se szép). De mindez végül is apróság az egész poshadtságához, frissesség-mentességéhez és múzeumszagához képest. Eszembe jut nagy nehezen hogy belehallgatok, nézem a dallistát és egyik szám se hívogat hogy azt biza meg kéne fülelnem, nem tudok egy 4-6 számos kedvenc-listát se összerakni (vagy csak kínnal).

Ráadásul nemsoká kiön még egy CD magy DVD is - én nagyon jól megvoltam az eddigi kettővel, és ha a kopírozás megy tovább (mi más menne?), akkor ezeket is a felejtés-kosárba repíti a keserű szájíz.

Nem szeretem a feldolgozás zenekarokat. Ha valaki festőnek áll, akkor szerintem ne fesse meg újra a teljes Picasso életművet. Ez ennyire egyszerű. A helyzetet kissé bonyolítja a szerintem nem teljesen hamis küldetés tudat és az, hogy valóban egy olyan zenei unikum újra prezentálásáról van szó, amelynek gyakorlatilag nincs folytatása, de még recepciója se nagyon.
Láttam élőben a Zappa Plays Zappa-t néhány éve de azt sem tudom mikor (2007/2008/2009?), teljesen véletlenül, utolsó pillanatban beesve. Még a számlistára sem emlékszem, meg úgy általában semmire, ez azért sokat elmond a zenekarról. Jól szóltak, a dob túl hangos volt.
Ez az album is jól szól, de nincs a számokban dinamika. Olyan súlytalan, Dweezil gitárja elöl van, ahogy kell, viszont felejthető gitáros. Ezen a szinten legalábbis. Nem tud együtt létezni a kísérettel és ez fordítva is igaz. Rágitározik, a gondosan betanult kíséretre.
A vokálok idegesítenek, mert megjátszottak. Színészkednek, ott ahol eredetileg nevetségessé tettek, esetleg egyszerűen valamit.
Az elképzelés persze szép és komolyan nem gondolom, hogy Dweezil a backstage-ben számolja az aprót és dörzsöli a markát. Biztos van ebben magamutogatás, de azzal nincs baj.
Frank Zappa életműve folyamatos mozgásban és átváltozásban volt, ez a zenekar mégis statikusan próbálja ezt előadni. A feladat egyszerűen túlnő rajtuk.