Amikor Zappa az őt ért komolyzenei hatásokról beszél, leginkább Varèse, Stravinsky és Cage kerül szóba. Bartók, Stockhausen is megidéződik, talán Boulezt is említhetjük, bár a zappai univerzum felől nézve rá inkább karmesterként tekinthetünk. Biztos eszünkbe juthat még egy-két komponista neve (Francesco Zappát inkább most hagyjuk…), de a Maestro szerint rá „jelentős hatással bírók” listája körülbelül ezzel véget is ért.

Enrico írása (köszönjük!) - pontos lakcíme a momus.hu

Viszont van valaki, akit én nagyon hiányolok e listáról: Alfred Schnittke. Van egy olyan gyanúm, hogy Zappa talán nem is ismerte az ő munkáit, pedig ha valami, akkor a schnittkei életmű egyik kulcsszava biztos nagy hatást tett volna rá. Ez a kulcsszó a „polistilizmus”, amit maga a zeneszerző talált ki saját stílusát jellemzendő. Vagyis, szabad fordításban: odateszek bármit, ami szerintem éppen oda illik, függetlenül attól, hogy az milyen műfaj, stílus vagy korszak.

Ismerős?

Mutatnék egy lightosabb bejátszást. A mű címe „Gogol-szvit”, és a hardcore schnittkisták szerint a zeneszerző leginkább felejthető, vagy legkevésbé méltányolandó darabjai közül való. Viszont én nem is az „Alfred Schnittke legmélyebb műalkotásai” című tanulmánykötetre gyúrok, hanem a zappai metódusra mutatok példát más területről, úgyhogy nézzük csak meg az első tételt (nyugi, csak 1 perc 23 másodperc…).

Ha más nem is, Hacsaturján Kardtánca, és a Sevillai borbély nyitánya ott figyel a taktusok között (és ha van olyan ember, akinek a záró akkordokról nem jut eszébe egy „nagyon-nagyon híres” zenemű, akkor az szerintem _most_ hagyjon abba mindent, ami a zenével kapcsolatos). Azt hiszem, ha a „Louie, Louie” is benne lenne, akkor ez a tétel simán helyet kapott volna a 88-as turné repertoárjában…

Schnittke életrajza a Fidelión:

Az orosz zeneszerző 1934. november 24-én született Engels-ben. Édesapja Bécsben dolgozott, így Alfred 1946-től két évig itt tanult magánúton, s ez döntő hatással volt műveire, ízlésére s karrierjének alakulására is. (...) 1962-84 között hatvanhat filmhez írt kísérőzenét különböző szovjet filmtársaságoknál. Ebben az időszakban fogalmazta meg legtöbb cikkét a kortárs zenéről. (...) A rezsim alatt a nyugati kultúrából nem csak Stravinsky, Schönberg, Berg és Webern műveit tanulmányozta, mint társai, hanem elővette Stockhausen, Nono és Ligeti műveit is. A Szovjeckaja muzika cikkei állandóan támadták, s ez csak 1985-ben, Gorbacsov irányítása alatt enyhült. Paradox módon éppen akkor, amikor már utazhatott volna a Szovjetunió határain kívül műveinek népszerűsítése érdekében, súlyos betegség vette le lábáról. 1990-ben Hamburgba költözött, ahol zeneszerzést tanított a Hochschule für Musik und Theater-ben. 1998. augusztus 3-án halt meg Hamburgban. Hatvanhat említett filmzenéjén kívül számos színpadi zenét, kilenc szimfóniát, versenyműveket és egyéb zenekari műveket komponált, vokális, kamara- és szóló hangszeres darabot írt. Jelentős mennyiségű cikket és könyvet hagyott hátra.