Elvileg tegnap, 21-én volt a zene ünnepe, de nálam mégis másnap: Roger Watersék előadásában a Fal, 31 év után végre Magyarországon is látható volt.
A zene ünnepe
Roger Waters, Budapest Sportaréna, 2011 június 24.
A nyolcvanas-kilencvenes években talán azt gondoltuk, hogy sok mindenhez késő már: a vasfüggöny leomlásával bár lassan elérhető lett a ma Európája, de a korábbi évek nagyjai felett eljárt már az idő: feloszlottak, megöregedtek, megváltoztak... Most itt van 2011, állunk az Arénában, és Roger Waters színpadi jelenléténél mintha mi sem lenne természetesebb.
Ezek után talán érthető, ha semmi olyasmi nem jut eszembe, hogy "időutazás", vagy "mint akkor lehetett", mert az eltelt 31 évre csak akkor tudok gondolni ha nagyon megerőltetem magam, a filmbéli vagy a Berlini eszközök is inkább párhuzamként és érdekes összehasonlításként jutnak eszembe. A darab, az épülő fal - és Waters - ITT van, a zene most születik meg, hihetetlen profizmussal.
A Fal minden rétege megszólal, önmagában is nagyon erős a darabon végighúzódó fal-szimbólum (védelem-védekezés, elhatárolás, lehatárolás, elzárás, bezárás, gát), de nagyon sok újabb réteget tesz rá (hánt le róla) a vetítés: hol felület, hogy tömeg, hogy csak háttér, hol passzív és néma,hol élő és változó, hol kemény és rusztikus, hol felolvad a térben és elszáll...
Az járt közben a fejemben, hogy rockzene ide vagy oda, ez e darab egész egyszerűen egy opera. Grandiózus, zenére és nagyon erős látványvilágra épülő színpadi mű, olyan ügyesen megválasztott egyszerű szimbólumrendszerrel, ami viszont a kidolgozás miatt nagyon sok síkon olvasható, és nagyon sok azonosulási-kapcsolódási pontot kínál (annak egészen primitív módjaiig is: az egyik animációs résznél a repülők hatalmi jelképekkel bombáztak: horogkereszt, ötágú csillag, sarló és kalapács, félhold - a hatágú csillagnál egy csoport ujjongani kezdett. Aztán jöttek a nagyvállalatok ismert szimbólumai is: Shell, Mercedes, McDonalds...).
A darab nagyrészt az eredeti, de sok újdonsággal - ez főleg a látványvilágra vonatkozik. Az animáció nagyon nagy része teljesen új, és maximálisan kihasználja a technika adta lehetőségeket: a Fal hogy vetíteni való felület, hol mélységgel rendelkező építmény, hol egy gyűlés háttere, hol a hotelszoba kerete. Vannak új részek a zenében is, egy helyen Waters együtt énekel 1980-as önmagával, filmfelvételről.
Mother (Budapest):
Nagyon kíváncsi vagyok, készül-e DVD a turnéról - nagyon nagy munka van benne, nagyon erős előadás, erős és friss a zene, Waters is ereje teljében: végigénekeli, gesztikulálja a másfél órás műsort, ahogy kell - és remek volt hallani a basszusát. Sajnálatos az is, hogy az 1980-as előadásokról nincs filmanyag, hát most ez a turné is nagyon megérdemelné. Nagy este volt, remek élmény.
Persze most újra előveszi majd az ember a Berlin DVD-t, mert azért a Fal szimbólumrendszere mellett az igazán erős élmény a valós fal, egy valós falomlás utáni előadás, igazán katartikus - sajnálom hogy élőben nem lehettem ott.
- Zenekari és turnéélményekből indult
- 2 demót mutatott a zenekarnak: Wall és Pros and Cons
- Pink személye (a filmben): 75% Waters
- új technológia: hatalmas felület, téglánként vetíthető
- Majdnem jobb hátulról, távolról nézni
- Nem annyira opera – inkább rock-színház
- facebook és kapcsolat a közönséggel
- Politika és zene kapcsolata?
- Fia billentyűzik nála, az utóbbi 3 turnén (Harry Waters Band, jazz)
- The Wall: „Szeretném ha megfogná az embereket.”
