Kedd jó nap volt a Zappaszeretők számára – az Edmonton Szimfonikus Zenekar Ed Mannel és Ike Willisszel egy meglepően nagy számban jelenlévő közönség előtt egyesítette erejét.
A koncert a lelkes közönségnek (mint nekem) nem csak kielégítette az elvárásait, de jócskán meg is haladta azokat.

Az edmontoni Seemagazine írása (rövidítve) a korábban híresztelt koncertről.

Úgy tűnt, a zenészeknek hasonlóan emlékezetes este volt. A Zenekar minden tagja teljesen őrült jelmezben lépett színpadta – inkább tűnt egy Halloween estének mint komolyzenei koncertnek, de ahogy felcsendült a zene, nem volt kétség hogy Zappa méltó öröksége szólal meg.

A kétórás műsor repertoárja egyértelműen mutatta meg az ESO tehetségét. A korai Mothers daloktól a borrrrzasztó Jazz From Hell-ig sokminden elhangzott.

Az ESO zenei vezetője, Bill Evans játszotta a „Központi Főfürkészt”, vezénylés közben narrálva a zenét. Ő és Ike Willis, a vendég énekes-gitáros láthatólag jól megtalálta a közös hangot, folyamatosan együtt nevettek a koncert alatt. Tulajdonképpen ehhez köthető egyetlen kritikám is: mintha kicsit túlgesztikulálva akarták volna kihangsúlyozni -feleslegesen - a közönségnek, mennyire vicces is ez a zene.

Zappához mérhető tehetség egyszer születik egy évszázadban, zenéi méltán kerülnek fel klasszikus zenekarok repertoárjába. Itt nem egy szívszaggató hegedűszólam kerül egy pop dal fölé, nem nárcisztikus jazz-improvizáció – dinamikus és kihívást jelentő modern klasszikus zene, szimfonikus hangszerelésben. Persze különösnek tűnik, kifinomult ízlést kíván – mint a koriander. Akik szeretik, nagyon szeretik, akik nem szeretik, talán soha nem értik meg, milyen friss és ízletes is ez a kis zöld levél.

Néhány sorral előttem egy fiatal pár ült. A csinos szőke lány élete nagy élményét élte át, szinte táncolt a székben, énekelte a számokat, hangosan, tombolva ünnepelt minden darab végén. Az ugyancsak jóképű barátja viszont mintha egy külföldi filmet nézet volna, feliratok nélkül. Kicsit mindkettejüket sajnáltam – a fiú talán azt érezhette, amit én éreznék ha kényszerűen végig kellene ülnöm egy Katy Perry koncertet vagy bármelyik Nicolas Cage filmet, a lány pedig mint egy megfáradt anya, aki csakazértis leerőszakolja a kultúrát a 14 éves fia torkán. A fiún már a második rész végén fent volt a kabátja, a ráadást már nem várták meg. Még több koriander - csak annak aki szereti.

Kis hír a próbáról a koncert előtti nap: