Darabos Szaft? Tényleg…

(LUMPY GRAVY? Really... FZ szövege az első, ki nem adott, instrumentális Lumpy Gravy-hez).

Egész éjjel zuhogott. A sötét erdőn fekete autó hajt végig. Fúj a szél, kint csípős hideg van. Halljuk az esőt. Az autó hangját nem halljuk.

Ketten ülnek az autóban. Egyikük halott. 19 éves. Látjuk ami a szemeiből megmaradt. Mintha valami furcsa, puha szerszámmal csaptak volna beléjük, amitől a szemhéjai áttetszővé, szürkévé és dagadttá váltak. Alig látszanak a pupillák. A neve Bernie, korábban egy farmon dolgozott.

Nagyon késő van. A néma fekete autó egyre halad az új otthonokhoz vezető, sebtében tervezett utcák útvesztőjében. A „Hamupipőke Mézeskalács Csodaország Birtok” teljesen üres. Az álomkastélyok ereszeinek kis farost kunkorai felhasadtak, hámlanak,a ritkásan bevert szögek csöpögnek a rozsdától. Az ablakok nagy része kitörve. A területet drótkerítés, szánalmas fonalkötegek és zsinórra fűzött harsány neon-zászlócskák határolják… minden irányban fel-le az utak mentén: egyik háztól a másikig, a kis műanyag háromszögek soha-el-nem-rohadó kábelei biztosítják az Isten-tudja-mennyire szükséges szerkezeti támaszt.

A néma fekete autó a Wanda Fasor és a Tövismennyország Körönd sarkán álló türkiz ház előtt megáll. A sofőr kiszáll és felkapcsolja a nappaliban a villanyt. Kívülről látjuk, hogy a türkiz ház bútorozott. A sofőr int az ajtóból. Bernie kiszáll a néma fekete autóból és elindul a ház felé a járdán, a sáros foltokat óvatosan kikerülve az csodálatosan egyedi, kézigyártású kerek beton tipegők között. Hallunk pár békát és az esőt.

Egy ágaskodó vadlovat ábrázoló, ekhósszekér-szerű ernyőjű lámpa fényénél először látjuk tisztán a sofőr fenyegető arcát. Úgy néz ki mint mindannyiunk személyes apafigurája, mikor mérges.

Megszólal:

- Bernie… miért futottál el, fiam?

Bernie nem néz rá. Csoszog kicsit a lábával majd végignéz a szoba bútorain… az áttetsző dudorain keresztül. Úgy tűnik, ott találja a dolgokat ahol korábban voltak… a műbőr masszázsszék, a Great Kanyon háromszínű reprodukciója a domború jávorfa keretben afölött a barna idomvas fölött, amibe mindig beleakadtak a kabátja csatjának fémfonalai, a lépcsős dió asztalok a régi magazinokkal és terítőkkel, a papírzsebkendős doboz a hozzá passzoló színű alacsony mahagóni kávézóasztal, a vele kontrasztban levő terítővel és gyufák „mindenhonnan” egy kis csendes bronz tálkában. Felkel és a konyhába megy, azt gondolva magában (amit utál beismerni), hogy jó volt újra ott ülni a régi zöld hintaszékben, de tudta hogy most kelleni fog egy kóla.

- Azt akarod hogy megint kicsináljalak, kölyök? Nem volt elég amit a szemeddel csináltam? Van fogalmad arról mit tehet az a száddal ha használom?

Bernie idegesen kortyolta a Coca Coláját. Még ott buborékol benne ahogy odafordul válaszolni:

- Nem’tom, apa… Nem’tom. Miért kellett hogy azt csináld a szememmel? Fáj… és olyan furcsán érzem magam.

Ismét szürcsentett egy derekasat az italából, majd így folytatta:

- Hogy találtál meg?

- Ne kérdezgess! Itt én kérdezek! Mondd meg, miért rohantál úgy el?! Nem volt ez elég jó otthonod? Itt minden: vadonatúj… soha nem voltak új holmijaink mielőtt ideköltöztünk volna! Szétdolgozom a kormánynak a seggem hogy legyen pénzünk erre a sok új dologra… új ház, új bútor, hordozható lemezjátszó… erre te egy farmon kezdesz dolgozni?

- Muszáj volt, Apa. Hiányoztak a korábbi dolgok, mikor még vidéken éltünk, hiányoztak az állatok meg minden. Bár ne kaptad volna meg azt az állást az Alabama gyárban… akkor soha nem alakítottak volna át… és nem szöktem volna el és nem kaptál volna el… és nem bántottad volna a szemeimet. Mama vett szalámit a héten?

- Itt van valahol. Tudod anyáddal mit tettem?

Bernie azok gyakorlatával harapja át a csomagolást, akik imádják a szalámit de utálják késsel kinyitni. Évek során tanulta ki hol is kell kirágni. Halljuk a műanyag reccsenését és a vákuum ici-pici „puff”-ját. Bernie kivesz három szeletet és feltekeri. Rágás közben kérdezi:

- Mit csináltál vele? A szemeit, mint nekem?

- Azt akarta hogy szálljak ki és költözzünk vissza. Adtam a szemének és a szájának… két hete. Többet nem megy bevásárolni, úgyhogy ez is Sharva dolga lesz.

- Ezt Sharva vette? Honnan ismeri ezt a fajtát?

- Gondolom aggódott érted és Mamáért. Nehéz egy gyereknek az anyja szemét és száját így látnia. Adtam neki egy kis extra zsebpénzt. Vett a biciklijére egy kosarat hogy a bevásárlóközpontból ne kelljen mindent kézben hoznia. Így már három fordulóból megvan.

Bernie kivesz még három szelet szalámit és feltekeri, de most előveszi a mustárt is és azzal mártogat.

- Öregem, furán érzem magam. Azt se tudom hogy beteg vagyok-e, vagy beteg leszek, vagy mi. Anya szája hogy néz ki?

- Na ez elég kemény kérdés! Mit gondolsz hogy néz ki? Teljesen feldagadt… szürkés… látni a fogait is, a gyökerekig… mind a két szeme olyan mint a tied… és már túl van az „átmeneten”. Most már sokkal jobban kijövünk, úgyhogy ne nagyon okoskodj nekem itt! A te átmeneted is eljön hamar. Majd megtanítom neked a „fegyelmet” meg a „viselkedést” meg az „idősebb tiszteletét”!

Frank Zappa